A boldog fa

Amikor a fiú kicsi volt, könnyedén felmászott a fára, megette a gyümölcseit, és gondtalanul aludt az árnyékában. A fa szerette ezeket az éveket, és boldog volt...

Aztán, ahogy a fiú nőtt, egyre kevesebb időt töltött a fával.

"Gyere, játszunk!" - mondta a fa, de a fiatalembert már csak a pénz érdekelte.

"Akkor vedd el az összes gyümölcsömet, és add el!" - ajánlotta fel a fa.

A fiatalember, így tett, és a fa boldog volt...

Hosszú idő telt el, a fiatalember felnőtt férfi lett, amikor újra eljött a fához. A fa mosolygott, ahogy megpillantotta.

"Gyere, beszélgessünk!" - javasolta barátságosan.

De a férfi már belefárad a világ dolgaiba, teljesen el akart vonulni az emberektől.

"Vágj ki, és a törzsemből készíts magadnak egy csónakot, azzal csendes vizekre

evezhetsz!" - mondta készségesen a fa.

A férfi így tett, és elutazott. A fa örült, hogy segíthetett. Bár gyökereivel erősebben kellett kapaszkodnia a földbe, boldog volt...

Újra sok évszak telt el, és a fa türelmesen várt. A férfi öregemberként tért vissza hozzá. Már nem volt kedve beszélgetni, már nem érdekelte a pénz, nem kereste az utazást. Eltékozolt élete végén visszatért az adakozó fához, mert annak a hűsége volt egyetlen vigasza.

A fa megértő szeretettel fogadta a fáradt vándort, akivel együtt öregedett az évek során.

"Nézd, van még egy egész jó csonkom. Csak ülj le rá, és pihenj!" - mondta.

Az öregember leült a mohos törzsre, és szeméből néhány könnycsepp hullt a száraz avarra. A fa megértéssel hordozta a gyönge testet, és boldog volt...

Az Úr Jézus ezt mondta a tanítványainak:

"Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért.

Ti barátaim vagytok, ha az teszitek, amit én parancsolok nektek".(Jn 15,12-14).

Ch. Swindoll nyomán