2009. szeptember 9., szerda

Kismagyarországon értik;)


Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:
-Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nő a földön így felel:
- Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59.és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi.
- Az vagyok - feleli a nő. - Miből jött rá?
A hőlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs,hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogymég mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan a segítségemre, csak feltartott az utamban.
A nő erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem szocialista politikus.
- Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta?
A nő azt feleli:
- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amelyről fogalma sincs, hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják a problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!

2009. szeptember 7., hétfő

A Szeretet


Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - Válaszolt a Büszkeség, - itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az Idő volt- mondta a Tudás.
- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?
A Tudás válaszolt:
- Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben Szeretet!

2009. szeptember 5., szombat

Mikor hallunk ilyet magyar miniszterelnöktől?!


John Howard - Ausztrália miniszterelnöke 1995-2007
"A BEVÁNDORLÓKNAK KELL ALKALMAZKODNIUK, NEM A HAZAIAKNAK! Vegyék tudomásul, vagy hagyják el az országot. Elegem van abból, hogy a mi nemzetünknek kell folyton óvakodnia, nehogy bizonyos egyének vagy nemzetük megsértődjék.
Kultúránk évszázadok alatt fejlődött ki, amely olyan nők és férfiak harcára, bátorságára és győzelmeire épül, akik valamennyien a békét keresték és akarták. Legtöbbünk anyanyelve angol, nem pedig más nyelv. Ezért, ha a mi társadalmunkhoz akartok tartozni, .... tanuljátok meg a nyelvünket!
A legtöbb ausztrál istenhivő. Nem csupán néhány keresztény, nem a szélsőjobb, nem politikai kényszer, nem - puszta tény, hiszen nemzetünket keresztény meggyőződésű férfiak és nők alapították, és ez egyértelműen dokumentált.És ezért nem elvitatható, hogy ezt iskoláink falain kifejezésre is juttassuk.Ha Isten megbotránkoztat benneteket, akkor azt tanácsolom nektek, válasszátok hazátokul a világ valamely más táját, mert Isten a MI KULTÚRÁNKNAK alapja.El fogjuk fogadni a ti hiteteket, nem fogjuk megkérdőjelezni. Csupán annyit kívánunk, hogy a mi hitünket is fogadjátok el, és éljetek velünk harmóniában, békében és örömben.
Ez itt A MI NEMZETÜNK, A MI FÖLDÜNK és a MI ÉLETVITELÜNK, és minden lehetőséget megadunk nektek, hogy javainkból részt kapjatok és velünk együtt élvezhessétek.De ha állandón panaszkodtok, sajnálatot hajhásztok, történelmi zászlónkat égetitek, hitünket becsmérlitek, keresztény értékeinket semmibe veszitek, életvitelünket elítélitek, akkor arra biztatlak benneteket, éljetek demokráciánk és társadalmunk egy további előnyével: AZZAL A JOGGAL, HOGY ELHAGYJÁTOK AZ ORSZÁGOT!
Ha nálunk nem vagytok boldogok, akkor MENJETETEK EL! Nem kényszerítettünk benneteket, hogy ide jöjjetek. Ti akartatok hozzánk jönni. Hát fogadjátok el azt az országot, amely titeket is elfogad."
Mentől többünk olvassa és gondolja végig az ausztrál miniszterelnök érvelését, annál jobb esélyünk lesz, hogy a mi nemzetünk tagjai is újra megérezzék, hogy van gerincünk, hogy ugyanezt az igazságot kimondjuk és támogassuk.

2009. augusztus 31., hétfő

Utoléred-e magad?


Sokan panaszkodnak a mai zaklatott élettempóban, hogy nem érik utol magukat.
Érdekes ez a kifejezés. Mert ha nem érjük utol magunkat, akkor voltaképpen hol vagyunk?Ott, ahol lemaradva érezzük magunkat, vagy ott, ahová a teendőink szippantanak bennünket? És a teendőink biztos, hogy mindig előre visznek? És ha énünk már előrehaladt a sok elvégzendő feladat erőterében, akkor ki van lemaradva?

Nem esetleg visszafordulnunk kellene önmagunk megtalálásához, és nem erőlködve rohanni? A lélek mesterei azt mondják, hogy ha zaklatott vagy, vonulj vissza, és ott leled meg önmagadat. Egy lelkigyakorlat is visszavonulással jár együtt.
Nem lehet örökké előre billenve tartózkodni, mert előbb-utóbb orra esünk.
S akkor már végképp lemaradunk.
Sánta János