Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapujában. Amikor a kapus barát
kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt.
- Drága kapus barát, ez itt szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam
ajándékba.
- Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
-Nem. Én neked hoztam.
- Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándékát.
- Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre
szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab
kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon
valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelöttt csodálta: valóban
nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig
bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott,
hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta. "neki adom a szőlőt.
Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal."
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott:
"a szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos
vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi." És amikor a szakács
barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
- Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te
tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének,
milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette
volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a
kolostorban sokan szentnek tartottak. Aztán sekrestyés barát odaajándékozta
szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a
legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten
dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a
nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor
ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává
válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt,
elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
- Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül,
ez a szőlő jót fog tenni neked.
A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták,
minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon
bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki
kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.
(Paulo Coelho: A Zahir)
