2010. január 17., vasárnap

Ti kinek mondotok engem?


Jézus kérdezte: Hát ti kinek mondotok engem? (Mt 16,15)

A Mt 16,13-20 egy nagyon fontos beszélgetést tartalmaz Jézus és tanítványai között. Megkérdezi tőlük, az emberek általában kinek tartják őt. Aztán ugyanezt a kérdést felteszi nekik is.

"Ti kinek mondotok engem?"

Rámutat arra, hogy a tanítványoknak maguknak is el kell ezen gondolkozniuk. Péter válaszával még mélyebbre megy: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia."
Aki követi Jézust, annak gondolatai megújulhatnak az isteni kinyilatkoztatás által.

Gyakran - Isten helyett - másoktól várunk vezetést. Sokan úgy próbálják megválaszolni ezt a kérdést, hogy egyfajta példaképet keresnek maguknak, aki majd segít az eligazodásban.
Egy nap azonban Isten rámutat arra, hogy nem tehetjük mindig egyszerűen azt, amit azelőttünk járóktól látunk. Ha így tennénk, az első megpróbáltatásban bebizonyosodna, hogy nem állunk elég szilárd alapokon.

Mindannyiunk hitélete eljut egy ponthoz, amikor meg kell értenünk, Krisztus személyesen mit jelent számunkra. Ha a tanítványok csak arra tekintettek volna, hogy a vallásos néprétegek kinek látják Jézust, sosem tudták volna meg, kicsoda Jézus valójában.
Péterhez hasonlóan, mindannyian felemelhetjük szemeinket az Úrra, hogy kinyilatkoztatása elérjen személyesen. A Biblia "Lélekben való járásnak" nevezi, ha e kinyilatkoztatás szerint élünk. (Róm 8,13; Gal 5,16.25)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jézus kérdezte: Hát ti kinek mondotok engem? (Mt 16,15)

Kedves Semilin!

Szerintem ez a történelemben valaha feltett legnagyobb és máig ható kérdés. Egy keresztény ember számára azonban csak Péter válasza a követhető: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt.16.16.).