A legnagyobb bolond

Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelıen udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerően csak annyit fűztek hozzá:

,,Hiszen ő bolond!”

Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta:

– Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.

A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon aztán megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt:

– Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.

– Nem akarok – válaszolt a király –, hanem kell!

– Bizonyára hamarosan visszatérsz.

– Nem. – sóhajtott a király

– Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.

– No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak.

A király a fejét rázta.

– Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást.

– Ó, akkor te valószínőleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra!

– Már régóta tudtam.

De, – mint mondtam – sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.

A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt:

– Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát!

Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok.

Király, te vagy a legnagyobb bolond!