2009. április 9., csütörtök

Hazánkért!

Keresztút a magyar és a szomszédos nemzetekért
2009 Nagyböjtjében


Könyörülő irgalom Istene! A Magyar és a Szomszédos Nemzetek Egyházainak pásztorai, akik a tőled kapott küldetésüket akaratod szerint kívánják teljesíteni, és akik a rájuk bízottakért is felelősséget éreznek, így tanítanak minket: "Nemzeteink nagyon nagy bajban vannak, csak Isten irgalma menthet meg minket.”
A jelenlegi világválság gondja, az elmúlt évszázadok és évtizedek katasztrófáinak és kudarcainak sorozata, a vérengzések és megaláztatások súlyosan nehezednek ránk és a szomszéd testvéreinkre. Ez seb, amely máig is sajog, még mindig nem gyógyult be. Az egymással szembeni bizalmatlanság, rosszindulat és ezek eredményeképpen a reménytelenség bűne és a csüggedés kísértése van jelen közöttünk napjainkban. A közös nehézségeinkkel, legfőképpen a keresztény szellemiség Európa-szerte tapasztalható háttérbe szorításával szemben pedig nem tudunk saját és szomszéd testvéreinkkel közösen fellépni.
Add, hogy keresztúti ájtatosságunk engeszteljen az elkövetett bűnökért, és engedd, hogy Nagyasszonyunknak és nemzetünk szentjeinek közbenjárása által mindannyiunknak a lelki megújulás útján tett lépéseit erősítse.
Ámen.


I. állomás
Pilátus halálra ítéli Jézust

Urunk, Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik közömbösek, rosszakaratúak, akik nem ismernek és nem is akarnak megismerni Téged.
Jézust körülveszik a rosszakaratú emberek, akik hamis előítéleteikre alapoznak, akik mások rosszindulatú, megalapozatlan tanácsaira hallgatnak. Pilátus szinte közömbösen szemléli az eseményeket, felszínes, szinte választ sem váró a kérdése: Mi az igazság?
Európa-szerte találkozunk ma is ilyen viselkedésmóddal, olyan emberekkel, akik az Úrral és Egyházával szemben így viselkednek. A világi törvényekre hivatkozva, az alázatot félredobva, támadják egyházadat és azon keresztül Téged. Mi pedig számos alkalommal nem krisztusi módon válaszolunk nekik.
Könyörülő irgalom Istene! Bocsásd meg, ha példamutatásunk hiányával vagy felszínes tanúságtételünkkel eltávolítottuk tőled embertársainkat!

II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik megtagadnak, nyíltan, durván ellened támadnak, és trágár módon káromolnak.
A vállán keresztet hordozó Mester szenvedését a harsogó tagadás, a kétely szavai, a szidalmak méginkább nehezítik.
Nap mint nap tapasztaljuk, hogy országunk és a környező országok egyes politikusai a keresztény eszmeiséget durván támadva a szentírás tanítását elvetve nyilatkoznak, döntenek és hozzák meg a törvényeket. Nem figyelnek oda szavaik súlyára, amikor saját és más nemzetiségű felebarátaikhoz szólnak, pedig elevenen kellene élni szívünk mélyén a szentírási tanításnak: minden kimondott szóról számot kell egyszer adnunk.
De nekünk is számot kell majd egyszer adnunk, hogy kiálltunk-e hitünk mellett, az ajkunkat elhagyó szavak hány alkalommal voltak méltatlanok az Istenhez, hányszor bántóak felebarátaink számára.
Könyörülő irgalom Istene! Bocsásd meg, amikor mi magunk figyelmetlenségünkben nem adjuk meg szent nevednek a tiszteletet, és kérünk, könyörülj azokon, akik "nem tudják, mit cselekszenek" ellened a beszédjükben és tetteikkel.

III. állomás
Jézus először esik el a kereszttel

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akiknek a test, a pénz, az alkohol, és a kábítószer az istenük.
Jézus a mi bűneink terhétől a nehéz kereszt alatt elesik. Teste még inkább magán viseli a szenvedés nagy terhét. Az elesés, a nagy fizikai próbatétel egyre inkább megközelíti azt a határt, amit még el tud viselni.
Napjainkban hányszor és hányan taszítják önmagukat a test, a pénz és a különféle élvezetek rabságába! Felszínesen gondolkodva úgy vélik, önmagukat fedezik fel, gondjaik megoldását az alkohol mámorába akarják fojtani, de rövidesen jelentkezik a kiábrándultság érzése és tudata. Milyen elszomorító, amikor felelős politikusokat érünk tetten akár itthon, akár határaikon túl, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás után felelőtlen, másokat durván szidalmazó kijelentéseket tesznek.
Könyörülő irgalom Istene! Bocsásd meg, amikor felebaráti szeretetünk területén lebénultunk, és nemtörődömségből, vagy a megvetés miatt elkerültük az élvezetek szenvedélybetegeit. Segíts, hogy egy jó szó, egy kedves gesztus, egy apró szeretet-tettünk a te üzenetedet hitelesen közvetítse számukra!

IV. állomás
Jézus Szent Anyjával találkozik

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik házasságtörésben élnek.
Jézus találkozik édesanyjával a keresztúton. Minden olyan emléke felszínre kerül, ami hozzá kapcsolja őt. Talán gondolataiban ott van a kánai menyegző vidám perceinek az emléke is. Akkor együtt osztoztak egy házaspár örömében, és az édesanyai közbenjárásra csoda történt, szeretetből.
Napjainkban hányan megmérgeznek egy-egy házassági kapcsolatot könnyelműséggel. Milyen sokan és sokszor elnézik, lényegtelenné teszik a házassági kapcsolat elleni bűnöket. A hazai és a külhoni média pedig az emberi szabadság visszájára fordításával még a természetellenes kapcsolatokat is támogatja.
Könyörülő irgalom Istene! Bocsásd meg, ha közömbösségünk, a gond, baj iránt megmutatkozó bűnös távolságtartásunk miatt tönkremennek a szentségi pecséttel megerősített és szereteteddel megszentelt emberi kötelékek, vagy természetellenes párkapcsolatok jönnek létre. Add, hogy mindig és mindenütt nagyra értékeljük, szóljunk érte és védjük a házasság szent emberi szövetségét!

V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik nem fogadják el a gyermekeket, akikkel megajándékozod a házasságukat.
Jézus a szenvedés pillanataiban sincs egyedül. Cirenei Simon volt az, aki segítségére sietett, akiről csak a leglényegesebbet tudjuk, azt, hogy segített: Igyekezett könnyebbé tenni az Üdvözítőnek a szenvedés útját.
Évről-évre hányan nem fogadják el a családi életet gyermekekkel megajándékozó Teremtő áldását. Tapasztalhatjuk, hogy határainkon belül és kívül ma már sokan nemhogy a nagycsaládot de egyáltalán a gyermeknevelés szép, áldozatos feladatát sem vállalják. Nem akarják látni a gyermekek szeretetével gazdagított életútnak sok szép és nemes pillanatát.
Könyörülő irgalom Istene! Áldd meg azok példamutatását, akik elfogadják áldásodként a születendő életet, a jövő - velünk is törődő - nemzedékét. Add, hogy a sok jó példa oszlassa el a gyengék kételyeit, merjenek az élet ajándékával szemben nagylelkűek lenni.

VI. állomás
Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik magzatgyilkosságot követnek el.
Veronika, a jámbor asszony, akinek neve is utal feladatának szépségére, Isten Szenvedő Szolgájának véres arcképét kapja ajándékul. Az irgalom ajándékozója az Irgalom megajándékozottja lesz.
Már sok-sok év óta számos honfitársunk határon innen és túl, az egyik legszörnyűbb vétket követi el: megöl egy védtelen, oltalomra szoruló életet. Távol áll tőlünk az ítélkezés, ez az Isten dolga. A magzatok talán még ki sem alakult arcképe egy életen át ott él majd az életet elutasítók szívében.
Könyörülő irgalom Istene! Bocsásd meg a több millió magzatgyilkosságot, amivel bűnös módon szembeszállt veled sok mai magyar ember, s ezáltal talán a földi haza sírásója is lett. Add, hogy bátorító szavaink, emberi vagy intézményes segítségnyújtásunk engedjen megszületni sok "majdan téged dicsérő, embertársait segítő" gyermeket.

VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik a kicsi gyermekeket megbotránkoztatják és megrontják.
Jézus szenvedését szemlélve kemény szavai visszhangoznak lelkünkben: "Jaj annak, aki egyet is megbotránkoztat a kicsinyek közül".
Ő még akkor is, amikor emberileg küzdött fáradtságával, kérte: "Engedjétek hozzám a kisgyermekeket!", hogy értékesebbé tegye őket!
Napjainkban hányan állnak komolytalanul, bűnös könnyelműséggel a gyermekekkel szemben! Elfeledik felelősségüket, feladatuk szentségét. Vannak, akik sátáni gonoszsággal a gyermekkereskedelemtől sem riadtak és riadnak vissza. A gyermekben Isten a jövő szépségét és az ember szabadságának értékét rejtette el, ami arra vár, hogy majd gazdagítsa az általa teremtett világot.
Könyörülő irgalom Istene! Add, hogy a gyermekek iránti őszinte szeretetünk, figyelmes gondoskodásunk, a nevelésükért, személyiségük formálásáért, értékesebbé tételéért vállalt áldozataink a Te gondviselő jóságodból fakadjanak!

VIII. állomás
Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat
Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik nem akarnak dolgozni, és csak élősködnek.
Jeruzsálem leányai és asszonyai együttérzésüket hozzák a kereszthordozó Jézus elé. Nem elutasító, hanem a lényeget megláttatni akaró módon szól Jézus: magatokat és bűneiteket sirassátok. Ezek az asszonyok az élet különféle területein bizonyára helytálltak a kötelességteljesítésben, de most valamit ezen felül is akarnak tenni.
Ma is sokan a kényelemszeretet hamis értelmezéséből a tétlenséget, a kötelességek teljesítésének elmulasztását választják. Dolgozhatnának, a teremtő Isten munkatársai lehetnének elvégzett munkájuk által, de nem ezen az úton járnak.
Könyörülő irgalom Istene! Te a kötelességek képességeink szerinti teljesítését elvárod minden embertől. A jól végzett munka, az alkotás örömével mindenkit meg akarsz ajándékozni. Segíts, hogy akaratodat mindenki felismerje és kövesse!

IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik másokat megrágalmaznak.
A szeretet legnagyobb üzenetét a keresztúton és a kereszten hirdető Megváltó harmadszor zuhan a föld porába. Akinek minden szava, tette a szeretetet hirdette, borzalmasan szenved. A Mester is szenvedett a rágalmazó szótól, mikor ördögi együttműködéssel vádolták meg a csodatételekkel kapcsolatosan; amikor falánknak és borisszának nevezték, s amikor küldetését kigúnyolták.
Napjainkban is a rágalmazó szó, amely valótlan alapon állva rossz hírt kelt, becsületet vesz el, emberi hírnevet mocskol be, szörnyű fegyver. Emberi kapcsolatok megmérgezője lesz és a médiában, a sajtótermékekben társadalmi méreteket öltve rombol határainkon belül és kívül egyaránt.
Könyörülő irgalom Istene! Add, hogy szavaink építsék, szépítsék a teremtett világot, és az emberi kapcsolatok, az igazságon alapuló és a szeretet jegyében történő párbeszéd eszközeivé váljanak.

X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik másokat meglopnak, megcsalnak.
A Mestert megfosztják ruháitól. Ezzel minden anyagi tulajdonától megfosztják. Tudjuk, hogy Ő és tanítását követő barátai az anyagiakat eszköznek és nem célnak tekintették.
Napjainkban sokan a vagyonszerzés könnyelmű módját választják. Elvenni mástól azt, amiért megdolgozott, amiért szenvedett, minden bűntudat nélküli üreslelkűségre, embertelenségre vall. Lehet, hogy a becstelenül szerzett vagyon a pénztárcát megtölti, de az ember énjét kifosztja. Elszomorító, hogy határainkon belül és túl szinte társadalmi méreteket ölt a harácsolás, a mások kifosztása. Ezekre a szinte égbe kiáltó bűnökre vajon felhívtuk-e az elkövetők figyelmét?
Könyörülő irgalom Istene! Add, hogy helyesen használják fel az emberek a mulandó javakat. Add, hogy az emberiség célja az igazi kincsek megszerzése legyen, amelyet a rabló nem vihet el, a rozsda meg nem emészthet. Vezesd a megtévedt, a bűnben elmerült honfitársainkat is a becsületes életre!

XI. állomás
Jézust a keresztre szegezik

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik másokat kihasználnak, üldöznek.
A keresztre feszítés borzalmai, embertelenül nagy kínjai elérkeztek a szenvedés szeretet-útját járó Jézushoz. A szeretet, az áldozat, az odaadottság, az önajándékozás eddig meg nem tapasztalt mélységeket tár fel előttünk.
Nap, mint nap sajnos sokszor győz a szolgálat szelleme felett a mások szellemi és anyagi kizsákmányolásának ösztöne, keresztre feszítve az emberiességet, az igazságosságot, és a szolidaritást. Sokszor győzedelmeskedik az emberi közösségekben az odaajándékozott lét szépségén, a lelki vagy fizikai szinten megjelenő üldözés.
Könyörülő irgalom Istene! Fiad szóban és tettekben megnyilvánuló tanításával példát adott a szolgálatra és az odaadottságra. Segíts, hogy a sokszor csak hangoztatott tolerancia a Te akaratod kereséséből és megtalálásából fakadjon, szolgálja az általad ajándékozott igazságot és igazságosságot!

XII. állomás
Jézus meghal a kereszten

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik mások életére törnek.
Jézus Krisztus beteljesíti a világmegváltás művét. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért - szólt egykor tanítványaihoz és - szól most is hozzánk az Úr. Azért jött, hogy életünk és bőségünk legyen. Önmagát útnak, igazságnak és életnek nevezte.
Napjainkban a szépséget és életet ajándékozó Jézussal sok embertársunk szembefordul. Néha már sajnos azt is látjuk, hogy nagyobb gonoszsága senkinek sincs annál, mint, aki haszonszerzésből vagy vélt igazsága bizonyításaként nemzettársai vagy külhoni embertársa életére tör.
Könyörülő irgalom Istene! Az élet itt a földön a te ajándékod természetes kezdetétől, a fogantatástól a természetes földi befejezéséig, a halálig. Tudjuk, hogy a megnyomorított élet, a kiontott vér felkiált hozzád. Add, hogy feltétlen tisztelet éljen bennünk az élet fenséges titkával kapcsolatban.

XIII. állomás
Jézus testét leveszik a keresztről

Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik önkezükkel vetnek véget életüknek.
A Fájdalom Anyja számára a különösen nehéz pillanatok elérkeztek. A Megváltó halott testében szemlélni a feltámadás titkát, embert próbáló kihívás. Itt a bízó, a reményt felragyogtató, a szeretet elmúlhatatlanságát megvalló hitnek különlegesen nagy szerepe van. Egy holttestben a feltámadás "magvát" látni csak e természetfeletti ajándék fényében lehetséges.
Már hosszú évek óta hazánkban sok honfitársunk csak emberi eszközökkel, egyedül kíván választ adni a lét nagy kérdéseire. A magány, a sikertelenség, a kiúttalanság érzése összeroppanthatja az embert. Az egyik legrosszabb válasz: az öngyilkosság.
Könyörülő irgalom Istene! Óvj meg minket attól, hogy elfelejtsük, hogy a gond megoldása a Te kezedben van. Add, hogy észrevegyük az élet gondjaival küzdők jajkiáltását! Hirdessük az élet, a szeretet és a remény győzelmét!

XIV. állomás
Jézus holttestét sírba teszik
Urunk Istenünk, azok helyett és azokért könyörgünk Hozzád, akik Egyházadat megvetik.
Az elhagyatottságról, a végleges befejezettségről, a visszafordíthatatlan kudarcról sokaknak meséltek a sírok és a halotti urnák. Talán azért, mert csak ezt a választ várták.
Napjainkban az Egyház tagjainak sikertelensége a tanúságtételben és gyarlósága a küldetés teljesítésében sokszor megvetést vált ki. Mondják, hogy a rosszé, a Gonoszé az utolsó szó. Talán ők is ezt a választ várják csak? Az Egyház szüntelen megújulásra szorul hazánkban és határainkon túl egyaránt.
Istenünk! Add, hogy a Te irgalmaddal és áldásoddal tudjuk szorgalmazni mindannyian a megújulást nemzetünk minden tagjának, a körülöttünk és mellettünk élőknek, az egyházközségünknek, az ellenünk vétkezőknek és személyesen nekem is. Add, hogy a változás óhaját ne csak szavakban tudjuk kifejezni, hanem tetteinkben, életvitelünkben, értékrendünkben is.
Könyörülő irgalom Istene! Add, hogy mi, akik hazánkban az Egyház által közvetített értékek által kívánjuk építeni Országodat, minden rászoruló embertársunkat segíthessük hozzá, hogy emberibb életet élhessenek, és ezzel vonzó példát mutathassunk a határainkon kívül, és szerte a világban élő felebarátainknak is. Legyen meg a Te akaratod!

Befejező ima

Mindenható Istenünk! Engedd, hogy keressük és megtaláljuk azt az utat, amelyet nekünk egyénileg, a nemzetünk egészének, a határainkon túli népeknek és az egész világnak kijelöltél. Fogadd el könyörgésünket a Neked szentelt lelkek bűneiért és mulasztásaiért! Mindazokért, akik szentségeidben, különösen az Oltáriszentségben megbántanak.
Urunk, kérünk, irgalmazz nekünk! Istenünk, kegyelmezz és könyörülj rajtunk! Urunk, mentsd meg országunkat, a határon túli nemzettársainkat, az ott élő népeket és az egész világot Szent Fiad, Jézus Krisztus által, valamint Szeplőtelen Nagyasszonyunk és a magyar szentek közvetítésével és az ő érdemeikért! Add, hogy egység és béke legyen közöttünk!

(Összeállította: Bodorkós Imre munkája alapján Gyöngyössy Lajos.)

2009. április 7., kedd

Egy pohár tej


Valamikor egy fiúcska házról házra járva kereste meg a tanulásához szükséges pénzt, amikor azt vette észre, hogy már csak 10 centje van, ami alighogy elég vajmi kis élelemre, mert már éhes is volt. Elhatározta, hogy a következő háznál valami ennivalót kér. Ámde, elveszett a bátorsága, amikor egy szép lány nyitott neki ajtót, így étel helyett csak egy pohár vizet kért.
A lány látta, hogy éhes a fiú, hozzott hát neki egy pohár tejet. Lassan megitta, majd megkérdezte:
« Mivel tartozom? »
« Semmivel», felelt a lány: - « Anyukám úgy tanított, hogy sose hagyjuk megfizetni azt, amikor kedvesek vagyunk».
« Hát, akkor ... tiszta szívemből köszönöm».
Amikor Howard Kelly elhagyta ezt a házat, nem csak fizikailag érezte magát erősebbnek, hanem a lassan majdnem elvesztett hitében is.
Pár év múltán a lány súlyosan megbetegedett. A helybeli orvosok tehetetlenek voltak, ezért egy nagyvárosba küldték őt, specialistákat hívtak hozzá, hogy azok foglalkozzanak ezzel a ritka betegséggel.
Konzultációra odahívták doktor Howard Kellyt is, aki amikor meghallotta a város nevét, ahonnan a beteg jött, furcsa fény gyulladt ki a szemében.
Azonnal elindult a folyosón, ami a beteg szobájához vezetett. Bement, hogy megnézze őt. Azonnal megismerte. Visszament a konzultációs szobába azzal az eltökélt szándékkal, hogy erejéhez képest mindent megtesz a beteg életéért.
Ettől a naptól különös figyelmet szentelt neki. Hosszú idő elteltével megnyerte ezt a harcot. Doktor Kelly kérte, hogy a kezelésért kiállított számlát terjesszék neki elő jóváhagyásra. Ránézett a számlára, széljegyzetett írt rá, majd beküldte a beteg szobájába.
A hölgy félt belenézni. Tudta, hogy a költségeket egész életén át fizetheti, végül mégis csak kinyitotta...Szeme a számla szélén levő megjegyzésre tévedt. Ezt olvasta:
«teljes egészében megfizetve egy pohár tejjel».
Aláírás : doktor Howard Kelly.
Örömkönnyek lepték el az arcát és hálás szívvel imádkozott:
« Köszönöm Neked Istenem! Terjedjen továbbra is szereteted az emberi szíveken és kezeken keresztü!».
Így szól egy közmondás:A vízbe dobott kenyér visszatér.
Egy szerető tett, amit ma cselekszel, hasznára válhat nem csak magadnak, hanem másnak is, akit szeretsz, pontosan akkor, amikor nem is sejted. Ha nem is kapnád vissza a szeretetnek ezt a megnyilvánulását, még mindig hozzájárulhat ahhoz, hogy a Földön jólét legyen. Vajon, nem ez a célja az életnek?

2009. április 4., szombat

Önéletrajz

Egy nagy szocialista vállalatnak voltam az igazgatója. A reggeli kávémat egy szexi titkárnő készítette, munkába fekete kocsival jártam. Egyszer utánam jöttek, hogy adományozhatna a cégem 10-ezer forintot az egyik Központi Bizottsági tag temetésére. Azt mondtam, hogy ennyi pénzért eltemetem az egész Központi Bizottságot!

Ettől kezdve egy kis vállalatnak lettem az igazgatója... Napi kávémat egy idősebb titkárnő készítette, munkába egy kissé rozoga vállalati autóval jártam. Egyszer szememre vetették, hogy nem voltam az utolsó pártgyűlésen. Mondtam nekik, hogy ha azt tudtam volna, hogy ez az utolsó biztosan elmentem volna rá, még transzparenset is vittem volna!

Ekkortól kezve mesterként dolgoztam. Munkába saját autómon jártam, magam főztem meg a kávémat. A falon ott lógott Kádár és Lollobrigida képe. Egyszer azt mondták nekem, hogy miért nem tüntetem el a falról azt a kurvát. Leakasztottam hát Kádár képét.

Ezidőtől árokásó munkásként dolgoztam. Munkába kerékpáron mentem, kávét termoszban hordtam magammal. Egyszer, amint éppen árkot ástam, jöttek utánam, hogy rejtsem el a kerékpáromat, mert erre felé jön a szovjet küldöttség. Mondtam, hogy ne aggódjanak, mert a kerékpár le van lakatolva és tolvajlás ellen is biztosítva van... ...

Ettől kezdve munkanélküli lettem... ... hosszú évekig munkanélküli voltam, mígnem jött a rendszerváltás...

Rehabilitáltattam magam. Manapság politizálok. Kávémat most már szexi titkárnő készíti, munkába személyi sofőrom visz Audin. Befogom a szám és ha kell, szavazásra emelem a kezem. Életszínvonalam és a költségtérítésem emelkedik...

2009. április 3., péntek

Magyar gyermekek

Kis testvéreim, magyar gyermekek,
Úgy el-elnézem gyönge vállatok
A metsző szélben, ahogy megremeg.

Kis háromszín kokárdát ha látok
Melleteken, szívembe nyilallik:
Súlyos örökséget hagyunk rátok.

Súlyos gondok a szívembe vágnak:
Hogyan bírják majd, ha mi kidőltünk,
Atlas terhét e keblek, e vállak?

Pedig rajtuk, rajtuk a jövendő,
Rajtuk, mint az Úr Jézus keresztje;
Nem mint puha, tarka selyemkendő:

Eloszlatni ezer bajunk, gondunk
Fellegraját s dolgos, kemény kézzel
Tenni jóvá, amit elrontottunk.

Torzalakból vésni istenarcot,
Összeszedni mind, mi szertehullott,
S mit mi vívunk, folytatni a harcot.

S mint bajnok, ki futva síkon vág át,
Kiragadja inaszakadt társa
Elhanyatló kezéből a fáklyát:

Magyar fiúk, lányok, úgy kell néktek
Majdan hittel-lélekkel vagy karddal
Fölváltani ezt a nemzedéket.

1919 Reményik Sándor

2009. április 2., csütörtök

A sátán terve


A Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról.
A megnyitó beszédében ezt mondta:

"Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre.Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egybensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek,hogy elmenjenek istentiszteleteikre , engedjétek, hogy magukhoz vegyék azúrvacsorát,de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazikapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal."
"Ezt akarom tenni", mondta a Sátán.
"Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!"
"Hogyan tegyük ezt?" -- kiabálták a démonjai.
"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt,amikkel lefoglalhatjá tok a gondolkodásukat" -- válaszolta ő:
- Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön,kérjenek kölcsön.
- Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket,hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
- Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel.Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
- Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'
- Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót,amikor vezetnek... hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
- Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel,katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal,szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
- Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe,hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
- Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
- Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
- Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
- Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba! , sporteseményekre, színdarabokra,koncertekre és moziba.
- Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
- Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.
'Működni fog! Működni fog!'
Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogyJézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.

Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben.
Döntsd el te magad!
Az "elfoglalt" [angolul: busy] azt jelenti:
S-átán R-abigája A-latt L-enni?
[B-eing U-nder S-atan's Y-oke]