2009. augusztus 10., hétfő

Az elveszett Vasárnap


Az egyik vidéki újságban ezt a különös hirdetést tette közzé valaki:

„Elvesztettem a vasárnapomat, minden útbaigazításért, mely segít megtalálni, jutalmat fizetek.”dr. Majer

Dr. Majer egy régi, de előkelő házban lakott a város szélén. Orvos volt, de már jól megérdemelt nyugdíját élvezte. A következő napokban annyi látogatója jött az orvosnak, hogy az öreg házvezetőnő nem győzött ajtót nyitni. Ennyi vendég még sohasem fordult meg a doktor házában.
Először a rendőrfőnök érkezett és jegyzőkönyvet akart felvenni az elveszett dolgokról, az eltűnés körülményeiről. De az orvos így válaszolt:
– Mióta elvesztettem a vasárnapot, azt sem tudom már, hogy milyen volt. Gyermekkoromban még megvolt. Édesanyám gondoskodott róla, hogy el ne veszítsem. Mindössze 16 éves voltam, mikor ő meghalt. Talán minden ezzel van összefüggésben.
Nemsokára megérkezett a vendéglős.
– Mivel a vasárnap igen jelentős mértékben attól függ, hogy mit eszik az ember, legyen szabad fölajánlani szolgálataimat.Az orvosnak azonban nem volt hiánya ennivalóban.Házvezetőnője igen jól főzött.Hétfőn reggel eljött egy bútorgyáros és lelkesen beszélt a legújabb, kényelmes ágyakról, amelyben oly jól lehet vasárnap pihenni. Ezáltal minden hétköznap szinte vasárnappá változhat. Az orvos azonban neki is udvariasan nemet mondott. Ő nem szeret lustálkodni és nincs semmi baja az alvással. Egyébként is a vasárnap még nem lesz vasárnap azáltal, hogy jól alszik az ember.
Hamarosan jelentkezett egy ruhaüzlet vezetője.
Mivel a szép ruha megváltoztatja az embert, azt gondolom, hogy a vasárnap attól is függ, hogy milyen ruhába öltözködünk. Az orvos őt is leintette. Van elég ruhám, életem végéig el vagyok látva.
Egy utazótársaság ügynöke különféle utazásokat ajánlott az orvosnak. A természet szépsége, ünnepi hangulata bizonyára segít megtalálni az elveszett vasárnapot.Így jöttek szinte körmenetben mindazok, akik hajlandók voltak, persze jó pénzért, megkeresni az elveszett vasárnapot.
Ajánlásukra azonban az orvos nemmel válaszolt.
Késő este, egy idős pap, aki sokáig működött a misszióban, kereste fel a doktort.
– Igen megkapott az újságban megjelent hirdetése – mondotta a lelkipásztor.
Messze Afrikában én is igen sokat gondolkoztam ezen a problémán. Az orvos elbeszélte a papnak, kik keresték fel a nap folyamán
– Én hosszú évekig éltem a négerek között, akik csak két ünnepet ismertek: egy tavaszi és egy aratási ünnepet a nagy Szellem tiszteletére – válaszolta a misszionárius atya. Ennek ellenére ezek a feketék tisztában voltak az ünnep, a vasárnap lényegével, jobban, mint mi keresztények. Tőlük hallottam ezt az érdekes történetet is. Ha megengedi doktor úr, talán elmesélem.

Az állatok megirigyelték egyszer, hogy az embereknek ünnepnapjuk is van. Összegyűltek tehát és arról vitatkoztak, hogy mi is az az ünnep? Mi tesz egy napot ünneppé? Az egyik azt mondotta: a sok evés. A másik: a szép ruha. A harmadik: a pihenés.
Mindezt ők is megkapták a nagy Szellemtől és még sincs ünnepük.
– Ezt szórul szóra én is átéltem a mai napon, szólt közbe a doktor. Hasonló ajánlatokkal jöttek hozzám is az emberek.
– Igen, igen, válaszolta a pap, de engedje meg, hogy befejezzem a tanulságos mesét. Mikor a négerek meghallották, miről tanácskoznak az állatok, nagyot nevettek és azt mondották: hogyan lehetne ünnepe annak, aki nem tud a nagy Szellemmel beszélni? . . . Hiába rendez valaki fényes lakomát, hiába hív vendégeket, ez még nem teszi ünneppé a hétköznapot. Ünnepe csak annak van, aki meg tudja hívni a nagy Szellemet.
– No látjátok – mondtam a négereknek, én éppen azért jöttem hozzátok.
Megtanítalak titeket Istennel beszélni és meghívom Őt asztalotokhoz.Ezek után még sokat beszélt egymással az öreg doktor és a lelkipásztor.
Annyi azonban bizonyos, hogy ettől kezdve rendszeresen járt szentmisére az orvos. Sokan talán mosolyogtak ezért és megjegyezték: nézzétek, milyen maradi ez az öreg orvos! A doktor azonban nem törődött velük. Tudta, hogy mit csinál.

1 megjegyzés:

disa írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.