2010. január 21., csütörtök

Magyar fa



Az alábbi versre János hívta fel a figyelmem, érdemes elgondolkodni rajta...


A rámcsodáló arcok szembe fordúltak,
a hódoló szemek fejszét meredeznek,
a szavazó szájak pereatot üvöltenek.

Magyarságom életalmájáról,
le akarják hámozni a magyart.

Magyarnak: alma, emberek: gyümölcs;
szabjátok, vágjátok, zúzzátok,
minél mélyebbre juttok, annál almább:
s legmélyén, a kis barna magban,
az egész terebély almafa ott van s
ágadzik, bogadzik, leveledzik s
gyümölcsöz nektek.


Nyugalmukban megzavart boldogok
az Igazság tömérdeksége tövén
galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek.
Igazság mind: igen,
de az Igazság hulló törmelékei,
árnyékában tengődő igenek.


A fa enyém, az egeket verő,
melynek ágain madarak fészkelnek
s gyümölcsén élnek. A fa enyém
s ti mindenek, övéi és evői,


én vagyok a Fa.


És létem kiterítem, jöjjetek,
gyönyörködjetek, vígadjatok,
lakmározzatok rajtam!

(Móricz Zsigmond)

3 megjegyzés:

János írta...

Kedves Semilin!

Örülök hogy felfigyeltél erre a gyöngyszemre az ajánlásom alapján és a blogodra is feltetted :)

Szerintem kevesen ismerik nagy magyar írónknak ezt a fantasztikus költeményét. Van egy szó a versben, ami nekem értelmezési gondot jelentett. Ez a "pereat" szó. Ez a latin szó azt jelenti, hogy "vesszen el!", ami egyébként a sokunk által ismert "vivát" ellentéte.

Gyöngyi írta...

Nekem nehéz ez a vers, lehet, hogy már késő van..

János írta...

A Magyar irodlom története 1905-től 1919-ig kötetben így írnak Móriczról: "Az irodalmat nem mesemondásnak, nem is csak erkölcsi és politikai ideálok hirdetőjének tekinti, hanem, miként Ady, a nemzet lelkiismeretének."