2009. június 17., szerda

Ne ítélj


Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységbõl a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyûn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erõ
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevõ.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
(Reményik Sándor)

2 megjegyzés:

Hanga írta...

Nagyon szeretem Reményik verseit, szerencsére már kezd beszivárogni az oktatásba, köztudatba is...

Vállalkozásom megszűnt írta...

Nagyon nehéz nem ítélni, ugye?
Nekem sem megy mindíg, kihagyni.
A vers nagyon szép, mint mindegyik Reményik.