Az imádság, mindhogy az kapcsolat Isten és ember között, összeköt bennünket az Ő irgalmával, amely még a legsúlyosabb hibákat is megbocsátja.Az ima maga a bűnbánatnak, az Istenhez való visszatérésnek a kifejeződése. Isten mindig kész arra, hogy visszafogadja azt, aki vissz akar térni hozzá.
Mert Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen (Ez 18,23).
A bűn ugyan szétrombolja annak az erőnek nagy részét, amit az ember az imádság által megszerzett, de nem képes teljesen megszüntetni azt, amit az imádságban elért. Ha megesik, hogy miután imádkoztunk, elbukunk, legyen az bármilyen fajtája a bűnnek, mindig megőrzünk valamennyit abból az erőből, melyet az ima során nyertünk.
És mindig ez az erő kerekedik fölül.
A buzgó imádság során ennek a lelki erőnek olyan gazdag kincsestárát lehet fokozatosan összegyűjteni, amely nemcsak a bűnök megszüntetésére képes, de megtisztítja a bűn által lesújtott lelkiismeretet is. A föloldozás és üdvösség öröme lép a bűn okozta fájdalom helyébe. Az imádság a lélek teljes gyógyulása.
Persze ez nem következik be egyetlen nap alatt.
Sem egy év múlva.
Évek hosszú sora kell ahhoz, hogy az ima lassan és folyamatosan kifejtse érlelő hatását.Vagyis, hogy megszűntesse a bűn iránti hajlamot és fokozatosan megtisztítsa a lelkiismeretet.Mikor az imádság elért egy bizonyos érettséget az ember lelkében, váratlanul s egészen rendkívüli módon ragyogni kezd az üdvösség fénye, mely olyan kimondhatatlan örömmel párosul, ami az ember egész belső világát betölti.
Ez a belső fény azonban csak igen sokára jelenik meg. Mégpedig egészen váratlanul. S valójában hosszú évek munkájának és mérhetetlen sok imádságnak a gyümölcse.
Soha nem késő elkezdeni!
1 megjegyzés:
Megjegyzés küldése