2008. október 7., kedd

Ismerős a történet?

Nemrégiben egy európai és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett
a Dunán. A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető
legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap mindkét csapat
tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es
előnnyel.

A vereség igen érzékenyen érintette az európai csapatot, teljesen
mélypontra kerültek. A felső vezetés úgy döntött, feltétlenül kideríti
a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkottak is egy csapatot,
akik ezen a projekten dolgoztak.

Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet és megfelelő
segítséget nyújtsanak. A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a
japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg az európai
csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak. A felső vezetés
erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte
őket, készítsenek tanulmányt az európai csapat struktúrájáról.

Jelentős költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég
arra a következtetésre jutott, hogy az európai csapatban túl sokan
kormányoztak és túl kevesen eveztek.

A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő megváltoztatták
a csapat felépítését. Most négy kormányosra volt, két főkormányos, egy
kormányigazgató s egy ember evezett. Ezenkívül teljesítmény-értékelési
rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre
ösztönözzék. "Bővítenünk kell evezősünk feladatait és nagyobb
felelősséggel kell felruházni."

A következő évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es előnnyel. A
vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a
csónakot is és leállítottak mindenféle beruházást az evezést illetően.
A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig
szétosztották a menedzsment tagjai közt.

Vajon melyik gyerekdalra gondoltam?

1)
Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipai termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki.

2)
Sürgős figyelmeztetés minden kiskorú Katalin nevű lakosunk részére! Tudomásunkra jutott, hogy hazánkba betört oszmán csapatok Önöket célpontjuknak tekinthetik. Áldozataikat először mély nátrium-kloridos forrásban szeretnék megmeríteni, majd pedig abroncsok alsó tesztelésére használják fel. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy a nagy sebességel közeledő oszmán csapatok megérkezésük után fejlövéssel történő kivégzést foganatosítanak.

3)
Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.

4)
Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával fenyegethet, valamint látásában korlátozott kis korú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okot, gyermekünk keresztanyja kétlóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el.

5)
Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjuk, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban
tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.

Kovács András : Nagyapa csillaga

Korán jött az őszi alkonyat. Mire nagyapa kifogta kocsija elől a lovakat és lecsutakolva az istállóba vezette őket, szinte teljesen sötét lett. Unokája, Ferkó, már ott türelmetlenkedett az istálló ajtajában. Szép csillagos este
volt. Ilyenkor mindig csillaglesre indult nagyapa és unokája. Különös örömet jelentett számukra a csillagok nézése.
- Mondd csak, nagyapa, tényleg igaz, amit a múltkor mondtál: minden embernek van külön, saját csillaga ?
- De még mennyire - válaszolt hamiskás mosollyal nagyapa-, ám csak annak a csillaga ragyog oly fényesen ott fenn az égen, aki itt a földön is sugárzó életet élt, és fényt árasztott maga körül.
- Fényt árasztani ? Úgy mint a szentjánosbogarak ? - csodálkozott az unoka.
- Nem egészen. Az ember tettei által válhat sugárzóvá, azzal, hogy másokat is hasonló cselekedetekre ösztönöz. Tudod, Ferkó, csillagnak lenni az Isten egén, ez a legnagyszerűbb dolog ezen a teremtett világon. A csillagok
nappal magukba szívják a nap fényét, melegét, hogy aztán éjszaka kicsiny mécsesekként mindet a földre szórják.
Tulajdonképpen nekünk, embereknek is hasonló a dolgunk: Isten fényét felragyogtatni földi életünk során.
Míg nagyapa beszélt, tekintete izzott; mint a parázs, mintha két fénylő csillag ült volna szemében. Aztán hirtelen elhallgatott - most egész másra gondolt-, megfogta unokája kezét és csendesen csak ennyit mondott:
- Gyere, induljunk, hideg már az este.
Már jó ideje egyre rövidebbek lettek ezek az esti séták. Valahányszor Ferkó ezt megjegyezte, a válasz mindig így hangzott:
- Hiába, egyre fáradtabbak a lovak, már nem úgy húzzák a kocsit, mint régen.
Egyszer aztán nagyapa szokatlanul korán jött haza. Még a lovak csutakolása is elmaradt, pedig. erre Ferkó emlékezete óta nem volt példa. Az alkony nagyapát már az ágyban találta. Arca lázban égett, szemei fényesen ragyogtak. Hamarosan megérkezett az orvos is, őt követte a tisztelendő úr. Nagyanya gyertyát gyújtott, mindenki csendben suttogott. Amikor a tisztelendő úr is elment, Ferkó észrevétlenül besurrant a szobába és az ágy szélére telepedett.
- Nagyapa, mi lesz a csillagokkal ?
- Én már csak egy karnyújtásnyira vagyok tőlük. De hadd lám, tudod-e még, hogy mi a csillag dolga ? - kérdezte suttogó hangon nagyapa.
- Hogy magába szívja a nap fényét és éjszaka a földre szórja.
- És az emberé ?
- Hogy Isten szeretetét szívja magába, és mint égen a csillag, itt a földön mások felé sugározza.
- Úgy van. Látom, jól megtanultad. Ne feledd sohasem! Minden ember Isten csillaga. Úgy élj itt a földön, hogy egyszer majd az örökkévalóság egén ragyoghass - hangzott nagyapa utolsó tanítása a csíllagokról .
Azzal lehunyta szemét és elaludt. Hajnalban már nem kelt fel, hogy friss abrakot tegyen lovai elé, s közben megbámulja a csillagokat. Csak aludt, aludt... végtelen álomba merülten; csendben, békén, csillagmosollyal az arcán.
Ferkó szívén átsuhant a keserű fájdalom. Hosszú hetekig nem találta helyét. De aztán újra eszébe jutottak a csillagok és nagyapa szavai. Most már az ó csillaga is ott fenn ragyog, a földről égi pályára lépve.
Felnézett a csillagos égboltra. Néhány pillanatig kétségbeesetten keresgélt, már-már sírásra görbülő szájjal. Egyszer csak meglelte, amit keresett. Rátalált nagyapa csillagára, közvetlenül a Göncölszekér felett: ott ült a bakon, ostorral kezében...

Hogyan választ az Úr anyát a fogyatékos gyermekeknek ?


A legtöbb nő véletlenül lesz anya. Néhányuk szándékosan, egy páran a társadalmi nyomás hatására, és egy töredékük szokásból.1988-ban csaknem 100 000 asszonynak született fogyatékos gyermeke. Gondoltak már arra, hogy vajon az Úr hogyan választ anyát a fogyatékos gyermekeknek ?

…Látom magam előtt az Urat, ahogy a magasból letekintve nagy gonddal és körültekintéssel válogatja ki eszméinek megtestesítőit, és utasítja az angyalokat, hogy jegyezzenek be mindent egy nagy könyvbe.

- Arnold, Elizabeth : fiú, védőszentje : Mátyás

- Frederick, Marjorie : leány, védőszentje : Cecília

- Martin, Caroline : ikrek, védőszentjük… adjuk nekik Gellértet. Ő már hozzászokott a különlegességhez.

Végül az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és elmosolyodik :

- Ennek az asszonynak adjunk egy fogyatékos gyermeket.

Az angyal kíváncsiskodik :

- Miért éppen neki Uram ? Hisz olyan boldog !

- Éppen azért – mosolyog az Úr. Hogy adhatnék fogyatékos gyermeket olyan asszonynak, aki nem ismeri a nevetést ? Kegyetlenség volna.

- De lesz-e hozzá elég türelme ? – kérdezi az angyal.

- Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor belefullad az önsajnálatba és az elkeseredésbe. Ha túlesik az első megrázkódtatáson és legyőzi a sértettség érzését, jól fog boldogulni a helyzettel. …Figyeltem ma ezt az asszonyt. Megvan benne az az öntudat és függetlenség, amely oly ritka és oly szükséges erény egy anyában. Látod, olyan gyermeket adok neki, aki a saját világában fog élni. Az anyának ezzel kell majd együttélnie, és ez nem könnyű dolog.

- De Uram, talán nem is hisz Benned !

Az Úr elmosolyodik.

- Az nem baj. Azon segíthetünk. Ez az asszony tökéletesen megfelel. Megvan benne a megfelelő egészséges önzés.

Az angyal levegőért kapkod.

- Önzé-és ? Hát az önzés – erény ?

Az Úr bólogat.

- Ha nem tud néha elszabadulni a gyerekétől, nem fogja bírni a dolgot. Igen, ő az az asszony, aki nem tökéletes. Most még nem tudja, de irigyelni fogják őt. Soha nem fog bedőlni az üres szavaknak. Soha nem fog megtenni konvencionális lépéseket… Amikor a gyermeke először mondja neki, hogy „mama!”, csodát fog átélni, és annak tudatában is lesz. Ha elmeséli vak gyermekének, milyen egy fa vagy a naplemente, olyannak fogja látni a teremtményeimet, amilyennek kevesen látják. Úgy látja majd a dolgokat, olyan tisztán, ahogyan én látom. A tudatlanságot, a gonoszságot, az előítéleteket. És megengedem neki, hogy fölébük emelkedjen. Soha nem lesz majd egyedül. Minden napján, élete minden percében mellette leszek, mert az én munkámat fogja végezni, és ez olyan biztos, mint hogy mellette állok.

- És ki legyen a védőszentje ? – kérdezi az angyal, és tolla megáll a levegőben.

Az Úr elmosolyodik :

- Elég, ha adunk neki egy tükröt.


A fáradt ember keresztútja




Első állomás :
Jézust halálra ítélik


A Getszemáni-kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után tompán fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni és nyugodtan szólni, amikor beszélni kell, és hallgatni, amikor némaság a méltó válasz … Jaj, de nehéz feladat !

Uram ! A Te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon uralkodni. Tudjak nyugodtan szólni, és ha kell, tudjak hallgatni akkor is, ha idegeim pattanásig feszülnek …







Második állomás :
Jézus vállára veszi a keresztet


Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet, s megkezded azt a munkát, melyet a mennyei Atya a mai napon számodra kijelölt …


Te tudod Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni … Nem tenni semmit … Nem tudni semmiről … De nem lehet, vár a mai feladat. Vállamra veszem hát a nap terhét, Veled együtt indulok. Bátran, nyugodtan …





Harmadik állomás :
Jézus először esik el a kereszttel


A teher a földre nyom … A Te keresztedben benne van a mi terhünk is. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábakkal…


Az én tehercipelésemnek, földrezuhanásaimnak azért van végtelenbe nyúló értéke, mert az Isten felsebzett válla és tántorgó lába szentelte meg azokat. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.





Negyedik állomás :
Jézus édesanyjával találkozik


Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni ! Közelségük olyan megnyugtató ! Szeretetük oly erőt sugárzó … !


Mária csak szemével tudja végigsimítani Fia fájó homlokát, de az Ő jelenléte új erőt ad a fáradt kereszthordozónak.


Mária, édesanyám – engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam …







Ötödik állomás :
Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet


Simon az egésznapi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a kereszthordozó Jézussal találkozik … S mégis felkíséri a Golgotára …


Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől … Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon, mindenki rám legyen tekintettel, mindenki nekem szolgáljon. Nem menthetem fel magam a szeretet kötelessége alól. Fáradtan is szeretnem, szolgálnom és segítenem kell … Ha találkozom Vele – még napi munkám után is - , ne vonakodjam felkísérni Jézust a Golgotára, keresztjét víve …





Hatodik állomás :
Veronika letörli Jézus arcát


Együtt élek más emberekkel. Őket is hajszolja az élet. Ők is sokszor fáradtak, kimerültek és idegesek. Mily kevés kell ahhoz, hogy Veronika lehessek … Egyszer egy derüs szó, máskor egy kis hallgatás vagy apró figyelmesség … egy kis tekintettel levés … Talán csak annyi, hogy nem nyitom ki a rádiót, vagy lehalkítom … Vagy csendesen teszem be az ajtót … Vagy halkan beszélek … Ha nem panaszkodom folyton a saját gondjaimról … Ha nem érzékenykedem … Ha helyet adok a villamoson, a buszon vagy a vonaton.


Az emberek kimerültségében Krisztus fáradtságát iparkodom tisztelni.





Hetedik állomás :
Jézus másodszor esik el a kereszttel


Időnként oly nagy csüggedés fog el … Hiába minden küszködés, úgy érzem, nem jutok előre. A szürke mindennapok taposómalmában telik életem. Napról napra előlről kezdem a munkát, s mindig elmarad egy csomó tennivaló. Napról napra megismétlem jószándékaimat, s mindennap ugyanazokat a hibákat, sőt bűnöket tapasztalom, mint tegnap …


Uram, elfelejtem a csüggedés óráiban, hogy a Te megismétlődő eleséseid megszentelték és érdemszerzővé tették az én taposómalmomat, az én életemet is. A Te felkeléseid megadják a kegyelmet, az égi erőt, hogy egy-egy lépéssel mégiscsak előbbre juthassak hibáim leküzdésében.







Nyolcadik állomás :
Jézus szól a síró asszonyokhoz


Uram, vigasztaló, hogy keresztutadon nemcsak korbács és durvaság kísér, hanem vannak olyanok is, akik sajnálnak és siratnak. Jólesik ez a szívnek, de a lényegen nem változtat. A keresztet mégiscsak egyedül kell felvinnie mindenkinek a Golgotára …


Amint fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad egy-egy meleg szív, aki részvéttel van irántam, vígasztal és sajnál. Jó ez, ha megkapom – de nem keresem. Problémám lényegét nem oldja meg úgysem. A szenvedéssel végső soron mégis négyszemközt maradok … A keresztnek egyedül kell az IGEN-t kimondanom, s olyan magányosságban kell azt cipelnem, amelyhez csak az Isten csatlakozhat.





Kilencedik állomás :
Jézus harmadszor esik el a kereszttel


A legmélyebb zuhanás … Már nem is érzed a rúgásokat, a korbácsok ütését … Az az érzésed : csak ne kellene tovább menni … Csak meg lehetne most, itt halni …


Uram, e szörnyű mélységekbe való leszállásod által ments meg engem a kétségbeeséstől … Ó, Te ismered a sötétség mélyét, melyből nem látszik kivezető út … Pedig van ! Igaz, hogy a Golgotán át vezet … De Húsvét hajnalán mégis fény ragyogja be a keresztet !





Tizedik állomás :
Jézust megfosztják ruháitól


A Golgota kimagaslik a tömegből. Ott állsz rajta Jézusom, kifosztottan, egyedül, szörnyű, dermesztő magányosságban … Barátaid elmaradtak, Anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi távoli a tömegben tekinteted… Hóhérok, vadállatok vesznek körül. Ők még fájóbbá teszik magányosságodat …


Uram, lelkemre néha úgy ránehezedik magányosságom. Oly jó lenne, ha valaki meghallgatna, ha meg tudna érteni. Ha valakivel fel tudnám oldani magányosságomat. A szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A Te elhagyatottságod szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat, amikor úgy fáj a magány.







Tizenegyedik állomás :
Jézust a keresztre szegezik


Végre lefekhetsz Uram. Ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested megpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek hasítsák át és feszítsék szét fáradt tagjaidat !


Hányszor kereszt az én pihenésem, Uram … Nem tudok igazán én sem pihenni … Aludnék, de zajok, gondok hasítanak belém, mint a szögek … Aludnék, de idegeim feszülnek, mint tested a keresztfán … Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe … Imádkozzam ilyenkor … Ez a legjobb nyugtató.





Tizenkettedik állomás :
Jézus meghal a kereszten


A nap és a hold elsötétedik. Éjszaka száll a Golgotára – de éjszaka száll a lelkedre is : „ Istenem, Istenem, miért hagytál el engem ?” Amikor a szenvedés, a kimerültség útját járom hányszor érzem Uram én is ezt ! Nem tudok már imádkozni sem … Sötétség, szárazság kínoz … Úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten …


Uram, a Te golgotai éjszakádból él a világ, s amikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál a legkedvesebb az Atyának … Jézusom, taníts meg arra, hogy aki amiatt szenved, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozott, és hogy nagyon közel van az Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolsága.





Tizenharmadik állomás :
Jézus testét leveszik a keresztről


Megdöbbentő dolog ez : a Mindenható Isten holtan, tehetetlenül függ, leszögezve … A mi tehetetlenségünk miatt, szeretetből erőtlenné tette magát …


Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem ? Úgy érzem, hogy a fáradtság, az erőtlenség leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat … A lélek kész, de a test erőtlen … Krisztusom, Te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ Megváltója, a gonoszság fejedelmének legyőzője ! Ha egyesítem Veled gyengeségemet, én is részt veszek Veled a világ megváltásában.





Tizennegyedik állomás :
Jézust sírba teszik


Eljött a teljes pihenés ideje. Vége a harcnak, a küzdelemnek, a munkának, a fáradtságnak, a szenvedésnek. A nagy életmű kész …


Minden, ami fáj, elmúlik egyszer … A megfáradt vándor hazatér … És a pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben, a föld mélyén. Ó Nem ! … A mennyei Atya vár ölelésre, aki letöröl szemedről minden könnyet, elsimít homlokodról minden barázdát. Krisztus kézen fog, és a sok szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába.



Jöjjetek Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot! Amikor türelemmel, szeretettel, áldozatkészen keresztemmel egyesítve hordoztátok a mindennapok fáradtságait, a szenvedések keresztjét – talán nem is gondoltatok arra, hogy az én keresztutam folytatódott bennetek, és folytatódik a világ végezetéig …