2010. április 19., hétfő

Megdöbbentő


Egy autista fiú háromnegyedórás helikopterrepülés után lerajzolta Rómát,
ahogy emlékezett rá.

Három napra volt szüksége hozzá. Megdöbbentő!!




2010. április 15., csütörtök

Ne félj!

A mindennapjainkban gyakran azt érezhetjük, egyedül vagyunk
küzdelmeinkben, nincs aki segítsen, aki mellénk álljon.

Íme egy kis egyszerű történet!

Igen is van mellettünk Valaki! Sokszor akkor érezhetjük, amikor a legnagyobb
bajban vagyunk, akkor jön a segítség is!



2010. április 11., vasárnap

A ló fohásza


Amikor véget ér a napi munka, nyújts nekem menedéket, tiszta almot és elegendő helyet az istállóban!
Adj nekem ételt és italt, és vigyázz rám!
Beszélj hozzám, mert a hangod lesz a gyeplő, légy jó hozzám, és még boldogabban foglak szolgálni, még jobban foglak szeretni!
Ne rángasd a szárat, ne nyúlj a pálcáért, amikor emelkedőhöz érünk, ne üss meg, ha nem értelek, adj időt, hogy rájöjjek, mit akarsz mondani!
Ne gondold, hogy engedetlen vagyok, ha nem azt teszem, amit te akarsz!
Lehet, hogy valami nincs rendben a szerszámmal, vagy a patámmal.
Vizsgáld meg a fogaimat, ha nem eszem, talán kilyukadt az egyik, és tudod, hogy az mennyire tud fájni!
Ne köss ki túl szorosan és ne vágd rövidre a farkam, mert ez az egyetlen fegyverem a szúnyogok és a legyek ellen!
S ha eljön a nap drága gazdám, amikor többé nem lehetek hasznodra, ne hagyj éhezni, vagy fázni, és ne adj el!
Ne adj oda idegennek, vagy olyan gazdának, aki halálra kínoz és éheztet!
Légy kíméletes hozzám, és adj nekem gyors és kegyes halált...!
Isten megjutalmaz érte, most és mindörökké, hadd kérjem ezt tőled és ne gondolj tiszteletlennek, ha annak nevében kérlek, aki az istállóban született...

Ámen

2010. április 7., szerda

Tudsz-e úgy szeretni?


Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem?
Reszketni, remegni AZ Olajfa-kertben?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel?

Adnád-e kezedet szorító kötélnek?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben?
Az ostorozásnál eltakarnál engem?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik?

Tudod-e karodat szélesre kitárni?
Az egész világért áldozattá válni?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
Hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem?

Tudsz-e mellém hágni? A helyembe lépni?
Magadat feledve életemet élni?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem?
(Szent-Gály Kata)

2010. április 6., kedd

A rózsa és a skorpió



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában egy poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók.Egy szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket, de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket.Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a forró napon. Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül elakadt egy oázis közelében. Mélyen befúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást,s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak és bimbója újra élénkvörös színben pompázott.Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes és csodálatosan illatos.Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt. Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót még soha nem érzett, és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott.Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel ...És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátraugrott.
- Miért bántasz? - kérdezte a rózsát.
- Én nem bántalak. - felelte a rózsa.
- De megszúrtál a tüskéddel!
- A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak, hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.
- Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.
- Köszönöm. - mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos vagyok.
Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű rózsát és csodálattal nézett fel rá.Egy napon azonban a rózsa levelei lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg. Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva kérdezte:
- Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?
És a rózsa így válaszolt:
- Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.
A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az oázis irányába. A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén.De a skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy újabb csepp vízzel; s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a végén már ő sem tudta hányszor.És este, amikor lenyugodott a nap és felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét és boldogan nyújtotta a telihold felé; s illatát újra széthordta a szél.
A kis skorpió a végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál, de szeme boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:
- Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?
- Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni a virágod illatát. De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz hozzám lehajolni, én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid agyonszúrnának.
A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról. Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak.
S ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán, levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot. Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé.S mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja, úgy szívta be a kis skorpió is a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült. Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége megérintette lelkét. Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság.
Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez.A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták.
S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivelmegsiratta a kis skorpiót.Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét.Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban.
Évszázadok múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az utókornak.Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót oly hatalmas távolság választotta el egymástól. Több ezer kilométer....
Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.

2010. április 2., péntek

Nagypéntek

A nap és a hold elsötétedik. Éjszaka száll a Golgotára – de éjszaka száll a lelkedre is : „ Istenem, Istenem, miért hagytál el engem ?” Amikor a szenvedés, a kimerültség útját járom hányszor érzem Uram én is ezt ! Nem tudok már imádkozni sem … Sötétség, szárazság kínoz … Úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten …

Uram, a Te golgotai éjszakádból él a világ, s amikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál a legkedvesebb az Atyának … Jézusom, taníts meg arra, hogy aki amiatt szenved, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozott, és hogy nagyon közel van az Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolsága.