2009. június 30., kedd

A három fa

Klikk a képre!


A hegy csúcsán egy napon három kis fa nőtt.
Arról álmodoztak, mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek.
Az első azt mondta:
Remélem, hogy egy napon díszes ékszeresláda lesz belőlem, amelyben drága kincseket őriznek.
Aranyat, ezüstöt és ékszereket fogok őrizni.
Kívülről majd szép faragások díszítenek, mindenki megcsodálhatja a szépségemet.
A második fa erre azt mondta:
Én talán erős hajó leszek egy napon...
A királyt és a királynőt szállítom fedélzetemen, kievezünk a nagy vizekre, el egészen a világ végére. Erős hajó leszek, és ezért mindenki biztonságban érzi magát rajtam.
Végül megszólalt a harmadik fa is:
Én mindenekelőtt növekedni akarok, hogy én legyek a legnagyobb fa az egész erdőben. Ha az emberek meglátnak a hegy csúcsán, ha az ágaimra néznek, az égre gondolnak majd, Istenre, és arra, milyen közel vagyok Hozzá.
…Én leszek minden idők legnagyobb fája, és az emberek soha nem fognak megfeledkezni rólam.
A három fa ettől kezdve azért fohászkodott, bárcsak álmaik valóra válnának.
Eltelt néhány év, és egyszer három favágó jelent meg a hegyen, vállukon fejszével...
Egyikük odalépett az első fához, és így szólt: „Ez jó, erős fának látszik. Az asztalos biztosan megveszi” - néhány fejszecsapás után a fa földre zuhant. Boldog volt, mert hitte, hogy az asztalos műhelyében végre szépséges ékszeresládává változik.
A második favágó megnézte a második fát, és így szólt: „”Ez a fa erős és szilárd, jó lesz a hajókészítőknek”
És a második fa is boldog volt, mert remélte, hogy most erős, hatalmas hajó lesz belőle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az megremegett, mivel tudta, hogy ha őt is kivágják, álmai nem teljesülhetnek. Az egyik favágó mégis úgy döntött, hogy kivágja.
Alighogy megérkezett a műhelybe, a asztalos az első fából állatetetőt és jászlat készített. Az istállóba állították, ahol takarmány és széna töltötte meg.
A második fából kis halászhajót készítettek.
Álmai, hogy egyszer hatalmas hajó lesz, és királyokat szállít fedélzetén, egyszerre ködbe vesztek.
A harmadik fa rönkökre vágva felhasználatlanul , elfeledve feküdt évekig.
Teltek az évek, a fák már el is felejtették hajdani álmaikat...
Egy napon egy férfi és egy nő lépett be egy kis istállóba. Az asszony gyermeket szült, és az újszülöttet abba a jászolba fektette, amelyet az asztalos az első fából készített. A fának megadatott, hogy átérezze a pillanat jelentősségét, és tudta, hogy most minden idők legnagyobb kincsét őrzi.
Ismét eltelt néhány év. Egy este kis csapat szállt be az öreg halászbárkába, amely valamikor a második fa volt. Egyikük fáradt volt, és elaludt. Amikor kieveztek a nyílt vizekre, vihar támadt, és a fa attól tartott, nem lesz elég erős, hogy biztonságot nyújtson az embereknek. De a férfiak felébresztették alvó társukat, Ő pedig felkelt, és egy szavával lecsillapította a vihart. A fa abban a pillanatban tudta, hogy a királyok Királyát szállítja a fedélzetén. Végül valaki a harmadik fáért is eljött.
Egy megtört ember hurcolta a város utcáin, akit az emberek gúnyoltak és szidalmaztak.... …végül megálltak, és az embert szögekkel a fához szegezték, majd felemelték, hogy így maghaljon egy hegy tetején...
…Mikor elérkezett a vasárnap, a fa megértette: elég erős volt, hogy a hegy csúcsán állva olyan közel kerüljön Istenhez, amilyen közel egyáltalán lehetséges, hiszen rajta halt meg a világért Jézus Krisztus.

A történet tanulsága:

Amikor úgy érzed, a dolgok nem úgy alakulnak az életedben, ahogy Te szeretnéd, soha ne felejtsd el, hogy Istennek saját terve van Rólad… Ha bízol Benne, bőségesen megáld Téged!Mindhárom fa megkapta azt, amit kért, de nem úgy, ahogyan azt ők maguk elképzelték…Mi soha nem tudjuk, milyen tervei vannak az életünkkel Istennek!
Csak egyet tudunk, hogy az Ő útjai nem a mi útjaink, de mindig az Ő útjai a legtökéletesebbek. BÍZZ ISTENBEN !

2009. június 26., péntek

Azt mondják...


Azt mondják naponta meg kell enni egy almát, mert: " mindennap egy alma az orvost távol tartja!"". Ezen kívül meg kell enni egy banánt a kalcium miatt, egy narancsot a C vitamin miatt és feltétlen meginni egy csésze zöld teát, cukor nélkül, a cukorbetegség megelőzése és a vérzsír csökkentése miatt!
Mindennap meg kell igyunk 2 liter vizet, utána ki kell pisilni, ami megkétszerezi az időt, amit eddig a WC-n töltöttünk.
Mindennap el kell fogyasztani egy Activiát, hogy legyenek jó baktériumaink, a belekben, amit senki nem tud pontosan mire jó, de ha nem lesz ez a sok millió baktériumod, majd meglátod mi lesz!
Mindennap meg kell inni egy Aspirin+ az infarktus megelőzése végett, egy pohár vörösbort szintén az infarktus megelőzésére és egy pohár fehér bort az idegrendszer karbantartására. Utána egy pohár sört, azt már fogalmam sincs miért.(talán a vese?) És ha egyszerre iszod meg, lehetséges, hogy agyvérzést kapsz, de ne idegeskedj, mert nem is fogod észrevenni.(úgy be leszel csápolva...)
Mindennap kell magvakat fogyasztani. Sokat, sokat, nagyon sokat. az agyad jobban működik a b vitaminok...stb Ezen kívül 4-6 étkezés ajánlott kis adagokban, azzal, hogy mindegyik falatot legalább 36-szor kell megrágni, (mert a nyálban lévő emésztőenzimek a gyomorban nem találhatóak meg!"!) hogy szinte lefolyjon a torkunkon.Így, ha jól számolom, csak az étkezésre kell napi 5 óra.
Mert mindegyik étkezés után jól ki kell mossuk fogainkat még az alma után is, az Activia, banán és a magvas dolgok után is sőt szájzuhany isajánlott!:Egészen addig még van fog a szádban, és nem szabad elfelejteni a fogselymet sem, ezen kívül a fogkefével való ínymasszázst sem, mint ahogy a hosszú öblögetést is nagyon fontos. A fürdőszoba így teljes átalakítást igényel, mivel el kellene helyezni benne egy CD lejátszót, rádiót és egy TV-t, tekintettel a hosszan tartó tevékenységre, amit a napi táplálkozás igényel.
8 órát kellene aludni és 8 órán felül dolgozni - ehhez hozzáadjuk a napi 5 órát, ami táplálkozással telik el és ezek után marad 3 óra naponta.Statisztikai adatok szerint napi 3 órát TV-t nézünk. Na mármost, ez a továbbiakban nem kivitelezhető, mert az egészséges élethez naponta minimum fél órát kell gyalogolni, ami annyit jelent, hogy 15 perc múlva indulj vissza, mert különben egy óra lesz a séta. Ezen kívül baráti kapcsolatokat sem szabad elhanyagolni, ápolni kell, mert olyan, mint a növény: napi ápolást igényel.
Mindemellett muszáj legalább két napi sajtót elolvasnod és néhány hetilapot, hogy kritikus álláspontot tudjál foglalni a társadalmi és politikai eseményekről.
Szexelni is kellene napi szinten anélkül, hogy rutinossá váljon a dolog. Innovatív, kreatív kell, hogy legyél és mindig hódító. Erre is idő kell, hogy a tantrikus szexről ne is beszéljünk.
Családdal való foglalkozásra is kell időt szakítani, valamint a háztartási munkákra is: mosás, mosogatás, padlómosás, ha kertes házban élsz fűnyírás, ásás, kapálás és akkor még arról nem is beszéltünk, ha gyermekeid és házi kedvenced is vannak.
Számítások szerint, minderre minimum 29 óra kell abban az esetben, ha több dolgot csinálsz egyidőben!
Például: Tusolj hideg vízzel és a szád tartsd tátva, így naponta meg fogsz inni 2 liter vizet, ami ajánlott az egészséges élethez.Fogkefével a szádban szexelj a partnereddel, aki ekkor TV-t néz és újságot olvas, míg te a padlót mosod.
Egyik kezed szabad, azzal hívd barátaid és rokonaid közben idd a bort.
Uuuuu...

Most elköszönök tőled, mert az alma, az Activia, a sör, az első liter víz és a harmadik étkezés utáni magvas dolgok fogyasztása után nem tudom, mit kell fogyasztanom, de most sürgősen WC-re kell menjek, ahol időt takarítok meg, mert emellett a fogaim is megmosom!

2009. június 25., csütörtök

Az óra


Amióta az Öreg meghalt, a fiánál lakott. Jó régen volt az már, hogy összeszedte a cókmókját, eladta a tanyát és idejött, hogy legalább egy szót válthasson valakivel. Na, meg takarékosságból persze! Világ életében takarékos asszony volt. A kelő nap már a földön találta, görnyedten, hajladozva, hol kapált, hol gyomlált, hol a hajtásokat kötözgette,a legnyuvó, utolsó napsugár az állatoknál búcsúzott tőle. Tisztességgel felnevelte a gyermekeit. Mind a kettőt taníttatta. Szerettek volna több gyereket is, de hát a Jó Isten csak ennyit adott, ezzel elégedtek meg. Soha nem dúskáltak, de kölcsön kérni soha nem kellett és mindig jutott az asztalra friss étel, a lábakra új cipő.
Az utóbbi időben, ebéd után húzta az ágy, le kellett dőlnie egy félórácskát.Szégyellte a dolgot a menye előtt, de olyan jól esett az a kis pihenés! Pedig hányszor mondták, hogy a mama csak pihenjen, ne fárassza magát, de jól tudta, hogy egy ilyen házban jól jön a segítő kéz. Egyik napról a másikra gyengült. Először fél óra, majd másfél, aztán egy nap azt vette észre, hogy erőtlenül fekszik a dunna alatt. Szemben az ágyával a régi házból hozott falióra mutatta az időt. Még az Öreg hozta a doni fogságból. Szép óra volt. Megbízható. Erőtlenül nézte a faliórát. Megállt. Ki tudja, hányadik érzékével tudta, hogy ez bizony jelent valamit. Kiszólt a fiának, hogy jöjjön be, nézze meg ő is, hátha lehet vele kezdeni valamit, indítsa el azt a fránya órát! A fiú bejött, szöszmötölt kicsit, de nem járt sikerrel. Ha már ott volt, megnyugtatta, hogy minden rendben van, pihenjen a mama nyugodtan és igyekezzen meggyógyulni, mert bizony hiányzik a vasárnapi sütemény az asztalról.
Nem akart orvost. Az sokba kerül, mondta. Meg enni sem akart. Gyengült, egyre gyengült. Időnként álmai voltak. Nappal is. Nem mesélt róluk senkinek. Pedig akkor az Öreggel volt. Újra élte a sok spórolást, újra látta a mezőn szaladó gyerekeket, újra táncolt a búza, a rozs, hullott a dió, piroslott az alma. Minden olyan volt, mint régen. Szegényes, de boldog, nagyon boldog! Egy reggel már tiltakozni sem tudott az orvos ellen, akit kihívtak hozzá. Az megfogta a kezét, kérdezgette, kopogtatta, méregette, majd a kórházba irányította. Azt nem lehet, nem! A költségek! Nem engedhetik meg maguknak, tiltakozott, de a fia megnyugtatta. Nem kell aggódni a költségek miatt, majd eladják a hízót, nyugodjon meg a Mama!
Hordágyra fektették. Kezét összekulcsolta a mellén, az olvasót a két kezébe fogta. Körülnézett. Mindentől búcsúzott, de a tekintetét sokáig nyugtatta az öreg órán, majd becsukta a szemét és egy szót sem szólt. Mintha aludna. Alighogy a fiú elrendezte az állatokat, sietve, hogy mielőbb a kórházba mehessen, csörgött a telefon. Meghalt, mondták. A mentőben. Mióta elment egy szót sem szólt.

2009. június 24., szerda

Bizalom


A bizalom nem csak egy szó,
mit kimondani is nehéz.
A bizalom egy törékeny kincs,
mi nagyon könnyen odavész.
A bizalom egy hosszú út,
melyen mi is végig megyünk.
S hogy nehéz lesz-e járni rajta
attól is függ, mi mit teszünk.
A bizalom a legnagyobb díj,
mit másoktól kaphatunk.
S bizony e ritka kincsért sokszor
nagy árat adunk.
A bizalom az egyetlen út
egy másik ember szívébe.
S csak akkor tudjuk mennyit ér,
ha már mindennek vége.
A bizalom egy fájdalmas érzés,
mert bízni csak szeretve tudunk.
S e szeretetben a legszebb az,
ha a másiktól bizalmat kapunk.

2009. június 20., szombat

Üzenet Erdélyből


Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

Kárpáti Piroska
(tanítónő; a románok e verséért 1920-ban felakasztották)