2009. november 27., péntek

Eladó magyar templomok!


Az Amerikába bevándorolt magyarok első kötelességüknek érezték, hogy az új hazában az Istennek emeljenek hajlékot, még mielőtt saját maguknak építettek volna házat. Létesült is a XIX. század végén, a XX. század elején magyar templom mindenütt, ahol a magyarok nagyobb számban letelepedtek Amerikában. Példájukat követték a későbbi kivándorlók is.
Azonban a beolvadás, a magyar közösségek fellazulása, az idősebb nemzedék fogyása, a fiatalabbak érdektelensége megtizedelte az magyar nyelvű amerikai egyházakat.
A megépült magyar templomoknak ma már alig fele van meg.
Vannak azonban olyan közösségek, amelyek, ha megfogyva bár, de törve nem, harcolnak a magyar örökség megtartásáért.

Tizenhárom Cleveland környéki gyülekezet most Veszélyeztetett katolikusok (Endangered Catholics) néven szerveződve minden szerdán tiltakozó gyűlést, szombatonként egyeztető megbeszélést tart. Ha nem járnak sikerrel, az épületek eladásra kerülnek, ahogy most a templomi kincseket kínálják árverésre.

Aki az eladó üvegablakokat és kegytárgyakat látni akarja, keresse fel a világhálón a http://www.church-inventory.com/inventory.php címet.
Ha Szent Istvánt, vagy Szent Lászlót ábrázoló ablakot szeretne, 7500 dollárért megkaphatja egyiket vagy másikat. Szent Erzsébetet már 2500-ért is meg lehet venni.

Lennon püspök magatartása a templomok bezárása terén nem új. Előzőleg Bostonban szolgált, ahol számos templomot megszüntetett. Ötben, éjjel-nappali virrasztással a tüntetők, akiknél az áldozás most pap nélkül történik, elérték, hogy a Vatikán elhalasztotta a döntést, de a püspök megfogadta, hogy ez nem fog Clevelandban megismétlődni.

A püspökség által eladásra kínált kegytárgyak között található egy: “Angels with crest and crown” 4 ezer dollárért. Jobban megnézve az angyalok által tartott koronás magyar címert láthatjuk ezzel a felirattal: Isten áldd meg a magyart, és vele szemben Justice for Hungary! Minthogy ez nyilvánvalóan kifejezetten magyaroknak jelentős érték, a Szent László Rend nevében Falk Viktor azt kérte, hogy legalább ezt az egyet adják oda a magyar közösségnek. A válasz rövid és elutasító volt:
"Request denied."
Pénz beszél...

2009. november 22., vasárnap

Krisztus Király Ünnepe


A katolikus egyházi évben a mai vasárnap Krisztus Király Ünnepe.
A neten sokat olvashatsz az ünnep kialakulásáról, jelentéséről, liturgiájáról.Épp ezért én most más szemszögből szeretném elmondani, mit jelent ez az Ünnep számomra.

Hajlamosak vagyunk a király szót összekapcsolni a gazdagsággal, hatalommal.
Kire mondják manapság, hogy gazdag? Aki hatalmas házban lakik, szolgák lesik a kívánságait, hatalmas a bankszámlája. Kinek van hatalma? Hát természetesen a gazdagoknak. Hiszen a pénzükkel, kiterjedt kapcsolatrendszerükkel - akiket ők "barátaiknak" neveznek - szinte bármit el tudnak érni.

Hogyan lehet tehát a ma emberének megmagyarázni Krisztus hatalmát?
Ha ezeknél a mennyiségi jellemzőknél maradunk, sehogy.
Még az sem pontos meghatározás, hogy hatalma annak van, akinek a parancsait teljesítik, engedelmeskednek neki, mégpedig mérlegelés nélkül. Egy klasszikus értelemben vett király parancsával nem merünk szembeszállni, hisz ő a király, a hatalom. Ha mégis, az bizony büntetéssel jár.

És most nézzük Krisztus királyságát!

Mondhatjuk, hogy Ő is parancsokat adott, mégpedig a Tíz Parancsolatot. Ám ezek nem az Ő úri szeszélye vagy érdekei miatt születtek, hanem a mi javunkra. Nem véletlen, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül magunkénak érezzük a betartását. Mert olyan normákat fogalmaz meg, amelyekre szükségünk van az élet dolgaiban való eligazodásban. A parancsok be nem tartása jogunkban áll és nem is feltétlen hoz büntetést napjainkban. Gondoljunk például a paráznaság bűnére.
Ellenkezőleg!
A mai "hatalmasok" szinte buzdítanak: "Élj a mának! Melegfelvonulás! Genderizmus!" - hogy csak néhány példát említsek.
El tudod-e képzelni egy ma hatalommal rendelkezőről, hogy önként engedje magát kínozni, megalázni és végül keresztre feszíteni?
Megtehette volna, hogy angyali seregeivel porrá zúzza ellenségeit.
Miért nem tette?

Mert meg akarta mutatni a valódi hatalmat.
Az ember szabad akarátanak hatalmát.
A szenvedés hatalmát.
Szabad akaratából vállalta a szenvedést.
Király létére!

Ma már senki sem emlékezne rá, ha nem ezt tette volna.
Értünk tette tehát, hogy pédát mutasson.
Kiutat.
Akkor is, ha minden kilátástalan.

És harmadnapra feltámadott!

2009. november 21., szombat

A legnagyobb bolond


Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelıen udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerően csak annyit fűztek hozzá:
,,Hiszen ő bolond!”
Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta:
– Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.
A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon aztán megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt:
– Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.
– Nem akarok – válaszolt a király –, hanem kell!
– Bizonyára hamarosan visszatérsz.
– Nem. – sóhajtott a király
– Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.
– No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak.
A király a fejét rázta.
– Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást.
– Ó, akkor te valószínőleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra!
– Már régóta tudtam.
De, – mint mondtam – sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.
A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt:
– Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát!
Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok.
Király, te vagy a legnagyobb bolond!

2009. november 18., szerda

Gondoskodj TE!


Miért vagytok nyugtalanok és zavartak?
Hagyjátok Rám gondjaitokat, minden ügyeteket és megnyugszotok.
Bizony mondom, hogy minden valódi, vak és teljes odaadási aktusotok meghozza azt a hatást, amit kívántok és megoldja a nehéz helyzetet.
Az, hogy Rám hagyatkoztok, nem azt jelenti, hogy aggódtok, nyugtalankodtok és kétségbeestek, majd végül izgatottan kértek Engem, hogy segítsek. A Rám hagyatkozás azt jelenti: nyugodtan csukjátok be lelketek szemét, és adjátok át magatokat Nekem, hogy fölvegyelek benneteket a karomba és átvigyelek a túlsó partra, mint egy édesanya az alvó kisgyermekét.
Ami összezavar benneteket, és nagyon árt nektek, az a tépelődés, egy gondolat körül forgás és az aggodalmaskodás, amivel kínozzátok magatokat, mert azt hiszitek, mindenáron nektek kell mindent megoldani.Mily sokat tudok tenni, ha a lélek lelki és anyagi szükségleteiben Hozzám fordul, Rám néz, és azt mondja:
„Gondoskodj Te!",
és közben becsukja a szemét és elnyugszik Bennem.
Kevés kegyelmet kaptok, ha túlzottan gyötritek magatokat, hogy megkapjátok. De nagyon sokat kaptok, ha az imátok teljes önátadás. A szenvedésben imádkoztok, hogy vegyem el azt, de úgy vegyem el, ahogy ti elképzelitek...
Hozzám fordultok, de azt akarjátok, hogy alkalmazkodjam a ti elgondolásotokhoz. Olyanok vagytok, mint az a beteg, aki az orvostól egy kúrát kér, de ő maga akarja előírni, hogy az milyen legyen.

2009. november 17., kedd

Emberség




Az Egyesült Államokban egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az egyik szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek...


Miután kellőképpen megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:

A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat mint más gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége?


Elcsendesedett a hallgatóság a kérdéstől.

- Azt hiszem - folytatta az apa - amikor egy olyan gyermek, mint amilyen Shay, jön a világra, alkalom nyílik arra, hogy kifejezzük az emberiség igazi természetét, mégpedig azzal, ahogyan bánunk azzal a gyermekkel.


Shay az apjával sétált, amikor néhány ismerős gyereket látott baseballozni. Shay kérdezte:

- Szerinted engednek játszani? -

Shay apja tudta, hogy a legtöbb gyerek nem örülne, ha fia az ő csapatában játszana, ugyanakkor megérezte fiának azt az igényét, hogy valahova tartozni akar. Így megkérdezte az egyik fiút, engedik-e Shay-t játszani.


A megkérdezett fiú körül nézett, segítséget kérő tekintettel és mivel nem kapott segítséget, saját kezébe vette az ügyet és azt mondta:

- 6 ponttal vesztésre állunk és a nyolcadik körben vagyunk.

Beállhat hozzánk és a kilencedik körben üthet is. A nyolcadik kör végén Shay csapata szerzett néhány pontot, de még mindig 3 pontos hátrányban voltak. Közben Shay kesztyűt húzott és a középpályán játszott. Semmilyen labda nem járt ugyan arrafelé, de szemmel láthatóan határtalanul boldog volt, fülig ért a szája, amikor integetett neki az apja.


A kilencedik körben ismét ütöttek egy pontot és elérhető közelségbe került a nyerési lehetőség, azonban Shay volt a következő és egyben az utolsó ütő, így ha ő üt, biztosan vesztenek.Ilyen, nyerés előtti helyzetben ki adná át pont neki az ütési lehetőséget?Meglepő módon Shaynek adták az ütőt. Mindenki tudta, hogy lehetetlenség eltalálnia a labdát, hiszen az ütőt se tudta rendesen megfogni. Ettől függetlenül, amint ütéshez készült Shay, a dobó közelebb lépett és nagyon lágyan szinte ejtve dobta hozzá a labdát, Shay mellé trafált, de a második így dobott labdába belenyúlt és egyenesen az egyik fogó felé ütötte.

A fogónak könnyű labda volt és könnyen ki üthette volna Shayt, azonban az első bázis mellé dobta a labdát. Mindenki elkezdett kiabálni:

- Fuss Shay, fuss az elsőre!

Ijedt nagy szemekkel el is indult az első bázis felé, majd a tömeg biztatására a másodikra is. Mire odaért a jobb fogónál volt a labda, aki odadobhatta volna a harmadikra, azonban felfogva a dobó szándékát annak a feje fölé hajította azt, miközben a bázisokról futó csapattársak már elkezdtek beérni a célbázisra, Shay is elkerülte a harmadikat és üvöltött a tömeg:


- Célba fuss Shay, célba!


Shay beért és győzött a csapat, hősként ünnepelték, mintha év végi bajnokságot nyert volna.


- Azon a napon - folytatta elfojtott hangon az apa, könnyekkel a szemében - mindkét csapat fiúi igazi szeretetet és emberséget hoztak a világba.

2009. november 14., szombat

Mozgó tükör


Minden létező egy mozgó tükör. A tudomány csak úgy tudja vizsgálni a létezőket, ha megállítja, és számokba zárja. Ez félig-meddig sikerül. A felszínen viháncoló embert pedig túlzottan mozgatja ez a tükör-rengeteg. A létezők azért tükrök, mert tükrözik az Alkotót. Az Alkotót nem látjuk, de termékeit igen. Nem lehet komolyan venni azt, aki szerint a világ dolgai maguktól jöttek létre.

Ezek a tükör-teremtmények úgy mozognak, hogy fejlődnek, majd visszafejlődnek, hogy átadják helyüket az újabbaknak. Ez kődarabtól a medúzán keresztül az emberig mindenre igaz, mert csak mi látjuk összefüggőnek a dolgokat, azokban iszonyatos űrök kötik össze a titkos picike elemi részecskéket.

A nem hívő ember odaszól a világnak, hogy ne mozogjon már! Úgy, mint a fényképész a osztálynak csoportkép készítése előtt.
A hívő ember viszont mozgásával együtt szereti a világot. Őt a sodrás nem hozza ki a sodrából.

Sánta János

2009. november 13., péntek

NEM!


...és Isten azt mondta: NEM!
Megkértem Istent, hogy vegye el büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de Ő azt felelte: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmeneti.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke. Nem kapni, hanem megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak az áldását adhatja, a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalmaktól, de Ő azt mondta: nem.
"A szenvedés eltávolít a világi dolgoktól és közelebb visz hozzám."

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom. De hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretnem úgy, ahogy Ő szeret engem.
Erre azt felelte: "Látom, már kezded érteni!"

Kértem erőt...És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...És Isten adott problémákat, hogy megoldjam őket.
Kértem bátorságot...És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem őket.
Kértem szeretetet...És Isten küldött gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmet...És Isten adott lehetőségeket.

Semmit se kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
Az imáim meghallgatásra leltek.

2009. november 6., péntek

Rabul ejtve...

Egy olaszországi tehetségkutató versenyen tűnt fel

GIANLUCA GINOBLE !


Jegyezd meg ezt a nevet, biztos vagyok benne, hogy még sokat fogunk hallani
róla.
Napok óta a hatása alatt vagyok, egyszerűen hihetetlen hang egy 14 (!!!) éves
gyerektől.
Nemcsak a hangja, a kisugárzása is különleges.

Uramatyám! Micsoda pasi lesz belőle...








2009. november 2., hétfő

Ha a megváltást az EU finanszírozta volna


Válság idején

(Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna...)

Az egyszerű életről, a mindennapos, csendes názáreti létről szeretnék beszélni. Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna, milyen komplikált lett volna! Mikor elterjedt a mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz. Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg. Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk. Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget.
Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Nincs a megtestesülés évekre előre pontosan megírt forgatókönyve évekre a Szűzanyának és Szent Józsefnek átadva. Isten csak úgy spontán odaszól, hogy menekülni kell Egyiptomba: nincs hiszti, nincs kiakadás. A Szent Család útra kel, mert ez az, amit éppen tenni kell.
A szülőföld iránti szeretetet is meg lehet tanulni a Szent Családtól, mert Egyiptomban a Szűzanya gondolkozhatott volna úgy is, hogy Alexandriában vannak a legjobb iskolák, a Megváltónak mégiscsak jó lenne, ha jó képzést kapna. Józsefnek amúgy is sikerült már egy kis egzisztenciát teremtenie, egyre több a megrendelés, ezért nem lenne jó visszamenni a poros sárfészekbe, Názáretbe. Jól ellesznek a nagyvárosban.
Milyen szép, hogy a Szent Család hazamegy! Mi fogadhatta őket otthon? A szent hagyomány szerint talán 5-6 évig voltak Egyiptomban menekültként. Gondolom, hogy a vesszőből, sárból épített kis kunyhójukat elmosta az eső, valószínűleg csak azt a domboldalt találták meg, ahol a kis kunyhójuk, házuk állt. Két kezük munkájával újraépítik a családi fészküket, és elkezdődik az élet.
Szeretem magam elé képzelni, kiszínezni ennek a názáreti életnek egy-egy mozzanatát, egy-egy jelenetét. Szeretem elképzelni, hogy a Világmindenség Ura odaáll az édesanyja elé, és azt mondja: „Anyu, kiengedsz a fiúkkal egyet focizni?” Amikor először elgondolkoztam ezen, egészen mellbevert, hogy a Világmindenség Ura eljött azért, hogy „ipiapacs, ki vagy ütve!” játékot játsszon, hogy kergetőzzön az emberek fiaival. És így van. Mielőtt Jézus egyetlen csodát tett volna, egyetlen nagy beszédet tartott volna, játszott az emberek fiaival. Olyan jó elképzelni, hogy szalad a kis Jézus elöl, utána a többi gyerek: „Meg vagy fogva, kis Jézus, bújjunk el, most te vagy a hunyó!” Ez mind olyan szép!
Szeretem magam elé képzelni, hogy a Szűzanya a mindennapi munkáját befejezve kihajol a kisablakon, és szól Jézusnak, hogy menjen és szóljon az atyjának, hogy jöjjön vacsorázni. Jézus odafut, és segít az apukájának elrakodni a szerszámokat. Leülnek a názáreti kis házban. Milyen egyszerű lehetett!
Úgy vélik, hogy a keresztesek megtalálták a Szent Család házát, melynek maradványait elhozták Olaszországba, Lorettóba. Úgy tartják, hogy a názáreti Szent Család háza egy kis barlang és előtte egy szobácska volt. Nem tudjuk pontosan, de úgy gondolom, hogy biztos van benne valamennyi igazság, hisz szél fúvatlan nem indul, és egyházilag dokumentált tény, így valószínű, hogy a názáreti házból vannak ott elemek.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy lélekben mi is próbáljunk odaülni a Szent Család mellé az asztalkához. Egy durva faragott asztal, mely Szent József keze munkáját dicséri. Az asztalon néhány agyagtányér, párolog benne a lencsefőzelék, megfogják egymás kezét, hálát adnak a Mindenhatónak a mindennapiért. Nekiülnek szerényen elkölteni a vacsorát. Milyen egyszerű! Ott nincs se mobiltelefon, se tévé, se légkondicionáló. Én mégis úgy gondolom, hogy ezek az emberek végtelenül boldogok voltak ott. Jó volt nekik együtt lenni.
Azt is szeretem magam elé képzelni, hogy kiültek a kispadra a ház elé, fölöttük ragyogtak a csillagok. A kis Jézus odabújt Máriához, és József elkezd egy csodálatos szép ószövetségi zsoltárt, énekelnek. Jó lehetett nekik ott. Egyszerű és szép.
Szeretem elképzelni, hogy Jézus egy kicsit nőtt, és az apukájával együtt dolgozik, fűrészelnek. A fűrész egyik végét fogja az Isten, a másikat az ember. Talán bölcsőt készítenek vagy asztalt, vagy talán koporsót, nem tudom… Olyan jó látni azt, hogy Isten együtt dolgozik az emberrel! Egy család.
Ha belegondolunk, Jézus Krisztus a hagyomány szerint harminc évig ezt a názáreti csendes életet élte. Abban az időben 28-29 év volt az átlagéletkor. Nagyon fiatalon haltak meg az emberek. Tehát Jézus egy egész emberöltőt egyszerű emberként élt le. Nem csinált semmi rendkívülit. A szentírás szerint az emberek azt mondják: „Nemde ez Mária és József fia, hát nem itt éltek közöttünk a rokonaikkal?” Tehát ha Jézus valami rendkívüli dolgot tett volna mint kisgyerek vagy fiatal, akkor egész biztosan mondták volna, hogy „Ez már gyerekkorában is annyi furcsaságot beszélt, nem is csoda, hogy most ide jutott.” De azt mondják, hogy Jézus olyan volt, mint mi, mint a többiek, élte a hétköznapi életet, és most hirtelen elkezd csodákat tenni. Csodálkoznak rajta. Harminc év názáreti csendes élet. Ez alatt a harminc év alatt a mi hétköznapi, egyszerű életünket Jézus Krisztus megszentelte.
Olyan érdekes, hogy a gonosz lélek felviszi Jézust egy templom tetejére és mondja: „Dobd le magad, az angyalok úgyis a tenyerükön hordoznak, te leszel a nagy sztár, mindenki hanyatt esik, hogy milyen ügyes vagy, hogy ilyen sereget senki nem tud csinálni!” Jézus azt mondja: „Távozz tőlem, sátán!” Tehát a feltűnő, a fényes, a csillogó dolgokat, a „tűzijátékokat” kerüli. Nem hiányzik neki, hogy ilyen extra dolgokkal szórakoztassa a közönséget. A hétköznapi emberek életét éli.
Jó elképzelni a huszonéves Jézust, ahogy a názáreti barátaival munka után leülnek és beszélgetnek: meghallgatja az emberek gondját-baját, figyel. Nem kapkodja el a választ, még nem érkezett el az ő órája. Milyen jó lenne, ha meglenne bennünk ez a végtelen türelem!
Názáreti csendes élet. Megvan-e a szívünkben a vágy ezek iránt a dolgok iránt? Az ember sokszor nézi a televíziót és egyébről se szól, mint gazdasági válságról, hogy milyen nagy a probléma, nincsen pénz, hogy így, hogy úgy, hogy amúgy. Erről eszembe jut egy vicc: A székely bácsi hazafelé menet a sötétben nekimegy a villanypóznának és elkezdi körbe tapogatni. Megy körbe az oszlop körül, és egyszer csak felsikolt: „Jaj, istenem, be vagyok falazva!” Kicsit ilyen ez a gazdasági válság: tényleg van egy akadály, de azon kívül még annyi irányba mehetünk, annyi szép dolog van körülöttünk, amit a Jóisten felkínál!
Milyen szép és csodálatos a családi élet! Milyen jó élni itt, Magyarországon a názáreti csendes életet! A Szűzanya és Szent József által kitaposott út mindannyiunk előtt nyitva áll. Hiszem, hogy azt, ami az embert igazán emberré teszi, a gazdasági válság igazán nem érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás… Az, hogy a szomszédból a barátaidat áthívd, és egy pohár sör mellett egyet römizzetek, kártyázzatok, egy jót beszélgessetek, ahhoz sem kell nagy befektetés. Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.
Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy „Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!” Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?” Éreztem, hogy megáll bennem valami. A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő! És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom…
Pár gondolat még a gyereknevelésről: milyen szép, hogy amikor a kis Jézus elveszik, nem esik Mária Józsefnek, „Milyen férfi vagy te, a teremtés nagy koronája, így lehet rád bízni a gyermeket!”. És ugyanígy József sem kezdi el, hogy „Mit tudom én, mit kokettáltál a Szentlélekkel vagy kivel, halvány gőzöm sincs, honnan az a gyerek, fújd fel, én elmentem!” Milyen jó, hogy ők nem így civakodnak! Megfogják egymás kezét, baj van, gond van, meg kell oldani. Összetartanak. Együtt indulnak el megkeresni a kis Jézust.
Képzeljük csak el, hogy eltelt egy nap, és nincs meg a kis Jézus. Összebújnak egy fa alatt (akkor nem voltak motelek), imádkoznak. Másnap folytatják a keresést, és harmadnap sem adják fel, nem mondják azt: „Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Úr neve!” Nincs bennük fatalizmus, hogy ha az Úr akarja, akkor megkerül, ha nem, akkor nem. Keresik a maguk kis egyszerű eszközeivel, hisz nem volt hangosbemondó, rendőrség. Keresik az Istent a földön.
Milyen szép, amikor megtalálják! A végtelen alázat, amivel köszöntik: „Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk?” A család békéje újból helyreáll. Azt írja a Szentírás, hogy hazamentek, és Jézus növekedett bölcsességben és kedvességben, a szülei és mindannyiunk örömére. Én azt gondolom, hogy még a názáreti csendes életbe is belefér néhány ilyen jeruzsálemi kiruccanás, aggodalom, nehézség, válság... Milyen szép, hogy nem egymásnak esnek ezek az emberek, hanem együtt oldják meg a feladatokat, gondjaikat és bajaikat! Nagy-nagy szeretettel és örömmel állítom mindannyiunk számára példaképül ezt a názáreti csöndes életet.
A kétezer év alatt nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember elé, mint a család. Ezt az életformát maga Jézus Krisztus szentelte meg. Adja az Isten, hogy ezen az úton járva a Kárpát-medencei magyar családok önmagukra találjanak! Ne olyan helyen keressék a boldogságot, ahol nincs, a kút mellett ne haljanak szomjan! Merjenek meríteni ebből az ajándékból! Merjétek szeretni egymást, merjétek megfogni a férjetek/feleségetek kezét, merjétek átölelni a gyermekeiteket, merjetek játszani, merjetek kirándulni, beszélgetni! Merjetek örvendeni annak, hogy ajándék vagy te is, és ajándék a melletted lévő családtagod is! Adja az Isten, hogy megújuljanak a Kárpát-medencében a magyar családok közösségei!
Ámen.
Böjte Csaba