2009. április 7., kedd

Egy pohár tej


Valamikor egy fiúcska házról házra járva kereste meg a tanulásához szükséges pénzt, amikor azt vette észre, hogy már csak 10 centje van, ami alighogy elég vajmi kis élelemre, mert már éhes is volt. Elhatározta, hogy a következő háznál valami ennivalót kér. Ámde, elveszett a bátorsága, amikor egy szép lány nyitott neki ajtót, így étel helyett csak egy pohár vizet kért.
A lány látta, hogy éhes a fiú, hozzott hát neki egy pohár tejet. Lassan megitta, majd megkérdezte:
« Mivel tartozom? »
« Semmivel», felelt a lány: - « Anyukám úgy tanított, hogy sose hagyjuk megfizetni azt, amikor kedvesek vagyunk».
« Hát, akkor ... tiszta szívemből köszönöm».
Amikor Howard Kelly elhagyta ezt a házat, nem csak fizikailag érezte magát erősebbnek, hanem a lassan majdnem elvesztett hitében is.
Pár év múltán a lány súlyosan megbetegedett. A helybeli orvosok tehetetlenek voltak, ezért egy nagyvárosba küldték őt, specialistákat hívtak hozzá, hogy azok foglalkozzanak ezzel a ritka betegséggel.
Konzultációra odahívták doktor Howard Kellyt is, aki amikor meghallotta a város nevét, ahonnan a beteg jött, furcsa fény gyulladt ki a szemében.
Azonnal elindult a folyosón, ami a beteg szobájához vezetett. Bement, hogy megnézze őt. Azonnal megismerte. Visszament a konzultációs szobába azzal az eltökélt szándékkal, hogy erejéhez képest mindent megtesz a beteg életéért.
Ettől a naptól különös figyelmet szentelt neki. Hosszú idő elteltével megnyerte ezt a harcot. Doktor Kelly kérte, hogy a kezelésért kiállított számlát terjesszék neki elő jóváhagyásra. Ránézett a számlára, széljegyzetett írt rá, majd beküldte a beteg szobájába.
A hölgy félt belenézni. Tudta, hogy a költségeket egész életén át fizetheti, végül mégis csak kinyitotta...Szeme a számla szélén levő megjegyzésre tévedt. Ezt olvasta:
«teljes egészében megfizetve egy pohár tejjel».
Aláírás : doktor Howard Kelly.
Örömkönnyek lepték el az arcát és hálás szívvel imádkozott:
« Köszönöm Neked Istenem! Terjedjen továbbra is szereteted az emberi szíveken és kezeken keresztü!».
Így szól egy közmondás:A vízbe dobott kenyér visszatér.
Egy szerető tett, amit ma cselekszel, hasznára válhat nem csak magadnak, hanem másnak is, akit szeretsz, pontosan akkor, amikor nem is sejted. Ha nem is kapnád vissza a szeretetnek ezt a megnyilvánulását, még mindig hozzájárulhat ahhoz, hogy a Földön jólét legyen. Vajon, nem ez a célja az életnek?

2 megjegyzés:

Péter bácsi írta...

Nagyon szép kis történet!Még nem ismertem.Azért jobb az országos eng.mozg. mert az embernek nem kell kitennie magát semmi attr.-nak, csak kivárni!Régóta dúdolom már!

Gyöngyi írta...

Emili, átküldöm Neked az angyalomat, segítsen, hogy ne fájj! Sehol!
Remélem a hétvégi kertészkedést meg tudod csinálni! amennyire szeretnéd! Este, ha már kész vagy, és mindened fáj (így lesz), ülj le a virágaid közé, és érezd a hálájukat!
Én ma lettem kész a növénykéim be -és átültetésével, megpihentem, és azt a jóleső érzést:)) Megéri! Még megsimagotom őket, lefekvés előtt, hogy szépek és egészségesek legyenek! Tudom, jól fogok aludni, és reggel megint csupa szépség fog köszönteni!