2010. március 31., szerda

Nagycsütörtök


János a Mester nagy szívén pihen,
E tiszta szíven, e csöndes szíven
Pihen, de lelke a holnapra gondol
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg
S megszegi az utolsó kenyeret!
(Juhász Gyula: Az utolsó vacsora)

2010. március 27., szombat

Kegyelem



2010. március 26., péntek

Párhuzamos történetek


,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:
- Na, mit viszel magaddal?
- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.
- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezősködtem.
- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte.
- Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.
- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?
- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.
Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:
- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?
- Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.
- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.
A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt.
Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.''

,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:
- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!
- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.
- Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán.
- Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?
- Megölőm őket! - felelte a Sátán.
- Mennyit kérsz értük? - érdeklődött tovább Jézus.
- Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!
- Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus.
A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:
- A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!
Jézus így szólt:
- Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat...''

2010. március 23., kedd

Miserére nobis


Balomon áll,
jobbját nyújtja nekem,
behunyom szemem,
ahogy összerezzenek.
Mosoly az, vagy csupán
simogat tekintete?
Mintha átölelne engemet!
Miután a kenyér és bor
színében most megjelent.
Békességedet hozod el!
Elcsuklik feleletem,
hogy mondjam Neked:
viszont a Te lelkedet?!
Mire mész Te énvelem?
Inkább letérdepelek,
ki elveszed a világ bűneit,
hogy irgalmazz nekem,
tisztítsd meg lelkemet!

(Naszádos József)

2010. március 18., csütörtök

Szavak


Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem...
hogy bennem ne csalódjon senki sem.
Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés....
Már kisgyerekként észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul...
csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Intő szó kevés…
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.
Szavak...Tudás bölcsője.
Szavak.. .jók és a rosszak...
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó, mikor anyánk mesél....
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél!
(Kamarás Klára)

2010. március 16., kedd

Beszélő Isten


Könnyű elkönyvelni, hogy Isten hallgat, mert nem segít olyankor, amikor szerintünk kellene. S ha ez a gondolat elhatalmasodik, akkor kijelenti az ember, hogy aki hallgat, az valójában nincs is. Hangzavaros világunkban elveszítettük az igazi szó iránti érzékünket. Vagy mégsem?
Beszélő képességünk óriási titok. Ha valaki némán közelít hozzánk, az félelemmel tölt el, hiszen nem tudjuk, mire készül. Kisebb baj, ha valaki távolról kiabál, mint aki közelről hallgat.

Isten beszél mindabban, amit készen kaptunk. A teremtett világ dolgaiban. Azért beszél, mert nem születhettek önmaguktól. A kutatók az anyag egyre apróbb részecskéit figyelik, s egyszer csak azt veszik észre, hogy eltűnik az anyag, de ott marad valamilyen érthető összefüggés.
A felelőtlenebbek kijelentik, hogy íme, itt van az a pillanat, amikor a semmiből magától megjelenik az anyag. Önmagát hozza létre. A felelősebbek viszont azt mondják, hogy az anyag láthatatlan változata nem azt jelenti, hogy nincs anyag, hanem azt, hogy gyengék a mérőeszközeink.

Mindez csak egyetlen mozzanat ahhoz, hogy észrevegyük annak a beszédét, aki állandóan szól hozzánk. Egyetlen atomban, egyetlen növényben, de végül is Jézus Krisztusban.
(Sánta János)

2010. március 11., csütörtök

Sokkoló és zseniális



No comment...

2010. március 6., szombat

Hogyan böjtöljünk?




Böjt alatt mi rendszerint az étel–ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban. Jézus korában, sőt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az étel–falak zárták el tőlünk Isten halk és szelíd szavát.

Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülről és mégis belülről akar hozzánk szólni.

Mi a feladat, a „leckénk” a halk és szelíd szó meghallása érdekében?

Mondjuk egy héten legalább egy nap ne nyissuk ki a rádiót, televíziót, ne olvassuk el az újságok szomorú, riasztó, keserves, rossz híreit – az anti– evangéliumot, az ellenörömhírt –, amelyek bajokról, háborúkról, gyilkosságokról, sikkasztásokról, gazdasági és hatalmi küzdelmekről szólnak; ehelyett csöndesedjünk el.

Tudom, nem kevesen vannak, akik azt mondanák erre, hogy ez szinte képtelenség. Ennél sokkal egyszerűbb egy héten egyszer a gyomrot megböjtöltetni – és ez így is van. Nekünk azonban fontos ezt a fajta böjtöt gyakorolnunk. Csak így, szemünket–fülünket böjtöltetve tudunk olykor–olykor lényünk alaphangjára hangolódni, hogy így megtudjuk, mi rejlik bennünk.


Mit mond a csönd? Miről, kiről beszél lényünk mélye?
Békés, tiszta hangok, képek jönnek–e elő, vagy zavaros, nyugtalanító, elintézésre váróak? Vagy éppenséggel a nagy semmi?

Azért is szükségünk van hang–böjtre, hogy rezonálóképesek legyünk a belső–felső hangra, a Lélek szavára.

Csak elcsöndesedve, szemünket, fülünket böjtöltetve tudunk kapcsolatba kerülni Isten Lelkével.

(Gyökössy Endre)

2010. március 4., csütörtök

Tanulj a vadludaktól


Tény: A vadlibák csoportosan „V” alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.
Tanulság: Ha annyi eszünk van mint, egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.

Tény: Amikor a vezető liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen.
Tanulság: A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák.
Tanulság: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás bíztató legyen.

Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.
Tanulság: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik.