2008. október 7., kedd

Magyar keresztút

Magyar keresztút a Millecentenárium emlékére (írta Süle András)

I. állomás
Jézust halálra ítélik

Jézust teljes királyi ,,díszben'' állították Pilátus elé. A mindenkori igazságszolgáltatás gyalázatos megcsúfolása Pilátus ítélete: Nincs semmi bűne! De kezükbe adá Ôt, hogy megfeszítsék. Nincs kegyelem. Aki mindenkinek kegyelmezett, annak a számára nincs kegyelem: Ki érti ezt?
Jézus az utolsó szó jogán -- hallgat. Elmondott már mindent, amit el kellett mondania. Nem méltatja szóra a hitványságot, a jellemtelenséget, az igazságtalanságot.
Népünk, hazánk is mily sokszor állt Jézushoz hasonlóan megcsúfolva, tövissel koronázva, megbilincselve a történelem ítélôszéke elôtt. Verôlegényektôl összeverve, mocskos szájaktól leköpdösve. Bűnös nemzetnek kiáltanak ki bennünket, mert mint a kis népeket, belehajszolták a biztos pusztulásba, háborúkba, a Don-kanyarba, ahol tízezrével haltak meg véreink. És amíg a ,,gyôzôknek'', hóhérainknak állítottunk drága emlékműveket és koszorúztuk azokat, addig a hóban-télben megfagyott magyarok, akik hazájuk védelmében mentek oda, ahová hajtották ôket, egy fejfát sem kaptak és csak fasiszta kutyák voltak. Mintha bizony jókedvükben mentek volna megfagyni, meghalni! Jézus keresztjénél sem a szeget verô legények voltak a legbűnösebbek, hanem azok, akik kezükbe adták a kalapácsot és a vasszegeket. A mi magyarjainknak is idegen hatalmak adták a fegyvert a kezükbe. Trianonban meg sem hallgatták a magyar küldötteket. Nélkülünk és fejünk felett ítélkeztek. Amint Jézus perében is elôre elhatározták, hogy meg kell halnia, úgy határozták el a mi országunk szétszakítását is. De még nincs vége a történelemnek! Egyszer majd Jézus és Pilátus helyet fognak cserélni és kiderül, hogy ki volt méltó a halálra: Jézus-e vagy Pilátus; magyar népünk-e vagy igazságtalan bíráink?

Sokszor halálra ítéltek bennünket a történelem folyamán és sokszor megácsolták a magyarság és kereszténység akasztófáját. Vádolják és gyalázzák határainkon kívüli magyar testvéreinket is, de ott állnak mellettünk védôszentjeink: égi édesanyánk, a Boldogasszony, szentté avatott és még szentté nem avatott magyarok, férfiak és nôk, világiak és a szerzetesek. A koncepciós perekben halálra ítélt, ki nem végzett és kivégzett magyar véreink, akik a 301-es parcellában nyugosznak, most már virágos sírok alatt, de sokáig csak dögként eltemetve, névtelen és jeltelen sírokban. Egyszer majd ôk is elmondják védôbeszédüket az utolsó szó jogán.

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védô kart
Tengerén kínjának



II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet

Szent István a hagyomány szerint kettôs keresztet kapott a pápától. Ez azt jelenti, hogy apostoli királynak tekintette, aki népét bekapcsolja majd a nyugati keresztény közösségbe.
A kettôs kereszt azt is jelentheti, hogy két keresztet kell hordanunk: a magyarság és a kereszténység keresztjét is.
Történelmünk folyamán sokszor nehéz volt magyarnak és kereszténynek is lenni. A török hódoltság idején nádasban kellett bujdosni annak, aki magyar és keresztény akart maradni. Bűn és kereszt volt 1848-ban magyarul beszélni és érezni. Bitófa várt legjobbjainkra, akik szabadon akartak élni és halni.

Bűn volt 1945 után kereszténynek, egyáltalán vallásosnak lenni. Az ateizmus, az egyházüldözés, az egyház híveinek lelki megnyomorítása volt a keresztünk, amelyet fel kellett vállalnunk. Júdások és a lelki renegátok lettek magyarságunk és kereszténységünk üldözôi, megrontói.
Világiaknak és papoknak vállalni kellett az egyházüldözés legnehezebb és legmegalázóbb keresztjét is. Ateisták és lelki nihilisták ütötték-verték, rugdosták fôpapjainkat, papjainkat és legjobb, legbátrabb híveinket.
1956-ban ,,bűnös'' volt szabadságharcunk és leverve azt ezrek kerültek a bitófára és fegyverek elé. Nehéz keresztek hordozásának nehéz idôi voltak azok. DE VÁLLALTUK és vittük. Nem lett mindenki áruló és nem bújt el mindenki a magyarság és kereszténység keresztje elôl.

Elmúltak ezek az idôk is. Jöttek és vannak újabb keresztjeink: a szegénység, a munkanélküliség, a létért való küzdelem keresztje. Saját honfitársaink -- ha ugyan annak nevezhetjük ôket -- rakják vállunkra a mai idôk keresztjeit. Amíg néhány ezren az aranyborjú körül táncolnak, addig sok ezer és százezer magyarnak hideg lakásban kell nyomorognia, kenyéren és ha nem is vízen -- egy csésze tejen élni.
Bánk bán Tiborcával panaszkodhatunk:

,,...ki írja fel keserves könnyeinket?
...Ó a magyar se gondol már oly sokat velünk, ha a zsebe tele van -- hisz a természet, a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -- meghaljon.
...aki száz meg százezert rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.''

(Katona József: Bánk bán -- Tiborc panasza)

Jézus vállára veszi keresztjét és mi is, abban a reményben, hogy az Ô szeretetével s segítségével bírjuk azt hordani.

Ének: SZVU 294. ének, 1. versszak

Ah, hol vagy magyarok
Tündöklô csillaga,
Ki voltál valaha
Országunk istápja?
Hol vagy, István király?
Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben
Te elôtted sírván.



III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel


Jézus csetlik-botlik a keresztúton és el is esik. Vannak, akik kárörömmel gyönyörködnek Jézus bukásán és kevesen vannak, akik megrendülve látják és oda szaladnának segíteni, de nem lehet. Jézus felbukik, mert mi egyéni életünkben is, de nemzeti életünkben is bukdácsolunk. Nehéz a kereszt, mert az emberiség bűneinek súlya terheli meg. Mi magyarok is bôven raktunk és rakunk terhet Jézus vállára. Ott van a durva, trágár, káromkodó beszéd, amelybôl nem hiányzik Isten szent neve sem, benne van a felfeszített Krisztus is, bemocskoljuk a szánkat az Oltáriszentség gyalázásával is. A földi édesanya, de a Szűzanya szent nevei sem maradnak ki belôle. Folyik a durva beszéd a szánkból, mint azoknak a hóhéroknak, akik Jézust hajtják, szidják és verik a keresztúton. Ránk is sütötték a szégyenletes bélyeget: káromkodó nemzet vagyunk. Sajnos, mint sok más rosszban, ebben is élen járunk. Szomorú elsôség. Ha nem húzott a ló, ha nem indult az autó motorja, ha megvágtuk a kezünket, ha valaki megsértett bennünket, Istent szidtuk, az égieket emlegettük trágár szavak kíséretében.

Mennyi bűn, amit Jézus keresztjére raktunk és rakunk most is. Hát valóban ezt érdemelte Jézus? Ez jár Neki azért, mert szeretett bennünket, elhozta közénk a szeretetet, a békét, élete szép tanítását és példáját? Ezt érdemelte azért, mert életét áldozta értünk és mert oly sok viszály közt védte, szerette nemzetünket, mert Édesanyját adta nekünk édesanyául?
Zuhanjunk oda a kereszt súlya alatt elesett és porban fetrengô Jézus mellé és verjük mellünket a vámossal: Istenem, Jézusom! Légy irgalmas hozzánk szegény bűnösökhöz. Bocsánatért esdeklünk káromkodó testvéreink nevében is. Ígérjük, hogy nem mocskoljuk be többé szánkat káromkodással és nem hangzik többé káromkodás az ég felé magyar földrôl. Vezekelni akarunk! Édesapák vigyázzatok! Ne rontsátok meg gyermekeiteket! Ne felejtsétek Jézus szavait: Jaj annak, aki egyet is megbotránkoztat a kicsinyek közül. Káromkodás helyett imára, szép, tisztességes beszédre tanítsátok gyermekeiteket. Felelni fogtok értük!

Ének: SZVU 284. ének, 3. versszak

Nyisd fel az egeket
Sok kiáltásunkra,
Anyai palástod
Fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról,

Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!



IV. állomás
Jézus találkozik Édesanyjával


Az Úr Jézusnak nagy vigaszt jelentett Édesanyjával való találkozása. Biztatás és erô volt a kereszt továbbhurcolásához. Két szív fájdalmas és vigasztaló találkozása és ölelkezése.
A jóságos édesanya nemcsak életet ad, hanem szeretetet és erôt is keresztet hordozó gyermekeinek. Az édesanyai könnyek gyermekei nem veszhetnek el.
Testi-lelki sebeinket csak ô érti meg és ô ápolja szeretetével. Boldog az a gyermek, akinek ilyen édesanyja van.
Kereszthordozó népünknek is szüksége van édesanyára. Milyen boldogok lehetünk, hogy nekünk adott az Ég Szt. István királyunk által.

Ahogy Jézus halálában lett a Szűzanya égi édesanyánk, úgy lett a mi édesanyánk is Szt. István királyunk halálában. Amikor István közeledni érezte halálát, magához hívatta az ország egyházi és világi vezetôit és az ô jelenlétükben a Szűzanya kezébe tette le hazánk sorsát. Azóta Mária országa vagyunk. Errôl azonban sokszor elfeledkezünk. Pedig keresztet hordozó népünknek szüksége van a gyermekét szenvedésében és hűtlenségében is szeretô édesanyára.
Népünk legjobb gyermekei tudták ezt és tudják ma is. Ezért létesült annyi búcsújáróhely, ahová elzarándokolunk, hogy élet-keresztutunkon találkozzunk égi édesanyánkkal és kisírjuk magunkat ölében és kérjük: ,,Szállj közénk és sírj Te is velünk. Vigasztald és mentsd meg nemzetünk.''

A mi Édesanyánk a könnyezô Mária. Igen, mert mindig több oka volt felettünk sírni, mint nekünk örülni. Több oka volt és van hazánk sorsa felett könnyezni, mint örülni, hisz nemcsak a múltat és a jelent, de megszenvedtük a jövôt is.
Van miért sírni a Magyarok Nagyasszonyának. Családjaink széthullanak, gyermekeink a szenvedélyek polipkarjaiba kerülnek, az anyák teste is koporsó lesz és nem bölcsô. Az anyák csak szülôk és nem édesanyák lesznek, mert hagyják gyermekeiket elkallódni. Ôk maguk is sokszor szenvedélyek áldozataivá válnak és nem a szép élet példájával tündöklô édesanyák. Kérjük a Szűzanyát, hogy adjon nekünk szent édesanyákat, hogy újból szent nemzet és Mária országa legyünk.

Ó Nagyasszony nemzetünk reménye!
Rád szegezzük könnytelt szemeink.
Veszni indult István öröksége,
Szép kertjének ôs erényei.
Szállj közénk és sírj Te is velünk!
Vigasztald és mentsd meg nemzetünk!



V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak


A keresztúton csak egy ember volt, aki segített a tántorgó és már alig-alig lihegô Jézusnak: Cirenei Simon. Ôt is kényszerítették.
Hol vannak, akiken segített Jézus, akiknek meggyógyította béna karját és lábát? Hol van valaki a tömegbôl, akit Jézus kenyérrel táplált, aki kihordta hozzá betegeit?
Hazánk is de sokat roskadozott a szenvedések és népek keresztútján. Hol vannak, akiknek életét, anyagi és szellemi javait védték a mi hôseink és katonáink a tatárok, a törökök, az oroszok ellen? Ki segít most? Ki sajnál most bennünket?

A kôszegi vár falán van egy tábla, amelyre ez van írva: ,,A Nyugat, amelyet életünkkel és vérünkkel védtünk, Trianonnal fizetett.'' Jól megfizetett. Hazánk háromnegyed részét ellenségeinknek adták, akik azóta is utálják és gyűlölik népünket és határainkon kívül élô testvéreinket a föld színérôl is eltörölni igyekeznek. És ezt a ,,hálás'' Nyugat tétlenül nézi.
Egy valaki volt, aki odaállt mindig mellénk a keresztúton, hogy segítsen, és ez Róma, a Szentszék, a pápák voltak. Ôk anyagilag is, de erkölcsileg is szenvedô népünk segítségére siettek. Küldték a pénzt és a hadsereget a török ellen Nándorfehérvárnál és Budánál, a Jézus és Mária nevével harcoló katonáknak és Mária kongregációs ifjaknak. VIII. Kelemen pápa mindent megtett, hogy Magyarországot felszabadítsa a töröktôl. Másfél millió forintot küldött, valamint 3 alkalommal egy-egy hadsereget. VIII. Kelemenig a pápák összesen 7 millió aranyat küldtek hazánk megsegítésére. Mohácsnál több ezer pápai katona esett el. Sajnos Európa, amelyért véreztünk, nézte a pápák erôfeszítéseit. XI. Ince pápa 4 és fél milliót küldött Magyarország felszabadítására. Neki köszönhetjük Buda felszabadítását 1686-ban. Küldték Kapisztrán Jánost, hogy segítse Hunyadi Jánost megszabadítani hazánkat és Nyugatot a mindent elpusztító töröktôl. Hogy ezeket ne felejtsük, a déli harangszó figyelmeztet bennünket és a világot. Ezenkívül csak egy pápa-szoborra, XI. Incét ábrázoló szoborra -- a várban -- telt hálából. A szobor felirata: ,,Magyarország megmentôje''. A pápaság és a most is sokat kritizált és ócsárolt Egyház volt az, aki Cirenei Simonunk lett. Nem kényszerbôl, hanem részvétbôl, mint az irgalmas szamaritánus. És mindezek után mi vagyunk a bűnös nemzet. Ha bűn, hogy szerettük hazánkat és védtük Nyugatot, akkor bűnösök vagyunk.

A földi segítségen kívül segítettek az égiek is: a Magyarok Nagyasszonya és a magyar szentek. Hálából velük sem sokat törôdünk és nem követjük szent életük példáját. Volt, amikor a szentek nevét töröltük a falu- és utcatáblákról.

Ének: SZVU 275. ének, 1. versszak

Hol szent Péter sírba téve
És Rómának dobog szíve,
Ezrek ajkán, ezer nyelven
Hô ima zeng édesdeden:
Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat,
Krisztusnak helytartóját!



VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak


Veronika szeretetgesztusa engesztelés volt azokért a bűnökért, amelyekkel megaláztuk Jézus arcát, vérbe-könnybe borítottuk.

Nekünk magyaroknak is van Veronikánk, aki engesztelte Istent bűneinkért, amelyek miatt ránk szakad a tatárveszedelem. A mi Veronikánk Árpádházi Szent Margit volt. Az ô tiszta élete, lélekkendôje törölte le Jézus arcáról a sarat, szennyet, vért és könnyet, amivel mi mocskoltuk Jézus arcát. Ezért volt hozzánk irgalmas az Úr és megszabadította hazánkat a tatárveszedelemtôl.
Szt. Margit a nagyböjtben olvasgatta Jézus szenvedésének történetét és közben átérezve Jézus szenvedéseit -- sírt. Margit lelki életének központjában a szenvedô Jézus állt. Ezért tudott éjjeleket átimádkozni, a legalantasabb munkát végezni és fogadalmaiban hűségesen megmaradni. Lelkében hordozta Krisztus töviskoronás képét. A legenda szerint, amikor meghalt, a körülötte állók ezt az égi hangot hallották: A Bárány meghalt. Igen, Ô volt a mi Istent-engesztelô bárányunk. Adna a jó Isten hozzá hasonló lelkületű, engesztelô lelki bárányokat. Kérdezzem meg magamat: én nem tudnék az lenni?

Sok bűn és mocsok szennyezi most is Isten arcát és a magyar lelkeket, akikért és amikért engesztelnünk kell, hogy Isten legyen irgalmas hozzánk és ne zúdítson ránk országpusztító veszedelmet. Tartsatok bűnbánatot -- hangzik a Jézusi szózat --, különben mindnyájan elvesztek. Meg kell térnünk, amíg nem késô!
Talán a mai idôknek is megvannak a névtelen, Istent engesztelô bárányai, akikért Isten még irgalmas hozzánk.
Könyörülj rajtunk Urunk! -- Könyörülj rajtunk!

Ének: SZVU 293. ének, 3. versszak

Szent Erzsébetbôl hôs szeretet árad.
Margit imái vezekelve szállnak.
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!



VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel


Az Úr ismét elesik. Nem csoda. Az egész világ lelki szörnyűsége terheli meg a keresztet. Rajta vannak a mi bűneink is. Mi magyarok is rátesszük Jézus vállára bűnbugyrainkat. Egyik nagy és szégyenletes bugyrunk az élet ellen elkövetett bűneink. Sajnos, ebben is a világ élvonalában vagyunk. Nem kell ide háború, fertôzô betegségek, természeti csapások. Elpusztítjuk mi magunk is magunkat. Pénz, dolce vita, édes élet, szórakozás, sex, szabad szerelem minden mennyiségben. Család, gyermek, édesanyai hivatás, életadás, hűség, szeretet, áldozat a nemzetért, egyházért, családért, gyermekért -- az nem! Kételkedés nélkül hiszünk a Sátánnak: ha nem engedelmeskedtek Istennek, ha nem törôdtök a tízparancsolattal, boldogok lesztek. Nem tanultunk a paradicsomi ember tragédiájából. A hazugságot Isteni szankciók követték: kiűzetés az édenbôl, verejték, szenvedés és halál, por és hamu. És mindezek a keresztbe vetett hit nélkül a poklot jelentik. Itt csak a kereszt segíthet, illetve a rajta függô Krisztus. Amíg nem késô, roskadjunk oda az összeroskadt Krisztus mellé és fogadjuk meg, hogy nem nyúlunk hóhér- és Heródes-kézzel az élethez többé, amit pedig tettünk, azt jóvátesszük.

Azt mondja az Úr Jézus: amit egynek a legkisebbek közül tettetek, azt nekem tettétek. A magzatnál kisebb ember nincs. Amit neki teszünk, Krisztusnak tesszük. Ha engedjük megszületni, Krisztus születik általa a világra. Ha megöljük, Krisztust öljük meg, mert Ô azonosította magát az emberrel, függetlenül attól, hogy az az édesanya testében van vagy kívül van-e? Az életet Isten adja. Egyedül neki van joga azt elvenni.
Minden magzathalál egy néma sikoly. Ezt nem lehet elnémítani, csak bűnbánattal és a jövôben az élet elfogadásával. Ne hallgassatok a lelkiismeretlen genetikusok, a pszichológusok, az orvosok, a közgazdászok ördögi hangjaira: a nem kívánt terhességet meg kell szakítani. Ezt meg lehet tenni, de testi-lelki következményeit nem lehet megszüntetni. Ezekért felelni kell, mint olyan bűnökért, amelyek Krisztus keresztjét is terhelik, olyannyira, hogy összeroskad alatta.

Ének: SZVU 58. ének, 1. versszak

Bűnbánóknak menedéke!
Trónusodhoz eljövünk,
Ah! mert máshol nincs üdv s béke,
Jézus, irgalmazz nekünk.



VIII. állomás
Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat


Jézus a rajta siránkozó asszonyokat nem vigasztalja, hanem súlyos felelôsségükre figyelmezteti ôket: sirassák magukat és gyermekeiket.
Azok az anyák, akik elhanyagolták gyermekeik nevelését, súlyosan vétkeztek és vétkeznek, mert minden szülônek kötelessége a gyermek nevelése. Ezt tudták Jézus szülei és meg is tették.
Milyen sokszor panaszkodnak a szülôk gyermekeik viselkedése miatt: tiszteletlenek, durvák, engedetlenek. Arra azonban nem gondolnak vagy nem merik bevallani, hogy mindezeknek sokszor vagy legtöbbször ôk az okai. Mit várjunk azoktól az anyáktól, akik káromkodók, italozók, templomkerülôk, akiknek a gyerek csak büdös kölyök és akiktôl imádság helyett trágárkodást tanul a gyermek. Ezután még csodálkoznak is, hogy a gyerekbôl csavargó, tolvaj lesz.

A háború elôtt kötelezô volt a hitoktatás. Maguk a szülôk is nagyrészt vallásos emberek voltak. Voltak hitbuzgalmi egyesületek: Mária kongregáció, cserkészet, szívgárda, Kalot, Kalász, Credo és még sok más egyesület, amelyek segítették a szülôket a gyermekek vallásos nevelésében.
Az ateizmus azonban szétvert mindent és a szülôk nagyon sokan félelembôl, érdekbôl, gyávaságból elhagyták a gyermekek vallásos nevelését. Renegátok, árulók, az istentelen rendszer kiszolgálói lettek. És most itt az eredmény. Italozik, kábítószerezik, diszkóban ôrjöng az ifjúság nagy része. A szülônek csak egy joga van: minél több pénzt adni a szórakozásra és nem beleszólni az életükbe.

Van miért sírni a szülôknek: van miért keresztet hordozni az Úr Jézusnak.
Szt. István és a Szűzanya országában nincs már kötelezô hitoktatás és sajnos az egyházi vezetés is beleegyezik ebbe. Ezt hívjuk vallásszabadságnak. Neveletlen és bűnözô ifjúság, az utcasarkon magukat áruló kiskorú lányok, kiskorú fiúkkal és lányokkal való kereskedelem, műveletlen, tanulatlan ifjúság. Ez a modern vallásszabadság és az egyház és állam szétválasztása.
,,Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha elvész, Róma megdôl s rabigába görnyed.'' (Berzsenyi Dániel) A gyermekek lelkét a szülôk kezébôl kéri számon az Isten. A bűn rabigájában görnyed ifjúságunk.

Az abortuszon kívül is van miért sírni a magyar anyáknak és asszonyoknak. A nôi becsület devalválódott.
Bárcsak megszívlelnénk Jézus keresztúti drámai intelmeit: Ne rajtam, magatokon sírjatok. Mert, ha ez történik az élô fával, mi lesz a sorsa a száraznak!

Ének: SZVU 294. ének, 3. versszak

Virágos kert vala
Híres Pannónia,
Mely kertet öntöze
Híven Szűz Mária.
Katolikus hitnek
Bô volt szép virága,
Be megsötétedett
Örvendetes napja!



IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszttel


Vannak még bűnbugyraink, amelyeket Jézus keresztjére akasztunk és amelyek alatt Jézus rogyadozik és elesik. Íme, a magyar átok: a pártoskodás. Sajnos, sokszor az apostolokhoz hasonlóan azon versengünk: ki lesz a nagyobb, ki legyen a vezér, kinek legyen nagyobb címe, rangja és fizetése? Ennek köszönhetjük, hogy országunk sorsának intézésében a kisebbik rész juttatott nekünk keresztényeknek és úgy táncoltatnak bennünket emberi jogainkban, ahogy akarnak.
Jézus ellenségei össze tudtak fogni Jézus ellen. Jól meg tudták szervezni a keresztre feszítés drámáját. Jézus halálában egyetértett mindenki, de Jézus mellett nem állt ki senki. Mit tegyek Jézussal, kérdezte Pilátus? És egy emberként zúg a tömeg: keresztre vele! A hôsködô apostolok szétfutottak. Inkább meghalunk, mint elhagyjunk -- mondták az utolsó vacsorán. És most hol vannak? Áruló is akadt köztük. Mit adtok nekem? Kérdezte Júdás. Pénzért Jézus is eladó. De sokszor megismétlôdött ez történelmünk utóbbi évtizedeiben! Bôrüket, állásukat féltve sokan eladták Jézust: felhagytak a hitük gyakorlásával, gyermekeiket kivették a hitoktatásból, elmaradt a templom, a szentmise, az esküvô, az elsôáldozás, a bérmálás.

Az ártatlan és hazájához hű fôpapok, papok igazságtalan elítéléséhez hozzájárultunk. Szóban-írásban követelték megbüntetésüket. Méltó a halálra, kiabálták Jézusra. Nem ez ismétlôdött meg az egyház, a papság és a bátor világi emberek ellen indított koncepciós perekben?
Így köszöntük meg Jézusnak, a Szűzanyának, magyar szentjeinknek az ezeréves pártfogást. Így haldokolt Mária országa az ateista hódoltság idejében. És nem tanultunk gyászos közelmúltunkból. Most is széthúzunk, pártoskodunk és kérdezzük: Ki lesz nagyobb közülünk? Az, aki kicsi tud maradni, mint Jézus, aki alázatos, engedelmes tud maradni. Aki nem érdekbôl, hanem lelke mélyébôl tud ember, magyar és keresztény lenni és önzetlenül szolgálni a népet.

Ének:

Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar
Bölcsôd az s majdan sírod is, mely ápol és eltakar,
A nagy világon e kívül, nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze. Itt élned s halnod kell.



X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól


Jézustól, aki mindenét, életét is odaadta értünk, mi elveszünk mindent. Még utolsó ruhadarabját is, amelyre a kereszt alatt szórakozásból sorsot vetnek. Aki arra tanított bennünket, hogy az éhezôknek ételt, a szomjazóknak italt, a ruhátlanoknak ruhát adjunk, az most nem kap egy korty vizet a kereszten és attól most elvesszük köntösét is. Aki a madárnak fészket, az állatoknak búvó-, nyugvóhelyet adott, az most lemeztelenítve áll keresztre szegezésre várva gúnynak, kacagásnak, otromba röhejnek kitéve. Igaz amit Szt. Pál mondott: kiüresítette Önmagát és magát megalázva engedelmes lett a halálig, a kereszthalálig.

Jézus mezítelensége engesztelés századunk és Magyarországunk azon szégyenéért, hogy sok ezren rongyokban járnak, emberi méltóságukat megszégyenítve aluljárókban és utcasarkokon koldulnak, kukákban turkálnak. Lehet, hogy alkoholért, de már nincs más lehetôségük. Nincs lakásuk, télvíz idején szabadban alusznak és fagynak meg. Ugyanakkor sok ezren becsületesen-e vagy nem, dúskálnak a földi javakban, rohangálnak a legújabb és legdrágább autókon.
Ezekben a szerencsétlen, útszélre sodródott emberekben Jézust aláztuk, Jézust éheztettük, Jézust ültettük utcaszélre, Jézust kényszerítettük a ,,vigaszt'' nyújtó alkohol fogyasztására. Ezek nyomorult családjaiban és gyermekeiben Jézus éhezik és lesz a szenvedélyek rabja.

Ide illik Tompa Mihály verse:
...pusztulunk, veszünk,
mint oldott kéve, széthull nemzetünk.
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidôlt fában ôrlô szú lakik.
Honfi honfira vádaskodik.

Akik erre a sorsra jutottak, vigasztalódjanak Jézusban és szenvedésében, akik pedig ide juttatták ôket, gondoljanak jézus szavaira: Nekem nem adtatok ennem, engem tettetek ki éhesen és rongyosan az utcára. Ezekért felelni fog valaki vagy valakik.
Gondolunk határainkon kívül élô és magyarságukért megalázott és hátrányos helyzetbe kényszerített testvéreinkre is. Nemzetiségi és emberségi jogaiktól megfosztott testvéreinkben Jézust fosztották meg emberi méltóságától is.

Ének: Székely himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer gyôzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcában, zajló tengeren.
Fejünk az ár jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.



XI. állomás
Jézust keresztre feszítik


Ábelnek meg kellett halnia, mert áldozata kevesebb volt Isten elôtt, mint Káiné. Az irigységtôl véres lett a testvérkéz. Jézusnak is meg kell halnia, mert a fôpapok és írástudók irigyelték, hogy Jézust szeretik az emberek. Mindenki utána megy! -- mondták irigykedve. Jézus elítélésekor nem mentek be Pilátus házába mondván, hogy meg ne fertôztessenek. Az megfertôzte volna ôket, hogy beteszik a lábukat a pogány ember házába, de attól nem érezték magukat megfertôzve, hogy egy embert, ha nem ismerték is el istenembernek, de mégiscsak egy ártatlan embert -- megöletnek. Micsoda nagyképűség és önámítás! Íme az elsô holokauszt. Ezért a nagypéntek délutánért nagyon megfizetett Jézus népe. Jeruzsálem pusztulásakor százával feszítik ôket keresztre, jelen századunkban pedig ezrével küldték ôket internálótáborokba és gázkamrákba. Szívbôl elítéljük ezeket az embertelenségeket.

Nem lehet büntetlenül az isteni törvényeket, -- mint a Ne ölj! is -- semmibe venni. Mi magyarok is megfizettünk és fizetünk most is, hogy embertársainkban átszegeztük Jézus kezét és lábát.
Jézus vezekel gyilkosságainkért. Embertelenségeinkért fizettünk mi is a szibériai táborokban, ahol éheztek, nyomorogtak és meghaltak magyar testvéreink. Jó volna gondolni a tôkéseknek, gyárosoknak, bankároknak és minden igazságtalan törvényt meghozóknak és megszavazóknak, hogy ôk is bűnhôdni fognak a mai szegény ember nyomorgatásáért, nyúzásáért, azért hogy sokan éheznek, nélkülöznek abban a hazában, amelyben mindig megtermett a magyar rónákon a mindennapi kenyér.

Bűn lett magyarnak és kereszténynek lenni ebben az országban, amely országot Szt. István szervezett meg és amely ország a Magyarok Nagyasszonya tulajdona. Gyávaságunkkal, közönyösségünkkel, hitünk érdekbôl való feladásával, most is átszegezzük Jézus kezét és lábát. Átszegeztük a mindennapi kenyeret adó Jézusi kezeket. Ne csodálkozzunk hát, hogy néha nélkülöznünk kell. Átszegeztük az utánunk járó, otthonainkba betérô és vigaszt hozó Jézus lábait. Ezért is kell sokszor nagyon magányosnak érezni magunkat.

Ének: SZVU 53. ének 1. versszak

Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen,
Szánakozz immáron szomorú szívemen.
Haragodnak mennykövét, éles hegyes tôrét,
Vedd vissza vétkeim büntetô vesszôjét.



XII. állomás
Jézus meghal a kereszten


Jézus kezén-lábán átszegezve 3 óráig élve függ a kereszten. Az utolsó és döntô küzdelemben lelkünkért Jézus és a sátán között. Istenem! Istenem, miért hagytál el engem? És Jézus gyôz: Befejeztem! Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
A kereszt alatt állt a Szűzanya, Szt. János apostol és Bűnbánó Magdolna. De ott látom állni a magyar szenteket, mint Jézus testôreit, hogy senki ne tudja elrabolni tôlünk a Golgotát. Golgotát járó nép voltunk és vagyunk: Talán ezért van az, hogy minden városban, faluban van Golgota, van keresztút, hálából, hogy ezerszáz éve járhatjuk Jézussal a szenvedések útját. Ha a faluban vagy városban nincs is Golgota, minden katolikus templomban van keresztút, amelyet a nagyböjt péntekein végigjár Jézus hitében, szeretetében és magyarságában megmaradt hű népe.

Az Árpádházi szenteken kívül ott a kereszt mellett állnak ôrséget korunk szentjei és vértanúi, élükön Mindszenty bíborossal, mellette és körülötte a magyar poklokat megjárt világi hívekkel és papokkal Apor Vilmos és Márton Áron püspökökkel, a forradalomban életüket feláldozó fiatalokkal!
Drága szent hely nekünk a Golgota, amelyet Jézus vére és szeretete szentelt meg, de azért is, mert itt lett mindenki anyja és a mi édesanyánk is a Szűzanya. Ezért is egyik legrégibb és legkedvesebb nagyböjti zarándok-énekünk: ,,A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.'' Koldusboton, törött mankón is idejövünk búcsút járni, mert testvértelen, baráttalan nép vagyunk. Bűnösek ugyan, de nem jobban, mint más nemzetek, megbűnhôdtük már a múltat és jövendôt is. Itt a kereszt tövében megfogadjuk, hogy nem hagyjuk elrabolni a Golgotát, a Golgota nagy Halottját és Fájdalmas Édesanyját magyar földünkrôl és magyar szívünkbôl! Temetôink sírjain is ott a kereszt bizonyítékul, hogy a Golgota népe voltunk és vagyunk. Isten öt igazáért nem pusztította volna el Szodomát. Reméljük, hogy hazánkban is van és lesz mindig legalább öt vagy több igaz magyar, akikért Isten megkegyelmez népünknek.

A magyar ember, amikor elzarándokol a Szűzanya kegyhelyeire, mindig felkeresi és végigjárja a keresztutat is. Nekünk a kettô: a keresztút és Szűzanya egyet jelent, mert együtt járjuk magyar sorsunk keresztútját, Golgotáját a fájdalmas Anyával, népünk szeretô Édesanyjával, az értünk könnyezô Máriával. És most térdre magyar testvéreim és imádkozzunk! És Ti is velünk édes Hazánk védôszentjei és a többi ismert és névtelen régi és mai magyar szentjeink, hogy hitünktôl és hazánktól semmi és senki ne tudjon elszakítani. Se élet, se halál.

Itt a Golgota tövében esküszünk, hogy soha árulók nem leszünk. Ámen.

Ének: SZVU 63. ének 1. versszak

A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
S ott talállak, ó szűz Anya,
Fájdalom közt bágyadozva,
Tôr veré át lelkedet.



XIII. állomás
Jézust leveszik a keresztrôl


Jézus agyonkínzott és holt testét leveszik a keresztrôl és a legméltóbb ravatalra, a Szűzanya ölébe helyezik. A Szűzanya, aki egykor a kis Jézust pólyákba takarta és jászolyba fektette, most gyászruhában, könnyeibe, csókjaiba, ölelô karjaiba takarja és ölébe fekteti Ôt. Itt piheni ki embertelenségeink okozta szenvedéseit.

A Magyarok Nagyasszonyának is de sokszor kellett ölébe venni és siratgatni megkínzott népünket! A Magyarok Nagyasszonya többször volt Piétánk, mind dicsôséges Nagyasszonyunk. A mi Máriánk a Könnyezô Mária. Többször kellett sírnia a bűneink és hűtlenségeink és szenvedéseink miatt, mint örvendezni jó sorsunkon.
Mi magyarok földi és égi édesanyát szeretô és tisztelô nép voltunk. Sajnos már nincs így. Vannak Jézushoz, a Szűzanyához, saját családjukhoz és gyermekeikhez is hűtlen anyák, akik anyák, de nem édesanyák. Csavargó, italozó, kábítószer-élvezô, autófosztogató, utcasarkon álló lányok, az utcán és nyilvános tereken ízléstelenül szeretkezô fiúk és lányok, százával csellengô fiatalok. Hol van édesanyátok? Nem hiányoztok otthon, nem kelletek senkinek a bűnön kívül? Vagy édesanyátok sem különb, mint ti vagytok? Lehet, hogy ôk kergettek ki benneteket a lakásból, hogy nyugodtan szeretkezzenek és italozzanak? Mi lesz az édesanyai szeretet nélkül felnôtt és felnövô ifjúsággal? Mit adtok tovább gyermekeiteknek, amikor nektek sincs semmitek? Lelkileg kifosztottak vagytok?

Oh, Nagyasszony, nemzetünk reménye. Rád szegezzük könnytelt szemeink. Veszni indult István öröksége, Szt. Imre öröksége, a tiszta ifjúság, Szt. Erzsébet öröksége, a szegények szeretete, Szt. Margit öröksége a tiszta nôifjúság, Szt. László öröksége, a lovagiasság, a nôk és édesanyák nagyrabecsülése, Szt. Gellért öröksége, a vezeklés és vértanúság.
Oh, Nagyasszony szállj közénk és add vissza népünk kereszténységét, családjaink, társadalmi életünk tisztaságát, hogy ne csak a fájdalom, hanem az öröm könnyei is ott csillogjanak szemeidben. Mutasd meg, hogy anyánk vagy, mutasd meg, hogy régi nagy Patrónánk, Magyarok Nagyasszonya vagy.

Ének: SZVU 290. ének, 5. versszak

Viharon, vészen át
Íme, felzúg Hozzád
Nyomorunk jelszava:
Segítsd meg nemzeted,
Háborgó tengerek
Csillaga, Mária!



XIV. állomás
Jézust eltemetik


Jézust eltemetik. Most már elômerészkedtek a férfiak is. A ravatalról, a Szűzanya ölébôl óvatosan, csendben leveszik Jézus véres, fáradt testét, megmossák, betakarják és sírba teszik. Van minden, ami Jézus temetéséhez kell: nagy kô, ôrök, pecsét. Most már nem kell félni, hogy fellázítja a népet. Most már nem fognak utána menni. Most már nem fog csodákat tenni, halottakat feltámasztani. Most már nem fogja megszégyeníteni a fôpapokat és írástudókat és nem fogja ôket megleckéztetni. Vége mindennek -- gondolják.

Csak a vasárnap hajnal ne jönne, mert azt mondta, hogy harmadnapra fel fog támadni. Hátha megtörténik? Hátha igaz lesz? Minden esetre számítva van pénz is, hogy az ôrök elhíreszteljék: az apostolok ellopták. A pénz és a hazugság elérte célját, mert elterjedt a zsidók között, hogy Jézus testét ellopták. Ezt inkább elhitték, mint azt, hogy a csodatevô Jézus, a halottakat feltámasztó Jézus maga is feltámadt.
Népünket, nemzetünket, magyarságunkat és hitünket is sokszor eltemették már. Voltak nagy temetôink, mint a muhi puszta és mohácsi mezô. Sokszor meghúzták felettünk a lélekharangot. Lerombolták Budát, városainkat és falvainkat. Megásták sírunkat 1849-ben, 1921-ben, 1956-ban. Azt mondta egy ,,nagy'' ember: a magyar egyház felszámolása csak vagonkérdés. Aki mondta, már rég por és hamu, sírfülkéje betörve és bemocskolva, az Egyház pedig feltámadt és folytatja működését ott, ahol abbahagyta. Volt úgy, hogy elnémították a török fölötti diadalt hirdetô déli harangszót és most ismét szól. Volt, amikor el kellett dugni Máriát, és nemzeti színű zászlóinkat és most ismét lengeti azokat a szél. Volt, amikor menekülni kellett saját hazájából Szt. István jobbjának és a Szent Koronának, most ismét itthon vannak és ôrködnek felettünk. Határainkon kívül élô testvéreinket is szeretnék örökre eltemetni, rájuk hengerítve a feledés kövét, de hisszük és reméljük, hogy a sírásók már rég por és hamu lesznek, de megkínzott és halálra ítélt testvéreinknek megszólalnak majd a húsvéti harangok.

Hiszek egy Istenben -- Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország és a Magyar Egyház
Lelki feltámadásában. Ámen.


Ének: SZVU 293. ének, 1. versszak

Isten Hazánkért térdelünk Elôdbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent Magyaroknak tiszta lelkét nézzed.
Érdemét idézzed!

Befejezés
Csodaszarvast kergetô nép voltunk. Így jutottunk ebbe, a hol tejjel-mézzel, hol könnyel-vérrel folyó Kánaánba, édes magyar hazánkba.
A magyarok nyilai és a századok fegyverei szerezték meg ezt a hazát, de a Kereszt és Nagyasszonyunk, a Szűzanya tartotta meg annyi balszerencse közt és oly sok viszály közepette.

Most sincs másban reménységünk csak a Kereszt és Kereszt tövében sorsunkat ölében tartó, Fájdalmas Anyában, aki hatalmas szószólónk volt Szent Fiánál a letűnt századok alatt és csak így maradhattunk meg tengernyi ellenség között is kereszténynek és magyarnak.
Szent Kereszt! Leborulunk elôtted és mély tisztelettel meghajtjuk lobogóinkat és rimánkodunk: Isten áldd meg a magyart. Nem kívánunk jókedvet és bôséget, csak Irántad és Szent Anyád iránti szeretetet és hűséget. Csak erôt és kegyelmet kérünk, hogy koldusbotunkat és mankóinkat és nyomorúságos életünk bugyrait tovább tudjuk cipelni, amíg el nem jutunk igazi és örök hazánkba, amelyet nem a csodaszarvas kergetése, hanem a leölt Bárány vére szerzett meg számunkra.

Úr Jézus! Golgotai véres kezeddel áldd meg jószándékainkat, elhatározásainkat, hogy igaz keresztényként akarunk élni és halni. Keresztedhez kötözzük népünket és szívünket, hogy semmiféle kincs és hatalom, semmiféle sátáni kísértés ne tudjon bennünket és népünket Tôled elszakítani.
Szűzanyánk! Magyarok Nagyasszonya! Nyújtsd ki mennybôl ó Szent Anyánk kezedet, öleld magadhoz meghajszolt és megszenvedett népedet.
Ígérjük, hogy búcsújáró nép maradunk, felkeresünk kegyhelyeiden erôt, kegyelmet meríteni, vigasztalódni és Isten akaratában megnyugodott lélekkel járni a keresztutat, hogy eljussunk abba a hazába, ahol az egykor vérbe öltözött Krisztust fénybe öltözve, Égi Édesanyánkat, a könnyezô Szűzanyát pedig a szemében örömkönnyektôl csillogva látjuk. Ámen.

Himnusz

Isten áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bôséggel.
Nyújts feléje védôkart,
Ha küzd ellenséggel.
Balsors, akit régen tép,
Hozz reá víg esztendôt,
Megbűnhôdte már e nép
A múltat s jövendôt.

1 megjegyzés:

Péter bácsi írta...

Egészen rendkívüli élmény volt ezt olvasni!!!