Kis testvéreim, magyar gyermekek,Úgy el-elnézem gyönge vállatok
A metsző szélben, ahogy megremeg.
Kis háromszín kokárdát ha látok
Melleteken, szívembe nyilallik:
Súlyos örökséget hagyunk rátok.
Súlyos gondok a szívembe vágnak:
Hogyan bírják majd, ha mi kidőltünk,
Atlas terhét e keblek, e vállak?
Pedig rajtuk, rajtuk a jövendő,
Rajtuk, mint az Úr Jézus keresztje;
Nem mint puha, tarka selyemkendő:
Eloszlatni ezer bajunk, gondunk
Fellegraját s dolgos, kemény kézzel
Tenni jóvá, amit elrontottunk.
Torzalakból vésni istenarcot,
Összeszedni mind, mi szertehullott,
S mit mi vívunk, folytatni a harcot.
S mint bajnok, ki futva síkon vág át,
Kiragadja inaszakadt társa
Elhanyatló kezéből a fáklyát:
Magyar fiúk, lányok, úgy kell néktek
Majdan hittel-lélekkel vagy karddal
Fölváltani ezt a nemzedéket.
1919 Reményik Sándor
1 megjegyzés:
Emili, azt mondtuk, hogy Húsvét előtt ne panaszkodjuk... Próbáljunk vidámabbak lenni! Nos, ez a vers sajnos megint szomorú..
Igaz, sajnos mostanában minden napunk túl stresszes..Csupa rossz hír - de jó lenne, ha már a politika legyugodna, lehetne ÉLNI.
Megjegyzés küldése