Elment Cseh Tamás

Tegnap este hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után eltávozott közülünk

CSEH TAMÁS

Betölthetetlen űrt hagyott maga után. Tulajdonképpen Ő hozott össze a férjemmel éppen 34 évvel ezelőtt. Egymástól függetlenül mindketten nagyon szerettük. Akkoriban - és szerintem ma is - rétegműfajnak számított, amit képviselt. Egyéni stílusa vagy megérint valakit vagy nem.

Engem mind a mai napig elvarázsol...

Szívemben őrzöm mindörökké...

Nyugodj békében Tamás!

Kapcsold ki a hangot az "Emberi kéz és a homok" c. bejegyzésnél,kettővel ezelőtti bejegyzés. Sajna nem tudtam úgy megcsinálni, hogy ne induljon el automatikusan:((

Csak egy Anya

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?
''Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő, ''Anya vagyok."
''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"- hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszercsak
ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:
"Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".
''Mi a foglalkozása? "-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat.
Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
''Megkérdezhetem, "-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-
"Pontosan mit csinál ezen a területen?"
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
"Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem)
laboratóriumban és terepen,
(általában úgy mondom a házban és a házon kívül).
A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak),
szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön,
(akar valaki ellentmondani? )
és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek.
Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebbaz emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón.
Akkor a Nagymamák
"Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén '',
és a Dédnagymamák
''Ügyvezető tudományos munkatársak"?
Szerintem igen!!!
És hiszem, hogy a nagynénik
"Tudományos munkatárs-helyettesek".

Az emberi kéz és a homok

Mese

Volt egyszer egy király és annak két lánya. Nagyon szépek voltak és rendkívül eszesek, de titokzatos betegségben szenvedtek. Karjuk és lábuk fokozatosan elgyengült, ugyanakkor látásuk és hallásuk is csökkent. Serdülő korukra már csak néhány lépést tudtak tenni és a kanalat is nehezen emelték a szájukhoz; látásuk csak arra volt elegendő, hogy a tükörbe nézzenek és csak azt hallották meg, amit a fülükbe ordítottak.

Sok orvos megpróbálkozott minden tudományával, de egyik sem tudta legyőzni a betegséget.Egyik nap egy öregember érkezett az udvarba, akiről az a hír járta, hogy ismeri az élet titkát. A királyi udvar apraja–nagyja arra kérte, segítsen a hercegkisasszonyokon. Az öreg megsajnálta a lányokat.

Mindegyiküknek adott egy vessző- kosarat csukott fedéllel és azt mondta:

– Fogjátok, vigyázzatok rájuk és meg fogtok gyógyulni.

A hercegkisasszonyok örömmel és várakozással telve felemelték a fedelet, de benne olyasmit láttak, ami borzalommal töltötte el őket. Mind a két kosárban egy betegségtől meggyötört gyermek feküdt, még náluk is nyomorultabb és szenvedőbb.

Az idősebbik gyorsan visszacsukta a kosár fedelét és dühében az ablakon keresztül a folyóba dobta.

Húga úgy érezte, hogy valami új érzés tölti el szívét. Bár minden mozdulat fájdalmat okozott, karjába vette a gyermeket és ringatni kezdte. Attól a perctől kezdve a hercegkisasszony nem gondolt másra, mint a gyermek ápolására. Virrasztott vele éjjel, figyelt a legkisebb javulásra is, szeretettel segített neki mindenben. Így betegsége lassanként kezdett múlni.

Majdnem hét évvel később, valami hihetetlen dolog történt.

Egy reggelen a hercegkisasszony örömkiáltást hallott és a gyermek szobájába sietett. Kis betege helyett egy fiatal, egészséges és életerős herceget talált.A herceg rámosolygott és így szólt:

– Én voltam a gyermek. Varázslat sújtott, de a szereteted megszabadított. Most én segítek rajtad.Egy italt adott a lánynak. Elég volt egy korty, és a lány teljesen egészségesnek érezte magát. A hálás leány egy szívességet kért:

– Engedd, hogy egy kortynyit ebből az orvosságból elvigyek a nővéremnek, hogy ő is meggyógyuljon.

– A nővéredben nincs igazi részvét, az ital nem segíthet rajta– válaszolta a herceg.

Ennek ellenére a hercegkisasszony a nővéréhez sietett, aki már béna volt. Ajkához emelte az italt, de rögtön kiköpte és dühösen kiáltotta:

– Meg akarsz mérgezni?

A herceg és a kisebbik leány természetesen összeházasodott és boldogan, elégedetten éltek.

Kérdések kérdése

Most eldől, lesz-e még magyar nemzet a világon, vagy pedig megindul az az óriási felszámolás, amit a történelem nemzethalálnak nevez. Az ilyen nemzethalál fokozatos szétesésben szokott megnyilvánulni. Először megbénul az a nagy erkölcsi és szellemi erő, amely egy történelmileg adott embercsoportot nemzetté szervez. Azután meglazulnak azok a lelki kapcsolatok amelyek az ország lakóit a nép élő egységébe fűzik. Az emberek nem vállalják a népükkel való közösség terheit, nem értékelik ennek a közösségnek becsét, nem gyönyörködnek önnön népük jellemző vonásaiban s nem élnek a néplélek teremtette életformák áldásaival, ajkukon megromlik a nyelv muzsikája.
A nemzeti lét kérdése a mindenkori nemzedékre nézve az egyéni lét kérdése is. Ha maga a nemzet beteg, hiába dolgoznak polgárai; ha a közélet megromlott, a békétlenség átmegy a társadalom minden porcikájába; ha a közéletet erkölcsi kór pusztítja, megromlik az egyeseknek erkölcsi érzéke is. Ne higgye tehát senki, hogy a köz sorsa nem vág bele léte elevenjébe. A naponkénti kenyered, családi békességed, a rajtad levő ruha, a hajlékod csendje és tisztasága, pénzed értéke, ígéreteid erkölcsi fedezete, törvényeidnek hatálya függ attól, élő nemzet fia vagy-e vagy egy halott nemzeté. Mi együtt állunk és együtt esünk, együtt élünk és együtt halunk, mert egyetlenegy élő alkotás vagyunk Isten kezében. A fazék csak a maga egészében fazék, a részeiben már haszontalan cserép.
A nemzeti lét kérdése erkölcsi kérdés. Erkölcsi kérdés a gazdasági élet, mert függ a munkától, a fogyasztástól, a mgbízhatóságtól; a szorgalom, becsület, egyszerűség megannyi erkölcsi tulajdonság. Erkölcsi kérdés a helyes politika is mert igazságérzettől, jóakarattól, megbízhatóságtól, szerénységtől és becsületérzéstől függ.
Az erkölcsi kérdés Isten-kérdés. Nincs ezen a földön semmiféle szenvedély, ihletés, amelyik erősebb legyen, mint az élő Isten személyes hatása. Annak az Istennek személyes hatása, aki népe számára megadta a törvényt a tízparancsolatban, és summázta azt a szeretet új parancsolatában.
Az Isten-kérdés a Krisztus-kérdés. Jézus Krisztusban, a vele való élet közössége által termi meg szívem azt az engedelmességet, amelyben Isten törvénye élethivatásommá, parancsa rendeltetésemmé változik. Olyan rendeltetésemmé, amelynek betöltésével érzem magam a legszabadabbnak, legegyénibbnek és legboldogabbnak.

Ravasz lászló
Budapest, 1947.február 16.