2009. március 30., hétfő

Kibédi Ervin: Emlék


Pár évvel a nagy háború után
Vettem egy kutyát a sintértelepen.
Mikor a ketrecéből kiengedték
Csak futott körbe-körbe, sebesen,
Mint aki nem hiszi, hogy szabadul.
Majd leült s üvölteni kezdett vadul.
Üvöltött fájdalmat és szabadságot.
Harapást, bocsánatot, haragot
S kétségbeesve üvöltöttek hozzá
a rács mögött bent maradt rabok.
Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot,
a halálfélelmet, hogy iszonyú
a drót, ami a bőrükbe vágott
s az életüket, mi oly szomorú.
Az odavetett dögletes kemény húst,
az ihatatlanul büdös vizet,
a bordatörő, számtalan sok rúgást
s az embertelen emberkezeket.
Csupa szomorú és ismerős dolgot
panaszolt az üvöltés dallama,
mintha egy történelemkönyvből szólott
volna múltunk megidézett szava.

Aztán lassacskán néma, süket csönd lett,
Lecsillapult a rémes hangzavar.
Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve,
hogy tőlem menekülni nem akar.
És elindult velem a szürke sárban
a városszéli félig-utakon
egy darab spárga volt csak a nyakában
és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom;
És még sokáig én voltam neki minden
Ő boldog volt, okos vidám, szabad
- gondolatom kutatta szemeimben;
s én hordtam neki a nagy csontokat.
De elparancsolt mellőle az élet,
hogy hová tűnt el, nem maradt tanú
és biztos tudom, hogy ő már azóta
csak kutyapor és csak kutyahamu.

Ó, láttál már szemeket a rács mögött?
Jártál már kint a sintértelepen?
A reménytelenség, a kétség között
Gondolkoztál már néha ezeken?!

Most süt a nap és úgy ragyog az élet,
a jövő kép csak csupa remény.
A szomorúságra itt semmi szükség
és boldog az, kinek szíve kemény.
De ne mosolyogj, ne nevess ki érte,
Hogy megint állatokról szól dalom,
különben, az sem bántana, ha gúnyolsz,
én ezért még a gúnyt is vállalom.
Tudom, hogy sok más baj is van e korban;
Éhség, betegség, nyomor, háború,
A boldog gyermek kevés a világon
S még mindig nagyon sok a szomorú.
Hát munkálkodj az emberek jólétén
és sorsuk majd biztosan földerül.
De ne menj el a hű állatok mellett,
ne hagyd el őket érzéketlenül.
Bizony, ha nem tudod megérteni
egy kóbor kutya halódó nyögését,
Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád
enyhíteni az ember szenvedését.
---
Jön a tavasz, vele a kötelező eboltás. Sajnos megint sok kutya fog az utcára kerülni és az emberek a nehéz anyagi helyzetük miatt még igazolva is látják a tettüket. Talán akadnak olyanok is akik a nehéz gazdasági helyzet ellenére visznek haza kutyát a menhelyekről. Bele sem merek gondolni mi lesz a sorsuk, ha itt még rosszabbra fordul a helyzet. Nekik éppúgy joguk van az élethez, mint minden más élőlénynek. Ők aztán tényleg nem tehetnek a válságról, ne Ők legyenek az áldozatok!

2 megjegyzés:

Gyöngyi írta...

Megható szép vers! Nem is tudtam, hogy Kibédinek ilyen jó írói vénája volt! Színészként nagyra becsültem, a humora fenomenális volt:) Köszönöm, hogy megmuattad ezt a verset!

مدونة مصـر اليـوم írta...

Közlemény az ember felelős a növekedés
Szintjén, az egyén és a fejlesztés a közösségi szinten
Amikor a munkahelyi baráti a külső világ
Így, ha a barátságok létre saját eljárási
Belül a fejében, ami mindig akkor figyelmeztetni a gondolat, a lelkiismeret
Mi nem zárt rendszerek, ugyanolyan
De mi a célja, hogy befolyásolja az a minket körülvevő hatására azáltal, hogy nekünk
Valamint iránymutatást ad nekünk, és mi is
Ha az ember szereti jól érezni magát, és elkerülhetetlenül spontán amikor Hogy szép az emberek közötti kommunikációt, valamint a munkáltató Ntaref Ntqa
Allaah mondja a Korán:
((Mi van akkor létre egy férfi és egy nő, és ha a nemzetek és törzsek, hogy lehet, hogy a tudás egymástól, hogy Allah Knower, a)): az állami (13) AL-szoba

https: / / meabed-egypt.blogspot.com

https: / / tarfaia.wordpress.com