Isten csodája

Ameddig a történet csillaga 
Röpíti a múltakba sugarát: 
A szem saját kezünkben mindenütt 
Saját szivünkre célzó gyilkot lát, 
S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!... 
Isten csodája, hogy még áll hazánk. 

Igy hordozunk sok százados sebet, 
Keblünk soha be nem gyógyúlhatott; 
Mérget kellett mindenkor innia, 
Ki sebeinkre önte balzsamot. 
Valami rosz szellemtől származánk! 
Isten csodája, hogy még áll hazánk. 

S míg egymást martuk szennyes koncokért, 
Mint a szeméten a silány ebek, 
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt 
Az oroszlánok itt termettenek; 
Jött a tatár, jött a török reánk. 
Isten csodája, hogy még áll hazánk. 

Ott foly Sajó... oly görbén kanyarog, 
Mint ember, aki görcsben haldokol; 
Ott haldokoltunk, vérünk ott szivá 
Az óriási nadály, a mogol, 
S holttesteinket fölfalá a láng! 
Isten csodája, hogy még áll hazánk. 

S ott van Mohács... ott nyomta a királyt 
Sárkoporsóba páncéla s lova, 
S készult számunkra a ledőlt király 
Kardjából a rettentő zabola, 
Melytől még most is ég és vérzik szánk!... 
Isten csodája, hogy még áll hazánk. 

Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem, 
De mily kevesen gondolnak vele. 
Oh nemzetem, magyar nép! éltedet 
Mindig csak a jó sorsra bízod-e? 
Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk; 
Emberségünkből álljon fönn hazánk! 

Szalkszentmárton, 1846. január   (Petőfi Sándor)

A magyarok vére

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe - a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel -, hanem hazamenjen, felvegye házi papucsát, mint a futball szurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után.
Túl sok a halott már a stadionban, s az ember csak a saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.
A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.
És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.
A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, - bontakozik az élet és a meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.
A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!

Albert Camus - 1957

(forrás: http://storico.radiovaticana.org/ung/storico/2010-01/347086_albert_camus_a_magyarok_vere_1957.html)

Itt tartunk!

Dr. Csókay András (idegsebész, Prima Primissima díjas) gondolata

"Nem szolgál örömömre, de sokat kérnek fel konzíliumba szerte az  országban súlyos agysérültekhez, agyvérzettekhez. Keserűek és megrendítőek a tapasztalataim.
Néhány példát említenék a közelmúltból, ami tükrözi az alulfinanszírozás következményeként létrejövő létszámhiányos ellátás állapotát.

Természetesen a legsúlyosabb esetekben teremtődnek a legelkeserítőbb helyzetek.
Az egyik vidéki súlyponti kórházban, ahol éjjel egykor akartuk kezdeni a műtétet, egyszerűen nem tudtunk bejutni a műtőbe, mert nem volt meg a kulcs.

Ott álltunk az eszméletlen, haldokló beteggel és a kétségbeesett hozzátartozóval, és nem volt kulcs,a műtősfiút nem lehetett elérni, aki bezárta a műtőt. Se a szobájában hívott telefonon, se a rádiótelefonján nem jelentkezett. Borzasztó kellemetlen volt, úgy döntöttem, hogy legalább a műtői öltözőbe bevisszük a félhalott beteget, mert ezzel a gyalázattal már nem terhelhetjük meg a kétségbeesett hozzátartozót.

Ekkora jelent meg a műtősfiú a kulccsal, akire a műtősnő rátörte az ajtót, mivel mélyen aludt.

Először ordítani kezdtem vele, mert hibásan azt feltételeztem róla, hogy ivott, de hamar abbahagytam, mert kiderült, hogy nem, viszont a harmadik 24 órás szolgálatát kezdte meg egymásután, mivel nincs elég műtősfiú.

Egyszerűen nem jönnek az öt-hat ügyelettel együtt a 80-90 ezer forintot sem meghaladó bérért.

A beteg meghalt. Természetesen nem lehet biztos párhuzamot vonni a történtekben, de akkor is vérlázító helyzet volt.

Pár napja mesélte egy baleseti sebész ismerősöm, hogy most hagyta el a kórházát, mert nem bírta tovább.

Mi volt? - kérdeztem. Betelt a pohár, ehhez nem adja a nevét, munkáját, mondta.

Az utolsó csepp az volt, hogy egymás után két  polytraumatizáltat (sokszervi sérült) hoztak, és fél óra után került  elő egy kezdő aneszteziológus rezidens, aki még életében nem intubált, nem shocktalanított. Mindkét beteg még az ambulancián meghalt.

Hihetetlen mértékű a külföldre vándorlás az utóbbi két évben ebben a hála-pénz mentes, a súlyos betegek ellátásában legfontosabb szakágban.

Egy másik esetben, ahová  konzíliumba hívtak, egy két nappal korábbi súlyos koponyasérült kisgyermekhez, csalódottan tapasztaltam, hogy a nem kötelező,
de választható műtéti beavatkozást nem végezték el, ami tízből egy-két esetben sikert hozhat.

A lecsökkent intenzív és műtői kapacitáshiány miatt ezeket a beavatkozásokat felnőtt sérülteknél már el sem végzik, így azok mind meghalnak. Hangsúlyozom, itt nem történt szakmai szabályszegés, hiszen az adott ország egészségügyi szervezésétől függ, van-e erő tíz beteget kezelni ahhoz, hogy egy vagy kettő közülük  túléljen.

Öt éve még nálunk is volt elég pénz rá. Ez már a  katasztrófamedicina tipikus esete.

Természetesen ami történik a falak mögött, arról a hozzátartozók nem tudnak.
De így is rengeteg az igazságtalan feljelentés az orvosok ellen.
A családtagok jogos haragjukat az ellátás elégtelensége miatt a szerencsétlen ellátó személyzeten, főleg az orvosokon vezetik le.

Már több ízben írtam a  problémákról.

A kormánypárti média egyik riportere neveket,  kórház-címeket követelt rajtam.
Fel volt háborodva, hogy nem adom ki. Ismerem ugyanis az eljárást ilyenkor: a szerencsétlen ellátóorvost vagy kórházigazgatót vonják felelősségre, és nem a felelős politikai döntéshozókat.

Soha nem adtam ki és nem is fogom kiadni az  agyonhajszolt, lelkileg tönkrement kollegáimat! De az igazságot  tudnunk kell. Vajon miért nem kéri ki Molnár Lajost, Horváth Ágnest és korábbi főnöküket, Kóka Jánost vagy Gyurcsány Ferencet a hágai Nemzetközi Bíróság, ahogy Milosevicset korábban és most az elfogott  Karadzsicsot kikérte a srebrenicai mészárlás miatt - mondja sok elkeseredett magyar ember. Nem lehet kikérni őket, ők egyszerűen csak felelőtlenül, gőgösen viselkedő politikusok, akik nem hallgattak a szakmai szervezetekre, és akik nagyon-nagyon sok magyar embernek okoztak szörnyű kárt, halált.

Nem feltételezem, hogy tudva és akarva  okozták a betegek halálát rendelkezéseikkel. Mentségükre szolgáljon, hogy mindig akadnak olyan korrupt orvos vezetők, akár professzorok, akik igazolják, hogy nincs semmi baj. Ez látszik meg abban a harcban is, amit Papp Lajos professzor vív egyetemének vezetésével. Ahelyett, hogy munkáltatói térden állva könyörögnének, hogy maradjon.

A világszerte elismert szívsebész távozását akarják, mert elmondta az igazságot.
Természetesen felelni kell majd tetteiért mindenkinek, ha  nem az emberek előtt, akkor Isten előtt.

De jobb lenne, ha előttünk felelnének a félrevezetett magyar emberek által megválasztott ország vezetők.
Akkor már a közeljövőben módjuk lenne megbánni és legalább részben jóvátenni bűneiket. A bűnt lehet utálni, de a bűnöst szeretni kell, mondta a Jézust tisztelő Gandhi is, és ez örökérvényű.

A cél, megadni a bűnbánat után a megtisztulás lehetőségét. Ezt kell szelíden, türelemmel kommunikálni a megtévesztett magyar testvéreink felé.
Legyen bátorságunk az igazság szelíd, de határozott elmondásához!"

Te és az Isten

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.

Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán.

Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.
Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog.
Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

(Wass Albert: Te és az Isten)

Legyen úgy, mint régen volt

Sokkoló és zseniális

No comment...

Pigeon project

A Pigeon Project (galamb projekt) egy második világháborús katonai kutatási program volt az Egyesült Államokban, galambok által vezérelt rakéták kifejlesztésére.

Az elképzelés szerint a rakéták orrába egy optikai lencsét építettek volna, ami a galambok előtti képernyőre vetíti külvilág képét, az erre idomított galambok pedig csőrükkel a célpontra koppintanak. Ha a koppintás nem a kép közepét éri, a képernyő elbillen és a rakéta irányt vált. Egy-egy rakétát három galamb irányított volna ....

A kutatást 1944 őszén leállították, 1948-ban rövid időre újra feltámasztották, majd 1953-ban végleg bezárták.

Beteg és ördögi agyszülemény. És épp a galambot - a béke jelképét - használta volna fel...

A magyar nemzet 7 parancsolata

Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik, de különösképpen a magyarra. És elnevezhetem ezt a törvényt

A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:

1.

Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj! A pénz mindössze eszköz, nem istenség. Érdekimádat, ön-imádat hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt.

2.

Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha! Őrizd, ápold, add át fiaidnak, mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme, míg e nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg, s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3.

De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember, bármely nyelvet beszéljen is.

4.

Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5.

Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6.

Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.

7.

Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.

Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat, s meglássátok: az Úr veletek lesz!

(Wass Albert, 1993. május)

És Rómeó és Júlia

Már az idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára
színházban....(Centrál Színház)
Ajándékba kaptuk a jegyeket és bevallom, tegnap nem igazán voltam erre hangolva.
Mégis...

Torokszorító, csodálatos élmény volt!

Nagy kedvencem Rudolf Péter és felesége Nagy-Kálózy Eszer.
Hihetetlen alakítást nyújtottak, az előadás végén szűnni nem akaró volt a taps.
Számomra a legmegrendítőbb az utolsó jelenet volt.
Mindenféle szöveg nélkül, pusztán egy csodálatos zene és a hozzá tökéletesen
illő mozdulatokkal érzékeltették ennek a csodálatos szerelemnek az égi
találkozását.


Annyira belemerülünk a "válságba", sztrájkokba, problémáinkba...
Szívből ajánlom ezt a darabot, ha másfél órára el akarod felejteni a gondjaidat.

"Díszlet nincs, jelmez nincs. Csak Shakespeare van, és két
ember. Ők viszont nem egyszerűen Rómeó és Júlia. Elénk hozzák nemcsak a dráma
minden szereplőjét, de azt a hallatlanul összetett, egyszerre mélyen drámai és
fergetegesen humoros világot is, amitől William Shakespeare a világirodalom
egyik leghatalmasabb alakja lett. Mindezt „pár” mozdulattal. Felmerül a kérdés,
vajon lehet-e még egyáltalán a világ egyik legismertebb, számtalanszor
feldolgozott színművének interpretációjában valami eredetit alkotni? Bizony,
hogy lehet! Nagy-Kálózy Eszternek és Rudolf Péternek például sikerült.



A Centrál Színház előadásában mozgásukkal és ötletes gesztusrendszerükkel (amit,
ha nem beszélnének, nyugodtan nevezhetnénk pantomimnak), a klasszikus fordításra
támaszkodva lüktetőn élővé, frissé teszik a történetet. „Duodrámájukban” ketten
jelenítenek meg minden karaktert, helyszínt és eseményt. Ebben egy fehér kendőn,
egy szemüvegen és a rajtuk lévő csuklyás pulóveren kívül semmi nincs a
segítségükre. Ennek dacára hihetetlen rugalmassággal és pontossággal váltanak az
egyes karakterek közt. Igényes és szuggesztív játékuknak köszönhetően az első
percekben kissé meglepett közönséget pillanatok alatt magával ragadja a játék,
és nemcsak külső szemlélőivé válnak az előadásnak, hanem részeseivé is. A néző
minden egyes helyzetet együtt él át a szereplőkkel, és ez az, amitől az egész
történet hátborzongatóan élővé és aktuálissá válik.



Mást nem is tudok tenni, mint az összbenyomáson túl a teljesség igénye nélkül
kiemelni egy-egy ötletet, karaktert, ami különösen tetszett. Elsőként Júlia
dadájának figurája, amit (legtöbbször) Rudolf Péter Rómeó gondterhelt, szerelmes
alakjából egy fehér fejkendőt felkapva fergeteges humorral és öniróniával kelt
életre. Jól láthatjuk itt a közember mindennapi gondjait és örömeit, szemben a
nemesség álproblémáival és a szerelmesek földtől elrugaszkodott szárnyaló
álmaival, valamint azt az édesbús humort, amellyel felülemelkedik öregségén,
betegségén és családja elvesztésének mérhetetlen fájdalmán. Kiemelendőek még
Nagy-Kálózy Eszter férfikarakterei. Egyfelől Mercutio és Benvolio, akik
alakításában egyszerre kötekedő kamasz fiúk és Rómeó őszinte barátai, akik végig
kiállnak mellette. A másik oldalon viszont ott van Tybalt, a nagyképű féltékeny
unokaöcs intrikus, rosszindulatú figurája, aminek szánalmas és nevetséges voltát
Nagy-Kálózy nagyon jól kidomborítja. A két színész hatalmas összhangjának és
lenyűgöző jelrendszerének ékes példája az erkélyjelenet, amiben amellett, hogy
két egymásnak támaszkodó ember gesztusaival és mozgásával képes egy erkély
tökéletes illúzióját kelteni, arcukon ott van még két szerelmes minden vágya,
bánata és öröme egyszerre. És mi kell ehhez a tehetségen kívül, ha nem a
tökéletes összhang? A fontosabb pontok (főként a zárójelenet) zenei aláfestése,
jól fokozza a drámaiságot, és még hátborzongatóbbá teszi a katarzist.



Tovább nem is ragozom, menjenek el, nézzék meg, mert nagyon eredeti, nagyon
hatásos és legfőképp nagyon Shakespeare."

(Az idézet forrása: http://www.szinhazajanlo.hu/eloadaslap_kval.php?szindarabID=282)

Tipp: előtte vagy utána nézzetek be a közelben lévő Balettcipő -be!

Nem szolgálhatunk két úrnak

Benedek pápánk korunk szellemi küzdelmét abban látja, hogy a tolerancia
diktatúrája igyekszik elszigetelni, maga alá gyűrni az Igazságot. A liberalizmus
csak azt várja el tőled, hogy ne add fel kiváló pozíciódat, hogy te légy a
piramis csúcsán, mert megérdemled. Ha jó neked légy vallásos a magad módján, de
ne hangoztass egyetemes igazságokat, nemcsak azért mert ilyenek nincsenek, hanem
azért se, mert ezek az igazságok sértenék mindazok emberi méltóságát, akik
piramisuk csúcsán tartózkodnak. Nem szolgálhatunk két úrnak a piramis csúcsán,
csak egy valaki lehet. Heródes nem hajlandó átadni helyét, mozgósítja a
bölcseket és az őt körülvevő vallásos apparátust is, mert tudni akarja az
Igazságot, tudni akarja, hogy hol van a zsidók újszülött királya. A
liberalizmusban az Igazságnak alárendelt szerepe van. Heródest az Igazság csak
annyiban érdekli, amennyiben az Igazság számára hasznos lehet.



Amikor nem adunk helyet az Isten Fiának



Lehet úgy is vallásos valaki, ha a piramis csúcsán van, mint Heródes király, ha
az „én és az enyém” fogalmaiba, mint legfelsőbb kategóriákban szerveződik az
élete. Aki így vallásos az meg tudja magyarázni, hogy mire jó neki az, hogy
vallásos. Lehetséges, hogy kiemelkedő vallásos teljesítményeket tudunk
felmutatni, de ha mi vagyunk a piramis csúcsán, akkor nem adhatunk helyet az
Isten Fiának, akkor eloldottak vagyunk az Igazságtól, az örök élet forrásától. A
piramis csúcsán lévő ember szeretete megmagyarázható szeretet, a „mire jó nekem”
kérdéskörbe szerveződő szeretet. A szeretet, ami megmagyarázható, feltételekhez
kötött, nélkülözi a szabadságot, meg sem érdemli ezt a szép szót.



Amikor helyet adunk az Isten Fiának



Amikor Jézus keresztáldozata megérinti szívünket, amikor felismerjük Mennyei
Atyánk, minden értelmet meghaladó, határtalan, emberlétünk pokláig hatoló,
megtestesült szeretetét, akkor megjelenik nekünk az Úr. Az Úr szeretetteljes
megjelenése könnyeket fakaszt, igaz bűnbánatra indít. Kiszabadulhatunk az én és
az enyém szorításából, önfeledté válhatunk, belefeledkezhetünk az Istenbe,
szabadon megnyílhatunk Isten szeretete előtt, helyet adhatunk az Isten Fiának.
Ha Jézus az Úr, a „mire jó nekem” nem lesz többé meghatározó kérdéskör, helyette
az „én mire vagyok jó” Jézusnak, kérdéskörben szerveződhet az életünk. Ha Jézus
az Úr, Isten többé nem a bűneinkről kérdez bennünket, hanem a szeretetünkről.
Engedelmességünk, önfeláldozásunk aranya, imádásunk és hűségünk tömjénje és
szenvedésünk mirhája, egyesítheti szívünket az Isten szívével.



Kerékjártó Mihály

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!

Ki ülsz az égen a vihar felett,

Én istenem hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem és ajkam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel, ha haragod vagyon,

A magyarra ne haragudj nagyon.

Ne haradudj rá, bűnét ne keresd,

Bocsáss meg neki, sajnáld és szeresd.

Szeresd, vigyázz rá istenem, atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.

Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,

Hogy nem szokott senkit sem bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.

Édes istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.

Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, milyen kellemetes.

Te látod életét minden tanyán,
Te tudod hogy beszél: édes anyám.

Te tudod barna kenyerünk ízét,
Te tudod a Tisza szőke vizét.

Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.

Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.

S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,

S hogy víg esztendőt várunk mindenért
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.

Oh keljetek a magyart védeni,
Ti istennek fényes cselédei:

Uradnak mond el forró, drága Nap,
Hogy kedveled te a délibábokat.

Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.

Csillagok, értünk könyörögjetek,
Kis házak ablakába reszketeg

Szerteszét este mennyi mécs ragyog….
Könyörögjetek értünk, csillagok!

(Szép Ernő: Imádság)

Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!

Hat gyertya Karácsonyra

Életem legküzdelmesebb Adventje után végre úgy ünnepeltük Jézus születését, ahogy mindig is szerettem volna. Nem volt ünnep előtti rohangálás ajándékok után, idegeskedés, tülekedés.

Családunk összeült és megbeszéltük: idén az együtt töltött idő lesz ajándékként a fa alatt.

Négy napot töltöttünk együtt!

Hogy valami jelképes ajándék is legyen, közösen gyertyákat öntöttünk 24-én.

Mindenkinek ki kellett találnia, milyen technikával készíti el a sajátját. Mondanom sem kell, hatan, hatfélét készítettünk.

Olyan se volt még, hogy Szenteste napján hatan nyüzsögjünk a konyhában, mindenütt viasz, kellékek és egy tenyérnyi helyen kelljen az ünnepi vacsorát elkészítenem. Mindez jókedvűen, egymásnak tippeket adva, segítve.

Senki sem tudta, melyik gyertya kié lesz. Kihúztuk a neveket, majd mindegyiket a fa alá tettük.

A közös imádság után ki-ki odaadta az ajándékját. Jobban izgultunk, mint mikor sok sok becsomagolt meglepi várt a fa alatt.

Vacsora után zenét hallgattunk és a "gyerekek" kiskori hangkazettáit. Olyan emlékek jöttek elő, hogy sírtunk, kacagtunk egyszerre.

Csodálatos este volt...

Istennél nincs jobb pedagógus. Úgy jön közénk, hogy kedvet adjon a nehezéhez is, hogy aztán örök karácsonyunk legyen!

Örök szégyenünk

NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!

(A nemmel szavazók és a távol maradók táborához...)

Ne féljetek, nem megyünk haza
Minket már régen nem hív a Haza
Mely álmaink bölcsője, sirja volt
Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Ott a házaknak már nincsen ablaka
Mely múltba néz s jövőbe lát
Nincs, ki megfújná a trombitát
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Az már oly régen a másság temploma
És te is csak szolga, rab vagy ott
Bár zsebedben útlevél ragyog
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Irigység népe, te céda, te buta
A mi kincsünk nem lopott kacat
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hazugság népe, te gyáva, ostoba
Ahol mi élünk az mind magyar sziget
Koromsötétben virrasztó tüzek
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya
Sorsunk már régen nem sorsotok
Árulók, latrok, újgazdagok
Ne féljetek, nem megyünk haza

Ne féljetek, nem megyünk haza
Hol testvér a testvérnek farkasa
Ki hajnalig háromszor megtagad
Légy átkozott, légy gazdagabb
Ne féljetek, többé nem megyünk haza

Eladó magyar templomok!

Az Amerikába bevándorolt magyarok első kötelességüknek érezték, hogy az új hazában az Istennek emeljenek hajlékot, még mielőtt saját maguknak építettek volna házat. Létesült is a XIX. század végén, a XX. század elején magyar templom mindenütt, ahol a magyarok nagyobb számban letelepedtek Amerikában. Példájukat követték a későbbi kivándorlók is.

Azonban a beolvadás, a magyar közösségek fellazulása, az idősebb nemzedék fogyása, a fiatalabbak érdektelensége megtizedelte az magyar nyelvű amerikai egyházakat.
A megépült magyar templomoknak ma már alig fele van meg.
Vannak azonban olyan közösségek, amelyek, ha megfogyva bár, de törve nem, harcolnak a magyar örökség megtartásáért.

Tizenhárom Cleveland környéki gyülekezet most Veszélyeztetett katolikusok (Endangered Catholics) néven szerveződve minden szerdán tiltakozó gyűlést, szombatonként egyeztető megbeszélést tart. Ha nem járnak sikerrel, az épületek eladásra kerülnek, ahogy most a templomi kincseket kínálják árverésre.

Aki az eladó üvegablakokat és kegytárgyakat látni akarja, keresse fel a világhálón a http://www.church-inventory.com/inventory.php címet.

Ha Szent Istvánt, vagy Szent Lászlót ábrázoló ablakot szeretne, 7500 dollárért megkaphatja egyiket vagy másikat. Szent Erzsébetet már 2500-ért is meg lehet venni.

Lennon püspök magatartása a templomok bezárása terén nem új. Előzőleg Bostonban szolgált, ahol számos templomot megszüntetett. Ötben, éjjel-nappali virrasztással a tüntetők, akiknél az áldozás most pap nélkül történik, elérték, hogy a Vatikán elhalasztotta a döntést, de a püspök megfogadta, hogy ez nem fog Clevelandban megismétlődni.

A püspökség által eladásra kínált kegytárgyak között található egy: “Angels with crest and crown” 4 ezer dollárért. Jobban megnézve az angyalok által tartott koronás magyar címert láthatjuk ezzel a felirattal: Isten áldd meg a magyart, és vele szemben Justice for Hungary! Minthogy ez nyilvánvalóan kifejezetten magyaroknak jelentős érték, a Szent László Rend nevében Falk Viktor azt kérte, hogy legalább ezt az egyet adják oda a magyar közösségnek. A válasz rövid és elutasító volt:

"Request denied."

Pénz beszél...

forrás: http://www.gondola.hu/cikkek/68303

Krisztus Király Ünnepe

A katolikus egyházi évben a mai vasárnap Krisztus Király Ünnepe.
A neten sokat olvashatsz az ünnep kialakulásáról, jelentéséről, liturgiájáról.Épp ezért én most más szemszögből szeretném elmondani, mit jelent ez az Ünnep számomra.

Hajlamosak vagyunk a király szót összekapcsolni a gazdagsággal, hatalommal.
Kire mondják manapság, hogy gazdag? Aki hatalmas házban lakik, szolgák lesik a kívánságait, hatalmas a bankszámlája. Kinek van hatalma? Hát természetesen a gazdagoknak. Hiszen a pénzükkel, kiterjedt kapcsolatrendszerükkel - akiket ők "barátaiknak" neveznek - szinte bármit el tudnak érni.

Hogyan lehet tehát a ma emberének megmagyarázni Krisztus hatalmát?

Ha ezeknél a mennyiségi jellemzőknél maradunk, sehogy.
Még az sem pontos meghatározás, hogy hatalma annak van, akinek a parancsait teljesítik, engedelmeskednek neki, mégpedig mérlegelés nélkül. Egy klasszikus értelemben vett király parancsával nem merünk szembeszállni, hisz ő a király, a hatalom. Ha mégis, az bizony büntetéssel jár.

És most nézzük Krisztus királyságát!

Mondhatjuk, hogy Ő is parancsokat adott, mégpedig a Tíz Parancsolatot. Ám ezek nem az Ő úri szeszélye vagy érdekei miatt születtek, hanem a mi javunkra. Nem véletlen, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül magunkénak érezzük a betartását. Mert olyan normákat fogalmaz meg, amelyekre szükségünk van az élet dolgaiban való eligazodásban. A parancsok be nem tartása jogunkban áll és nem is feltétlen hoz büntetést napjainkban. Gondoljunk például a paráznaság bűnére.

Ellenkezőleg!

A mai "hatalmasok" szinte buzdítanak: "Élj a mának! Melegfelvonulás! Genderizmus!" - hogy csak néhány példát említsek.
El tudod-e képzelni egy ma hatalommal rendelkezőről, hogy önként engedje magát kínozni, megalázni és végül keresztre feszíteni?

Megtehette volna, hogy angyali seregeivel porrá zúzza ellenségeit.

Miért nem tette?

Mert meg akarta mutatni a valódi hatalmat.

Az ember szabad akarátanak hatalmát.

A szenvedés hatalmát.

Szabad akaratából vállalta a szenvedést.

Király létére!

Ma már senki sem emlékezne rá, ha nem ezt tette volna.
Értünk tette tehát, hogy pédát mutasson.

Kiutat.

Akkor is, ha minden kilátástalan.

És harmadnapra feltámadott!

Ha a megváltást az EU finanszírozta volna

Válság idején

(Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna...)

Az egyszerű életről, a mindennapos, csendes názáreti létről szeretnék beszélni. Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna, milyen komplikált lett volna! Mikor elterjedt a mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz. Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg. Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk. Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget.
Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Nincs a megtestesülés évekre előre pontosan megírt forgatókönyve évekre a Szűzanyának és Szent Józsefnek átadva. Isten csak úgy spontán odaszól, hogy menekülni kell Egyiptomba: nincs hiszti, nincs kiakadás. A Szent Család útra kel, mert ez az, amit éppen tenni kell.
A szülőföld iránti szeretetet is meg lehet tanulni a Szent Családtól, mert Egyiptomban a Szűzanya gondolkozhatott volna úgy is, hogy Alexandriában vannak a legjobb iskolák, a Megváltónak mégiscsak jó lenne, ha jó képzést kapna. Józsefnek amúgy is sikerült már egy kis egzisztenciát teremtenie, egyre több a megrendelés, ezért nem lenne jó visszamenni a poros sárfészekbe, Názáretbe. Jól ellesznek a nagyvárosban.
Milyen szép, hogy a Szent Család hazamegy! Mi fogadhatta őket otthon? A szent hagyomány szerint talán 5-6 évig voltak Egyiptomban menekültként. Gondolom, hogy a vesszőből, sárból épített kis kunyhójukat elmosta az eső, valószínűleg csak azt a domboldalt találták meg, ahol a kis kunyhójuk, házuk állt. Két kezük munkájával újraépítik a családi fészküket, és elkezdődik az élet.
Szeretem magam elé képzelni, kiszínezni ennek a názáreti életnek egy-egy mozzanatát, egy-egy jelenetét. Szeretem elképzelni, hogy a Világmindenség Ura odaáll az édesanyja elé, és azt mondja: „Anyu, kiengedsz a fiúkkal egyet focizni?” Amikor először elgondolkoztam ezen, egészen mellbevert, hogy a Világmindenség Ura eljött azért, hogy „ipiapacs, ki vagy ütve!” játékot játsszon, hogy kergetőzzön az emberek fiaival. És így van. Mielőtt Jézus egyetlen csodát tett volna, egyetlen nagy beszédet tartott volna, játszott az emberek fiaival. Olyan jó elképzelni, hogy szalad a kis Jézus elöl, utána a többi gyerek: „Meg vagy fogva, kis Jézus, bújjunk el, most te vagy a hunyó!” Ez mind olyan szép!
Szeretem magam elé képzelni, hogy a Szűzanya a mindennapi munkáját befejezve kihajol a kisablakon, és szól Jézusnak, hogy menjen és szóljon az atyjának, hogy jöjjön vacsorázni. Jézus odafut, és segít az apukájának elrakodni a szerszámokat. Leülnek a názáreti kis házban. Milyen egyszerű lehetett!
Úgy vélik, hogy a keresztesek megtalálták a Szent Család házát, melynek maradványait elhozták Olaszországba, Lorettóba. Úgy tartják, hogy a názáreti Szent Család háza egy kis barlang és előtte egy szobácska volt. Nem tudjuk pontosan, de úgy gondolom, hogy biztos van benne valamennyi igazság, hisz szél fúvatlan nem indul, és egyházilag dokumentált tény, így valószínű, hogy a názáreti házból vannak ott elemek.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy lélekben mi is próbáljunk odaülni a Szent Család mellé az asztalkához. Egy durva faragott asztal, mely Szent József keze munkáját dicséri. Az asztalon néhány agyagtányér, párolog benne a lencsefőzelék, megfogják egymás kezét, hálát adnak a Mindenhatónak a mindennapiért. Nekiülnek szerényen elkölteni a vacsorát. Milyen egyszerű! Ott nincs se mobiltelefon, se tévé, se légkondicionáló. Én mégis úgy gondolom, hogy ezek az emberek végtelenül boldogok voltak ott. Jó volt nekik együtt lenni.
Azt is szeretem magam elé képzelni, hogy kiültek a kispadra a ház elé, fölöttük ragyogtak a csillagok. A kis Jézus odabújt Máriához, és József elkezd egy csodálatos szép ószövetségi zsoltárt, énekelnek. Jó lehetett nekik ott. Egyszerű és szép.
Szeretem elképzelni, hogy Jézus egy kicsit nőtt, és az apukájával együtt dolgozik, fűrészelnek. A fűrész egyik végét fogja az Isten, a másikat az ember. Talán bölcsőt készítenek vagy asztalt, vagy talán koporsót, nem tudom… Olyan jó látni azt, hogy Isten együtt dolgozik az emberrel! Egy család.
Ha belegondolunk, Jézus Krisztus a hagyomány szerint harminc évig ezt a názáreti csendes életet élte. Abban az időben 28-29 év volt az átlagéletkor. Nagyon fiatalon haltak meg az emberek. Tehát Jézus egy egész emberöltőt egyszerű emberként élt le. Nem csinált semmi rendkívülit. A szentírás szerint az emberek azt mondják: „Nemde ez Mária és József fia, hát nem itt éltek közöttünk a rokonaikkal?” Tehát ha Jézus valami rendkívüli dolgot tett volna mint kisgyerek vagy fiatal, akkor egész biztosan mondták volna, hogy „Ez már gyerekkorában is annyi furcsaságot beszélt, nem is csoda, hogy most ide jutott.” De azt mondják, hogy Jézus olyan volt, mint mi, mint a többiek, élte a hétköznapi életet, és most hirtelen elkezd csodákat tenni. Csodálkoznak rajta. Harminc év názáreti csendes élet. Ez alatt a harminc év alatt a mi hétköznapi, egyszerű életünket Jézus Krisztus megszentelte.
Olyan érdekes, hogy a gonosz lélek felviszi Jézust egy templom tetejére és mondja: „Dobd le magad, az angyalok úgyis a tenyerükön hordoznak, te leszel a nagy sztár, mindenki hanyatt esik, hogy milyen ügyes vagy, hogy ilyen sereget senki nem tud csinálni!” Jézus azt mondja: „Távozz tőlem, sátán!” Tehát a feltűnő, a fényes, a csillogó dolgokat, a „tűzijátékokat” kerüli. Nem hiányzik neki, hogy ilyen extra dolgokkal szórakoztassa a közönséget. A hétköznapi emberek életét éli.
Jó elképzelni a huszonéves Jézust, ahogy a názáreti barátaival munka után leülnek és beszélgetnek: meghallgatja az emberek gondját-baját, figyel. Nem kapkodja el a választ, még nem érkezett el az ő órája. Milyen jó lenne, ha meglenne bennünk ez a végtelen türelem!
Názáreti csendes élet. Megvan-e a szívünkben a vágy ezek iránt a dolgok iránt? Az ember sokszor nézi a televíziót és egyébről se szól, mint gazdasági válságról, hogy milyen nagy a probléma, nincsen pénz, hogy így, hogy úgy, hogy amúgy. Erről eszembe jut egy vicc: A székely bácsi hazafelé menet a sötétben nekimegy a villanypóznának és elkezdi körbe tapogatni. Megy körbe az oszlop körül, és egyszer csak felsikolt: „Jaj, istenem, be vagyok falazva!” Kicsit ilyen ez a gazdasági válság: tényleg van egy akadály, de azon kívül még annyi irányba mehetünk, annyi szép dolog van körülöttünk, amit a Jóisten felkínál!
Milyen szép és csodálatos a családi élet! Milyen jó élni itt, Magyarországon a názáreti csendes életet! A Szűzanya és Szent József által kitaposott út mindannyiunk előtt nyitva áll. Hiszem, hogy azt, ami az embert igazán emberré teszi, a gazdasági válság igazán nem érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás… Az, hogy a szomszédból a barátaidat áthívd, és egy pohár sör mellett egyet römizzetek, kártyázzatok, egy jót beszélgessetek, ahhoz sem kell nagy befektetés. Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.
Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy „Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!” Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?” Éreztem, hogy megáll bennem valami. A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő! És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom…
Pár gondolat még a gyereknevelésről: milyen szép, hogy amikor a kis Jézus elveszik, nem esik Mária Józsefnek, „Milyen férfi vagy te, a teremtés nagy koronája, így lehet rád bízni a gyermeket!”. És ugyanígy József sem kezdi el, hogy „Mit tudom én, mit kokettáltál a Szentlélekkel vagy kivel, halvány gőzöm sincs, honnan az a gyerek, fújd fel, én elmentem!” Milyen jó, hogy ők nem így civakodnak! Megfogják egymás kezét, baj van, gond van, meg kell oldani. Összetartanak. Együtt indulnak el megkeresni a kis Jézust.
Képzeljük csak el, hogy eltelt egy nap, és nincs meg a kis Jézus. Összebújnak egy fa alatt (akkor nem voltak motelek), imádkoznak. Másnap folytatják a keresést, és harmadnap sem adják fel, nem mondják azt: „Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Úr neve!” Nincs bennük fatalizmus, hogy ha az Úr akarja, akkor megkerül, ha nem, akkor nem. Keresik a maguk kis egyszerű eszközeivel, hisz nem volt hangosbemondó, rendőrség. Keresik az Istent a földön.
Milyen szép, amikor megtalálják! A végtelen alázat, amivel köszöntik: „Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk?” A család békéje újból helyreáll. Azt írja a Szentírás, hogy hazamentek, és Jézus növekedett bölcsességben és kedvességben, a szülei és mindannyiunk örömére. Én azt gondolom, hogy még a názáreti csendes életbe is belefér néhány ilyen jeruzsálemi kiruccanás, aggodalom, nehézség, válság... Milyen szép, hogy nem egymásnak esnek ezek az emberek, hanem együtt oldják meg a feladatokat, gondjaikat és bajaikat! Nagy-nagy szeretettel és örömmel állítom mindannyiunk számára példaképül ezt a názáreti csöndes életet.
A kétezer év alatt nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember elé, mint a család. Ezt az életformát maga Jézus Krisztus szentelte meg. Adja az Isten, hogy ezen az úton járva a Kárpát-medencei magyar családok önmagukra találjanak! Ne olyan helyen keressék a boldogságot, ahol nincs, a kút mellett ne haljanak szomjan! Merjenek meríteni ebből az ajándékból! Merjétek szeretni egymást, merjétek megfogni a férjetek/feleségetek kezét, merjétek átölelni a gyermekeiteket, merjetek játszani, merjetek kirándulni, beszélgetni! Merjetek örvendeni annak, hogy ajándék vagy te is, és ajándék a melletted lévő családtagod is! Adja az Isten, hogy megújuljanak a Kárpát-medencében a magyar családok közösségei!

Ámen.

Böjte Csaba

Háromféle magyar

Háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.


Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.

Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.

Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.

(Wass Albert)

Álláskereső

Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China).
Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in Taiwan) megszárította a
haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte
aznapi feladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján, beült autójába (made in Germany) és mint már hónapok óta, álláskeresésbe fogott. Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made in France) és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet...


Napi gazdaságtan, egyszerűen.

"Made in China" - olvashatjuk nap mint nap.

Cipőnket, ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sőt lassan már a gyerekünket is Kínában csinálják.

Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek, végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával ismét hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a kétmilliárdnyi szorgos kéz egyike félmaréknyi rizs értékű fizetéssel teljen meg. Azonban mielőtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a környezetünkben.
Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34 évesen rokkantnyugdíjas a Feri, miért akasztotta fel magát a gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan?


Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk? Mert azt hisszük, hogy
spórolunk. Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van e az üvegben, azt vesszük meg, amelyik két forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is eladnánk és vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az kevesebbet fogyaszt.

Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a kínaiban és turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek meg olyat, amire nem az van ráírva, hogy London. Így aztán hamarosan érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is.
Érthető, nem akart konkurenciát saját magának.

Feri kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát. Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni.

Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej, mert inkább a bevásárló központban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is? - hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt meg.

Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja a városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen ám, de a büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az alamizsnánkat piára költi.
Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntözzük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a járgány nem akar normálisan működni?

Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy ez az egész mind-mind miattam, miattunk van.

Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a munkahelye.
És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát a szoba-konyhájához.
Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul, ha Józsi bá' által termelt tejet iszom, nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'. Így a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan.

És hogy nekem ebből még hasznom is lenne?
Nem meglepő, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az országnak.

A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát
és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen hasznos lenne
(ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt sem lenne hasznos).

Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyikre az van ráírva, hogy "Made in Hungary."

Az elsűlyesztett falu:(

A magyarokról!

Amit a magyarság szellemi értékekben a világnak adott, messze kimagaslik sok nagy nemzet teljesítményei közül is. Itt olvasható néhány idézet, hogyan vélekedtek rólunk az elmúlt századokban a világ kiemelkedő szellemiségei.

IBN RUSZTA arab lexikografus és földrajzíró 930 táján írja: "A magyarok turk fajtájúak és vezérük húszezer lovassal vonul harcba... A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Sok szántóföldjük van... Ezek a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk selyembrokátból való. Fegyvereik ezüsttel és arannyal vannak kiverve és gyönggyel berakottak."

BÖLCS LEO bizánci császár (866-911): "A magyarok a munkát, a fáradtságot, az égető meleget, fagyot, a hideget, minden nélkülözést tűrnek. Szabadságkedvelők és pompakedvelők."

LOTHARINGIAI REGINO apát Világkrónikájában (908) írta a magyarokról: "A fáradalmakban és harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen...karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szarujaikból, hogy lövéseik ellen aligha lehet védekezni... Természetük dölyfös, lázadozó... természetüknél fogva hallgatagok, készebbek a cselekvésre, mint a beszédre."

MIHÁLY SZÍRIAI PÁTRIÁRKA (1196): "A magyarok becsületesek, őszinték, életfenntartásukban okosak... nem szeretik a sok beszédet."

THEOPHYLACTUS SIMOCATTA (Histor. L. VII. C.8.): "A magyarok rendkívüli módon szentnek tartják a tüzet; a vizet és a levegőt tisztelik, a földet dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette (ez a Teremtő). Neki lovat, ökröket és juhokat áldoznak, és vannak papjaik, akikről azt tartják, hogy megvan bennük a jövendőmondás képessége".

LUITBRANDT cremonai püspök 910-ben írja, miután a magyarokkal egy éven át állandó érintkezésben volt: "gens hungarorum videlicet christiana..." azaz "a magyar nemzet nyilvánvalóan keresztény". Sankt Gallen-i Évkönyvekben (895-1060)

EKKEHARD írja: "Nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a mi kolostorunkban, mint a magyarok. Ételt és italt ugyanis a legnagyobb bőséggel adtak..." Régi bajor krónikából, a Lech-parti verség után (955) az ebersburgi erősségbe hurcolt ékességeiktől megfosztott foglyoktól elvett dolgokról (Szalay László- Mg. Tört.): "Eberhard gróf kiválogatván magának illetőségét, az arany nyakláncokból, melyekkel nyakukat ékesítik s az arany csengettyűkből, melyek ruházatjuk alját beszegzik, három font aranyat templomi ékességek készítésére ajándékozott."

GARDEZI perzsa író, 1050. körül: "A magyarok bátrak, jó kinézésűek, és tekintélyesek. Ruházatuk színes selyemszövetből készült, fegyverzetük ezüsttel bevont, fényt kedvelők."

TYRUSI VILMOS püspök, aki feljegyezte az első kereszteshadak átvonulását, írja krónikájában: "A magyarok keresztények, békességes, jóindulatú, jómódú emberek."

PIERE VIDAL provencei trubadur a XII. században járt Imre királyunk(1196-1204) udvarában és így írt hazánkról: "Hogy felvidítsam életemet, elmentem Magyarországra, a jó Imre királyhoz. Ott jó hajlékot találtam, becsületes, jólelkű barátokat és szolgákat."

DANTE (1265-1321) az Árpád-házi királyok utáni trónöröklési harcoktól sújtott Magyarországra küldött üzenete: "Ó, boldog Magyarország, ne engedd tovább gyötreni magad!"

II. PIUS pápa Hunyadi János seregének világjelentőségű nándorfehérvári diadal után (1456) írja III. Frigyes császárhoz küldött levelében: "Magyarország a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védője."

BONFINI (1425-1502): "Az írók a kegyetlenség minden nemét ráfogják a magyarokra, kivéve mindkét nem szemérmének megfertőztetését, melyet otthon úgy, mint a táborban kerülték."

JEAN LEMAIRE DE BELGES francia író 1511-ben írja: "Magyarország a kereszténység védőbástyája."

Az angol ROBERT JOHNSON 1616-ban: "Ez az egy királyság többet tett az ottomán ambíciók csökkentésére és az ottomán szerencse megakasztására, mint a többi összes keresztény államok együttvéve."

MONTAGU MÁRIA, (Wortley angol követ felesége) írta 1717-ben: "A magyar hölgyek sokkal szebbek, mint az ausztriaiak, s az összes bécsi szépségek Magyarországból kerültek ki."

MILTON (1608-1674), az Elveszett Paradicsom szerzoje: "Büszke vagyok arra, hogy Magyarország és Anglia között kulturális kapcsolat áll fenn."

MONTESQIEU (1648-1755): "A magyar híres szabadságszeretetéről, nemes és nagylelkű jelleméről, hősi bátorságáról. Vendégszeretetének legendás híre van."

JULES MICHELET (1798-1874): "A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.""

EDUARD SAYOUS (1842-1898): "A nyugati nemzeteknek hálával kell elismerniük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket Magyarország tett a civilizációnak, először, amikor testével vetett gátat a barbarizmusnak, majd midőn tántoríthatatlan bátorsággal ragaszkodott szabadságához."

Az angol G. HERRING 1838-ban kiadott útirajzában írja: "Magyarország gátja volt a török terjeszkedésnek, bölcsője az alkotmányos szabadságnak és a vallási türelemnek." SAINT RENÉ

TAILLANDIER (1817-1879): "A magyar nemzet nem pusztulhat el, s ha sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni."

R. BACKWILL angol politikai író írja 1841-ben: "Magyarország foglalja vissza helyét a nemzetek között, és legyen az, ami régente volt: Európa legbüszkébb védőbástyája."

VICTOR HUGO (1802-1885): "Magyarország a hősök nemzete, Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése."

BISMARCK német kancellár (1815-1898): "Különös nép a magyar, de nekem nagyon tetszik."

THEODEORE ROOSEVELT (1858-1919), az Egyesült Államok elnöke, 1910-ben Magyarországon tett látogatásakor kijelentette: "Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért."

ELISÉE RECLUS (1837-1916): "Magyarország rendkívüli előnye, hogy szoros értelemben vett földrajzi egység. A magyar királyság földrajzi szempontból Európa egyik legösszefüggőbb területe. Bármint alakuljon is a közép-európai államok sorsa, bizonyos, hogy a magyarság mindig a legjelentékenyebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körülvett óriási arénában." PAUL

TOPINARD antropológus, 1881-ben kiadott első antropológiai kézikönyvében írja: "Mai napság a műveltebb magyar családok arcvonásai a legszebbek közé tartoznak egész Európában. A közepesnél valamivel nagyobb termetű, jól megtermett testalkatúak, szabályos arcvonásúak, barnás vagy fehéres bőrszínűek, barna hajúak és szeműek,... anthropológiai szempontból az eddigi adatok a finnekkel való rokonság ellen tanúskodnak..."

HANS NORMAN 1883: "Magyarország összes népei közül kitűnnek az igazi magyarok... jó alkatú, kemény izomzatú emberek, nemesek, mintegy márványból faragottak... szemeik tüzesek".

VAUTIER francia politikus a 20. század elején írja: "Magyarország múltja fényes, de a jövő még dicsőbb sorsot tart fenn számára. E jobb sorsra érdemes nemzetet Ausztria úgyszólván elfalazta Európától, hogy egyrészt annál szabadabban kizsákmányolhassa, másrészt, hogy a külföld a függetlenség után sóvárgó magyarság panaszait meg nem hallhassa."

PAYOT: "Magyarország csodálatra méltó földrajzi egység, amelynek egyes részei összhangzatosan egymásra vannak utalva, és nem szakíthatók el az egész sérelme nélkül."

D'ANNUNZIO olasz költő 1926-ban: "Mindaddig, amíg Magyarországnak nem szolgáltatnak igazságot, a Duna-medence kérdéseit nem lehet véglegesen rendezni. A háború igazi megcsonkítottja Magyar-ország."

G. FERRERO olasz történetíró (1871-?): "Magyarország ezeréves állam, történelmi és földrajzi egység, évszázadok által összeforrasztva, és belső vonzóerők által összetartva, amit sem fegyver, sem toll máról holnapra föl nem bonthat."

I. GARVIN angol publicista 1925-ben írta: "Valamennyi legyőzött nép közül a tehetséges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors."

LORD SYDENHAM, az angol felsőház tagja 1927-ben kiadott könyvében írja: "A legélénkebb részvéttel nézem ezt a dicsőséges múltú büszke népet, amely most a kisantant jól felfegyverzett népeinek gyűrűjébe van bezárva."

LORD ROTHERMERE 1927. június 27-én a Daily Mailben írja: "Az új európai határok igazságtalansága állandó veszedelme Európa békéjének, és azok a kezek, amelyek a mai politikai helyzetet létrehozták, a jövő háború magvait hintették el."

HANS KUITERT holland újságíró véleménye a magyarokról 2001. július 31-én jelent meg a "De Telegraaf"-ban: "A nacionalizmus gyakran ellenérzést vált ki a világban: másokkal szembeni felsőbbrendűség érzését sejteti s olyan kellemetlen nevek kapcsolódnak hozzá, mint Hitleré, Milosevicsé és - néhány palesztin számára - Sharoné. A magyar nacionalizmus azonban más természetű, veszélytelen jelenség. A magyar nacionalizmus ugyanis a Marsról jön. A Marsról, a nap negyedik bolygójáról, ahová a NASA áprilisban kutató szondát indított, noha kutatás végett elég lett volna egy Concordot küldeni Budapestre. Hisz Magyarország a Földre szállt Mars s a magyarok olyanok, mintha földöntúli elmék lennének: virtuózok a számítástechnikában, briliáns tudósok, akik Nobel-díjakat nyernek, kiváló matematikusok. Egyszóval ha igaz a mese - az emberiség krémje.

ISAAC ASIMOV egy óvatlan pillanatban ezt mondta róluk: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok." Voltak, akik még ennél is messzebbre mentek, s azt állították, hogy a földöntúliak már valóban köztünk élnek, csak magyaroknak mondják magukat... Az Európai Unió előre látása tehát, úgy tűnik, messze túlszárnyalta akár az ifjabb Bush, akár Putyin legmerészebb álmait. Az EU ugyanis Magyarországgal nem egy más államokkal körbevett sztyeppés országocskát hívott az európai népek nyikorgó szövetségének sorába, hanem egyenest a földöntúliak országát. Mert mi más is lehetne a magyar lelemény magyarázata, mint hogy a magyarok olyan briliáns elmék leszármazottai, akik a Marsról érkeztek? Csak így eshetett meg, hogy ők adták az emberiségnek az internetet, a computernyelvet, a modern repülőket, az atomfegyvereket és egyéb találmányokat. Én személy szerint nagy rokonszenvvel figyelem ezt a fajta ártatlan nacionalizmust, hisz nem akar más országokat meghódítani, nem vezet tömegsírokhoz és az ENSZ Büntető Törvényszéke elé kerülő vádakhoz. Csak arról szól, hogy hinnünk kell magunkban - még ha olykor azt gondolják is rólunk, s olykor mi magunk is akképp vélekedünk, hogy talán a Marsról jövünk."

ENRICO FERMI olasz atomfizikus (1901-1954): Amikor Fermit megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"