Kettesben az Úrral

Frissen, korán ébredt a plébános ezen a napon. Az esti-, éjszakai zivatar zengése még ott motoszkált a fülében, de a hétágra sütő nap valami hallatlan derűre hangolta a lelkét. Felöltözött hamar és kiment a kertbe, hogy megnézze a rózsáit.

"Gyöngyharmat" - villant az az agyába, mikor a nappal szemben kilépett a fűre, mely százezer csillogó gyöngyként tükrözte vissza a nap áldó meleg sugarát.

"Mily szépek a te műveid, Uram" - jutott eszébe a zsoltáros szava, - "mindet megannyi gonddal alkottad!"Boldog lélekkel lépett a sekrestyébe, vette magára a miséző ruhát.

"De jó, hogy mára nincs miseszándék - gondolta - annyi minden mondanivalóm van az Úrnak!" Órájára pillant és rögtön a sekrestyeajtóhoz lép, mert itt a reggeli mise ideje.Kinéz, keze már a csengettyű zsinegjén, s ekkor földbe gyökerezik lába. A templomban egy szál boldogtalan hívő ül, a sekrestyés.

"Uram, minek vagyok én most itt? Ilyen még nem volt! Egyetlen hívőnek misézzek? - töpreng el egy pillanatra.

- Na de a buszt is elindítják a végállomáson, ha nincs is rajta utas; a boltot is kinyitják, ha nincs is egyetlen vevő sem a láthatáron! Hát én rosszabb legyek náluk?"

Meghúzza a csengettyűt, s a kihalt-csendben elkezdi a szentmisét - kettesben az Úrral. Elkezdi élete első pörlekedő, kérdező és választ váró szentmiséjét - kettesben az Úrral.

"Gyónom a mindenható Istennek, és nektek testvéreim, kik nem vagytok itt, hogy lehet, hogy sokszor és sokat vétkeztem, de legalább ide állok az Úr elé, és kérem vétkeimre a bocsánatot. De hol vagytok ti? És hogyan fog nektek az Isten megbocsátani, ha még nem is kéritek? De mégis: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten!"

Kinyitja az olvasmányos könyvet és elkezdi olvasni Ezekiel könyvéből a napi olvasmányt: az Isten a prófétát egy száraz csontokkal teli mezőre küldi, hogy prófétáljon a csontoknak, s a csontok életre kelnek próféciája szavára.

"De jó neki! - fűzi tovább a gondolatot a pap. - Itt még holt csontok sincsenek! Mi keljék hát életre?"

Majd következik az evangélium: rápillant és látja: a Főparancs. Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből... Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. "Az Úr legyen veletek, otthon alvó testvéreim!" - s szeme előtt elvonul a legutóbbi vasárnapi mise közönsége - "Igen, tudom, te, meg te, meg te is, ilyenkor már a munkahelyeteken vagytok.

De te hol vagy? Mit csinálsz? Fontosabbat, mint hogy újra halljad a Főparancsot? Hogyan tudod majd szeretni embertársadat, ha Uradért, Istenedért nem tudsz szeretetből annyi áldozatot vállalni, hogy egyszer-egyszer elgyere a hétköznapi misére? És téged is, miért nem látlak egyetlen hétköznapi szentmisén sem?"

Megcsókolja a könyvet, a drága Evangéliumos könyvet, és nehéz léptekkel az oltárhoz vonul.Viaskodó szívvel olvassa, mondja és teszi amit kell. Amikor pedig a Szent Testté átlényegült kenyeret felmutatja, hirtelen rádöbben:

"Hát ezért nem volt a mai misére szándék íratva! Hogy értük ajánljam fel a Szent Testet és a Szent Vért, értük, a kihűlt szívű híveimért, a majdnem száraz csontokért, hogy az Úr életet leheljen beléjük, új életre keljenek!"

Majd kitárja karjait, s fájó, de már boldog lélekkel mondja - szinte egyedül: "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szolgálatom által szenteltessék meg a te neved híveim megújulásában."

A mise végére a lelke megbékélt, már nem pörlekedik, kérdez: hisz tudja ez volt a mai feladata: értük ajánlani fel a szentmisét. És hamiskás mosollyal az ajka körül szólal meg, megnyomva kissé a szó végét: "Menjetek békével!"

(Seidl Ambrus: Hajnali mise-kettesben az Úrral )