Az alábbi versre János hívta fel a figyelmem, érdemes elgondolkodni rajta...
A rámcsodáló arcok szembe fordúltak,
a hódoló szemek fejszét meredeznek,
a szavazó szájak pereatot üvöltenek.
Magyarságom életalmájáról,
le akarják hámozni a magyart.
Magyarnak: alma, emberek: gyümölcs;
szabjátok, vágjátok, zúzzátok,
minél mélyebbre juttok, annál almább:
s legmélyén, a kis barna magban,
az egész terebély almafa ott van s
ágadzik, bogadzik, leveledzik s
gyümölcsöz nektek.
Nyugalmukban megzavart boldogok
az Igazság tömérdeksége tövén
galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek.
Igazság mind: igen,
de az Igazság hulló törmelékei,
árnyékában tengődő igenek.
A fa enyém, az egeket verő,
melynek ágain madarak fészkelnek
s gyümölcsén élnek. A fa enyém
s ti mindenek, övéi és evői,
én vagyok a Fa.
És létem kiterítem, jöjjetek,
gyönyörködjetek, vígadjatok,
lakmározzatok rajtam!
(Móricz Zsigmond)
3 megjegyzés:
Kedves Semilin!
Örülök hogy felfigyeltél erre a gyöngyszemre az ajánlásom alapján és a blogodra is feltetted :)
Szerintem kevesen ismerik nagy magyar írónknak ezt a fantasztikus költeményét. Van egy szó a versben, ami nekem értelmezési gondot jelentett. Ez a "pereat" szó. Ez a latin szó azt jelenti, hogy "vesszen el!", ami egyébként a sokunk által ismert "vivát" ellentéte.
Nekem nehéz ez a vers, lehet, hogy már késő van..
A Magyar irodlom története 1905-től 1919-ig kötetben így írnak Móriczról: "Az irodalmat nem mesemondásnak, nem is csak erkölcsi és politikai ideálok hirdetőjének tekinti, hanem, miként Ady, a nemzet lelkiismeretének."
Megjegyzés küldése