2010. január 5., kedd

Nem szolgálhatunk két úrnak



Benedek pápánk korunk szellemi küzdelmét abban látja, hogy a tolerancia
diktatúrája igyekszik elszigetelni, maga alá gyűrni az Igazságot. A liberalizmus
csak azt várja el tőled, hogy ne add fel kiváló pozíciódat, hogy te légy a
piramis csúcsán, mert megérdemled. Ha jó neked légy vallásos a magad módján, de
ne hangoztass egyetemes igazságokat, nemcsak azért mert ilyenek nincsenek, hanem
azért se, mert ezek az igazságok sértenék mindazok emberi méltóságát, akik
piramisuk csúcsán tartózkodnak. Nem szolgálhatunk két úrnak a piramis csúcsán,
csak egy valaki lehet. Heródes nem hajlandó átadni helyét, mozgósítja a
bölcseket és az őt körülvevő vallásos apparátust is, mert tudni akarja az
Igazságot, tudni akarja, hogy hol van a zsidók újszülött királya. A
liberalizmusban az Igazságnak alárendelt szerepe van. Heródest az Igazság csak
annyiban érdekli, amennyiben az Igazság számára hasznos lehet.



Amikor nem adunk helyet az Isten Fiának



Lehet úgy is vallásos valaki, ha a piramis csúcsán van, mint Heródes király, ha
az „én és az enyém” fogalmaiba, mint legfelsőbb kategóriákban szerveződik az
élete. Aki így vallásos az meg tudja magyarázni, hogy mire jó neki az, hogy
vallásos. Lehetséges, hogy kiemelkedő vallásos teljesítményeket tudunk
felmutatni, de ha mi vagyunk a piramis csúcsán, akkor nem adhatunk helyet az
Isten Fiának, akkor eloldottak vagyunk az Igazságtól, az örök élet forrásától. A
piramis csúcsán lévő ember szeretete megmagyarázható szeretet, a „mire jó nekem”
kérdéskörbe szerveződő szeretet. A szeretet, ami megmagyarázható, feltételekhez
kötött, nélkülözi a szabadságot, meg sem érdemli ezt a szép szót.



Amikor helyet adunk az Isten Fiának



Amikor Jézus keresztáldozata megérinti szívünket, amikor felismerjük Mennyei
Atyánk, minden értelmet meghaladó, határtalan, emberlétünk pokláig hatoló,
megtestesült szeretetét, akkor megjelenik nekünk az Úr. Az Úr szeretetteljes
megjelenése könnyeket fakaszt, igaz bűnbánatra indít. Kiszabadulhatunk az én és
az enyém szorításából, önfeledté válhatunk, belefeledkezhetünk az Istenbe,
szabadon megnyílhatunk Isten szeretete előtt, helyet adhatunk az Isten Fiának.
Ha Jézus az Úr, a „mire jó nekem” nem lesz többé meghatározó kérdéskör, helyette
az „én mire vagyok jó” Jézusnak, kérdéskörben szerveződhet az életünk. Ha Jézus
az Úr, Isten többé nem a bűneinkről kérdez bennünket, hanem a szeretetünkről.
Engedelmességünk, önfeláldozásunk aranya, imádásunk és hűségünk tömjénje és
szenvedésünk mirhája, egyesítheti szívünket az Isten szívével.



Kerékjártó Mihály

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Semilin!

Számomra csodálatos az a gondolat, hogy az „én mire vagyok jó Jézusnak" kérdésfeltevés és a bennünk meglévő kiáradó emberi szeretet együttesen elégséges ahhoz, hogy egyesíthetjük szívünket a megbocsátó Isten szívével.