Tanulságos történetet olvastam.....
"Blöki, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt. A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Melinda zokogott és csak arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Blöki.
Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek, hogy amikor Blöki a Mennyországba érkezik, Isten felismerhesse.
Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk, és a lányom elkezdte diktálni a levelet:
Kedves Isten!
Megkérlek, vigyáznál a kutyámra? Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban. Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy nekem adtad őt, akkor is, ha végül nagyon megbetegedett.
Remélem, hogy fogsz vele játszani. Blöki szeret a labdázni és úszni. Küldök róla egy képet, így amikor meglátod, tudni fogod, hogy Ő az én kutyám. Tényleg nagyon hiányzik...
Szeretettel, Melinda
Beletettük a levelet a képpel együtt egy borítékba és megcímeztük: Istennek, Mennyország
Feladónak ráírtuk a nevünket és a címünket. Ezután Melinda jó pár bélyeget rárakott a borítékra mondván, hogy sok bélyeg kell ahhoz, hogy egy levelet a Mennyországba elvigyenek.
Aznap délután a lányom be is dobta a levelet a postai levélgyűjtő ládába.
Pár nappal később megkérdezte, hogy vajon Isten megkapta-e már a levelet?
Azt válaszoltam, hogy minden bizonnyal.
Később az ajtó előtt a verandán találtunk egy aranyszínű papírba csomagolt dobozt, ismeretlen kézírással Melindának címezve. Melinda kinyitotta a csomagot. Volt benne egy könyv: Mr. Rogers - Amikor egy háziállat elpusztul.
A belső oldalára oda volt ragasztva a felbontott boríték, benne a levéllel, amit Istennek írtunk. A másik oldalon pedig a kép Melindáról és a kutyáról, és egy üzenet:
Kedves Melinda!
Blöki rendben megérkezett a Mennyországba. Igazán nagy segítség volt a kép, amit küldtél, rögtön felismertem őt! Blöki már nem beteg. A lelke itt van velem, mint ahogyan a te szívedben is mindig ott lesz.
Blöki nagyon szeretett a kutyád lenni. Mivel nincs szükségünk a testünkre itt a Mennyországban, nekem sincs zsebem, ahova a képet, amit küldtél, eltehetném, így visszaküldöm neked ebben a kis könyvben, hogy neked is legyen valami, ami emlékeztet rá.
Köszönöm a csodálatos levelet és köszönöm anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem. Csodálatos anyukád van! Személyesen választottam ki neked! Minden nap küldöm áldásaimat és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek!
Egyébiránt nagyon könnyen megtalálható vagyok. Ott vagyok, ahol szeretet van.
Szeretettel, Isten"
5 megjegyzés:
Kedves Semilin, engedd meg, hogy egy gyerekkori könyvélményemet megosszam veled a szép írás kapcsán. Eric Knight: Lassie hazatér.
"Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is. Így aztán Joe Carraclough, amikor e napon átvágott az iskolaudvaron, nem akart hinni a szemének. Megrázta a fejét. Pislogott. Öklével megdörzsölte szemét, mert azt hitte, hogy a szeme káprázik. Lassie közeledett az iskola felé.
Joe-nak földbe gyökerezett a lába, olyan csúnya volt ez a kutya. Miközben járt, zihálva kapott levegő után, feje és farka majdnem súrolta a földet. Inkább mászott, mint futott feléje; minden lépés külön erőfeszítésébe került. De mégis lépett, egyet, még egyet, míg csak oda nem ért a kapu elé. Lezuhant, és nem mozdult onnan.
Joe csak ekkor tért magához. Ha ez álom, akkor is tennie kell valamit. Álmodva kell valamit tennie.
Végigrohant az udvaron, és térdre hullott. És csak most, amikor ujjai megérintették és végigsimították a kutya szőrét, csak most hitte el, hogy valóságot lát. Lassie eljött érte!
De micsoda kutya volt ez! Nem a kiállításra szánt, háromszínű, csillogó szőrű skót juhászkutya, mely okosan hegyezi fülét hosszúkás, szép arca fölött! Nem az a Lassie volt, mely éberen csillogó szemmel, jókedvű ugatással üdvözölte gazdáját. Ez egy erejét vesztett kutya volt, mely megpróbálta fölemelni fejét, de ez a fej nem akart fölemelkedni; megpróbálta a farkát csóválni, mely tele volt sebekkel és bogánccsal, megpróbált mindent, de csak egy gyenge, boldog sírós vinnyogásra futotta az erejéből.
Az ösztön, mely idáig űzte végre megnyugodott. Célhoz ért, itt volt végre, azon a találkozón, ahová egy élet megszokása vonzotta, s egy kéz simogatta, az a kéz, mely már oly rég nem érintette őt."
Ez rendkívül megindító.... Jó volt olvasni, köszönöm!
Köszönöm Zöldmimóza! Tudod, mikor elkezdtem ezt a blogot, nem gondoltam volna, hogy bárkit is érdekel. A hozzászólásaid alapján úgy érzem, nem vagyok egyedül ezekkel a gondolatokkal és ez jóóóó! Valamilyen szinten összetartozunk és ebből kéne még sok-sok ma Magyarországon....
Köszönöm.
A szeretet mindenkit összetart a Teremtő akarata által. Amikor esetleg nem ezt érzed, akkor a szeretet hiányát érzed. Minden olyan gondolat viszont, ami a szeretetről szól, újra összeforraszthatja az emberek között a teremtett lelki kapcsokat.
Nagyon megható történet.
Köszönöm,hogy olvashattam.
Megjegyzés küldése