János a Mester nagy szívén pihen,
E tiszta szíven, e csöndes szíven
Pihen, de lelke a holnapra gondol
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!
Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg
S megszegi az utolsó kenyeret!
(Juhász Gyula: Az utolsó vacsora)
1 megjegyzés:
"Tudván Jézus, hogy eljött órája, - szeretetnek jelét reánk hagyta:
gyolcskendővel magát felövezte, - apostolok lábát mosni kezdte.
Ő, A Mester szolgál tanítványnak, - bűnös voltát nem nézi Júdásnak.
„Íme, ezzel példát adtam néktek, - amit tettem, ti is azt tegyétek!”
Azért mi is egymást így szolgáljuk, - alázattal egymás lábát mossuk,
egymás terhét jó szívvel viseljük, - Mesterünknek parancsát kövessük"
XVI. századi ének
Megjegyzés küldése