2009. december 31., csütörtök

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!




Ki ülsz az égen a vihar felett,
Én istenem hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem és ajkam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.

Ne haradudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg neki, sajnáld és szeresd.

Szeresd, vigyázz rá istenem, atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.

Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,

Hogy nem szokott senkit sem bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.

Édes istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.

Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, milyen kellemetes.

Te látod életét minden tanyán,
Te tudod hogy beszél: édes anyám.

Te tudod barna kenyerünk ízét,
Te tudod a Tisza szőke vizét.

Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.

Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.

S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,

S hogy víg esztendőt várunk mindenért
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.

Oh keljetek a magyart védeni,
Ti istennek fényes cselédei:

Uradnak mond el forró, drága Nap,
Hogy kedveled te a délibábokat.

Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.

Csillagok, értünk könyörögjetek,
Kis házak ablakába reszketeg

Szerteszét este mennyi mécs ragyog….
Könyörögjetek értünk, csillagok!

(Szép Ernő: Imádság)


Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!








2009. december 29., kedd

Így volna szép


Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit-
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:
Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!

1924. február hó 13-án

2009. december 28., hétfő

Hat gyertya Karácsonyra


Életem legküzdelmesebb Adventje után végre úgy ünnepeltük Jézus születését, ahogy mindig is szerettem volna. Nem volt ünnep előtti rohangálás ajándékok után, idegeskedés, tülekedés.
Családunk összeült és megbeszéltük: idén az együtt töltött idő lesz ajándékként a fa alatt.
Négy napot töltöttünk együtt!
Hogy valami jelképes ajándék is legyen, közösen gyertyákat öntöttünk 24-én.
Mindenkinek ki kellett találnia, milyen technikával készíti el a sajátját. Mondanom sem kell, hatan, hatfélét készítettünk.
Olyan se volt még, hogy Szenteste napján hatan nyüzsögjünk a konyhában, mindenütt viasz, kellékek és egy tenyérnyi helyen kelljen az ünnepi vacsorát elkészítenem. Mindez jókedvűen, egymásnak tippeket adva, segítve.
Senki sem tudta, melyik gyertya kié lesz. Kihúztuk a neveket, majd mindegyiket a fa alá tettük.
A közös imádság után ki-ki odaadta az ajándékját. Jobban izgultunk, mint mikor sok sok becsomagolt meglepi várt a fa alatt.
Vacsora után zenét hallgattunk és a "gyerekek" kiskori hangkazettáit. Olyan emlékek jöttek elő, hogy sírtunk, kacagtunk egyszerre.
Csodálatos este volt...
Istennél nincs jobb pedagógus. Úgy jön közénk, hogy kedvet adjon a nehezéhez is, hogy aztán örök karácsonyunk legyen!

2009. december 22., kedd

Glória

Tolcsvay L. - Tolcsvay B.: MAGYAR MISE - részlet
Demjén Ferenc és Pitti Katalin előadásában

2009. december 20., vasárnap

Advent utolsó vasárnapjára

























Egyedüllétért az Egyedülvalóval



Jóságos Jézusom, azt kívánom:
senki se legyen itt velem kívül,
Hogy ott belül bizalmasabban
lehessek Veled!

Szerencsétlen az,
aki egyedül van,
hacsak te nem vagy vele
egyetlen társként.

Míly sokan vannak,
akik tömegben élnek,
és mégis egyedül vannak,
mert nincsenek veled!

Azt kívánom,
soha ne legyek egyedül nélküled!
Senki emberfia nincs velem,
és mégsem vagyok egyedül.


(Guido perjel imája, fordította Török József)

2009. december 19., szombat

Szeretetközelben



„Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami
annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is. Van, amikor a szeretet
apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni. Amikor
szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük
magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk
lelki nagyságunkat. Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett
állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából
szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk.

Hirtelen kiesünk a nagyság szerepéből, és zavartan szembesülünk az új
helyzettel: nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyenkonyhájának konyhafőnöki
szerepében.

Most minket is étellel kínálnak.

De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen! - zsörtölődünk a valaki morzsáit
lefitymálva.

Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk a
szeretetet a rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók
türelmetlenkednek.

De valaki nem tágít. Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra
apró kis szeretetmorzsáit.

S akkor meg kell látnunk, hogy szeretet nem elsősorban nekünk szól.

Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert léte ebben az
elfogadottságban nyeri el értelmét.

Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelen, mint megerősíteni őt élete
értelmében.”

/(Simon András: Szeretetközelben )

2009. december 16., szerda

A gyermek az emberszívet látta



Karácsony napján történt. Los Angelesből San Franciscoba utaztunk, hogy az ünnepeket férjem szüleinél töltsük el. Péntek este indultunk, ez évben ugyanis szombatra esett Szenteste, és vasárnapra Karácsony első napja.
Hogy hétfőn már dolgozni tudjunk, már vasárnap vissza kellett indulni, hiszen Los Angeles 600 km-re volt. A gyerekekkel együtt mintegy 14 órás kemény próba állt előttünk.
Mikor már nem bírtuk tovább, King City-ben megálltunk, hogy együnk valamit.
A helység hat benzinkútból és három ütött-kopott étteremből állt. Ezek közül az egyikbe tértünk be az utazástól kimerülten.

Egyéves kis csemeténket, Eriket elhelyeztem egy magas gyerekülésben, közben körülnéztem: "Vajon ki tartózkodik Karácsony napján ilyen helyen? Krisztus születésének reggelén? Mit keresek én itt Üdvözítőm születése napján? Ma még ünnepelni kellene, a családdal és a barátainkkal tölteni a napot, hálát adni Istennek a kellemes életért, melyben Ő vezet, és melyet sok kis szolgálat tesz értékessé!"
Miközben leültünk, és az étlapot nézegettük, gondolataim messze kalandoztak.
"Vajon ki olyan boldog ebben a teremben, mint mi? Kedves gyermekek, egy boldog házasság, biztos megélhetés, és mindenekelőtt a hit, amely védőpajzsunk lehet bármilyen helyzetben. A hit, amelyet ajándékként és előjogként kaptunk. A hit, amelyből másoknak is szeretnénk juttatni a közösségi munkálkodásunkon, a városban végzett szolgálatunkon és az egész életünk minden tettén keresztül. Karácsony tulajdonképpen hitünk születésének jelképe. Mi pedig itt ülünk messze otthonunktól, városunktól, mégsem elszakadva Istenünktől."

Az étterem szinte üres volt. Mi voltunk az egyetlen család. A mieinken kívül nem voltak gyermekek. A többi vendég sietve evett, halkan beszélgettek, talán mindannyian érezték, hogy egy ilyen napon senkinek sem lenne szabad itt lenni. Ezen a napon még a hitetlenek is megállnak egy kicsit, hogy a békéről és barátságról beszélgessenek.
Gondolataim fonalát Erik boldog gügyögése szakította meg: "Tetete!" Kis kezecskéjével a gyermekülés fém asztallapját csapkodta. Tekintetében csodálkozás tükröződött, szemei tágra nyíltak, fintorgott, és közben fogatlan ínyét mutogatta. Kuncogott és prüszkölt - és akkor észrevettem derültségének okát - és először nem hittem a szememnek.
Egy rongyos, gyűrött kabát, nyilvánvalóan évekkel ezelőtt volt új, agyonhordott, mocskos, foltos. Egy kitérdesedett nadrág, mely a pipaszár lábakat lengte körül félárbócosan. A cipő maradékaiból előkandikáló lábujjak, ing, melyről hiányzott a nyak. Aztán egy semmihez nem hasonlítható arc, a szája pont olyan fogatlan, mint Eriké. Zsíros, kócos haj, szőrös arc, s az orr olyan barázdás, mint a frissen szántott föld.

Csontos kezével integetett: "Na, te csöppség! Látlak ám, haver!”
Összenéztünk férjemmel: "Most mit csináljunk? Szegény szerencsétlen!" Erik tovább nevetgélt és válaszolt: "Tetete!" Minden szava visszhangra talált. A pincérnők is felfigyeltek, és néhány vendég a szomszédos asztaloknál már a torkát köszörülte. A csavargó és a kisfiam kettőse feltűnést keltett.
Egy falatot toltam Erik elé. Ő szétkente az asztalkáján. "Miért pont én?" sóhajtottam csendben.
Megjött az étel, de a társalgás folyt tovább. Az öreg átkiáltott a termen: "Akarsz almáspitét? Szereted a túróspalacsintát? Nézzétek! Szereti a túróspalacsintát!"
Senki nem mulatott rajta. Alkoholista volt a férfi és idegesítő. Mérges voltam. Dennis, a férjem szégyellte magát. Még a hatéves fiúnk is azt kérdezte: "Miért beszél ez az ember olyan hangosan?" Némán ettünk - Eriket kivéve, aki mindent beleadott csak azért, hogy egy országúti vándor tetszését megnyerje.
Lassan betelt a pohár. Megfordítottam a gyerekülést. Erik üvöltve forgolódott, hogy öreg barátját láthassa. Ez már aztán sok volt.
Férjem a pénztárhoz indult, hogy fizessen, és így szólt: "Fogd Eriket! A parkolóban találkozunk."
Kiemeltem Eriket az ülésből, és megcéloztam a kijáratot. Az öreg szétvetett lábakkal, várakozóan ült pontosan a kijárathoz vezető út mentén.
"Istenem, hadd jussak ki innen, mielőtt megszólítaná Eriket, vagy engem!" Siettem az ajtó felé. Hamar kiderült azonban, hogy sem Isten, sem pedig Erik nem így gondolta.
Mikor a férfi közelébe kerültem, oldalt fordultam, hogy kikerüljem a valószínűleg rossz lehelletét. Ugyanabban a pillanatban Erik, szemét legjobb barátjára függesztve, hátrahajolt és karjait a tipikus "Vegyél fel!" kisgyermeki tartásba lendítette.
Míg azon igyekeztem, hogy ne ejtsem el gyermekemet és megtartsam egyensúlyomat, egy pillanatra szemtől szembe találtam magam az öregemberrel. Erik kitartóan emelte karjait felé. A csavargó kérdőn és esengőn tekintett rám. "Megengedi, hogy karjaimba vegyem a gyermekét?" Válaszolni sem volt időm, Erik már a férfi karjaiban volt.
Egyszerre kiteljesedett az idős ember és a kisgyermek szeretete. Erik a teljes bizalom, a szeretet és az odaadás gesztusával hajtotta a férfi rongyos vállára kis fejecskéjét. Amaz lehunyta szemét, és láttam pillái alatt az előbukkanó könnyeket. Munkában megvénült, koszos kezeivel átölelte fiam testét, és megsimogatta hátát.
Talán még soha nem mélyült el ilyen rövid idő alatt ilyen mértékben két ember között a szeretet. Az öreg így tartotta egy pillanatig karjában a gyermeket. Aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett. Tiszta, parancsoló hangon szólalt meg: "Most vegye újból át a gyermeket!"
Alig fért ki belőlem a "persze", mintha gombócot nyeltem volna. Kelletlenül adta vissza magától Eriket, vágyakozva, mintha fájdalmat okozna ezzel magának. Átvettem a gyermeket. Mégegyszer megszólított a férfi: "Isten áldja meg önt, asszonyom! Karácsonyi ajándékot kaptam öntől."
Nem fért ki más a torkomon, csak egy "köszönöm". Erikkel a karomban mentem az autóhoz. Férjem csodálkozott, hogy miért sírok, szorítom magamhoz Eriket, és miért motyogok: "Istenem, Istenem! Bocsáss meg nekem!"
Öt év telt el az esemény óta, de egyetlen kis részletet sem felejtettem el belőle. Még mindig hatása alatt vagyok. Az Evangélium üzenetét világította meg számomra. Az irgalmas szamaritánus üzenete volt, és én voltam a pap, aki továbbment.
Jézus a leprást meggyógyította, a vaknak visszaadta szeme világát - én voltam a vak.
Isten tette fel a kérdést: "Kész vagy fiadat egy pillanatra átadni?" - miközben Ő örökre átadta nekünk Fiát.
Pontosan tudtam, mit jelent a misszió, és csődöt mondtam, mert kényelmetlen volt. "Kész vagy megalázkodni olyan helyen is, ahol nem ismernek, hogy valakit boldoggá tégy?"
Krisztus szeretete volt az, amely egy kisgyermek ártatlanságában nyilvánult meg, aki nem ítélt; a gyermek az emberszívet látta, az anya csak a mocskos ruhát.
Cselekedetek nélküli hit volt. Egy keresztény, aki vak, és egy gyermek, aki látott.
El kellett ott némulnom, hogy tanuljak, és azután halljam, hogy egy idős ember ellentmondásos élete ellenére Isten áldását adja rám. Kisfiam szívében ismerte azt, amit én csak eszemmel tudtam: "Uram, mikor láttuk, hogy éheztél volna?"
Amit eggyel a legkisebbek közül megtesztek, azt velem teszitek meg.
Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, és azt a pillanatot mégegyszer átélhetném, vajon mit tennék?
Talán csak egyszerűen mellé ülnék, meghallgatnám, gyermekemet karjaiba tenném, tartsa addig, ameddig ő szeretné.

2009. december 15., kedd

A szeretet himnusza

Ágnes Vanilla: A szeretet himnusza


Egy méltatlanul agyonhallgatott zseniális énekest ajánlok most figyelmetekbe.
Zeneileg, tartalmilag nagy űrt pótol ebben a celebdicsőítő eltorzult világban...


2009. december 14., hétfő

Fogadd el tüskéidet!


A magyaltündér egy ágon ücsörgött, bánatosan bámulva maga elé. Egyáltalán nem örült az életének. Senki nem akart vele játszani vagy beszélgetni, hiába voltak gyönyörű, piros bogyói. Csak a madarak jöttek el hozzá, de ők is csak bogyót enni.
Azért tartotta tőle távol magát, mert szúrós volt. Tulajdonképpen értette ő, de mégis rosszul esett neki. De jól van, ha mindenki szúrósnak hiszi, majd ő megmutatja, hogy még annál is szúrósabb tud lenni.

A magyaltündér még több tüskét növesztett leveleire. Most már a madarak sem mertek a közelébe menni. Hetek teltek így el. A magyaltündér már nem bánatosan nézelődött, hanem mérges pillantásokat lövellt. Egyre dühösebb lett, mert a magány nem tett jót a természetének.
Már csak néhány nap volt hátra karácsonyig, az emberek gallyakat vágtak a fenyőfákról és fenyőtobozt gyűjtöttek.
- Ugyan minek az nekik? – tűnődött hangosan a kis tündér.
- Hogy feldíszítsék a házaikat. Hamarosan fenyőfát állítanak a szobájukba, és karácsonyfadíszeket aggatnak rá – szólalt meg egy hangocska mellette.
Döbbenten fordult oda, és pillantása egy apró manóra esett.
- Te ki vagy?
- A karácsonyi manó, talán már hallottál rólam, vagy mégsem? Nem számít. De áruld el, miért vagy ennyire mérges? Nemsokára itt van karácsony, akkor senkinek sem szabad mérgelődnie – intette a karácsonymanó.
- Te is mérges lennél, ha senki nem szeretne. És tudod, miért nem szeretnek? Azért, mert szúrós vagyok – panaszkodott a kis tündér. - Érthető, hogy nem szeretnek. Csak magadnak köszönheted. Szúrósak a leveleid? Na és? Rengeteg növény, virág és rovar él a földön, amelyik szúrós. Mind jól boldogulnak. Cseppet sem mérgesek vagy szomorúak. Boldogok, hogy olyanok, amilyenek. De te nem szeretsz az lenni, aki vagy, ezért vagy magányos. Békülj meg magaddal! Magaddal és a tüskéiddel! – tanácsolta a karácsonymanó.
A magyaltündér elgondolkodott azon, amit a karácsonymanó mondott. Azután úgy döntött, hogy bohócnak öltözik. Sapkát készített piros bogyóiból, és a fejére tette. Nagy piros orrot is készített, és miután felerősítette, elkezdett körbeugrándozni vidám dalokat énekelve, és hívogatva az arra járókat.
A tündérek és az állatok hamarosan rádöbbentek, hogy a magyaltündér nem is olyan szúrós, hanem bájos és vidám teremtés. És milyen szépen mutatnak a piros bogyói a cakkos szélú, fényes, zöld levelek között
Az emberek is ezt gondolták, ezért vágtak a magyal piros bogyós ágaikból, és vitték haza, hogy házaikat díszítsék vele. Azóta is minden karácsonyokor ezt teszik, a magyaltündér nagy-nagy örömére.

(Chritl Vogl )

2009. december 12., szombat

2009. december 11., péntek

KZ - oratórium




Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.


Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.


Már a falát is megszerette,
a kőmüvesek simogatását,
de az ablak megállította.


A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.


Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.


Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.


(Pilinszky János)



Ajtók mögött


2009. december 10., csütörtök

Homokba rajzolt szerelem

A felvétel az ukrajnai tehetségvetélkedőn készült.

A művész egy alulról megvilágított vízszintes üveglap felett áll, amire egyszerű hétköznapi homok van szórva.Ebbe a homokba rajzolva a kezeivel élőben (a zenével összhangban persze) meséli el egy II-ik Világháborús bombázás és két szerető történetet.

Mondanom sem kell, ő nyerte meg a versenyt.

2009. december 9., szerda

Advent


Valaki jön - de te nem veszed észre!
Valaki közeledik hozzád - de te bezárkózol!
Valaki kopog nálad - de te átalszod látogatását!
Valaki belép hozzád - de te házon kívül vagy!
Valaki nálad lakik - de te kidobod őt!
Valaki feltárulkozik - de te a szavába vágsz!
Valaki vár rád - de te hátat fordítasz neki!
Valaki segítséget kér - de te megkeményíted szívedet!
Valaki ajándékot ad neked - de te elásod azt!
Valaki végtelenül ráér - de veled sosem lehet beszélni.
Valaki nyugalmat hoz - de te szétszórt vagy!
Valaki jön - de te csak magadat látod!
Amíg csak jön - mindig megváltozhatsz!

(Ismeretlen szerző)

2009. december 7., hétfő

Az imádság ereje



Az imádság, mindhogy az kapcsolat Isten és ember között, összeköt bennünket az Ő irgalmával, amely még a legsúlyosabb hibákat is megbocsátja.Az ima maga a bűnbánatnak, az Istenhez való visszatérésnek a kifejeződése. Isten mindig kész arra, hogy visszafogadja azt, aki vissz akar térni hozzá.
Mert Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen (Ez 18,23).

A bűn ugyan szétrombolja annak az erőnek nagy részét, amit az ember az imádság által megszerzett, de nem képes teljesen megszüntetni azt, amit az imádságban elért. Ha megesik, hogy miután imádkoztunk, elbukunk, legyen az bármilyen fajtája a bűnnek, mindig megőrzünk valamennyit abból az erőből, melyet az ima során nyertünk.
És mindig ez az erő kerekedik fölül.

A buzgó imádság során ennek a lelki erőnek olyan gazdag kincsestárát lehet fokozatosan összegyűjteni, amely nemcsak a bűnök megszüntetésére képes, de megtisztítja a bűn által lesújtott lelkiismeretet is. A föloldozás és üdvösség öröme lép a bűn okozta fájdalom helyébe. Az imádság a lélek teljes gyógyulása.

Persze ez nem következik be egyetlen nap alatt.

Sem egy év múlva.

Évek hosszú sora kell ahhoz, hogy az ima lassan és folyamatosan kifejtse érlelő hatását.Vagyis, hogy megszűntesse a bűn iránti hajlamot és fokozatosan megtisztítsa a lelkiismeretet.Mikor az imádság elért egy bizonyos érettséget az ember lelkében, váratlanul s egészen rendkívüli módon ragyogni kezd az üdvösség fénye, mely olyan kimondhatatlan örömmel párosul, ami az ember egész belső világát betölti.

Ez a belső fény azonban csak igen sokára jelenik meg. Mégpedig egészen váratlanul. S valójában hosszú évek munkájának és mérhetetlen sok imádságnak a gyümölcse.

Soha nem késő elkezdeni!

2009. december 5., szombat

Örök szégyenünk





NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!


(A nemmel szavazók és a távol maradók táborához...)

Ne féljetek, nem megyünk haza
Minket már régen nem hív a Haza
Mely álmaink bölcsője, sirja volt
Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Ott a házaknak már nincsen ablaka
Mely múltba néz s jövőbe lát
Nincs, ki megfújná a trombitát
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Az már oly régen a másság temploma
És te is csak szolga, rab vagy ott
Bár zsebedben útlevél ragyog
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Irigység népe, te céda, te buta
A mi kincsünk nem lopott kacat
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Hazugság népe, te gyáva, ostoba
Ahol mi élünk az mind magyar sziget
Koromsötétben virrasztó tüzek
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya
Sorsunk már régen nem sorsotok
Árulók, latrok, újgazdagok
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Hol testvér a testvérnek farkasa
Ki hajnalig háromszor megtagad
Légy átkozott, légy gazdagabb
Ne féljetek, többé nem megyünk haza

2009. december 3., csütörtök

Szép a szíved?


Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon.

Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott...
Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét.
Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással. Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével. Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

2009. december 2., szerda

Még mindig Gianluca...



Nem tudok betelni vele...
Gondolj bele: mindössze 14 éves ez a fiú!
Mégcsak nem is sejti, miről énekel...
Csak hallgasd...

Mi a szeretet?


Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok mélysége és komolysága sok esetben a kérdezőket is meglepte.

"Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz."Nikolett - 6 éves

"Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet." Rebeka - 8 éves

"Tudom, hogy a nővérem szeret engem. Onnan tudom, mert nekem adja az összes régi ruháját, és emiatt neki el kell mennie, majd újakat venni."Laura - 4 éves

"A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele."Marika- 4 éves

"Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved."Zsolti - 4 éves

"A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak."Eszter - 5 éves

"A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást."Karesz - 5 éves

"A szeretet az, amikor apa izzadt és büdös, de anya akkor is azt mondja neki, hogy sokkal helyesebb, mint Robert Redford."Krisztián - 7 éves

"A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat, anélkül, hogy te kérnél az övéből."Kriszti - 6 éves

"A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."Robi - 7 éves

"A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem."Csilla - 8 éves

"Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy."Teri - 4 éves

"A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge, erre ő ezután minden nap csak azt hordja majd."Nóri - 7 éves

"A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást."Tomi - 6 éves

"A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol mielőtt odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy biztosan finom-e."Dani - 7 éves

"A szeretet az, amikor két ember állandóan csókolózik. Amikor pedig már belefáradtak a csókolózásba, még akkor is együtt akarnak maradni és beszélgetnek. Apa és anya ilyenek. Szerintem gusztustalan, amikor csókolóznak."Emília - 8 éves

"A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit mielőtt elalszom."Klári - 6 éves

"Amikor szeretsz valakit, akkor sokat pislogsz, és apró csillagocskák jönnek ki belőled."Judit - 7 éves

"A szeretet az, amikor anyu látja aput a mosdóban és szerinte apu nem is gusztustalan."Márk - 6 éves

"Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik."Júlia - 8 éves

2009. december 1., kedd

Béke a lélekkel


A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.

A leki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod.
(Varga Margit)

2009. november 27., péntek

Eladó magyar templomok!


Az Amerikába bevándorolt magyarok első kötelességüknek érezték, hogy az új hazában az Istennek emeljenek hajlékot, még mielőtt saját maguknak építettek volna házat. Létesült is a XIX. század végén, a XX. század elején magyar templom mindenütt, ahol a magyarok nagyobb számban letelepedtek Amerikában. Példájukat követték a későbbi kivándorlók is.
Azonban a beolvadás, a magyar közösségek fellazulása, az idősebb nemzedék fogyása, a fiatalabbak érdektelensége megtizedelte az magyar nyelvű amerikai egyházakat.
A megépült magyar templomoknak ma már alig fele van meg.
Vannak azonban olyan közösségek, amelyek, ha megfogyva bár, de törve nem, harcolnak a magyar örökség megtartásáért.

Tizenhárom Cleveland környéki gyülekezet most Veszélyeztetett katolikusok (Endangered Catholics) néven szerveződve minden szerdán tiltakozó gyűlést, szombatonként egyeztető megbeszélést tart. Ha nem járnak sikerrel, az épületek eladásra kerülnek, ahogy most a templomi kincseket kínálják árverésre.

Aki az eladó üvegablakokat és kegytárgyakat látni akarja, keresse fel a világhálón a http://www.church-inventory.com/inventory.php címet.
Ha Szent Istvánt, vagy Szent Lászlót ábrázoló ablakot szeretne, 7500 dollárért megkaphatja egyiket vagy másikat. Szent Erzsébetet már 2500-ért is meg lehet venni.

Lennon püspök magatartása a templomok bezárása terén nem új. Előzőleg Bostonban szolgált, ahol számos templomot megszüntetett. Ötben, éjjel-nappali virrasztással a tüntetők, akiknél az áldozás most pap nélkül történik, elérték, hogy a Vatikán elhalasztotta a döntést, de a püspök megfogadta, hogy ez nem fog Clevelandban megismétlődni.

A püspökség által eladásra kínált kegytárgyak között található egy: “Angels with crest and crown” 4 ezer dollárért. Jobban megnézve az angyalok által tartott koronás magyar címert láthatjuk ezzel a felirattal: Isten áldd meg a magyart, és vele szemben Justice for Hungary! Minthogy ez nyilvánvalóan kifejezetten magyaroknak jelentős érték, a Szent László Rend nevében Falk Viktor azt kérte, hogy legalább ezt az egyet adják oda a magyar közösségnek. A válasz rövid és elutasító volt:
"Request denied."
Pénz beszél...

2009. november 22., vasárnap

Krisztus Király Ünnepe


A katolikus egyházi évben a mai vasárnap Krisztus Király Ünnepe.
A neten sokat olvashatsz az ünnep kialakulásáról, jelentéséről, liturgiájáról.Épp ezért én most más szemszögből szeretném elmondani, mit jelent ez az Ünnep számomra.

Hajlamosak vagyunk a király szót összekapcsolni a gazdagsággal, hatalommal.
Kire mondják manapság, hogy gazdag? Aki hatalmas házban lakik, szolgák lesik a kívánságait, hatalmas a bankszámlája. Kinek van hatalma? Hát természetesen a gazdagoknak. Hiszen a pénzükkel, kiterjedt kapcsolatrendszerükkel - akiket ők "barátaiknak" neveznek - szinte bármit el tudnak érni.

Hogyan lehet tehát a ma emberének megmagyarázni Krisztus hatalmát?
Ha ezeknél a mennyiségi jellemzőknél maradunk, sehogy.
Még az sem pontos meghatározás, hogy hatalma annak van, akinek a parancsait teljesítik, engedelmeskednek neki, mégpedig mérlegelés nélkül. Egy klasszikus értelemben vett király parancsával nem merünk szembeszállni, hisz ő a király, a hatalom. Ha mégis, az bizony büntetéssel jár.

És most nézzük Krisztus királyságát!

Mondhatjuk, hogy Ő is parancsokat adott, mégpedig a Tíz Parancsolatot. Ám ezek nem az Ő úri szeszélye vagy érdekei miatt születtek, hanem a mi javunkra. Nem véletlen, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül magunkénak érezzük a betartását. Mert olyan normákat fogalmaz meg, amelyekre szükségünk van az élet dolgaiban való eligazodásban. A parancsok be nem tartása jogunkban áll és nem is feltétlen hoz büntetést napjainkban. Gondoljunk például a paráznaság bűnére.
Ellenkezőleg!
A mai "hatalmasok" szinte buzdítanak: "Élj a mának! Melegfelvonulás! Genderizmus!" - hogy csak néhány példát említsek.
El tudod-e képzelni egy ma hatalommal rendelkezőről, hogy önként engedje magát kínozni, megalázni és végül keresztre feszíteni?
Megtehette volna, hogy angyali seregeivel porrá zúzza ellenségeit.
Miért nem tette?

Mert meg akarta mutatni a valódi hatalmat.
Az ember szabad akarátanak hatalmát.
A szenvedés hatalmát.
Szabad akaratából vállalta a szenvedést.
Király létére!

Ma már senki sem emlékezne rá, ha nem ezt tette volna.
Értünk tette tehát, hogy pédát mutasson.
Kiutat.
Akkor is, ha minden kilátástalan.

És harmadnapra feltámadott!

2009. november 21., szombat

A legnagyobb bolond


Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelıen udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerően csak annyit fűztek hozzá:
,,Hiszen ő bolond!”
Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta:
– Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.
A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon aztán megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt:
– Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.
– Nem akarok – válaszolt a király –, hanem kell!
– Bizonyára hamarosan visszatérsz.
– Nem. – sóhajtott a király
– Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.
– No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak.
A király a fejét rázta.
– Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást.
– Ó, akkor te valószínőleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra!
– Már régóta tudtam.
De, – mint mondtam – sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.
A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt:
– Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát!
Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok.
Király, te vagy a legnagyobb bolond!

2009. november 18., szerda

Gondoskodj TE!


Miért vagytok nyugtalanok és zavartak?
Hagyjátok Rám gondjaitokat, minden ügyeteket és megnyugszotok.
Bizony mondom, hogy minden valódi, vak és teljes odaadási aktusotok meghozza azt a hatást, amit kívántok és megoldja a nehéz helyzetet.
Az, hogy Rám hagyatkoztok, nem azt jelenti, hogy aggódtok, nyugtalankodtok és kétségbeestek, majd végül izgatottan kértek Engem, hogy segítsek. A Rám hagyatkozás azt jelenti: nyugodtan csukjátok be lelketek szemét, és adjátok át magatokat Nekem, hogy fölvegyelek benneteket a karomba és átvigyelek a túlsó partra, mint egy édesanya az alvó kisgyermekét.
Ami összezavar benneteket, és nagyon árt nektek, az a tépelődés, egy gondolat körül forgás és az aggodalmaskodás, amivel kínozzátok magatokat, mert azt hiszitek, mindenáron nektek kell mindent megoldani.Mily sokat tudok tenni, ha a lélek lelki és anyagi szükségleteiben Hozzám fordul, Rám néz, és azt mondja:
„Gondoskodj Te!",
és közben becsukja a szemét és elnyugszik Bennem.
Kevés kegyelmet kaptok, ha túlzottan gyötritek magatokat, hogy megkapjátok. De nagyon sokat kaptok, ha az imátok teljes önátadás. A szenvedésben imádkoztok, hogy vegyem el azt, de úgy vegyem el, ahogy ti elképzelitek...
Hozzám fordultok, de azt akarjátok, hogy alkalmazkodjam a ti elgondolásotokhoz. Olyanok vagytok, mint az a beteg, aki az orvostól egy kúrát kér, de ő maga akarja előírni, hogy az milyen legyen.

2009. november 17., kedd

Emberség




Az Egyesült Államokban egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az egyik szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek...


Miután kellőképpen megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:

A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat mint más gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége?


Elcsendesedett a hallgatóság a kérdéstől.

- Azt hiszem - folytatta az apa - amikor egy olyan gyermek, mint amilyen Shay, jön a világra, alkalom nyílik arra, hogy kifejezzük az emberiség igazi természetét, mégpedig azzal, ahogyan bánunk azzal a gyermekkel.


Shay az apjával sétált, amikor néhány ismerős gyereket látott baseballozni. Shay kérdezte:

- Szerinted engednek játszani? -

Shay apja tudta, hogy a legtöbb gyerek nem örülne, ha fia az ő csapatában játszana, ugyanakkor megérezte fiának azt az igényét, hogy valahova tartozni akar. Így megkérdezte az egyik fiút, engedik-e Shay-t játszani.


A megkérdezett fiú körül nézett, segítséget kérő tekintettel és mivel nem kapott segítséget, saját kezébe vette az ügyet és azt mondta:

- 6 ponttal vesztésre állunk és a nyolcadik körben vagyunk.

Beállhat hozzánk és a kilencedik körben üthet is. A nyolcadik kör végén Shay csapata szerzett néhány pontot, de még mindig 3 pontos hátrányban voltak. Közben Shay kesztyűt húzott és a középpályán játszott. Semmilyen labda nem járt ugyan arrafelé, de szemmel láthatóan határtalanul boldog volt, fülig ért a szája, amikor integetett neki az apja.


A kilencedik körben ismét ütöttek egy pontot és elérhető közelségbe került a nyerési lehetőség, azonban Shay volt a következő és egyben az utolsó ütő, így ha ő üt, biztosan vesztenek.Ilyen, nyerés előtti helyzetben ki adná át pont neki az ütési lehetőséget?Meglepő módon Shaynek adták az ütőt. Mindenki tudta, hogy lehetetlenség eltalálnia a labdát, hiszen az ütőt se tudta rendesen megfogni. Ettől függetlenül, amint ütéshez készült Shay, a dobó közelebb lépett és nagyon lágyan szinte ejtve dobta hozzá a labdát, Shay mellé trafált, de a második így dobott labdába belenyúlt és egyenesen az egyik fogó felé ütötte.

A fogónak könnyű labda volt és könnyen ki üthette volna Shayt, azonban az első bázis mellé dobta a labdát. Mindenki elkezdett kiabálni:

- Fuss Shay, fuss az elsőre!

Ijedt nagy szemekkel el is indult az első bázis felé, majd a tömeg biztatására a másodikra is. Mire odaért a jobb fogónál volt a labda, aki odadobhatta volna a harmadikra, azonban felfogva a dobó szándékát annak a feje fölé hajította azt, miközben a bázisokról futó csapattársak már elkezdtek beérni a célbázisra, Shay is elkerülte a harmadikat és üvöltött a tömeg:


- Célba fuss Shay, célba!


Shay beért és győzött a csapat, hősként ünnepelték, mintha év végi bajnokságot nyert volna.


- Azon a napon - folytatta elfojtott hangon az apa, könnyekkel a szemében - mindkét csapat fiúi igazi szeretetet és emberséget hoztak a világba.

2009. november 15., vasárnap

Bukott diák

2009. november 14., szombat

Mozgó tükör


Minden létező egy mozgó tükör. A tudomány csak úgy tudja vizsgálni a létezőket, ha megállítja, és számokba zárja. Ez félig-meddig sikerül. A felszínen viháncoló embert pedig túlzottan mozgatja ez a tükör-rengeteg. A létezők azért tükrök, mert tükrözik az Alkotót. Az Alkotót nem látjuk, de termékeit igen. Nem lehet komolyan venni azt, aki szerint a világ dolgai maguktól jöttek létre.

Ezek a tükör-teremtmények úgy mozognak, hogy fejlődnek, majd visszafejlődnek, hogy átadják helyüket az újabbaknak. Ez kődarabtól a medúzán keresztül az emberig mindenre igaz, mert csak mi látjuk összefüggőnek a dolgokat, azokban iszonyatos űrök kötik össze a titkos picike elemi részecskéket.

A nem hívő ember odaszól a világnak, hogy ne mozogjon már! Úgy, mint a fényképész a osztálynak csoportkép készítése előtt.
A hívő ember viszont mozgásával együtt szereti a világot. Őt a sodrás nem hozza ki a sodrából.

Sánta János

2009. november 13., péntek

NEM!


...és Isten azt mondta: NEM!
Megkértem Istent, hogy vegye el büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de Ő azt felelte: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmeneti.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke. Nem kapni, hanem megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak az áldását adhatja, a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalmaktól, de Ő azt mondta: nem.
"A szenvedés eltávolít a világi dolgoktól és közelebb visz hozzám."

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom. De hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretnem úgy, ahogy Ő szeret engem.
Erre azt felelte: "Látom, már kezded érteni!"

Kértem erőt...És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...És Isten adott problémákat, hogy megoldjam őket.
Kértem bátorságot...És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem őket.
Kértem szeretetet...És Isten küldött gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmet...És Isten adott lehetőségeket.

Semmit se kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
Az imáim meghallgatásra leltek.

2009. november 8., vasárnap

2009. november 6., péntek

Rabul ejtve...

Egy olaszországi tehetségkutató versenyen tűnt fel

GIANLUCA GINOBLE !


Jegyezd meg ezt a nevet, biztos vagyok benne, hogy még sokat fogunk hallani
róla.
Napok óta a hatása alatt vagyok, egyszerűen hihetetlen hang egy 14 (!!!) éves
gyerektől.
Nemcsak a hangja, a kisugárzása is különleges.

Uramatyám! Micsoda pasi lesz belőle...








2009. november 2., hétfő

Ha a megváltást az EU finanszírozta volna


Válság idején

(Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna...)

Az egyszerű életről, a mindennapos, csendes názáreti létről szeretnék beszélni. Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna, milyen komplikált lett volna! Mikor elterjedt a mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz. Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg. Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk. Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget.
Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Nincs a megtestesülés évekre előre pontosan megírt forgatókönyve évekre a Szűzanyának és Szent Józsefnek átadva. Isten csak úgy spontán odaszól, hogy menekülni kell Egyiptomba: nincs hiszti, nincs kiakadás. A Szent Család útra kel, mert ez az, amit éppen tenni kell.
A szülőföld iránti szeretetet is meg lehet tanulni a Szent Családtól, mert Egyiptomban a Szűzanya gondolkozhatott volna úgy is, hogy Alexandriában vannak a legjobb iskolák, a Megváltónak mégiscsak jó lenne, ha jó képzést kapna. Józsefnek amúgy is sikerült már egy kis egzisztenciát teremtenie, egyre több a megrendelés, ezért nem lenne jó visszamenni a poros sárfészekbe, Názáretbe. Jól ellesznek a nagyvárosban.
Milyen szép, hogy a Szent Család hazamegy! Mi fogadhatta őket otthon? A szent hagyomány szerint talán 5-6 évig voltak Egyiptomban menekültként. Gondolom, hogy a vesszőből, sárból épített kis kunyhójukat elmosta az eső, valószínűleg csak azt a domboldalt találták meg, ahol a kis kunyhójuk, házuk állt. Két kezük munkájával újraépítik a családi fészküket, és elkezdődik az élet.
Szeretem magam elé képzelni, kiszínezni ennek a názáreti életnek egy-egy mozzanatát, egy-egy jelenetét. Szeretem elképzelni, hogy a Világmindenség Ura odaáll az édesanyja elé, és azt mondja: „Anyu, kiengedsz a fiúkkal egyet focizni?” Amikor először elgondolkoztam ezen, egészen mellbevert, hogy a Világmindenség Ura eljött azért, hogy „ipiapacs, ki vagy ütve!” játékot játsszon, hogy kergetőzzön az emberek fiaival. És így van. Mielőtt Jézus egyetlen csodát tett volna, egyetlen nagy beszédet tartott volna, játszott az emberek fiaival. Olyan jó elképzelni, hogy szalad a kis Jézus elöl, utána a többi gyerek: „Meg vagy fogva, kis Jézus, bújjunk el, most te vagy a hunyó!” Ez mind olyan szép!
Szeretem magam elé képzelni, hogy a Szűzanya a mindennapi munkáját befejezve kihajol a kisablakon, és szól Jézusnak, hogy menjen és szóljon az atyjának, hogy jöjjön vacsorázni. Jézus odafut, és segít az apukájának elrakodni a szerszámokat. Leülnek a názáreti kis házban. Milyen egyszerű lehetett!
Úgy vélik, hogy a keresztesek megtalálták a Szent Család házát, melynek maradványait elhozták Olaszországba, Lorettóba. Úgy tartják, hogy a názáreti Szent Család háza egy kis barlang és előtte egy szobácska volt. Nem tudjuk pontosan, de úgy gondolom, hogy biztos van benne valamennyi igazság, hisz szél fúvatlan nem indul, és egyházilag dokumentált tény, így valószínű, hogy a názáreti házból vannak ott elemek.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy lélekben mi is próbáljunk odaülni a Szent Család mellé az asztalkához. Egy durva faragott asztal, mely Szent József keze munkáját dicséri. Az asztalon néhány agyagtányér, párolog benne a lencsefőzelék, megfogják egymás kezét, hálát adnak a Mindenhatónak a mindennapiért. Nekiülnek szerényen elkölteni a vacsorát. Milyen egyszerű! Ott nincs se mobiltelefon, se tévé, se légkondicionáló. Én mégis úgy gondolom, hogy ezek az emberek végtelenül boldogok voltak ott. Jó volt nekik együtt lenni.
Azt is szeretem magam elé képzelni, hogy kiültek a kispadra a ház elé, fölöttük ragyogtak a csillagok. A kis Jézus odabújt Máriához, és József elkezd egy csodálatos szép ószövetségi zsoltárt, énekelnek. Jó lehetett nekik ott. Egyszerű és szép.
Szeretem elképzelni, hogy Jézus egy kicsit nőtt, és az apukájával együtt dolgozik, fűrészelnek. A fűrész egyik végét fogja az Isten, a másikat az ember. Talán bölcsőt készítenek vagy asztalt, vagy talán koporsót, nem tudom… Olyan jó látni azt, hogy Isten együtt dolgozik az emberrel! Egy család.
Ha belegondolunk, Jézus Krisztus a hagyomány szerint harminc évig ezt a názáreti csendes életet élte. Abban az időben 28-29 év volt az átlagéletkor. Nagyon fiatalon haltak meg az emberek. Tehát Jézus egy egész emberöltőt egyszerű emberként élt le. Nem csinált semmi rendkívülit. A szentírás szerint az emberek azt mondják: „Nemde ez Mária és József fia, hát nem itt éltek közöttünk a rokonaikkal?” Tehát ha Jézus valami rendkívüli dolgot tett volna mint kisgyerek vagy fiatal, akkor egész biztosan mondták volna, hogy „Ez már gyerekkorában is annyi furcsaságot beszélt, nem is csoda, hogy most ide jutott.” De azt mondják, hogy Jézus olyan volt, mint mi, mint a többiek, élte a hétköznapi életet, és most hirtelen elkezd csodákat tenni. Csodálkoznak rajta. Harminc év názáreti csendes élet. Ez alatt a harminc év alatt a mi hétköznapi, egyszerű életünket Jézus Krisztus megszentelte.
Olyan érdekes, hogy a gonosz lélek felviszi Jézust egy templom tetejére és mondja: „Dobd le magad, az angyalok úgyis a tenyerükön hordoznak, te leszel a nagy sztár, mindenki hanyatt esik, hogy milyen ügyes vagy, hogy ilyen sereget senki nem tud csinálni!” Jézus azt mondja: „Távozz tőlem, sátán!” Tehát a feltűnő, a fényes, a csillogó dolgokat, a „tűzijátékokat” kerüli. Nem hiányzik neki, hogy ilyen extra dolgokkal szórakoztassa a közönséget. A hétköznapi emberek életét éli.
Jó elképzelni a huszonéves Jézust, ahogy a názáreti barátaival munka után leülnek és beszélgetnek: meghallgatja az emberek gondját-baját, figyel. Nem kapkodja el a választ, még nem érkezett el az ő órája. Milyen jó lenne, ha meglenne bennünk ez a végtelen türelem!
Názáreti csendes élet. Megvan-e a szívünkben a vágy ezek iránt a dolgok iránt? Az ember sokszor nézi a televíziót és egyébről se szól, mint gazdasági válságról, hogy milyen nagy a probléma, nincsen pénz, hogy így, hogy úgy, hogy amúgy. Erről eszembe jut egy vicc: A székely bácsi hazafelé menet a sötétben nekimegy a villanypóznának és elkezdi körbe tapogatni. Megy körbe az oszlop körül, és egyszer csak felsikolt: „Jaj, istenem, be vagyok falazva!” Kicsit ilyen ez a gazdasági válság: tényleg van egy akadály, de azon kívül még annyi irányba mehetünk, annyi szép dolog van körülöttünk, amit a Jóisten felkínál!
Milyen szép és csodálatos a családi élet! Milyen jó élni itt, Magyarországon a názáreti csendes életet! A Szűzanya és Szent József által kitaposott út mindannyiunk előtt nyitva áll. Hiszem, hogy azt, ami az embert igazán emberré teszi, a gazdasági válság igazán nem érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás… Az, hogy a szomszédból a barátaidat áthívd, és egy pohár sör mellett egyet römizzetek, kártyázzatok, egy jót beszélgessetek, ahhoz sem kell nagy befektetés. Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.
Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy „Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!” Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?” Éreztem, hogy megáll bennem valami. A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő! És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom…
Pár gondolat még a gyereknevelésről: milyen szép, hogy amikor a kis Jézus elveszik, nem esik Mária Józsefnek, „Milyen férfi vagy te, a teremtés nagy koronája, így lehet rád bízni a gyermeket!”. És ugyanígy József sem kezdi el, hogy „Mit tudom én, mit kokettáltál a Szentlélekkel vagy kivel, halvány gőzöm sincs, honnan az a gyerek, fújd fel, én elmentem!” Milyen jó, hogy ők nem így civakodnak! Megfogják egymás kezét, baj van, gond van, meg kell oldani. Összetartanak. Együtt indulnak el megkeresni a kis Jézust.
Képzeljük csak el, hogy eltelt egy nap, és nincs meg a kis Jézus. Összebújnak egy fa alatt (akkor nem voltak motelek), imádkoznak. Másnap folytatják a keresést, és harmadnap sem adják fel, nem mondják azt: „Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Úr neve!” Nincs bennük fatalizmus, hogy ha az Úr akarja, akkor megkerül, ha nem, akkor nem. Keresik a maguk kis egyszerű eszközeivel, hisz nem volt hangosbemondó, rendőrség. Keresik az Istent a földön.
Milyen szép, amikor megtalálják! A végtelen alázat, amivel köszöntik: „Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk?” A család békéje újból helyreáll. Azt írja a Szentírás, hogy hazamentek, és Jézus növekedett bölcsességben és kedvességben, a szülei és mindannyiunk örömére. Én azt gondolom, hogy még a názáreti csendes életbe is belefér néhány ilyen jeruzsálemi kiruccanás, aggodalom, nehézség, válság... Milyen szép, hogy nem egymásnak esnek ezek az emberek, hanem együtt oldják meg a feladatokat, gondjaikat és bajaikat! Nagy-nagy szeretettel és örömmel állítom mindannyiunk számára példaképül ezt a názáreti csöndes életet.
A kétezer év alatt nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember elé, mint a család. Ezt az életformát maga Jézus Krisztus szentelte meg. Adja az Isten, hogy ezen az úton járva a Kárpát-medencei magyar családok önmagukra találjanak! Ne olyan helyen keressék a boldogságot, ahol nincs, a kút mellett ne haljanak szomjan! Merjenek meríteni ebből az ajándékból! Merjétek szeretni egymást, merjétek megfogni a férjetek/feleségetek kezét, merjétek átölelni a gyermekeiteket, merjetek játszani, merjetek kirándulni, beszélgetni! Merjetek örvendeni annak, hogy ajándék vagy te is, és ajándék a melletted lévő családtagod is! Adja az Isten, hogy megújuljanak a Kárpát-medencében a magyar családok közösségei!
Ámen.
Böjte Csaba

2009. október 28., szerda

Háromféle magyar


Háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.


Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.

Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.

Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.

(Wass Albert)

2009. október 25., vasárnap

Álláskereső


Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China).
Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in Taiwan) megszárította a
haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte
aznapi feladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján, beült autójába (made in Germany) és mint már hónapok óta, álláskeresésbe fogott. Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made in France) és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet...


Napi gazdaságtan, egyszerűen.

"Made in China" - olvashatjuk nap mint nap.

Cipőnket, ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sőt lassan már a gyerekünket is Kínában csinálják.

Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek, végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával ismét hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a kétmilliárdnyi szorgos kéz egyike félmaréknyi rizs értékű fizetéssel teljen meg. Azonban mielőtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a környezetünkben.
Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34 évesen rokkantnyugdíjas a Feri, miért akasztotta fel magát a gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan?


Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk? Mert azt hisszük, hogy
spórolunk. Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van e az üvegben, azt vesszük meg, amelyik két forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is eladnánk és vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az kevesebbet fogyaszt.

Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a kínaiban és turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek meg olyat, amire nem az van ráírva, hogy London. Így aztán hamarosan érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is.
Érthető, nem akart konkurenciát saját magának.

Feri kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát. Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni.

Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej, mert inkább a bevásárló központban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is? - hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt meg.

Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja a városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen ám, de a büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az alamizsnánkat piára költi.
Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntözzük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a járgány nem akar normálisan működni?

Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy ez az egész mind-mind miattam, miattunk van.

Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a munkahelye.
És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát a szoba-konyhájához.
Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul, ha Józsi bá' által termelt tejet iszom, nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'. Így a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan.

És hogy nekem ebből még hasznom is lenne?
Nem meglepő, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az országnak.

A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát
és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen hasznos lenne
(ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt sem lenne hasznos).

Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyikre az van ráírva, hogy "Made in Hungary."

2009. október 19., hétfő

2009. október 18., vasárnap

Az elsűlyesztett falu:(

2009. október 15., csütörtök

A magyarokról!


Amit a magyarság szellemi értékekben a világnak adott, messze kimagaslik sok nagy nemzet teljesítményei közül is. Itt olvasható néhány idézet, hogyan vélekedtek rólunk az elmúlt századokban a világ kiemelkedő szellemiségei.
IBN RUSZTA arab lexikografus és földrajzíró 930 táján írja: "A magyarok turk fajtájúak és vezérük húszezer lovassal vonul harcba... A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Sok szántóföldjük van... Ezek a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk selyembrokátból való. Fegyvereik ezüsttel és arannyal vannak kiverve és gyönggyel berakottak."
BÖLCS LEO bizánci császár (866-911): "A magyarok a munkát, a fáradtságot, az égető meleget, fagyot, a hideget, minden nélkülözést tűrnek. Szabadságkedvelők és pompakedvelők."
LOTHARINGIAI REGINO apát Világkrónikájában (908) írta a magyarokról: "A fáradalmakban és harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen...karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szarujaikból, hogy lövéseik ellen aligha lehet védekezni... Természetük dölyfös, lázadozó... természetüknél fogva hallgatagok, készebbek a cselekvésre, mint a beszédre."
MIHÁLY SZÍRIAI PÁTRIÁRKA (1196): "A magyarok becsületesek, őszinték, életfenntartásukban okosak... nem szeretik a sok beszédet."
THEOPHYLACTUS SIMOCATTA (Histor. L. VII. C.8.): "A magyarok rendkívüli módon szentnek tartják a tüzet; a vizet és a levegőt tisztelik, a földet dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette (ez a Teremtő). Neki lovat, ökröket és juhokat áldoznak, és vannak papjaik, akikről azt tartják, hogy megvan bennük a jövendőmondás képessége".
LUITBRANDT cremonai püspök 910-ben írja, miután a magyarokkal egy éven át állandó érintkezésben volt: "gens hungarorum videlicet christiana..." azaz "a magyar nemzet nyilvánvalóan keresztény". Sankt Gallen-i Évkönyvekben (895-1060)
EKKEHARD írja: "Nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a mi kolostorunkban, mint a magyarok. Ételt és italt ugyanis a legnagyobb bőséggel adtak..." Régi bajor krónikából, a Lech-parti verség után (955) az ebersburgi erősségbe hurcolt ékességeiktől megfosztott foglyoktól elvett dolgokról (Szalay László- Mg. Tört.): "Eberhard gróf kiválogatván magának illetőségét, az arany nyakláncokból, melyekkel nyakukat ékesítik s az arany csengettyűkből, melyek ruházatjuk alját beszegzik, három font aranyat templomi ékességek készítésére ajándékozott."
GARDEZI perzsa író, 1050. körül: "A magyarok bátrak, jó kinézésűek, és tekintélyesek. Ruházatuk színes selyemszövetből készült, fegyverzetük ezüsttel bevont, fényt kedvelők."
TYRUSI VILMOS püspök, aki feljegyezte az első kereszteshadak átvonulását, írja krónikájában: "A magyarok keresztények, békességes, jóindulatú, jómódú emberek."
PIERE VIDAL provencei trubadur a XII. században járt Imre királyunk(1196-1204) udvarában és így írt hazánkról: "Hogy felvidítsam életemet, elmentem Magyarországra, a jó Imre királyhoz. Ott jó hajlékot találtam, becsületes, jólelkű barátokat és szolgákat."
DANTE (1265-1321) az Árpád-házi királyok utáni trónöröklési harcoktól sújtott Magyarországra küldött üzenete: "Ó, boldog Magyarország, ne engedd tovább gyötreni magad!"
II. PIUS pápa Hunyadi János seregének világjelentőségű nándorfehérvári diadal után (1456) írja III. Frigyes császárhoz küldött levelében: "Magyarország a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védője."
BONFINI (1425-1502): "Az írók a kegyetlenség minden nemét ráfogják a magyarokra, kivéve mindkét nem szemérmének megfertőztetését, melyet otthon úgy, mint a táborban kerülték."
JEAN LEMAIRE DE BELGES francia író 1511-ben írja: "Magyarország a kereszténység védőbástyája."
Az angol ROBERT JOHNSON 1616-ban: "Ez az egy királyság többet tett az ottomán ambíciók csökkentésére és az ottomán szerencse megakasztására, mint a többi összes keresztény államok együttvéve."
MONTAGU MÁRIA, (Wortley angol követ felesége) írta 1717-ben: "A magyar hölgyek sokkal szebbek, mint az ausztriaiak, s az összes bécsi szépségek Magyarországból kerültek ki."
MILTON (1608-1674), az Elveszett Paradicsom szerzoje: "Büszke vagyok arra, hogy Magyarország és Anglia között kulturális kapcsolat áll fenn."
MONTESQIEU (1648-1755): "A magyar híres szabadságszeretetéről, nemes és nagylelkű jelleméről, hősi bátorságáról. Vendégszeretetének legendás híre van."
JULES MICHELET (1798-1874): "A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.""
EDUARD SAYOUS (1842-1898): "A nyugati nemzeteknek hálával kell elismerniük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket Magyarország tett a civilizációnak, először, amikor testével vetett gátat a barbarizmusnak, majd midőn tántoríthatatlan bátorsággal ragaszkodott szabadságához."
Az angol G. HERRING 1838-ban kiadott útirajzában írja: "Magyarország gátja volt a török terjeszkedésnek, bölcsője az alkotmányos szabadságnak és a vallási türelemnek." SAINT RENÉ
TAILLANDIER (1817-1879): "A magyar nemzet nem pusztulhat el, s ha sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni."
R. BACKWILL angol politikai író írja 1841-ben: "Magyarország foglalja vissza helyét a nemzetek között, és legyen az, ami régente volt: Európa legbüszkébb védőbástyája."
VICTOR HUGO (1802-1885): "Magyarország a hősök nemzete, Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése."
BISMARCK német kancellár (1815-1898): "Különös nép a magyar, de nekem nagyon tetszik."
THEODEORE ROOSEVELT (1858-1919), az Egyesült Államok elnöke, 1910-ben Magyarországon tett látogatásakor kijelentette: "Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért."
ELISÉE RECLUS (1837-1916): "Magyarország rendkívüli előnye, hogy szoros értelemben vett földrajzi egység. A magyar királyság földrajzi szempontból Európa egyik legösszefüggőbb területe. Bármint alakuljon is a közép-európai államok sorsa, bizonyos, hogy a magyarság mindig a legjelentékenyebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körülvett óriási arénában." PAUL
TOPINARD antropológus, 1881-ben kiadott első antropológiai kézikönyvében írja: "Mai napság a műveltebb magyar családok arcvonásai a legszebbek közé tartoznak egész Európában. A közepesnél valamivel nagyobb termetű, jól megtermett testalkatúak, szabályos arcvonásúak, barnás vagy fehéres bőrszínűek, barna hajúak és szeműek,... anthropológiai szempontból az eddigi adatok a finnekkel való rokonság ellen tanúskodnak..."
HANS NORMAN 1883: "Magyarország összes népei közül kitűnnek az igazi magyarok... jó alkatú, kemény izomzatú emberek, nemesek, mintegy márványból faragottak... szemeik tüzesek".
VAUTIER francia politikus a 20. század elején írja: "Magyarország múltja fényes, de a jövő még dicsőbb sorsot tart fenn számára. E jobb sorsra érdemes nemzetet Ausztria úgyszólván elfalazta Európától, hogy egyrészt annál szabadabban kizsákmányolhassa, másrészt, hogy a külföld a függetlenség után sóvárgó magyarság panaszait meg nem hallhassa."
PAYOT: "Magyarország csodálatra méltó földrajzi egység, amelynek egyes részei összhangzatosan egymásra vannak utalva, és nem szakíthatók el az egész sérelme nélkül."
D'ANNUNZIO olasz költő 1926-ban: "Mindaddig, amíg Magyarországnak nem szolgáltatnak igazságot, a Duna-medence kérdéseit nem lehet véglegesen rendezni. A háború igazi megcsonkítottja Magyar-ország."
G. FERRERO olasz történetíró (1871-?): "Magyarország ezeréves állam, történelmi és földrajzi egység, évszázadok által összeforrasztva, és belső vonzóerők által összetartva, amit sem fegyver, sem toll máról holnapra föl nem bonthat."
I. GARVIN angol publicista 1925-ben írta: "Valamennyi legyőzött nép közül a tehetséges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors."
LORD SYDENHAM, az angol felsőház tagja 1927-ben kiadott könyvében írja: "A legélénkebb részvéttel nézem ezt a dicsőséges múltú büszke népet, amely most a kisantant jól felfegyverzett népeinek gyűrűjébe van bezárva."
LORD ROTHERMERE 1927. június 27-én a Daily Mailben írja: "Az új európai határok igazságtalansága állandó veszedelme Európa békéjének, és azok a kezek, amelyek a mai politikai helyzetet létrehozták, a jövő háború magvait hintették el."
HANS KUITERT holland újságíró véleménye a magyarokról 2001. július 31-én jelent meg a "De Telegraaf"-ban: "A nacionalizmus gyakran ellenérzést vált ki a világban: másokkal szembeni felsőbbrendűség érzését sejteti s olyan kellemetlen nevek kapcsolódnak hozzá, mint Hitleré, Milosevicsé és - néhány palesztin számára - Sharoné. A magyar nacionalizmus azonban más természetű, veszélytelen jelenség. A magyar nacionalizmus ugyanis a Marsról jön. A Marsról, a nap negyedik bolygójáról, ahová a NASA áprilisban kutató szondát indított, noha kutatás végett elég lett volna egy Concordot küldeni Budapestre. Hisz Magyarország a Földre szállt Mars s a magyarok olyanok, mintha földöntúli elmék lennének: virtuózok a számítástechnikában, briliáns tudósok, akik Nobel-díjakat nyernek, kiváló matematikusok. Egyszóval ha igaz a mese - az emberiség krémje.
ISAAC ASIMOV egy óvatlan pillanatban ezt mondta róluk: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok." Voltak, akik még ennél is messzebbre mentek, s azt állították, hogy a földöntúliak már valóban köztünk élnek, csak magyaroknak mondják magukat... Az Európai Unió előre látása tehát, úgy tűnik, messze túlszárnyalta akár az ifjabb Bush, akár Putyin legmerészebb álmait. Az EU ugyanis Magyarországgal nem egy más államokkal körbevett sztyeppés országocskát hívott az európai népek nyikorgó szövetségének sorába, hanem egyenest a földöntúliak országát. Mert mi más is lehetne a magyar lelemény magyarázata, mint hogy a magyarok olyan briliáns elmék leszármazottai, akik a Marsról érkeztek? Csak így eshetett meg, hogy ők adták az emberiségnek az internetet, a computernyelvet, a modern repülőket, az atomfegyvereket és egyéb találmányokat. Én személy szerint nagy rokonszenvvel figyelem ezt a fajta ártatlan nacionalizmust, hisz nem akar más országokat meghódítani, nem vezet tömegsírokhoz és az ENSZ Büntető Törvényszéke elé kerülő vádakhoz. Csak arról szól, hogy hinnünk kell magunkban - még ha olykor azt gondolják is rólunk, s olykor mi magunk is akképp vélekedünk, hogy talán a Marsról jövünk."
ENRICO FERMI olasz atomfizikus (1901-1954): Amikor Fermit megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

2009. október 14., szerda

Osztálytárs


Nem történt meg veled néha, hogy amikor láttál egy "nagyjából" veled egyidős valakit ezt gondoltad: NEM LÉTEZIK, hogy én is ilyen öregnek nézek ki!!!
Olvasd el az én kis történetem.
Alicia Smith a nevem és a fogorvosi rendelő várószobájában ültem. Soha nem jártam előtte ennél a fogorvosnál. Amint várakoztam és nézelődtem, megláttam a falon az orvos diplomáját amin rajta volt a teljes neve.
Hirtelen felelevenedett az emlékeimben egy magas, fekete hajú, sportos srác arca, aki az osztálytársam volt a gimnáziumban kb. 30 évvel ezelőtt. Létezne hogy ez ugyanaz a fiú, akibe titokban szerelmes voltam???
De miután bementem a rendelőbe és megláttam, elhessegettem magamtól a gondolatot.
A félig kopasz, őszes, igaz hogy magas, de kövér és ráncos arcú férfi láttán, gondoltam túl öregnek látszik ahhoz hogy az osztálytársam lehetett volna.
Miután megvizsgálta a fogaimat megkérdeztem tőle, hogy a "Morgan Park"-i gimnáziumban tanult-e.
- Igen, igen - válaszolt büszkén mosolyogva.
Mire én:
- És mikor érettségiztél?
Mire ő:
- 1975-ben. Miért kérdezed?
Mire én:
- Nahát, te az osztályomba jártál!
Miután hosszasan végigmért ez a RONDA,...KOPASZ,...RÁNCOS,...KÖVÉR,...ÖREG,...ABNORMÁLIS,....ID IÓTA fickó, megkérdezte:
- Melyik tantárgyat tanítottad....???!!!
:-[