2009. január 30., péntek

Drága Mami!

Klikk a képre!


Mami!

Annyi mindent szeretnék mondani neked…
Köszönöm, hogy életet adtál…
Tápláltál, sose törődve a körülményekkel
Ápoltál, ha beteg voltam
becéztél ha sírdogáltam,
bármikor hozzád bújhattam,
és éreztük egymás szívdobogását.
Féltőn támogattad az első suta lépéseimet,
egész lényed a biztonságot sugározta felém,
megmutattad a rám leselkedő veszélyeket.
Rosszalkodásomat, kamaszos sutaságomat
elnéző szeretettel figyelted,
azt se bántad, ha örökké nyúztalak és a nyakadon ültem…
Megtanítottál a szépre és jóra
és hogy mindent elérhetek,mert különleges vagyok….
A végtelen sok „miért”-re
angyali türelemmel válaszoltál újra és újra.
Ott voltál mindig, ha fogni kellett a kezem…
segítettél a magasba repülni,
és megmutattad nekem,
hogy milyen csodálatos is ez a világ.
Sose törődtél magaddal,
ha engem ki kellett húzni a bajból
és elmagyaráztad,
hogyan kell megküzdeni az élet nehézségeivel.
Előfordult, hogy a testeddel oltalmaztál,
mint egy biztonságot adó erős vár…
és mindig támaszkodhattam a vállaidra
Mami!
A belőled áradó erő és energia minden akadályon átvisz!
Boldog vagyok Mami, hogy rád hasonlítok!
Nincs a világon jobb érzés,
mint hozzád bújniés elhalmozni puszikkal.
Köszönöm, hogy féltesz és oltalmazol,
hogy családom és barátaim vannak,
és hogy úgy tudod mondani „ Csacsikáám” ,
- mint senki a világon.
MAMI! Köszönöm, hogy vagy nekem!

2009. január 26., hétfő

Amit mindenki megért



Összekuporodva ült már vagy fél napja a koncentrációs tábor egyik sarkában. A csúcsok felől havas szél fútt, de már nem fázott. Már fázni sem tudott. Tétován bámult maga elé. Zsákrongyba csavart, mállott cipőjét nézte, de nem látta. Körülötte csonttá soványodott alakok ölelgették a felszabadító katonákat. Friss ételszag csapta meg. Nagyot nyelt, szájában összefutott a nyál, de nem volt ereje, hogy fölkeljen. Hazagondolt. Vajon élnek-e? Mi van templomával?
Gyülekezetével? Otthonával, ahonnan percek alatt kellett eljönnie azon a nyirkos éjjelen. Kiskabátban. Búcsú nélkül.

Lába előtt két másik rongycsomó állt meg. Nem volt ereje, hogy fölnézzen.

– Herr… Sie sind Pfarrer, nicht wahr?

Nem sokat tudott németül, de ezt megértette. Hogy ő lelkész-e? Tétován felnézett. Egy volt osztrák miniszter állt előtte szakállasan, soványan, aszottan, rongyokban. Igen. Lelkész… az volt… vagy ezer éve… az Alföldön… Abban a nagy faluban… addig a lidérces éjszakáig… De csak ennyit mondott:

– Jawohl.

– Akkor jöjjön – magyarázta fogolytársa –, egy lengyel barátunk éppen a szabadulás órájában halt meg. El kellene temetni. Eddig csak éppen elkaparták, aki már nem bírta tovább. Ezen a temetésen végre pap is legyen.

A lelkész végignézett rongyain, piszkos kezén. Az osztrák elértette:

– Nem baj. Ilyen lesz a gyülekezet is.

Tétován állt meg a gödör előtt. A friss hanton zsákba varrt test pihent.

A sír körül néhány egyenruha és sok-sok szakállas, aszott arc. Ők is „egyenruhában”. Mindnyájan egyformák, lengyelek, magyarok, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák, s ki tudja még hány náció: az elkínzottság, a nélkülözés, az éhség egyenruhájában.

Kezét összekulcsolta:

– Kegyelem néktek, és békesség az Istentől, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.

Mit is mondjon… mit is mondjon? Itt, itt… több száz kilométerre hazájától – itt, éppen itt? Hiszen alig van, aki érti. Nyolcan, tízen se, hiszen ő csak magyarul beszél.

– Atyám! Te tudod, mit érzünk mindnyájan… nem tudjuk szavakba foglalni… és nem tudjuk talán soha… Légy áldott, hogy könyörültél rajtunk, köszönjük, hogy irgalmaztál nekünk… Hazatart ez a lélek… bocsásd meg bűneit… és azokét… azokét is, akik nem tudták, mit cselekedtek vele… velünk…

Fölnézett.

Aszott, merev arcok nézték a sírt, vagy túlmeredtek a havas csúcsokon, túl a túlon, túl mindenen, üveges, dúlt szemekkel. Szörnyű panoptikum!

…Uram, irgalmas voltál ehhez az emberhez, hogy hazahívtad, hogy felszabadítottad… Úr Jézus Krisztus… könyörülj és irgalmazz neki, nekünk…

Úr Jézus Krisztus…

Az arcok megrezzentek…

– Ne hagyd ezt az árva, beteg, esett népet, Jézus Krisztus.

Néhányan térdre zökkentek. Csontjuk koppant a fagyos földön. Az ukránok mélyen meghajoltak, és háromszor keresztet vetettek.

Úr Jézus Krisztus…

Ezt mindnyájan értették, lengyelek, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák és minden náció.

A szakállas, mosdatlan arcokon nehéz könnycseppek gördültek végig.

A pap vacogva, dideregve már-már csak ezt az egy nevet mondogatta, szinte öntudatlanul:

– Jézus Krisztus, Úr Jézus Krisztus…

Valaki sírni kezdett, nehéz, fölcsukló férfisírással.

Jézus Krisztus… Jézus Krisztus…

Már nem is volt emberi hangja, inkább csak nyögdelte.

– Oh ma mère! – sírt fel egy francia.

Már mindenki térdelt. Hogy térdeltek!

Csak a katonák álltak még feszesen. Feszesen és homályos szemmel.

Jézus… Jézus Krisztus – kongott a pap hangja…

Az egyik katona letérdelt. Aztán a többiek is. Megrendülten és felszabadultan.


Ha látták ezt az angyalok, és látták, ha érezték a föld alatt valók, és érezniük kellett a föld alatt valóknak is, beteljesült Pál szava: Jézus nevére minden
térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére.

Ott is.

Itt is.

Akkor is.

Most is.

Mindörökké.



(Gyökössy Endre Mai példázatok című könyvéből)

2009. január 25., vasárnap

Halak a hálóban



Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.
Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

(Pilinszky János)

2009. január 21., szerda

Kettesben az Úrral


Frissen, korán ébredt a plébános ezen a napon. Az esti-, éjszakai zivatar zengése még ott motoszkált a fülében, de a hétágra sütő nap valami hallatlan derűre hangolta a lelkét. Felöltözött hamar és kiment a kertbe, hogy megnézze a rózsáit.
"Gyöngyharmat" - villant az az agyába, mikor a nappal szemben kilépett a fűre, mely százezer csillogó gyöngyként tükrözte vissza a nap áldó meleg sugarát.
"Mily szépek a te műveid, Uram" - jutott eszébe a zsoltáros szava, - "mindet megannyi gonddal alkottad!"Boldog lélekkel lépett a sekrestyébe, vette magára a miséző ruhát.
"De jó, hogy mára nincs miseszándék - gondolta - annyi minden mondanivalóm van az Úrnak!" Órájára pillant és rögtön a sekrestyeajtóhoz lép, mert itt a reggeli mise ideje.Kinéz, keze már a csengettyű zsinegjén, s ekkor földbe gyökerezik lába. A templomban egy szál boldogtalan hívő ül, a sekrestyés.
"Uram, minek vagyok én most itt? Ilyen még nem volt! Egyetlen hívőnek misézzek? - töpreng el egy pillanatra.
- Na de a buszt is elindítják a végállomáson, ha nincs is rajta utas; a boltot is kinyitják, ha nincs is egyetlen vevő sem a láthatáron! Hát én rosszabb legyek náluk?"
Meghúzza a csengettyűt, s a kihalt-csendben elkezdi a szentmisét - kettesben az Úrral. Elkezdi élete első pörlekedő, kérdező és választ váró szentmiséjét - kettesben az Úrral.
"Gyónom a mindenható Istennek, és nektek testvéreim, kik nem vagytok itt, hogy lehet, hogy sokszor és sokat vétkeztem, de legalább ide állok az Úr elé, és kérem vétkeimre a bocsánatot. De hol vagytok ti? És hogyan fog nektek az Isten megbocsátani, ha még nem is kéritek? De mégis: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten!"
Kinyitja az olvasmányos könyvet és elkezdi olvasni Ezekiel könyvéből a napi olvasmányt: az Isten a prófétát egy száraz csontokkal teli mezőre küldi, hogy prófétáljon a csontoknak, s a csontok életre kelnek próféciája szavára.
"De jó neki! - fűzi tovább a gondolatot a pap. - Itt még holt csontok sincsenek! Mi keljék hát életre?"
Majd következik az evangélium: rápillant és látja: a Főparancs. Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből... Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. "Az Úr legyen veletek, otthon alvó testvéreim!" - s szeme előtt elvonul a legutóbbi vasárnapi mise közönsége - "Igen, tudom, te, meg te, meg te is, ilyenkor már a munkahelyeteken vagytok.
De te hol vagy? Mit csinálsz? Fontosabbat, mint hogy újra halljad a Főparancsot? Hogyan tudod majd szeretni embertársadat, ha Uradért, Istenedért nem tudsz szeretetből annyi áldozatot vállalni, hogy egyszer-egyszer elgyere a hétköznapi misére? És téged is, miért nem látlak egyetlen hétköznapi szentmisén sem?"
Megcsókolja a könyvet, a drága Evangéliumos könyvet, és nehéz léptekkel az oltárhoz vonul.Viaskodó szívvel olvassa, mondja és teszi amit kell. Amikor pedig a Szent Testté átlényegült kenyeret felmutatja, hirtelen rádöbben:
"Hát ezért nem volt a mai misére szándék íratva! Hogy értük ajánljam fel a Szent Testet és a Szent Vért, értük, a kihűlt szívű híveimért, a majdnem száraz csontokért, hogy az Úr életet leheljen beléjük, új életre keljenek!"
Majd kitárja karjait, s fájó, de már boldog lélekkel mondja - szinte egyedül: "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szolgálatom által szenteltessék meg a te neved híveim megújulásában."
A mise végére a lelke megbékélt, már nem pörlekedik, kérdez: hisz tudja ez volt a mai feladata: értük ajánlani fel a szentmisét. És hamiskás mosollyal az ajka körül szólal meg, megnyomva kissé a szó végét: "Menjetek békével!"
(Seidl Ambrus: Hajnali mise-kettesben az Úrral )

2009. január 16., péntek

Mária jelenés Szőkefalván

Itt az ideje komolyan venni az üzenetet!
Találkozunk délután 5-kor!
"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"
(Pio atya)

2009. január 8., csütörtök

Akit villámcsapás ért...



A kolumbiai fogorvosnő Dr. Gloria Polo Ortiz,
sikeres, és a társaságban is elismert asszony volt.
Tudomásul kellett vennie, hogy az élet több mint pénz, hatalom és szórakozás.

Ha még nem tudod milyen érzés, ha "villámcsapás ér", olvasd el!

2009. január 1., csütörtök

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.Tiszta szívből
ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország
emberségbe', hitbe', kedvbe',
s ki honnan jött, soha, soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk...
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke.-
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe'.

A szív titka


Szívem legtitkosabb helye, kicsiny szobácskája,
A világ elől gyöngyös ajtóval elzárva.
Oda nem léphet be más, csak az én Uram,
Szívemnek Királya, ki Öröktől fogva: Van!
Teremtőmé e hely, tiszta, fényes és „hallani” a csendet,
Csillagok fénye őrzi benne a Rendet.
Ablaka ránéz a végtelen világra,
Megnyilvánul benne az Élet Csodája.

Állok ajtóm előtt, szívem készülve vár,
Az ajtón nincs kilincs, és semmiféle zár.
Tudom, hogy kinyílik, magától tárul fel,
Ha szívem az Isteni Hívásra igennel felel.

Kinyílik az ajtó, és elindul a csoda,
Átölel Fényével az Isteni Jóság, Maga.
Szobám falát ablakok alkotják, mindenhol, körbe,
Melyen át szemem a világ titkaiba lát be.
Hol a csillagok és a Hold halvány, nyugtató fénye rezeg benne,
Hol pedig az éltető Nap mindenen áthatoló, tüzes tettereje.
Odabent nincs más, csak sok-sok virág az ablak-falak mentén,
S egy tiszta, fényes oltár a terem közepén.
Gyertyák égnek rajta, mint a szívből jövő tettek,
S fölötte nem látok mást, mint igaz ragyogású tiszta Fénykeresztet.
Méltóságos csend van, a Szeretet békéje,
Betölt mindent az én Uram végtelen Szeretete.

Óvatosan az oltárra teszem a magammal hozott kelyhet,
Fogadd el Uram, felajánlom az életemet!
Minden gondolatom legyen a Tiéd,
Hogy Szándékod szerint szentelődjék meg a Lét.
Legyen szeretetem is a Te Szívedből való,
Irgalmas, kristálytiszta vizű, enyhet adó tó.
Legyen bátorságom minden igazra, és szépre,
Hogy megnyilvánulhasson bennem szerető Igazságod Fénye.
Bocsásd meg vétkeim, melyeket akarva, akaratlanul, vagy tudatlanságból valaha vétettem,
Megbocsátok én is minden régről hozott fájdalmat, hogy átjárhasson a Kegyelem.
Tisztítsd le, kérlek hibáim, melyek emberségemből fakadók,
Sugalmazd tetteim, legyenek azok Belőled indulón bölcsek és jók.

Felragyog a kehely, egész tartalmával együtt átváltozik,
Uram Szeretete mindent, engem is átjár, és beborít.
Megtestesül a Jó, Isten megtisztító, erőt adó Fénye,
Jézusom gyengéden ölelő karjaiba zár be.
Felragyog a lét, mint milliárd csillag fénye, mely a földre hullik,
A Csend, a Szeretet és a Béke bensőmben formálódik. …
Örvénylőn változik egész lényem, s mintha átalakulna,
Betölti a szobát a virágok friss, átható illata…

Köszönöm Uram, hogy felajánlásomat elfogadtad,
Általad kapjon tartalmat bennem a szó, a tett, és a gondolat!
Vezess utamon, kérlek, melyet megáldottál,
Fejezd be Műved bennem, mit egykor elindítottál!...
Áldott legyél Uram, Mindenség Istene,
Légy szívem otthonának örömmel Lakója, és örökké Őrzője!
Ámen.