2010. január 13., szerda

És Rómeó és Júlia







Már az idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára
színházban....(Centrál Színház)
Ajándékba kaptuk a jegyeket és bevallom, tegnap nem igazán voltam erre hangolva.
Mégis...

Torokszorító, csodálatos élmény volt!

Nagy kedvencem Rudolf Péter és felesége Nagy-Kálózy Eszer.
Hihetetlen alakítást nyújtottak, az előadás végén szűnni nem akaró volt a taps.
Számomra a legmegrendítőbb az utolsó jelenet volt.
Mindenféle szöveg nélkül, pusztán egy csodálatos zene és a hozzá tökéletesen
illő mozdulatokkal érzékeltették ennek a csodálatos szerelemnek az égi
találkozását.


Annyira belemerülünk a "válságba", sztrájkokba, problémáinkba...
Szívből ajánlom ezt a darabot, ha másfél órára el akarod felejteni a gondjaidat.


"Díszlet nincs, jelmez nincs. Csak Shakespeare van, és két
ember. Ők viszont nem egyszerűen Rómeó és Júlia. Elénk hozzák nemcsak a dráma
minden szereplőjét, de azt a hallatlanul összetett, egyszerre mélyen drámai és
fergetegesen humoros világot is, amitől William Shakespeare a világirodalom
egyik leghatalmasabb alakja lett. Mindezt „pár” mozdulattal. Felmerül a kérdés,
vajon lehet-e még egyáltalán a világ egyik legismertebb, számtalanszor
feldolgozott színművének interpretációjában valami eredetit alkotni? Bizony,
hogy lehet! Nagy-Kálózy Eszternek és Rudolf Péternek például sikerült.



A Centrál Színház előadásában mozgásukkal és ötletes gesztusrendszerükkel (amit,
ha nem beszélnének, nyugodtan nevezhetnénk pantomimnak), a klasszikus fordításra
támaszkodva lüktetőn élővé, frissé teszik a történetet. „Duodrámájukban” ketten
jelenítenek meg minden karaktert, helyszínt és eseményt. Ebben egy fehér kendőn,
egy szemüvegen és a rajtuk lévő csuklyás pulóveren kívül semmi nincs a
segítségükre. Ennek dacára hihetetlen rugalmassággal és pontossággal váltanak az
egyes karakterek közt. Igényes és szuggesztív játékuknak köszönhetően az első
percekben kissé meglepett közönséget pillanatok alatt magával ragadja a játék,
és nemcsak külső szemlélőivé válnak az előadásnak, hanem részeseivé is. A néző
minden egyes helyzetet együtt él át a szereplőkkel, és ez az, amitől az egész
történet hátborzongatóan élővé és aktuálissá válik.



Mást nem is tudok tenni, mint az összbenyomáson túl a teljesség igénye nélkül
kiemelni egy-egy ötletet, karaktert, ami különösen tetszett. Elsőként Júlia
dadájának figurája, amit (legtöbbször) Rudolf Péter Rómeó gondterhelt, szerelmes
alakjából egy fehér fejkendőt felkapva fergeteges humorral és öniróniával kelt
életre. Jól láthatjuk itt a közember mindennapi gondjait és örömeit, szemben a
nemesség álproblémáival és a szerelmesek földtől elrugaszkodott szárnyaló
álmaival, valamint azt az édesbús humort, amellyel felülemelkedik öregségén,
betegségén és családja elvesztésének mérhetetlen fájdalmán. Kiemelendőek még
Nagy-Kálózy Eszter férfikarakterei. Egyfelől Mercutio és Benvolio, akik
alakításában egyszerre kötekedő kamasz fiúk és Rómeó őszinte barátai, akik végig
kiállnak mellette. A másik oldalon viszont ott van Tybalt, a nagyképű féltékeny
unokaöcs intrikus, rosszindulatú figurája, aminek szánalmas és nevetséges voltát
Nagy-Kálózy nagyon jól kidomborítja. A két színész hatalmas összhangjának és
lenyűgöző jelrendszerének ékes példája az erkélyjelenet, amiben amellett, hogy
két egymásnak támaszkodó ember gesztusaival és mozgásával képes egy erkély
tökéletes illúzióját kelteni, arcukon ott van még két szerelmes minden vágya,
bánata és öröme egyszerre. És mi kell ehhez a tehetségen kívül, ha nem a
tökéletes összhang? A fontosabb pontok (főként a zárójelenet) zenei aláfestése,
jól fokozza a drámaiságot, és még hátborzongatóbbá teszi a katarzist.



Tovább nem is ragozom, menjenek el, nézzék meg, mert nagyon eredeti, nagyon
hatásos és legfőképp nagyon Shakespeare."


(Az idézet forrása: http://www.szinhazajanlo.hu/eloadaslap_kval.php?szindarabID=282)


Tipp: előtte vagy utána nézzetek be a közelben lévő Balettcipő -be!

8 megjegyzés:

alliteracio írta...

...isteneeem...utoljára huszonéves koromban voltam színházban... (S nem azért, mert nem lenne rá igényem...:((
Mindenesetre örülök, hogy így egy picit részese lehettem én is a Te élményednek! :))
Csodálatos lehetett!!!!!

Gyöngyi írta...

Sajnos, mi is régen jutottunk el, de tervbe van véve!
Nagyon érdekesen elemezted az előadást, csodás stílusban, írnod kellene!

semilin írta...

Drága Gyöngyöm!
Szívesen bezsebelném a dícséretet, de nem én írtam, csak beidéztem:)))
(Alul a forrás linkje)
Azért kiválasztani a megfelelőt is valami, ugye?;)))))))

János írta...

Kedves Semilin!

Shakespeare, a Rómeó és Júlia, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, majd egy finom kávé a Belettcipő kávéházban zseniális választás, ezt még egy esetleges rossz kritika sem tudná elrontani :)

Szamóca írta...

Évekkel ezelőtt láttam ezt a darabot és tényleg zseniális a színészi alakítás, hogy így tudnak váltani a karakterek közötte egyik pillanatról a másikra és a rendezés is szuper, hogy így meg tudják jeleníteni az egész darabot ketten. Ennek ellenére összességében nekem mégsem tetszett.
A legtöbb magyar filmhez hasonlított szerintem ez is: túl kapkodós, túl harsány (mind szóban, mind mozdulatokban), ezt pedig nem szeretem.

János írta...

Kedves Szamóca!

Gondold át, két zseniális és lobogó tehetségű szinész a saját testével építi fel a díszletet is. Egyik pillanatról a másikra változnak át figuráról figurára. Ezért, amit te hátránynak gondolsz, az szerintem ennek az előadásnak a megismételhetetlen varázsa, magyar egyedisége.

Szamóca írta...

Értem én, értem. János, igazad van, tényleg zseniálisak és biztos vagyok benne, hogy amit én hátránynak érzek, az más szemében előnyt jelent, hiszen tényleg hatalmas tehetségeket kíván meg a szerep, de akkor sem tetszik. Ízlések és pofonok.
Hiába készíti a legtehetségesebb cukrász a legjobb alapanyagokból, a legújabb konyhai technikákkal, akkor sem szeretem a csokitortát.

János írta...

Kedves Szamóca!

Tökéletesen értem én és tolerálom a véleményedet, csakhogy amíg a "nemszeretem" csokitortát sem érheti olyan kritika, hogy túl sok benne a csokoládé, szerintem ezt a díszleteket és szereplőket nélkülöző, kétszemélyes, egyedien magyar és bravúros előadást sem az, hogy "túl harsány mind szóban, mind mozdulatokban, mint a magyar filmek általában"