2009. december 14., hétfő

Fogadd el tüskéidet!


A magyaltündér egy ágon ücsörgött, bánatosan bámulva maga elé. Egyáltalán nem örült az életének. Senki nem akart vele játszani vagy beszélgetni, hiába voltak gyönyörű, piros bogyói. Csak a madarak jöttek el hozzá, de ők is csak bogyót enni.
Azért tartotta tőle távol magát, mert szúrós volt. Tulajdonképpen értette ő, de mégis rosszul esett neki. De jól van, ha mindenki szúrósnak hiszi, majd ő megmutatja, hogy még annál is szúrósabb tud lenni.

A magyaltündér még több tüskét növesztett leveleire. Most már a madarak sem mertek a közelébe menni. Hetek teltek így el. A magyaltündér már nem bánatosan nézelődött, hanem mérges pillantásokat lövellt. Egyre dühösebb lett, mert a magány nem tett jót a természetének.
Már csak néhány nap volt hátra karácsonyig, az emberek gallyakat vágtak a fenyőfákról és fenyőtobozt gyűjtöttek.
- Ugyan minek az nekik? – tűnődött hangosan a kis tündér.
- Hogy feldíszítsék a házaikat. Hamarosan fenyőfát állítanak a szobájukba, és karácsonyfadíszeket aggatnak rá – szólalt meg egy hangocska mellette.
Döbbenten fordult oda, és pillantása egy apró manóra esett.
- Te ki vagy?
- A karácsonyi manó, talán már hallottál rólam, vagy mégsem? Nem számít. De áruld el, miért vagy ennyire mérges? Nemsokára itt van karácsony, akkor senkinek sem szabad mérgelődnie – intette a karácsonymanó.
- Te is mérges lennél, ha senki nem szeretne. És tudod, miért nem szeretnek? Azért, mert szúrós vagyok – panaszkodott a kis tündér. - Érthető, hogy nem szeretnek. Csak magadnak köszönheted. Szúrósak a leveleid? Na és? Rengeteg növény, virág és rovar él a földön, amelyik szúrós. Mind jól boldogulnak. Cseppet sem mérgesek vagy szomorúak. Boldogok, hogy olyanok, amilyenek. De te nem szeretsz az lenni, aki vagy, ezért vagy magányos. Békülj meg magaddal! Magaddal és a tüskéiddel! – tanácsolta a karácsonymanó.
A magyaltündér elgondolkodott azon, amit a karácsonymanó mondott. Azután úgy döntött, hogy bohócnak öltözik. Sapkát készített piros bogyóiból, és a fejére tette. Nagy piros orrot is készített, és miután felerősítette, elkezdett körbeugrándozni vidám dalokat énekelve, és hívogatva az arra járókat.
A tündérek és az állatok hamarosan rádöbbentek, hogy a magyaltündér nem is olyan szúrós, hanem bájos és vidám teremtés. És milyen szépen mutatnak a piros bogyói a cakkos szélú, fényes, zöld levelek között
Az emberek is ezt gondolták, ezért vágtak a magyal piros bogyós ágaikból, és vitték haza, hogy házaikat díszítsék vele. Azóta is minden karácsonyokor ezt teszik, a magyaltündér nagy-nagy örömére.

(Chritl Vogl )

1 megjegyzés:

Mariann Czene írta...

Jaj, hát ez milyen szép tanítómese!

Köszönöm, ismét élmény nálad olvasni!