2011. június 9., csütörtök

Pünkösdvárás



Emlékszel-e még, mikor voltál utoljára így velem? Így csendben, rám figyelve? Mikor szakítottál időt arra, hogy velem legyél, csak velem? Gondolsz-e néha arra, hogy szeretlek? Szeretlek, mert az enyém vagy. Szeretlek, mert én teremtettelek. Azért teremtettelek, mert szeretlek, és mindig is szerettelek. Szeretetem teremtménye vagy. Benne voltál terveimben, hogy része legyél a világnak. Öröktől fogva benne voltál szeretetemben, hogy a világnak része lehessen benned. Akartam, hogy legyél, és akarom, hogy az legyél, akinek akartalak.

Nem kérdem ki vagy, milyen vagy, - ismerlek téged. Ismerlek és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Ha sántítasz, nem kívánom tőled, hogy táncolj. A mankóiddal együtt is bejöhetsz hozzám. Ha táplálékra van szükséged, adok neked. Ha vigaszra vágyakozol, nálam megtalálod. Nem darabollak szét részeidre, hogy megismerjelek. Nem szavaid, és tetteid alapján ítéllek meg. Én a szívek és a vesék vizsgálója, ismerem legtitkosabb gondolataidat is. Ismerem vágyaidat, szándékaidat. Én nem a külső után ítélek. Én magamhoz mérlek, nem másokhoz.

Én nem utállak téged bűneid miatt. Én a bűneidet utálom. És a bűneidtől, csak általam szabadulhatsz meg. Csak szólj, és én megbocsátok neked. Csak kérd, és újra tiszta lappal indulhatsz előttem. Én azt akarom, hogy örülj, hogy boldog légy, mert én örülök neked, és meg akarom osztani veled az örömömet. Én azt akarom, hogy tudj nevetni, hogy mindig vidám legyél. Azt akarom, hogy észre vedd, az élet szép, hogy élni jó. Azt akarom, hogy színt vigyél mások életébe is, hogy az emberek megtanuljanak kacagni tőled, hogy felszabadult lehess. Azt akarom, hogy az enyém legyél, hogy kifoszthassalak. Nem azért, hogy semmid se legyen, hanem, hogy én legyek mindened, hogy egészen betölthesselek, hogy átjárjalak, és a szeretetem a tiéd legyen.

Tudom, életed tele van gondokkal, nehézségekkel, de ne félj. Nem kell félned, én veled vagyok. Én a tied vagyok, - egészen neked adtam magam. Aki fél, az nem talál meg engem. A félelem elfordít tőlem. A félelem meggátol abban, hogy szeretni tudj. Aki fél, az nem tud igazán szeretni. A félelemtől kell félned. Én a tied vagyok, s ez elég neked. Az én kegyelmem elég neked, és én betöltelek.
Hogyan magyarázzam meg neked? Én mindig veled vagyok. Akkor is, ha úgy érzed, mindenki elhagyott. Akkor is, ha azt mondod, nincs szükséged rám. Én melletted állok, és várom, hogy figyelj rám. Nem kényszerítelek, csendben szólongatlak, és ha figyelsz rám, meghallod hangomat. A neveden szólítalak, az igazin, amelyet én adtam neked. Csak akkor hallod meg a hangomat, ha ismered a nevedet, ha tudod, hogy fontos vagy nekem. Fontos vagy nekem, mert szeretlek.

Nélkülem semmi sem vagy. Nélkülem nincs életed, nincsenek lehetőségeid. Nélkülem nincs meg az újrakezdés lehetősége. Ha egyedül akarod járni az utadat, megteheted, elfordulhatsz tőlem. Ha nem akarsz látni, becsukod a szemedet, ha nem akarsz hallani, bedughatod a füled. Ha nem akarsz emlékezni rám, megfeledkezhetsz rólam. De nélkülem az életed olyan, mint a fáról lehullott levél, - a legelső szellő elsodorja, mint az olaj nélküli mécses, - hiába akar lobogni, csak a kanóc ég el füstölögve. De én nem oltom ki a pislákoló mécsest sem, a megtört nádat sem töröm össze. Én semmire sem kényszerítelek, mert szeretlek, és ha néha vádolsz, gyűlölsz, én akkor is szeretlek. A kudarcaidban is ott vagyok veled, mert önmagadban semmi vagy, de én a kudarcaidban is szeretlek.
Olyan könnyen megfeledkezel rólam. A barátok, a munka, a szórakozás, vagy a mindennapi robot leköti figyelmed. Csak ha nagy a baj, ha szorít az idő, akkor jutok eszedbe, akkor jössz, de én mindig várlak, szüntelenül, mert egészen neked adtam magam, teljesen minden beteljesedett, - mert Atyám, az örök Atya így akarta. Jöjj velem! Ne szégyelld, hogy veled vagyok. Talán nem érted, hogy miért tettem mindezt? Miért volt szükség Betlehemre, a Golgotára, miért a szalma, a jászol, az ostor és a kereszt? Nem baj. Ne törd a fejed rajta túlságosan! Ne akarj mindent egyszerre megérteni. Ha tudsz szeretni, láthatod, hogy a szeretet áldozatot követel, önfeláldozást – s én végtelenül szeretlek.

2011. június 8., szerda

Jézus ölében




A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával. Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról. Biztosan várt már engem - szólt.
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."

„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg. „Becsukná az ajtót?"
A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.
„Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem" - mondta a férfi. „De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzam. A vasárnapi misén hallottam a papot az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem...
Aztán feladtam minden próbálkozást" - folytatta - „míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem: "János, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: "Én veletek leszek mindig". Aztán beszélj Hozzá, és figyelj Rá úgy, ahogy most velem teszed."

Így aztán, atyám, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába."
A papot nagyon meghatotta a történet, és biztatta az idős férfit, hogy folytassa így tovább. Aztán imádkozott vele, megkente olajjal, és visszament a paplakba.

Két nappal később este felhívta a férfi lánya azzal, hogy édesapja aznap délután meghalt.
„És békésen távozott?" - kérdezte.
„Igen, amikor két óra körül indultam otthonról, odahívott az ágyához, elmondta az egyik faviccét, és megpuszilt. Amikor egy órával később hazaértem a boltból, holtan találtam. Volt azonban valami furcsa, atyám. Igazából több mint furcsa - olyan hátborzongató. Úgy tűnik, hogy mielőtt meghalt, apa kihajolt az ágyból, és a fejét az ágy melletti székre hajtotta."