2010. június 30., szerda

Kívánj eleget


Nemrégiben végighallgattam egy anyuka és a lánya beszélgetését a reptéren töltött közös idejük utolsó pár percében. Bejelentették a járatot. A biztonsági kapu közelében megölelték egymást, és az anya ezt mondta lányának:

"Szeretlek, és eleget kívánok neked."

A lány így válaszolt:

"Édesanyám, a közös életünk több mint elég volt. Szeretetednél többre nem is volt szükségem. Én is eleget kívánok neked, anyu."

Megpuszilták egymást, majd a lány távozott. Az anya odasétált ahhoz az ablakhoz, amely mellett ültem. Ahogy ott állt, látszott, hogy szüksége van, és vágyik is arra, hogy kisírja magát. Megpróbáltam nem megsérteni privát szféráját érdeklődésemmel, de ő örült nekem és ezt a kérdést szegezte hozzám:

"Köszönt el ön valaha is valakitől úgy, hogy tudta, ez a végső búcsújuk?"
"Igen", válaszoltam én. "Bocsássa meg érdeklődésemet, de mitől ez a végső búcsújuk?"

"Öreg vagyok, és ő olyan messze lakik tőlem. Kihívásoknak nézek elébe, és az az igazság, hogy a következő utam vissza már a temetésemre lesz" mondta ő.

"Amikor elbúcsúztak egymástól, hallottam, hogy eleget kívánnak egymásnak. Megkérdezhetem, hogy ez mit jelent?"

Mosolyogni kezdett. "Ez egy jókívánság, ami korábbi generációktól lett továbbadva. A szüleim mindenkinek mondták." Egy pillanatra elhallgatott és úgy nézett ki, mint aki próbál minden részletre visszaemlékezni, majd még jobban mosolyogni kezdett.

"Amikor azt mondtuk, "Eleget kívánok neked" azt kívántuk a másik számára, hogy élete végéig elegendő legyen neki a jó dolgokból." Majd, felém fordulva, az alábbi jókívánságot osztotta meg velem, mintha emlékezetből idézte volna:


Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.

Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.

Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.

Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.

Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.

Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.

Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra. Ekkor sírva fakadt és elsétált.

3 megjegyzés:

zöldmimóza írta...

Kedves Semilin!

Ehhez a szép történethez idehoztam neked egy weben talált bölcsességet.

"Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr;

nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít;

nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit;

nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal;

nincs fal melyet elegendő szeretet földre nem rombol;

nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált..."

Gyöngyi írta...

Drága Barátnőm, én is "eleget kívánok" Neked!

Der Alte írta...

Drága Emike! Köszönöm kedves soraidat,kívánok Neked és kedves családodnak sok-sok "eleget " Ölel: Der Alte.