2010. május 18., kedd

A boldog fa


Amikor a fiú kicsi volt, könnyedén felmászott a fára, megette a gyümölcseit, és gondtalanul aludt az árnyékában. A fa szerette ezeket az éveket, és boldog volt...

Aztán, ahogy a fiú nőtt, egyre kevesebb időt töltött a fával.
"Gyere, játszunk!" - mondta a fa, de a fiatalembert már csak a pénz érdekelte.
"Akkor vedd el az összes gyümölcsömet, és add el!" - ajánlotta fel a fa.
A fiatalember, így tett, és a fa boldog volt...
Hosszú idő telt el, a fiatalember felnőtt férfi lett, amikor újra eljött a fához. A fa mosolygott, ahogy megpillantotta.
"Gyere, beszélgessünk!" - javasolta barátságosan.
De a férfi már belefárad a világ dolgaiba, teljesen el akart vonulni az emberektől.
"Vágj ki, és a törzsemből készíts magadnak egy csónakot, azzal csendes vizekre
evezhetsz!" - mondta készségesen a fa.
A férfi így tett, és elutazott. A fa örült, hogy segíthetett. Bár gyökereivel erősebben kellett kapaszkodnia a földbe, boldog volt...
Újra sok évszak telt el, és a fa türelmesen várt. A férfi öregemberként tért vissza hozzá. Már nem volt kedve beszélgetni, már nem érdekelte a pénz, nem kereste az utazást. Eltékozolt élete végén visszatért az adakozó fához, mert annak a hűsége volt egyetlen vigasza.
A fa megértő szeretettel fogadta a fáradt vándort, akivel együtt öregedett az évek során.
"Nézd, van még egy egész jó csonkom. Csak ülj le rá, és pihenj!" - mondta.
Az öregember leült a mohos törzsre, és szeméből néhány könnycsepp hullt a száraz avarra. A fa megértéssel hordozta a gyönge testet, és boldog volt...

Az Úr Jézus ezt mondta a tanítványainak:

"Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha az teszitek, amit én parancsolok nektek".(Jn 15,12-14).

Ch. Swindoll nyomán

1 megjegyzés:

zöldmimóza írta...

"A valódi együttérzés nemcsak érzelmi viszonyt jelez. Szilárd, az értelmen alapuló meggyőződésből ered. Ezért az igazán együttérző viselkedés még akkor sem változik, ha éppen negatívan fogadják. Az egyetemes önzetlenségből kifejlődik bennünk a másokért érzett felelősség, és ez akként jelenik meg, hogy segíteni akarunk társainknak gondjaik lekűzdésében."

/Dzsepcun Dzsampal Ngagvang Loszang Jese Tendzin Gyaco a 14. dalai láma gondolata/