Levél Gyermekemnek

Talán már Magad is szülő vagy, mikor olvasod soraimat. Azért írok most, sok-sok évvel korábban Neked, hogy értsd, hogyan is szeretlek, és hogy én is megőrizzek minden pillanatot, amit Veled tölthetek. Lásd, biztosan emlékszel, mikor kicsi voltál, naponta játszottuk a kérdezz-feleleket.
- Tudod, mennyire szeretlek?
- Minden nap egy kicsikét jobban! – megfejthetetlen csoda, de így van ez.
Igézet, ami fogva tart, mióta először a karomban tarthattalak. Ismerem pontosan a bőröd tapintását, minden sebhelyedet. A hajad puhaságát, a hangodat, ahogy születésedtől máig változott.
Tudom milyen, amikor hozzám szólsz, hozzám bújsz, tőlem kérsz. És a tekinteted, amikor figyelsz, mert szólok hozzád, mesélek neked vagy magyarázok. Akkor is, amikor nem figyelsz rám, amikor százszor mondom el ugyanazt. Amikor bevallasz valami apró-cseprő ügyet. Amikor szigorú vagyok vagy mérges én akkor is Veled vagyok és szeretlek Téged!
Annyira szeretném jól csinálni! Néha valóban úgy érzem, hogy topon vagyok. Hogy boldog a lelked, elégedett. Olyankor én is szárnyalok. Máskor elszúrom. Te is érzed, hogy mehetne minden jobban. Gondterhelten elrévedezek: vajon mi marad belőlem Benned? Mit mesélsz majd, ha kérdezik, milyen volt az anyukád? És még inkább, mit őrzöl majd a szívedben? Úgy szeretném, hogy öröm, biztonság és fészek legyek számodra, amíg élek – és később, az emlékem ugyanúgy.
Én itt őrizlek magamban. Attól az áldott perctől, amikor megtudtam: a szívem alatt hordalak. Ajándék, hogy a vonásaidban látom magamat és a szüleimet. Az arcod az otthonom. Van ez a nagy, csodaszép és olykor kegyetlen világ. Vagyok benne én, és már jó ideje vagy benne Te is és itt van a kettőnk között élő törhetetlen szeretet. Néha jó volna belekiabálni a végtelenbe a hétköznapi csodát, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy anya lehettem! Éppen a Te anyukád. Bárcsak tudnék így szeretni mindenkit és mindent, ilyen tiszta, mély és halhatatlan szeretettel, mint Téged! De akárhogy erőlködöm, ez csak Neked jut a szívemből.

Ölellek: Anya

(forrás: Naszvadi Judith)

Emlékszel?

Amikor elhoztál "azoktól", mert nem bírtad nézni, hogy a befagyott vizet nyalogattam a tálkámban hozzákötöttél az előszobai radiátorcsőhöz.
Attól féltél, ha beengedsz a lakásodba, az életedbe is beengedsz és azzal többé majd nem tudsz kitenni se innen, se onnan.
És mennyire igazad volt.
Mert amikor ötpercenként odajöttél megsimizni, és este elém tetted a vacsorámat... már tudtuk.
Te is, én is. Hogy egy hónap sem kellett és már fotelem volt a nappaliban.
És trónom a szívedben.
Sokszor néztünk mi már egymás szemébe.
És te már tudod, hogy mi kutyák is tudunk sírni.
Csak mi másképp tesszük, mint az emberek.
Mi a szívünkkel, a lelkünkkel sírunk veletek.
Csendben nyüszítve jajgatunk, vigasztalunk.
Mi vagyunk a legnagyobb lélekgyógyászok kerek e világon.
Mert minket akkor is sétálni kell vinni, ha esik, ha fúj, ha sírsz.
Nincs kifogás, mi terelünk.
A jó irányba. Megmutatjuk, ha szeretsz, szeretve vagy. Mi vagyunk a ti négylábú terapeutáitok.
Nem az embereknek kell elhinni, akik szavakkal mondják el, hogy jobb lesz.
Nekünk hidd el, hogy sosem vagy egyedül.
Ameddig mi vagyunk, addig nem.
És mi itt leszünk veletek....Veled. Mindig.
Cserébe csak annyit kell tenned, hogy szeretsz minket te is egy kicsit.
Mert mi nagyon szeretünk benneteket!

Nélküled

A ceruza öt értéke

A gyermek nézte a nagyapját, amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle: - Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz? Nagyapja félbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának: - Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, amikor megnősz. A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta. - De ez olyan mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam! - Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.

Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha ne feledd, hogy létezik egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.

A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.

A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitörüljük azt, ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz, egyenes úton.

A negyedik érték: A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt, ami benned történik.

És végül az ötödik érték: Mindig nyomot hagy. Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani.

Válságkezelés - így is lehet

"Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:

Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....

Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!"

Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér