2009. december 31., csütörtök

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!




Ki ülsz az égen a vihar felett,
Én istenem hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem és ajkam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.

Ne haradudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg neki, sajnáld és szeresd.

Szeresd, vigyázz rá istenem, atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.

Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,

Hogy nem szokott senkit sem bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.

Édes istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.

Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, milyen kellemetes.

Te látod életét minden tanyán,
Te tudod hogy beszél: édes anyám.

Te tudod barna kenyerünk ízét,
Te tudod a Tisza szőke vizét.

Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.

Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.

S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,

S hogy víg esztendőt várunk mindenért
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.

Oh keljetek a magyart védeni,
Ti istennek fényes cselédei:

Uradnak mond el forró, drága Nap,
Hogy kedveled te a délibábokat.

Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.

Csillagok, értünk könyörögjetek,
Kis házak ablakába reszketeg

Szerteszét este mennyi mécs ragyog….
Könyörögjetek értünk, csillagok!

(Szép Ernő: Imádság)


Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!








2009. december 29., kedd

Így volna szép


Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit-
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:
Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!

1924. február hó 13-án

2009. december 28., hétfő

Hat gyertya Karácsonyra


Életem legküzdelmesebb Adventje után végre úgy ünnepeltük Jézus születését, ahogy mindig is szerettem volna. Nem volt ünnep előtti rohangálás ajándékok után, idegeskedés, tülekedés.
Családunk összeült és megbeszéltük: idén az együtt töltött idő lesz ajándékként a fa alatt.
Négy napot töltöttünk együtt!
Hogy valami jelképes ajándék is legyen, közösen gyertyákat öntöttünk 24-én.
Mindenkinek ki kellett találnia, milyen technikával készíti el a sajátját. Mondanom sem kell, hatan, hatfélét készítettünk.
Olyan se volt még, hogy Szenteste napján hatan nyüzsögjünk a konyhában, mindenütt viasz, kellékek és egy tenyérnyi helyen kelljen az ünnepi vacsorát elkészítenem. Mindez jókedvűen, egymásnak tippeket adva, segítve.
Senki sem tudta, melyik gyertya kié lesz. Kihúztuk a neveket, majd mindegyiket a fa alá tettük.
A közös imádság után ki-ki odaadta az ajándékját. Jobban izgultunk, mint mikor sok sok becsomagolt meglepi várt a fa alatt.
Vacsora után zenét hallgattunk és a "gyerekek" kiskori hangkazettáit. Olyan emlékek jöttek elő, hogy sírtunk, kacagtunk egyszerre.
Csodálatos este volt...
Istennél nincs jobb pedagógus. Úgy jön közénk, hogy kedvet adjon a nehezéhez is, hogy aztán örök karácsonyunk legyen!

2009. december 22., kedd

Glória

Tolcsvay L. - Tolcsvay B.: MAGYAR MISE - részlet
Demjén Ferenc és Pitti Katalin előadásában

2009. december 20., vasárnap

Advent utolsó vasárnapjára

























Egyedüllétért az Egyedülvalóval



Jóságos Jézusom, azt kívánom:
senki se legyen itt velem kívül,
Hogy ott belül bizalmasabban
lehessek Veled!

Szerencsétlen az,
aki egyedül van,
hacsak te nem vagy vele
egyetlen társként.

Míly sokan vannak,
akik tömegben élnek,
és mégis egyedül vannak,
mert nincsenek veled!

Azt kívánom,
soha ne legyek egyedül nélküled!
Senki emberfia nincs velem,
és mégsem vagyok egyedül.


(Guido perjel imája, fordította Török József)

2009. december 19., szombat

Szeretetközelben



„Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami
annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is. Van, amikor a szeretet
apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni. Amikor
szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük
magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk
lelki nagyságunkat. Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett
állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából
szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk.

Hirtelen kiesünk a nagyság szerepéből, és zavartan szembesülünk az új
helyzettel: nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyenkonyhájának konyhafőnöki
szerepében.

Most minket is étellel kínálnak.

De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen! - zsörtölődünk a valaki morzsáit
lefitymálva.

Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk a
szeretetet a rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók
türelmetlenkednek.

De valaki nem tágít. Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra
apró kis szeretetmorzsáit.

S akkor meg kell látnunk, hogy szeretet nem elsősorban nekünk szól.

Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert léte ebben az
elfogadottságban nyeri el értelmét.

Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelen, mint megerősíteni őt élete
értelmében.”

/(Simon András: Szeretetközelben )

2009. december 16., szerda

A gyermek az emberszívet látta



Karácsony napján történt. Los Angelesből San Franciscoba utaztunk, hogy az ünnepeket férjem szüleinél töltsük el. Péntek este indultunk, ez évben ugyanis szombatra esett Szenteste, és vasárnapra Karácsony első napja.
Hogy hétfőn már dolgozni tudjunk, már vasárnap vissza kellett indulni, hiszen Los Angeles 600 km-re volt. A gyerekekkel együtt mintegy 14 órás kemény próba állt előttünk.
Mikor már nem bírtuk tovább, King City-ben megálltunk, hogy együnk valamit.
A helység hat benzinkútból és három ütött-kopott étteremből állt. Ezek közül az egyikbe tértünk be az utazástól kimerülten.

Egyéves kis csemeténket, Eriket elhelyeztem egy magas gyerekülésben, közben körülnéztem: "Vajon ki tartózkodik Karácsony napján ilyen helyen? Krisztus születésének reggelén? Mit keresek én itt Üdvözítőm születése napján? Ma még ünnepelni kellene, a családdal és a barátainkkal tölteni a napot, hálát adni Istennek a kellemes életért, melyben Ő vezet, és melyet sok kis szolgálat tesz értékessé!"
Miközben leültünk, és az étlapot nézegettük, gondolataim messze kalandoztak.
"Vajon ki olyan boldog ebben a teremben, mint mi? Kedves gyermekek, egy boldog házasság, biztos megélhetés, és mindenekelőtt a hit, amely védőpajzsunk lehet bármilyen helyzetben. A hit, amelyet ajándékként és előjogként kaptunk. A hit, amelyből másoknak is szeretnénk juttatni a közösségi munkálkodásunkon, a városban végzett szolgálatunkon és az egész életünk minden tettén keresztül. Karácsony tulajdonképpen hitünk születésének jelképe. Mi pedig itt ülünk messze otthonunktól, városunktól, mégsem elszakadva Istenünktől."

Az étterem szinte üres volt. Mi voltunk az egyetlen család. A mieinken kívül nem voltak gyermekek. A többi vendég sietve evett, halkan beszélgettek, talán mindannyian érezték, hogy egy ilyen napon senkinek sem lenne szabad itt lenni. Ezen a napon még a hitetlenek is megállnak egy kicsit, hogy a békéről és barátságról beszélgessenek.
Gondolataim fonalát Erik boldog gügyögése szakította meg: "Tetete!" Kis kezecskéjével a gyermekülés fém asztallapját csapkodta. Tekintetében csodálkozás tükröződött, szemei tágra nyíltak, fintorgott, és közben fogatlan ínyét mutogatta. Kuncogott és prüszkölt - és akkor észrevettem derültségének okát - és először nem hittem a szememnek.
Egy rongyos, gyűrött kabát, nyilvánvalóan évekkel ezelőtt volt új, agyonhordott, mocskos, foltos. Egy kitérdesedett nadrág, mely a pipaszár lábakat lengte körül félárbócosan. A cipő maradékaiból előkandikáló lábujjak, ing, melyről hiányzott a nyak. Aztán egy semmihez nem hasonlítható arc, a szája pont olyan fogatlan, mint Eriké. Zsíros, kócos haj, szőrös arc, s az orr olyan barázdás, mint a frissen szántott föld.

Csontos kezével integetett: "Na, te csöppség! Látlak ám, haver!”
Összenéztünk férjemmel: "Most mit csináljunk? Szegény szerencsétlen!" Erik tovább nevetgélt és válaszolt: "Tetete!" Minden szava visszhangra talált. A pincérnők is felfigyeltek, és néhány vendég a szomszédos asztaloknál már a torkát köszörülte. A csavargó és a kisfiam kettőse feltűnést keltett.
Egy falatot toltam Erik elé. Ő szétkente az asztalkáján. "Miért pont én?" sóhajtottam csendben.
Megjött az étel, de a társalgás folyt tovább. Az öreg átkiáltott a termen: "Akarsz almáspitét? Szereted a túróspalacsintát? Nézzétek! Szereti a túróspalacsintát!"
Senki nem mulatott rajta. Alkoholista volt a férfi és idegesítő. Mérges voltam. Dennis, a férjem szégyellte magát. Még a hatéves fiúnk is azt kérdezte: "Miért beszél ez az ember olyan hangosan?" Némán ettünk - Eriket kivéve, aki mindent beleadott csak azért, hogy egy országúti vándor tetszését megnyerje.
Lassan betelt a pohár. Megfordítottam a gyerekülést. Erik üvöltve forgolódott, hogy öreg barátját láthassa. Ez már aztán sok volt.
Férjem a pénztárhoz indult, hogy fizessen, és így szólt: "Fogd Eriket! A parkolóban találkozunk."
Kiemeltem Eriket az ülésből, és megcéloztam a kijáratot. Az öreg szétvetett lábakkal, várakozóan ült pontosan a kijárathoz vezető út mentén.
"Istenem, hadd jussak ki innen, mielőtt megszólítaná Eriket, vagy engem!" Siettem az ajtó felé. Hamar kiderült azonban, hogy sem Isten, sem pedig Erik nem így gondolta.
Mikor a férfi közelébe kerültem, oldalt fordultam, hogy kikerüljem a valószínűleg rossz lehelletét. Ugyanabban a pillanatban Erik, szemét legjobb barátjára függesztve, hátrahajolt és karjait a tipikus "Vegyél fel!" kisgyermeki tartásba lendítette.
Míg azon igyekeztem, hogy ne ejtsem el gyermekemet és megtartsam egyensúlyomat, egy pillanatra szemtől szembe találtam magam az öregemberrel. Erik kitartóan emelte karjait felé. A csavargó kérdőn és esengőn tekintett rám. "Megengedi, hogy karjaimba vegyem a gyermekét?" Válaszolni sem volt időm, Erik már a férfi karjaiban volt.
Egyszerre kiteljesedett az idős ember és a kisgyermek szeretete. Erik a teljes bizalom, a szeretet és az odaadás gesztusával hajtotta a férfi rongyos vállára kis fejecskéjét. Amaz lehunyta szemét, és láttam pillái alatt az előbukkanó könnyeket. Munkában megvénült, koszos kezeivel átölelte fiam testét, és megsimogatta hátát.
Talán még soha nem mélyült el ilyen rövid idő alatt ilyen mértékben két ember között a szeretet. Az öreg így tartotta egy pillanatig karjában a gyermeket. Aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett. Tiszta, parancsoló hangon szólalt meg: "Most vegye újból át a gyermeket!"
Alig fért ki belőlem a "persze", mintha gombócot nyeltem volna. Kelletlenül adta vissza magától Eriket, vágyakozva, mintha fájdalmat okozna ezzel magának. Átvettem a gyermeket. Mégegyszer megszólított a férfi: "Isten áldja meg önt, asszonyom! Karácsonyi ajándékot kaptam öntől."
Nem fért ki más a torkomon, csak egy "köszönöm". Erikkel a karomban mentem az autóhoz. Férjem csodálkozott, hogy miért sírok, szorítom magamhoz Eriket, és miért motyogok: "Istenem, Istenem! Bocsáss meg nekem!"
Öt év telt el az esemény óta, de egyetlen kis részletet sem felejtettem el belőle. Még mindig hatása alatt vagyok. Az Evangélium üzenetét világította meg számomra. Az irgalmas szamaritánus üzenete volt, és én voltam a pap, aki továbbment.
Jézus a leprást meggyógyította, a vaknak visszaadta szeme világát - én voltam a vak.
Isten tette fel a kérdést: "Kész vagy fiadat egy pillanatra átadni?" - miközben Ő örökre átadta nekünk Fiát.
Pontosan tudtam, mit jelent a misszió, és csődöt mondtam, mert kényelmetlen volt. "Kész vagy megalázkodni olyan helyen is, ahol nem ismernek, hogy valakit boldoggá tégy?"
Krisztus szeretete volt az, amely egy kisgyermek ártatlanságában nyilvánult meg, aki nem ítélt; a gyermek az emberszívet látta, az anya csak a mocskos ruhát.
Cselekedetek nélküli hit volt. Egy keresztény, aki vak, és egy gyermek, aki látott.
El kellett ott némulnom, hogy tanuljak, és azután halljam, hogy egy idős ember ellentmondásos élete ellenére Isten áldását adja rám. Kisfiam szívében ismerte azt, amit én csak eszemmel tudtam: "Uram, mikor láttuk, hogy éheztél volna?"
Amit eggyel a legkisebbek közül megtesztek, azt velem teszitek meg.
Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, és azt a pillanatot mégegyszer átélhetném, vajon mit tennék?
Talán csak egyszerűen mellé ülnék, meghallgatnám, gyermekemet karjaiba tenném, tartsa addig, ameddig ő szeretné.

2009. december 15., kedd

A szeretet himnusza

Ágnes Vanilla: A szeretet himnusza


Egy méltatlanul agyonhallgatott zseniális énekest ajánlok most figyelmetekbe.
Zeneileg, tartalmilag nagy űrt pótol ebben a celebdicsőítő eltorzult világban...


2009. december 14., hétfő

Fogadd el tüskéidet!


A magyaltündér egy ágon ücsörgött, bánatosan bámulva maga elé. Egyáltalán nem örült az életének. Senki nem akart vele játszani vagy beszélgetni, hiába voltak gyönyörű, piros bogyói. Csak a madarak jöttek el hozzá, de ők is csak bogyót enni.
Azért tartotta tőle távol magát, mert szúrós volt. Tulajdonképpen értette ő, de mégis rosszul esett neki. De jól van, ha mindenki szúrósnak hiszi, majd ő megmutatja, hogy még annál is szúrósabb tud lenni.

A magyaltündér még több tüskét növesztett leveleire. Most már a madarak sem mertek a közelébe menni. Hetek teltek így el. A magyaltündér már nem bánatosan nézelődött, hanem mérges pillantásokat lövellt. Egyre dühösebb lett, mert a magány nem tett jót a természetének.
Már csak néhány nap volt hátra karácsonyig, az emberek gallyakat vágtak a fenyőfákról és fenyőtobozt gyűjtöttek.
- Ugyan minek az nekik? – tűnődött hangosan a kis tündér.
- Hogy feldíszítsék a házaikat. Hamarosan fenyőfát állítanak a szobájukba, és karácsonyfadíszeket aggatnak rá – szólalt meg egy hangocska mellette.
Döbbenten fordult oda, és pillantása egy apró manóra esett.
- Te ki vagy?
- A karácsonyi manó, talán már hallottál rólam, vagy mégsem? Nem számít. De áruld el, miért vagy ennyire mérges? Nemsokára itt van karácsony, akkor senkinek sem szabad mérgelődnie – intette a karácsonymanó.
- Te is mérges lennél, ha senki nem szeretne. És tudod, miért nem szeretnek? Azért, mert szúrós vagyok – panaszkodott a kis tündér. - Érthető, hogy nem szeretnek. Csak magadnak köszönheted. Szúrósak a leveleid? Na és? Rengeteg növény, virág és rovar él a földön, amelyik szúrós. Mind jól boldogulnak. Cseppet sem mérgesek vagy szomorúak. Boldogok, hogy olyanok, amilyenek. De te nem szeretsz az lenni, aki vagy, ezért vagy magányos. Békülj meg magaddal! Magaddal és a tüskéiddel! – tanácsolta a karácsonymanó.
A magyaltündér elgondolkodott azon, amit a karácsonymanó mondott. Azután úgy döntött, hogy bohócnak öltözik. Sapkát készített piros bogyóiból, és a fejére tette. Nagy piros orrot is készített, és miután felerősítette, elkezdett körbeugrándozni vidám dalokat énekelve, és hívogatva az arra járókat.
A tündérek és az állatok hamarosan rádöbbentek, hogy a magyaltündér nem is olyan szúrós, hanem bájos és vidám teremtés. És milyen szépen mutatnak a piros bogyói a cakkos szélú, fényes, zöld levelek között
Az emberek is ezt gondolták, ezért vágtak a magyal piros bogyós ágaikból, és vitték haza, hogy házaikat díszítsék vele. Azóta is minden karácsonyokor ezt teszik, a magyaltündér nagy-nagy örömére.

(Chritl Vogl )

2009. december 11., péntek

KZ - oratórium




Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.


Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.


Már a falát is megszerette,
a kőmüvesek simogatását,
de az ablak megállította.


A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.


Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.


Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.


(Pilinszky János)



Ajtók mögött


2009. december 10., csütörtök

Homokba rajzolt szerelem

A felvétel az ukrajnai tehetségvetélkedőn készült.

A művész egy alulról megvilágított vízszintes üveglap felett áll, amire egyszerű hétköznapi homok van szórva.Ebbe a homokba rajzolva a kezeivel élőben (a zenével összhangban persze) meséli el egy II-ik Világháborús bombázás és két szerető történetet.

Mondanom sem kell, ő nyerte meg a versenyt.

2009. december 9., szerda

Advent


Valaki jön - de te nem veszed észre!
Valaki közeledik hozzád - de te bezárkózol!
Valaki kopog nálad - de te átalszod látogatását!
Valaki belép hozzád - de te házon kívül vagy!
Valaki nálad lakik - de te kidobod őt!
Valaki feltárulkozik - de te a szavába vágsz!
Valaki vár rád - de te hátat fordítasz neki!
Valaki segítséget kér - de te megkeményíted szívedet!
Valaki ajándékot ad neked - de te elásod azt!
Valaki végtelenül ráér - de veled sosem lehet beszélni.
Valaki nyugalmat hoz - de te szétszórt vagy!
Valaki jön - de te csak magadat látod!
Amíg csak jön - mindig megváltozhatsz!

(Ismeretlen szerző)

2009. december 7., hétfő

Az imádság ereje



Az imádság, mindhogy az kapcsolat Isten és ember között, összeköt bennünket az Ő irgalmával, amely még a legsúlyosabb hibákat is megbocsátja.Az ima maga a bűnbánatnak, az Istenhez való visszatérésnek a kifejeződése. Isten mindig kész arra, hogy visszafogadja azt, aki vissz akar térni hozzá.
Mert Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen (Ez 18,23).

A bűn ugyan szétrombolja annak az erőnek nagy részét, amit az ember az imádság által megszerzett, de nem képes teljesen megszüntetni azt, amit az imádságban elért. Ha megesik, hogy miután imádkoztunk, elbukunk, legyen az bármilyen fajtája a bűnnek, mindig megőrzünk valamennyit abból az erőből, melyet az ima során nyertünk.
És mindig ez az erő kerekedik fölül.

A buzgó imádság során ennek a lelki erőnek olyan gazdag kincsestárát lehet fokozatosan összegyűjteni, amely nemcsak a bűnök megszüntetésére képes, de megtisztítja a bűn által lesújtott lelkiismeretet is. A föloldozás és üdvösség öröme lép a bűn okozta fájdalom helyébe. Az imádság a lélek teljes gyógyulása.

Persze ez nem következik be egyetlen nap alatt.

Sem egy év múlva.

Évek hosszú sora kell ahhoz, hogy az ima lassan és folyamatosan kifejtse érlelő hatását.Vagyis, hogy megszűntesse a bűn iránti hajlamot és fokozatosan megtisztítsa a lelkiismeretet.Mikor az imádság elért egy bizonyos érettséget az ember lelkében, váratlanul s egészen rendkívüli módon ragyogni kezd az üdvösség fénye, mely olyan kimondhatatlan örömmel párosul, ami az ember egész belső világát betölti.

Ez a belső fény azonban csak igen sokára jelenik meg. Mégpedig egészen váratlanul. S valójában hosszú évek munkájának és mérhetetlen sok imádságnak a gyümölcse.

Soha nem késő elkezdeni!

2009. december 5., szombat

Örök szégyenünk





NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!


(A nemmel szavazók és a távol maradók táborához...)

Ne féljetek, nem megyünk haza
Minket már régen nem hív a Haza
Mely álmaink bölcsője, sirja volt
Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Ott a házaknak már nincsen ablaka
Mely múltba néz s jövőbe lát
Nincs, ki megfújná a trombitát
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Az már oly régen a másság temploma
És te is csak szolga, rab vagy ott
Bár zsebedben útlevél ragyog
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Irigység népe, te céda, te buta
A mi kincsünk nem lopott kacat
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Hazugság népe, te gyáva, ostoba
Ahol mi élünk az mind magyar sziget
Koromsötétben virrasztó tüzek
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya
Sorsunk már régen nem sorsotok
Árulók, latrok, újgazdagok
Ne féljetek, nem megyünk haza


Ne féljetek, nem megyünk haza
Hol testvér a testvérnek farkasa
Ki hajnalig háromszor megtagad
Légy átkozott, légy gazdagabb
Ne féljetek, többé nem megyünk haza

2009. december 3., csütörtök

Szép a szíved?


Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon.

Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott...
Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét.
Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással. Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével. Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

2009. december 2., szerda

Még mindig Gianluca...



Nem tudok betelni vele...
Gondolj bele: mindössze 14 éves ez a fiú!
Mégcsak nem is sejti, miről énekel...
Csak hallgasd...

Mi a szeretet?


Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok mélysége és komolysága sok esetben a kérdezőket is meglepte.

"Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz."Nikolett - 6 éves

"Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet." Rebeka - 8 éves

"Tudom, hogy a nővérem szeret engem. Onnan tudom, mert nekem adja az összes régi ruháját, és emiatt neki el kell mennie, majd újakat venni."Laura - 4 éves

"A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele."Marika- 4 éves

"Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved."Zsolti - 4 éves

"A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak."Eszter - 5 éves

"A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást."Karesz - 5 éves

"A szeretet az, amikor apa izzadt és büdös, de anya akkor is azt mondja neki, hogy sokkal helyesebb, mint Robert Redford."Krisztián - 7 éves

"A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat, anélkül, hogy te kérnél az övéből."Kriszti - 6 éves

"A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."Robi - 7 éves

"A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem."Csilla - 8 éves

"Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy."Teri - 4 éves

"A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge, erre ő ezután minden nap csak azt hordja majd."Nóri - 7 éves

"A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást."Tomi - 6 éves

"A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol mielőtt odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy biztosan finom-e."Dani - 7 éves

"A szeretet az, amikor két ember állandóan csókolózik. Amikor pedig már belefáradtak a csókolózásba, még akkor is együtt akarnak maradni és beszélgetnek. Apa és anya ilyenek. Szerintem gusztustalan, amikor csókolóznak."Emília - 8 éves

"A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit mielőtt elalszom."Klári - 6 éves

"Amikor szeretsz valakit, akkor sokat pislogsz, és apró csillagocskák jönnek ki belőled."Judit - 7 éves

"A szeretet az, amikor anyu látja aput a mosdóban és szerinte apu nem is gusztustalan."Márk - 6 éves

"Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik."Júlia - 8 éves

2009. december 1., kedd

Béke a lélekkel


A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.

A leki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod.
(Varga Margit)