Semilin Blogja

A boldogság akadálya

2012-01-04T11:51:00.001+01:00

Mik azok az elképzelések, amelyek nem engedik, hogy boldog légy? Íme néhány példa:

Először is nem lehetsz boldog azon dolgok nélkül, melyekhez kötődsz, s melyeket annyira értékesnek tartasz.

Ez tévedés. Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.

Egy másik elképzelés: A boldogság a jövőben van.

Nem igaz. Te itt és most vagy boldog, de nem tudod, mert a hamis elképzeléseid, a torzított látásmódod nem enged szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól, konfliktusaidtól, bűntudatodtól és még egy sereg dologtól, amire programozva vagy. Ha mindezt átlátnád, rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla.

Még egy elképzelés. Akkor leszel boldog, ha meg tudod változtatni körülményeidet és a környezetedben lévő embereket.

Tévedés. Oly sok energiát fecsérelünk bután arra, hogy átrendezzük a világot. Ha az az élethivatásod, hogy átrendezd a világot, tedd, de ne ringasd magad abban az illúzióban, hogy ettől boldog leszel. Ami boldoggá vagy boldogtalanná tesz, az nem a világ és a körülötted lévő emberek, hanem a saját gondolkodásod. Azzal az erővel, amivel a boldogságot önmagadon kívül keresed, azzal akár sasfészket is kereshetnél az óceán fenekén. Ha tehát a boldogságot keresed, abbahagyhatod azt az energiapocsékolást, amivel kopaszodásodat akarod gyógyítani vagy vonzó testet akarsz építeni, amivel lakásodat, munkádat, közösségedet, életstílusodat, vagy éppen a személyiséged akarod megváltoztatni. Látod-e, hogy mindezt megváltoztathatod, tökéletesen nézhetsz ki, te lehetsz a legelbűvölőbb személy, neked lehet a legkényelmesebb lakásod, és mégis boldogtalan maradsz? Legbelül érzed azt is, hogy ez így van, és mégis arra vesztegeted energiádat, igyekezetedet, amiről tudod, hogy nem boldogít.

Más: Majd boldog leszel, ha minden vágyad teljesül.

Tévedés. Valójában éppen ezek a vágyak és ragaszkodások tesznek feszültté, csalódottá, idegessé, bizonytalanná, és ezek telítenek el félelemmel is. Írd össze vágyaidat és ragaszkodásaidat, és mondd sorban mindegyiknek: „A szívem mélyén tudom, ha megszerezlek is, akkor sem leszek boldog.” Aztán gondolkozz el ennek az igazságán. A vágyak teljesülése legjobb esetben is csak a gyönyör és izgatottság pillanatait kínálja. Ne téveszd ezt össze a boldogsággal!

Mi hát a boldogság?

Csak nagyon kevesen tudják, és senki sem tudja ezt elmondani neked, mert a boldogságot nem lehet leírni. Elmagyarázhatod-e a világosságot azoknak, akik egész életükben sötétségben ülnek? Leírhatod-e a valóságot annak, aki álmodik? Értsd meg a sötétségedet, akkor majd eltűnik, és tudni fogod, hogy mi a világosság. Értsd meg rémálmod lényegét, akkor majd elmúlik, és felébredsz a valóságra. Értsd meg hamis elképzeléseidet, leszakadnak majd rólad, s akkor majd megismered a boldogság ízét. (…)

Részlet Anthony de Mello A szeretet útja című könyvéből

Embersorsok...

2011-12-26T21:16:00.000+01:00

Pár nap volt karácsonyig. Az erkélyeken ott bújtak már a fenyők, délutánonként furcsa, szürke homály úszott a levegőben. Az asszonyok derűs pánikkal hordták haza kosaraikban az ünneprevalót. Gonddal vették számba a család apraját, nagyját, hogy legyen mindenkinek valami kedvére való az ünnepi asztalon. A kirakatok előtt gyerekek ácsorogtak, szemükben vágy és gond. A kirakat őrzi még, amit maguknak szeretnének, és drága kincsként rejtegeti, amit édesanyának, apának, testvérnek szánnak – ha elég a pénz.

Magas, szőke asszony állt a boltban a többiek között. Már nem fiatal, de nem is öreg annyira, hogy ne vinné a lendületet, ha rezonált a szíve. Most kedvtelenül tartja a kosarát.

- Mit is… Dió nem kell, ezidén nem süt beiglit. A porcukor is elég. Karácsonyfadísz… Jó lesz a régi. Szaloncukorból kell majd fél kiló, több nem, úgyis megmaradna. Hiszen nálunk nincs gyerek. S ismétli valami hangtalanul benne: - Nincs gyerek… nincs gyerek… Nincs gyerek.

Nem is volt soha. Pedig lassan már unokája lehetne. Gépiesen nyúl a tej, kenyér, vaj után. A pénztárosnőre rámosolyog, de színtelen hangon diktálja: - csak a mindennapi: tej, kenyér, vaj…

Otthon a leveles szekrényben egy kicsi csomag volt beszorítva. Látszik, nem előre készítették. A látogató hiába csengetett, nem akart dolgavégezetlenül elmenni, becsomagolta abba, ami a keze ügyébe került. Az asszony szórakozottan bontogatja. Két kicsi terítő és egy cédula hull ki belőle. Éva írta. Éva az Asszony barátnőjének a lánya. A barátnőt alig fél éve kisérték ki a temetőbe. Hiába készült negyvenévesen nagymamaságra, az első unokát már nem láthatta. Az Asszony meghatódottan nézi a terítőcskéket. - Milyen kedves Éva, hogy a kisgyermek új gondja mellett rám is gondolt. Talán nekem kellett volna? - fut át rajta a gondolat.

Fátyolos szemmel olvassa cédulát: „Szerettem volna személyesen… ez az első karácsony édesanyám nélkül…Meg akartam kérdezni annak a püspökkenyérnek a receptjét, amit ő sütött nekünk minden karácsonyon… Ha tudja Ilonka néni, írja meg ezen a lapon, én már próbáltam könyvből, de nem olyan lett…”

A megcímzett postai lap a földre hullt. Felveszi, elolvassa a címzést, mintha csak ellenőrizné. Nem rendezett benne még terve, értelme nem formálta gondolattá, de szíve viszi a tetteit. Dobozokat kattint, fiókokat húz, ajtót nyit. – Mazsola nincs itthon, a cukor nem elég, mák is kell. Sütök húst is nekik… Szaloncukor két doboz kell, egyik nekik, másik nekünk…

Kabátját visszaveszi, az előszobában állva írja meg a lapot: „Kislányom! Légy nyugodt, annak a püspökkenyérnek a receptjét ismerem. Megsütöm. Sütök kalácsot, beiglit is, hiszen van dolgod elég Istvánkával… Te csak rá ügyelj. Pista vegyen karácsonyfát, a rávalót én viszem Édesanyád helyett…”

Nagyot sóhajt, mikor befejezi. Szeme még fátyolos, de a hangtalan hang ott belül most lágyabban szól: „Mert nem egyformák az embersorsok. Nekem ez adatott: ahol hiányzik valaki, oda kell beálljak.” „ Az igazi család sem lehet mindig együtt az ünnepen, nekem ilyen szétszórt családom van. Sokfelé rakta le őket Isten. Törődnöm azzal kell, aki éppen jelentkezik.” Mosolyog. „Szétszórtan élünk, de egy az asztalunk. Csak erővel bírjam, kicsit késő van már.” És bírta erővel…

Másnap ünnepi kalács illata töltötte el a konyhát. Kicsi gyermekholmi, szaloncukor, ajándék feküdt az asztalon. Arca kipirult, szomorú szeme ragyogott.

– Ezt elviszem nekik, ez nekünk marad… Nem, diósból még egy kell, hiszen minden évben küldtek csomagot vidékre Kálmán bácsinak. Ezt is meg kell mondjam…

Gondosan csomagolt, de a sporttáska cipzárját nem tudta behúzni. A hétköznap délutáni villamosban szétterült a frissen sült kalácsok árulkodó illata, s bennük az ünnep otthont ígérő öröme. Míg féltő gonddal tovább tette csomagját, az egyik beigli vége kinevetett a papír alól. A szemben ülő férfi elmosolyodott: Cinkos rosszallással hangjában kérdezte: - Viszi a gyerekeknek?

Az asszony megrezzent. Én ekkor már mellette álltam, és ismertem csomagja titkát. Amíg a villamosra vártunk, elmesélte. Szememmel bíztattam, hogy válaszoljon. Az útitárs újra kérdezett: – A gyerekeknek? Ő kipirult arccal, boldogan válaszolt: – A gyerekeknek, meg az unokának! Hála Istennek, van hová vinnem…

A villamoson csend volt és béke. Talán egyre gondoltunk valamennyien: Milyen boldog ez az ember, milyen szép karácsonyi öröme van!

Ott vagyok, ahol szeretet van

2011-11-07T15:05:00.000+01:00

Tanulságos történetet olvastam.....

"Blöki, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt. A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Melinda zokogott és csak arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Blöki.
Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek, hogy amikor Blöki a Mennyországba érkezik, Isten felismerhesse.
Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk, és a lányom elkezdte diktálni a levelet:

Kedves Isten!

Megkérlek, vigyáznál a kutyámra? Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban. Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy nekem adtad őt, akkor is, ha végül nagyon megbetegedett.
Remélem, hogy fogsz vele játszani. Blöki szeret a labdázni és úszni. Küldök róla egy képet, így amikor meglátod, tudni fogod, hogy Ő az én kutyám. Tényleg nagyon hiányzik...
Szeretettel, Melinda

Beletettük a levelet a képpel együtt egy borítékba és megcímeztük: Istennek, Mennyország
Feladónak ráírtuk a nevünket és a címünket. Ezután Melinda jó pár bélyeget rárakott a borítékra mondván, hogy sok bélyeg kell ahhoz, hogy egy levelet a Mennyországba elvigyenek.
Aznap délután a lányom be is dobta a levelet a postai levélgyűjtő ládába.
Pár nappal később megkérdezte, hogy vajon Isten megkapta-e már a levelet?
Azt válaszoltam, hogy minden bizonnyal.
Később az ajtó előtt a verandán találtunk egy aranyszínű papírba csomagolt dobozt, ismeretlen kézírással Melindának címezve. Melinda kinyitotta a csomagot. Volt benne egy könyv: Mr. Rogers - Amikor egy háziállat elpusztul.
A belső oldalára oda volt ragasztva a felbontott boríték, benne a levéllel, amit Istennek írtunk. A másik oldalon pedig a kép Melindáról és a kutyáról, és egy üzenet:

Kedves Melinda!

Blöki rendben megérkezett a Mennyországba. Igazán nagy segítség volt a kép, amit küldtél, rögtön felismertem őt! Blöki már nem beteg. A lelke itt van velem, mint ahogyan a te szívedben is mindig ott lesz.
Blöki nagyon szeretett a kutyád lenni. Mivel nincs szükségünk a testünkre itt a Mennyországban, nekem sincs zsebem, ahova a képet, amit küldtél, eltehetném, így visszaküldöm neked ebben a kis könyvben, hogy neked is legyen valami, ami emlékeztet rá.

Köszönöm a csodálatos levelet és köszönöm anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem. Csodálatos anyukád van! Személyesen választottam ki neked! Minden nap küldöm áldásaimat és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek!
Egyébiránt nagyon könnyen megtalálható vagyok. Ott vagyok, ahol szeretet van.

Szeretettel, Isten"

Mindenszentek és „mindenhétköznapiak”

2011-11-02T11:59:00.000+01:00

Novembert Mindenszentek ünnepével kezdjük. Természetes beidegződésünk, hogy a szenteket különb embereknek tartjuk, mint magunkat.

Ez részben nem baj, mert legalább burkoltan, de beismerjük, hogy lehet szentté válni. Akkor lesz ebből baj, ha teljesen kettéválasztjuk a szenteket és az ún. nem szenteket. Nagy kísértés még a hívőknek is, mondván, hogy Isten azokkal foglalkozott, kegyelmi fürdőben lubickolhattak, bezzeg itt vagyunk mi a mindennapi nyavalyáinkkal, befizethetetlen csekkjeinkkel, és borzasztó várólistáinkkal.

Mi nem nagyon akarunk a Mindenszentek közé jutni, elég nekünk a „mindenhétköznapiak” tábora. A mai ember nem Istentől várja élete jobbulását, hanem teljes mértékben önerőből képzeli el, sőt néha erőlteti is. Az ünnepekből hétköznapokat csinál, a hétköznapokból meg ünnepeket, és ebből tényleg egy olyan egyveleg születik, amelyben ünnep és hétköznap egyaránt eltűnik.

Ha Istentől fogadjuk el az ünnepeket, akkor a Mindenszenteket is elfogadjuk, s hozzá tudjuk illeszteni hétköznapi zarándok életünket. Ha viszont magunkat ünnepeltetjük (akár az önsajnáltatással is, hogy központban legyünk), akkor nemcsak ünnepeink, hanem hétköznapjaink is a közönségesség mocsarába süllyednek.

(Sánta János)

Én jól tudom, ki Ő.

2011-10-19T10:38:00.000+02:00

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor fél 9 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem.

Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek? Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:

Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő.

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget... Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.

Isten jelenléte

2011-10-10T19:05:00.000+02:00

Ha a szíved kószál és szenved,

vidd vissza óvatosan a helyére,

és helyezd gyengéden a

te Istened jelenlétébe.

És ha soha semmi mást nem

tettél egész életedben,

csak a szívedet hoztad vissza

és ismét Isten jelenlétébe helyezted,

- habár újra és újra elkószált,

miután visszahoztad,

akkor életed,

- biztos lehetsz benne -

nem volt hiába.

Szalézi Szent Ferenc

A szeretet ösztöne

2011-10-10T19:04:00.000+02:00

Vadászatról tértem meg és a kerti úton mentem hazafelé. A kutyám előttem futott. Hirtelen megállt, aztán lassabban kezdett előrelopózni, mintha vadat szimatolna. Végignéztem az úton és egy fiatal verebet pillantottam meg. A csőre még sárga volt és a feje pihés. Leesett a fészekből, mert a szél lerázta a nyírfáról. Most a porban vergődött és kiterjesztette szárnyait.

Kutyám lassan közeledett feléje, ekkor a közeli fáról egy veréb szállt le. Mint a lezuhanó kő csapott le a kutya előtt és kétségbeesett csipogással esett neki a kutya tátott szájának. Saját testével védelmezte fiókáját, közben teste remegett a félelemtől. Óriási szörnynek tűnt előtte a kutya, mégsem tudott nyugton maradni. Az akaratánál erősebb hatalom hajította le a kutya elé. A kutya megállt és hátrálni kezdett. Benne is tiszteletet ébresztett a magasabb hatalom. Gyorsan magamhoz szólítottam a kutyát és a veréb iránti tisztelettel mentem tovább. Tiszteletet keltett bennem a madár szeretetének megnyilatkozása.

A szeretet — gondoltam magamban — erősebb, mint a halál és a halálfélelem. Csak a szeretet segítségével áll fenn a világ és mozog az élet.

(Turgenyev)

Nostradamus rólunk

2011-09-29T15:15:00.000+02:00

Nostradamus Pannoniáról

Nostradamus élete végén, öregen és betegen kapta a megrendelést egy magyar főembertől, hogy írjon próféciákat Magyarországról. Ez a "nagyhírű és vitéz" nemzet fia háromezer ezüstöt fizetett
Nostradamusnak ezért a munkáért, s a megrendelő személyében gróf Zrínyi Miklósra ismerünk, a szigetvári hősre, aki valóban három hónappal élte túl a jóslatok szerzőjét, s 1566. szept. 8.-án halt hősi
halált.
Napjaink történései is visszaköszönnek....

84. /
Az írott szó elhal majd,
és egyre szegényebb lesz a beszéd,
a nemzetre egy talány hoz bajt,
mely elveszi az emberek eszét.
Egész nap otthonukban ülnek,
bámulnak hazug, mozgó képeket,
s mire a bálványok ledőlnek,
már alig születnek gyermekek.

85. /
Ötven esztendő lejártán új világ lesz,
a magyarok végre kézbe veszik sorsuk.
Nem a pénz lesz az úr, hanem a munka,
a törvény az uzsorásokat sújtja.
Az ország még sokáig nem lesz gazdag,
de többé senki sem hal éhen,
a néppel új királyt is választanak,
s kezdődik elölről minden, mint régen.

87. /
Amit értelmes elme el sem képzel,
az megtörténik majd Hungáriában.
Senki nem boldogul erővel, sem ésszel,
csak gyilkos ármány és ravaszság van.
Dolgozni akarnál, de nincs munka,
pedig a földek parlagon hevernek,
aki eddig a munkát csak unta,
most koldusa lesz az idegeneknek.

90. /
Az erdőn túl él az ország jobbja,
de számában kisebbik része,
földjét az erősebb elrabolja,
ezeregyszázból nyolcvan évre.
Már csupán nyelvében él, de él még,
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
az ő küzdelmük hozza el a békét
és egységét minden magyaroknak.

91. /
Csak temetni tudnak, nem ünnepelni,
erejük gyorsan elfogy, szalmaláng,
türelmesek, de kitartásuk semmi,
vezérük rosszul végzi mindahány.
Költőiket elfelejtik gyorsan,
akárcsak régi énekeiket,
magyar se marad sok a honban,
de magyarul szólnak az idegenek.

92. /
Immár vén és beteges koromban
távoli nemzetnek ködképeit láttam,
Isten a tanúm, hogy amit eddig mondtam,
megtörténik egyszer majd a valóságban.
Nagyhírű és vitéz nemzet fia kérte,
lebbentsem előtte föl a jövő fátylát, -
háromezer ezüst volt a munkám bére,
örvendenek neki koldusok és árvák.

93. /
Akinek mindezt írtam rendelésre,
három hónappal él tovább, mint magam.
Csatát veszít, de a harcnak nem lesz vége,
minden ledőlt toronynak súlya van.
A pogány még százhúsz évig itt lesz,
de egyre jobban gyengül -
személye két nemzet közt híd lesz,
s utódja nagy művet ír a küzdelemről.

94. /
Keletről primitív, barbár horda tör
Magyarországra, nem először.
A nép minden vagyonát elhordja,
a csőcselék a mélyből előtör.
Megérkeznek a haza elárulói,
sértődöttek, és idegenek
tíz évig tudják a népet zsarolni:
vörös és sárga a címerben egyek.

97. /
Lesz majd, hogy a pénz egyre kevesebbet ér,
s az emberek apraját eldobják,
és hiába lesznek a pénzek egyre szebbek,
súlyuk miatt már a koldusok sem hordják.
Értéke nem lesz semmi a munkának,
és nem lesz semmi haszna a pénznek,
uzsorások magyar földre licitálnak,
gazdagok helyett fizetnek a szegények.

98. /
Róka, s hiéna vezeti a népet,
alattuk szétesik az ország,
a róka egyedül sokat téved,
a hiéna megássa a sírját.
Végtelen a nép ostobasága,
de lassan feltámad az új erő,
nem hallgat róka hiéna szavára,
Pannónia nem lesz dögtemető.

99. /
Jön új nemzedék, mely erős lesz,
és nem szégyelli többé, hogy magyar,
a vének nemzedéke önmagán erőt vesz,
s nem csak önmagának túr és kapar.
Erkölcsében megújul majd az ország,
és végre büszke lesz minden fia,
mert ámulatba ejti egész Európát
sokszáz évnek elteltével Pannónia.

2011-09-27T21:27:00.000+02:00

„Isten léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet ilyet tervezni? Szimmetrikus minden, s mégis egyedi. Milyen szellem az, amely mindezt fenntartja és kormányozza? Mert a rendszer működik. Hacsak le nem téped a levelet, az örök törvények szerint nő meg. Jelen van egy állandóan megújuló, kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is belőle vagyok. Meg maga is, ahogy a kutya, a hernyó, a lepke, a felhő meg minden létező. Mindig fölfele mutogatunk, amikor a Jóistenről beszélünk, ami mókás, mert közben Ausztráliában is fölfele mutogatnak, ami ugye épp az ellenkező irány. Pedig ha Istenről beszélünk, körbe kellene mutatni. Ott van mindenben, bennünk is. A szeretetben, amely a kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is: ott, és csak ott születik a megismerés. Intellektuális megismerés ugyanis nem létezik. Abban benne van az ítélet, a tetszik-nem tetszik. A szeretet az egyetlen hatékony megismerő erő. Amikor megszűnik a tetszik-nem tetszik kettőssége, és őszintén érdekel, amit, akit látsz, akkor vagy képes a megismerésére. Azaz, ha szereted. Ez nem hit-, hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én nem is hiszek. Csupán nem vagyok vak. Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus.”

(Makovecz Imre)

Mélyen megrendít Makovecz Imre halála.... Számora Ő a magyar Gaudi.... Ember a javából!

Istenem! Adj neki békességet, a Te békességedet!

Az élet vize

2011-08-08T19:21:00.000+02:00

Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit. Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:

- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...

Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.

- Mi történt? - kérdezte az apja.

- Ó, semmi... a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével...

- Hiszen ez a vödör üres - mondta az apja, és nevettek mindketten. - Hová lett gyermekem az élet vize?

- Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt, neki adtam az utolsó csöppig... Így ment ez végtelenségig, míg a kút majdnem ki nem száradt. Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.

Az apa mosolygott:

- És hol van az a víz?

- Mindenfelé... amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért.

A szeretet gyümölcse

2011-07-28T18:38:00.001+02:00

A csend gyümölcse az ima.

Az imádság gyümölcse a hit.

A hit gyümölcse a szeretet.

A szeretet gyümölcse a szolgálat.

Az ördög a templomban

2011-07-18T12:24:00.002+02:00

Egy ember, aki egy vasárnap reggel a templomba igyekezett, nagyon meg volt lepve, mikor az ördögöt a templomajtó közelében találta.
- Mit csinálsz te itt? - kérdezte meglepetéssel.
- Éppen úgy megyek a templomba, mint ti - felelte a sátán. - Hiszen az emberek azért járnak oda, hogy ellenem imádkozzanak és prédikáljanak, ki védelmezne hát engem, ha magam nem lennék ott?
- És hogyan védelmezed magadat? - kérdezte erre a templombajáró.

Ó, erre a célra van nekem ezerféle eszközöm is!

- Először is tehát jókor ellátogatok azokhoz a családokhoz, amelyek templomba akarnak menni és igyekszem ellentétet szítani a férj és a feleség között; úgy indítom fel a férjet, hogy fölbosszankodjék a kemény gallér miatt, amelyiken nem akar keresztül menni a gomb és így annak a feje lepattan. Ezáltal elveszti jókedvét; a feleség pedig elveszti a jóhangulatát azért, mert valamelyik fiókban hiába keresi a kesztyűjét.
- Ilyen eszközökkel megakadályozom azt, hogy a templomba menjenek, vagy elrontom a hangulatukat, hogy annak valami hasznát ne láthassák.
- Azoknak az embereknek a számára, - folytatta az ördög, - akik komolyan és magukba zárkózva indulnak el, más eszközöket használok: Mindig van ugyanis egy lány vagy asszony, aki a figyelmet magára vonja. Ekkor az asszonyok pillantásait az ilyenek ruhájára irányítom; megvizsgáltatom velük pontosan a kalapját, a blúzát és a prédikáció elrepül a fejük fölött.
- Azok a férfiak pedig, akiknek egy kis irodalmi műveltségük van, a prédikációban itt és ott egy-egy kevésbé helyes kifejezést vagy stílushibát fedeznek fel és így a formára tekintenek a tartalomra pedig nem figyelnek. A templomból való távozás alkalmával azután megteszik a maguk kölcsönös észrevételeit és így minden hatás elvész.
- Az a másik hölgy meg, amott, fél a meghűléstől; nos tehát kioktatom, hogy itt vagy ott, valamelyik ablak nyitva van és az egész istentisztelet alatt nem gondol másra, mint a légvonatra és az egészségét érintő veszedelemre.
- Na, és a kereskedők! Úgy intézem a dolgokat, hogy az előző este vagy reggel, az istentisztelet előtt rossz híreket halljanak. És így az egész istentisztelet alatt tele lesz a fejük.
- Egy padon egy anya ül. Gyermeket hagyott otthon, aki a bölcsőben alszik; gyorsan az eszébe juttatom, hogy a kicsi fölébredt és most az a veszély fenyegeti, hogy ágyacskájából kiesik. És ez az asszony egész idő alatt nyugtalan lesz.
- Látok néhány jó megjelenésű urat, akik figyelmesen hallgatnak a papra. Rögtön figyelmessé teszem őket arra, hogy amit most hallottak, az erre vagy arra az emberre vonatkozik, aki szintén ott van a gyülekezetben. Ekkor rögtön elkezd János Péterre, Sándor pedig Józsefre gondolni és elindulnak hazafelé, nagyon meglévén elégedve a lelkipásztorral és önmagukkal.
- Ha pedig egy hallgatót az istentisztelet ideje alatt nem tudok elvonni a figyeléstől, akkor megpróbálom őt hatalmamba keríteni a kijáratnál. Felindítom az embereket, hogy mindenféléről kezdjenek el beszélni, aminek a templomhoz semmi köze. Úgy irányítom őket, hogy isntentisztelet után olyan embereknél tegyenek látogatást, ahol csak világi dolgokról lehet beszélgetni és így kitörlök a lelkükből minden jobb benyomást, amelyre a templomban szert tettek.

Ismerd fel és mondj ellene a kísértésnek!

A legtutibb házi kenyér recept

2011-07-04T20:59:00.000+02:00

Évek óta próbálkozom igazi házi kenyeret készíteni. Számtalan receptet kipróbáltam, sőt kenyérsütő gépem is van. Valahogy egyik sem volt az IGAZI. A kenyérsütő gépben készült kenyereknek nincs ropogós héja, a sütőben készülteknek az állaga nem volt jó, hamar kiszáradt, stb.

Most végre megvan a tuti recept (köszönet neked Mariann):

300 g búzaliszt
100 g teljes kiőrlésű liszt vagy rozsliszt (tetszés szerint, akár lehet ez is búzaliszt)
1/2 mokkáskanál szárított élesztő
1 teáskanálnyi só
300 g víz

Keverjük össze a lisztet, élesztőt és a sót egy tálban. Adjuk hozzá a
vizet és az egészet együtt dolgozzuk össze.
Fedjük le a tálat fóliával, és hagyjuk pihenni 12-20 óra hosszat.
Utána távolítsuk el a fóliát, és egy krémlapáttal kicsit nyújtsuk a
videón látható módon a tálban.
Fedjük le egy ruhával és várjunk még 2 órát.
Miután 230 fokos sütőben felforrósítottunk egy fedeles edényt (kb.fél
óra), pici liszttel megszórjuk a tésztát és a forró edénybe rakjuk.
30 percig fedővel, 15 percig fedő nélkül sütjük.

Íme az enyém képekben:

Családom szerint "mennyei" :))))

Az eredmény: isteni illatos, ropogós héjú kenyér, amelyhez

elkészültéig gyakorlatilag nem is kell kézzel hozzáérni.

Érdemes végignézni ezt a videót!

Pünkösdvárás

2011-06-09T17:59:00.000+02:00

Emlékszel-e még, mikor voltál utoljára így velem? Így csendben, rám figyelve? Mikor szakítottál időt arra, hogy velem legyél, csak velem? Gondolsz-e néha arra, hogy szeretlek? Szeretlek, mert az enyém vagy. Szeretlek, mert én teremtettelek. Azért teremtettelek, mert szeretlek, és mindig is szerettelek. Szeretetem teremtménye vagy. Benne voltál terveimben, hogy része legyél a világnak. Öröktől fogva benne voltál szeretetemben, hogy a világnak része lehessen benned. Akartam, hogy legyél, és akarom, hogy az legyél, akinek akartalak.

Nem kérdem ki vagy, milyen vagy, - ismerlek téged. Ismerlek és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Ha sántítasz, nem kívánom tőled, hogy táncolj. A mankóiddal együtt is bejöhetsz hozzám. Ha táplálékra van szükséged, adok neked. Ha vigaszra vágyakozol, nálam megtalálod. Nem darabollak szét részeidre, hogy megismerjelek. Nem szavaid, és tetteid alapján ítéllek meg. Én a szívek és a vesék vizsgálója, ismerem legtitkosabb gondolataidat is. Ismerem vágyaidat, szándékaidat. Én nem a külső után ítélek. Én magamhoz mérlek, nem másokhoz.

Én nem utállak téged bűneid miatt. Én a bűneidet utálom. És a bűneidtől, csak általam szabadulhatsz meg. Csak szólj, és én megbocsátok neked. Csak kérd, és újra tiszta lappal indulhatsz előttem. Én azt akarom, hogy örülj, hogy boldog légy, mert én örülök neked, és meg akarom osztani veled az örömömet. Én azt akarom, hogy tudj nevetni, hogy mindig vidám legyél. Azt akarom, hogy észre vedd, az élet szép, hogy élni jó. Azt akarom, hogy színt vigyél mások életébe is, hogy az emberek megtanuljanak kacagni tőled, hogy felszabadult lehess. Azt akarom, hogy az enyém legyél, hogy kifoszthassalak. Nem azért, hogy semmid se legyen, hanem, hogy én legyek mindened, hogy egészen betölthesselek, hogy átjárjalak, és a szeretetem a tiéd legyen.

Tudom, életed tele van gondokkal, nehézségekkel, de ne félj. Nem kell félned, én veled vagyok. Én a tied vagyok, - egészen neked adtam magam. Aki fél, az nem talál meg engem. A félelem elfordít tőlem. A félelem meggátol abban, hogy szeretni tudj. Aki fél, az nem tud igazán szeretni. A félelemtől kell félned. Én a tied vagyok, s ez elég neked. Az én kegyelmem elég neked, és én betöltelek.
Hogyan magyarázzam meg neked? Én mindig veled vagyok. Akkor is, ha úgy érzed, mindenki elhagyott. Akkor is, ha azt mondod, nincs szükséged rám. Én melletted állok, és várom, hogy figyelj rám. Nem kényszerítelek, csendben szólongatlak, és ha figyelsz rám, meghallod hangomat. A neveden szólítalak, az igazin, amelyet én adtam neked. Csak akkor hallod meg a hangomat, ha ismered a nevedet, ha tudod, hogy fontos vagy nekem. Fontos vagy nekem, mert szeretlek.

Nélkülem semmi sem vagy. Nélkülem nincs életed, nincsenek lehetőségeid. Nélkülem nincs meg az újrakezdés lehetősége. Ha egyedül akarod járni az utadat, megteheted, elfordulhatsz tőlem. Ha nem akarsz látni, becsukod a szemedet, ha nem akarsz hallani, bedughatod a füled. Ha nem akarsz emlékezni rám, megfeledkezhetsz rólam. De nélkülem az életed olyan, mint a fáról lehullott levél, - a legelső szellő elsodorja, mint az olaj nélküli mécses, - hiába akar lobogni, csak a kanóc ég el füstölögve. De én nem oltom ki a pislákoló mécsest sem, a megtört nádat sem töröm össze. Én semmire sem kényszerítelek, mert szeretlek, és ha néha vádolsz, gyűlölsz, én akkor is szeretlek. A kudarcaidban is ott vagyok veled, mert önmagadban semmi vagy, de én a kudarcaidban is szeretlek.
Olyan könnyen megfeledkezel rólam. A barátok, a munka, a szórakozás, vagy a mindennapi robot leköti figyelmed. Csak ha nagy a baj, ha szorít az idő, akkor jutok eszedbe, akkor jössz, de én mindig várlak, szüntelenül, mert egészen neked adtam magam, teljesen minden beteljesedett, - mert Atyám, az örök Atya így akarta. Jöjj velem! Ne szégyelld, hogy veled vagyok. Talán nem érted, hogy miért tettem mindezt? Miért volt szükség Betlehemre, a Golgotára, miért a szalma, a jászol, az ostor és a kereszt? Nem baj. Ne törd a fejed rajta túlságosan! Ne akarj mindent egyszerre megérteni. Ha tudsz szeretni, láthatod, hogy a szeretet áldozatot követel, önfeláldozást – s én végtelenül szeretlek.

Jézus ölében

2011-06-08T22:42:00.002+02:00

A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával. Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról. Biztosan várt már engem - szólt.
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."

„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg. „Becsukná az ajtót?"
A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.
„Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem" - mondta a férfi. „De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzam. A vasárnapi misén hallottam a papot az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem...
Aztán feladtam minden próbálkozást" - folytatta - „míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem: "János, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: "Én veletek leszek mindig". Aztán beszélj Hozzá, és figyelj Rá úgy, ahogy most velem teszed."

Így aztán, atyám, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába."
A papot nagyon meghatotta a történet, és biztatta az idős férfit, hogy folytassa így tovább. Aztán imádkozott vele, megkente olajjal, és visszament a paplakba.

Két nappal később este felhívta a férfi lánya azzal, hogy édesapja aznap délután meghalt.
„És békésen távozott?" - kérdezte.
„Igen, amikor két óra körül indultam otthonról, odahívott az ágyához, elmondta az egyik faviccét, és megpuszilt. Amikor egy órával később hazaértem a boltból, holtan találtam. Volt azonban valami furcsa, atyám. Igazából több mint furcsa - olyan hátborzongató. Úgy tűnik, hogy mielőtt meghalt, apa kihajolt az ágyból, és a fejét az ágy melletti székre hajtotta."

Szabály és rend

2011-05-30T19:36:00.000+02:00

A szabályos ember és a rendes ember

A szabályos emberek nem mindig rendesek, a rendesek pedig nem mindig szabályosak. A szabály van a rendért és a nem a rend a szabályért. Rendből csak egy van, szabályból sok. A rend Istentől ered, a szabályok az embertől. Mégis a szabály nem más, mint a rend lecsapódása az ember tudatában és akaratában.

Az ember tud szabályokat alkotni, és ezzel elárulja, hogy tud a rendről. Egyébként a bűn nem szabálytalanság, hanem rendetlenség. Nem szabad a rendet és a szabályt összekeverni. Magyarázni nem a rendes, hanem a rendellenes szabályokat szokták, és gyanús, ha egy szabályt nehezen tudnak elfogadtatni, mert az ember lelke mélyén élő rend azt kontrollálja és tiltakozik ellene.

A kevés és a sok szabály egyaránt emberellenes. Csak annyi szabályt alkossunk, hogy rendes emberekké váljunk, de meg is maradjunk annak.

(Sánta János)

A keresztény élet és a magasugrás

2011-05-17T13:58:00.000+02:00

Csodálva figyeli az ember, milyen kifinomult technikával ugorják át a sportolók az egyre nagyobb magasságokat. Persze, nemritkán leverik a lécet, és még meg is sérülhetnek, ha ráesnek, vagy rúdugrásnál két pillanattal a leérkezés után fejbe találja őket a léc. Előfordul viszont egy harmadik változat, főleg rúdugrásnál, amikor nem veri le a lécet a sportoló, de éppenséggel alatta repül el. Ez nagyon kínos jelenet. Főleg, ha egy egész stadionnyi ember nevet rajta.

A keresztény megtérés valahogy olyan, mint amikor leverjük a lécet. Ez fájdalmas érzés, sikertelenséget sugall, pedig nagyon fontos tapasztalathoz juttat: éppen telibe találtuk a Krisztus által személyünkre szabott szintet. Megtudtuk, hogy mi fölött kellene átjutnunk. A léc a nekünk kijelölt keresztény minimumot jelenti, s persze, mindenkinek más magasságra van állítva.

Jó tehetséggel megáldva nem futhatok neki a másikénak, amely alacsonyabban áll, mert fölötte könnyen átjutva hamis biztonságban érezzük magunkat. De az se jó, ha kevesebb talentummal a túl magas lécnek szaladunk neki, mert alatta repülhetünk el, és könnyen kiábrándulunk, mert nem értük el az általa kijelölt nívót.

Persze, ugrándozásban Krisztustól függetlenül sincs hiány. Sok ember ma csak nagyon kicsiket mer ugrani, mert nem szeret túlzottan elszakadni a földtől, amely a biztonságot jelenti. Sőt olyat is látunk, hogy egyesek neki se futnak az élet akadályainak, hanem pl. valahonnan szerzett pénzen másokat ugratnak és ugráltatnak.

Életünk menete nem más, mint kisebb nagyobb ugrások sorozata, bukásokkal, felkelésekkel együtt. A lényeg, hogy ne maradjunk a földön, mert Krisztus se maradt ott, még a harmadik elesés után sem. A végén pedig olyan magasra tették, hogy mindenki föltekintett rá, de onnan már a megváltás származott.

(Sánta János)

A farkas és a rózsa

2011-05-16T13:45:00.000+02:00

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először.
" Milyen szép!"- gondolta -"Milyen kecses!"
Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!
- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki?
" Mind ilyenek vagytok" - gondolta a farkas a fák közül -
"Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót."
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre.
" Hát nem látjátok, hogy fáj neki?" - gondolta a farkas - "Miért kell bántani?"
- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve - Tépjük ki!
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt!
- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka -Ki kell irtani!
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében.
" Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők!"
Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először sírni kezdett.

Édesanyámnak

2011-05-02T11:46:00.000+02:00

Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, megetettél egy kóbor cicát
Ebből megtanultam, hogy szép dolog, ha gondoskodunk az állatokról.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, a kedvenc sütimet készítetted el.
Megértettem, hogy az életben apró dogok is válhatnak különleges ajándékká.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, éppen imádkoztál.
Ebből megtanultam, hogy van Isten, akivel bármikor beszélgethetek, és megtanultam, hogy bízzak benne.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, ebédet főztél és elvitted egy beteg ismerősünknek.
Ebből megtanultam, hogy egymásról gondoskodnunk kell.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, idődet és pénzedet olyanemberekre szántad, akik rászorulnak.
Megértettem, hogy akiknek több van adniuk kell a sajátjukból azoknak akiknek kevesebb van.
Mikor nem is gondoltad, hogy észreveszem, jóéjt-puszit adtál.
Ebből megéreztem, hogy biztonságban vagyok és szeretsz engem.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, könnyek szöktek a szemedbe.
Megértettem, hogy az életben érhetnek fájdalmas dolgok is és nem baj ha ilyenkor sír az ember.
Mikor nem is gondoltad, hogy látom, hogyan gondoskodsz rólunk, elhatároztam, hogy én is megpróbálom a tőlem telhető legjobbat adni.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, mindvégig láttalak.
Köszönöm, hogy láthattam mindazt, amiről nem is gondoltad, hogy látom!

Én vagyok a Feltámadás!

2011-04-25T21:28:00.003+02:00

Halálugrás

2011-04-21T12:55:00.000+02:00

Csodálom Máriát! Egy életerős fiatal lány, tele álmokkal, tervekkel a jövővel
kapcsolatosan. Szeretem magam elé képzelni ahogyan jegyesével, Józseffel együtt
vannak, csacsognak, szövik a terveket, a jövőjükkel kapcsolatosan, bejárják Názáret
szép tájait, hogy megálmodják kis családjuk otthonát.... És akkor jön az angyal egy
hatalmas kéréssel, egy ismeretlen, életre szóló feladattal, Isten akaratával.

Mária nagysága abban áll, hogy igent tud mondani a jó Istennek. Képes elengedni
mindazt miben addig hitt, mit addig kis szívében építgetett, és kitudja mondani
Teremtőjének az igent... Ez olyan, mind amikor az akrobata, fent a magasban elengedi
a kezében lévő biztos trapézt, és bukfencet vetve a levegőben, egy halálugrással társa
karjai közé veti magát. Mária bizalommal, mindent elengedve repül, és a jó Isten
gondviselő karjai felfogják őt.

Csodálatos az Istenben bízó ember bátorsága! Mi is érezzük, - különösen ilyenkor
nagyböjtben - hogy ezt-azt el kellene engedni, és hatalmas lendülettel bele kellene vetni
magunkat abba amiben hiszünk, mit értékesnek, fontosnak, Isten akaratának látunk! A
kérdés, hogy megvan bennünk a Boldogságos Szűz Anya bátorsága, hatalmas életereje,
lendülete? Elmerjük-e engedni azokat a megszokott, hozzánk nőtt beidegződéseket,
kényelmes szokásainkat, melyek visszafogják szárnyalásunkat?

Emlékszem milyen nehezen hagytam ott a biztos, kényelmes, karbantartó állásomat
a kis műhelyben, hogy elmenjek a bányába segédmunkásnak. Magam sem értettem,
hogy pontosan miért kell lépjek, de éreztem, - ott bent, a lelkem mélyén, - hogy menni,
lépni kell. Dolgoztam a föld alatt keményen, és aztán egy év múlva, egy tavaszi szép
napon éreztem, hogy megértem a továbblépésre. Éreztem, hogy menni kell, életemet, -
az egyetlent, - egy bátor lendülettel Istenem kezébe kell tennem. Rég érlelődő vágyamtól
vezetve, jelentkeztem a teológiára. Hihetetlenül nehéz volt elengedni a barátokat, a
megszokott életet, megannyi ismerőst, a kényelmet, és egy hatalmas halálugrásban
ellendülni az ismeretlen, titokzatos jövő felé, hinni azt, hogy Isten szeretete felfog, és nem
lesz halálos zuhanás vakmerő tettemből.

Csodálatos volt a teológián szinte lélegzet nélkül repülni az ismeretlen, új világba.
Ma is beleborzongok az akkori élménybe! Huszonévesen mindent elengedni, és az
egyházüldöző kommunista rendszer csápjai között, bizalommal suhanva, repülni a
szeretet Istene karjai közé... Aztán mint felszentelt pap, ifjúsági lelkész, elengedni egy
nyugodt, konvencionális papi életkeretet, és befogadni a gyermekeket, belezuhanni
a szeretet "törvényen kívüli" végtelen távlataiba. Hogy mondjam el? Minden egyes
új döntés egy biztos halál, de ugyanakkor egy végtelenül erős, jóságos, továbblendítő
erőnek a megtapasztalása. Hihetetlen öröm van bennem, mert megtapasztaltam, hogy
Isten erős kézzel, jóságos karral felfog, felemel, újból és újból értelmet ad a hitből
fakadó döntéseknek.

Idő kellett megérteni, hogy életünk nem más, mint egy folyamatos halálugrás, mert
minden új lépés, valaminek a bátor elengedése, és zuhanás a gondviselő Isten karjai
közé. Egy új munkahely, családalapítás, gyermekvállalás, de még egy új kapcsolat,
szövődő barátság is, minden de minden kisebb vagy nagyobb halálugrás, melyek előtt
ha megtorpanunk, életünk kibontakozása leáll, és Szent Péter példájára mi is elkezdünk
süllyedni létünk háborgó, galileai tengerén.

Most ezekben a szent nagyböjti napokban, imádkozom bátorságért, hogy a soron
következő halálugrásainkat - mit tőlünk kér az Úr, - merjük megtenni... Merjük
elengedni a kényelmes, talán már rég kinőtt állomásainkat, és Istenben bízó lélekkel
nekilendülni az előttünk lévő, a szeretet tiszta vágya által szívünkbe felvázolt nemes cél
felé. Lehet, hogy csak egy sofőr könyv megszerzése, vagy egy idegen nyelv elsajátítása
a cél, de lehet, hogy egy rég elkezdett tiszta kapcsolat házasságba torkolló beteljesülése,
vagy a csodálatos szerzetesi, papi hivatás a te célod... Nem tudom a te utadat, de az
biztos, hogy Isten a továbblépés, a mozgás, a kibontakozás Istene. Ő a dinamikus
haladás, kiteljesedés útján akar vezetni bennünket. Egészen biztos, hogy a te célod a
végtelen, és így mindig van tovább. Tudnod kell, nincs célba érés ezen a földön, csak
lélegzetvételnyi pihenés, vagy halálos megtorpanás.

Társad, családod van? Ez nem ok a tunya sodródásra. Egyeztess és induljatok együtt
bizalommal. Egy újabb kisbaba tudatos vállalása, talán a következő halálugrás
számotokra? Rég megálmodott családi otthonotok alapjainak kiásása? Nem tudom! A
jó Isten a szívetek visszatérő vágyai által akar vezetni. A legszebb álmotok az Ő szent
akarata!

Én, a te kisebb testvéred, csak biztatni, bátorítani tudlak. Ne félj! Egyetlen életed van,
ne köss a langyos semmittevésben kompromisszumokat, a megszokott kényelemben
ne poshadj el! Merd elengedni a biztos fogást, az állást, és merd elkezdeni a legszebb
vágyad valóra váltását. Bízzál! Ha szíved indít, engedd el a trapézt, és zuhanj bele akár a
tátongó semmibe! Legyen hited az élő Istened karjai közé vetni magadat! Nem könnyű
tudom, de az élet ura, kinek nevében saját vágyaidra igent mondtál, nem veszi le rólad
a szemét, passzívan nem hagy leesni, összetörni, Ő felfog és biztos kézzel tovább vezet...
És ez a mindig tovább, - látod-, ez az élet! Léted egy bátor nekilendülés, újabb és újabb
halálugrás, kibontakozó repülés a Végtelenbe!! Ne félj! Testi halálod utolsó ugrásod lesz
ezen a földön, elszakadás a földi trapéztól, egy beteljesedés, bátor repülés Istened karjai
közé.

Ezekkel a gondolatokkal bátorítalak, biztatlak 2011. nagyböjtjében, és kívánok
mindannyiatoknak Istentől megáldott, szép Húsvéti ünnepeket.

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t. (Böjte Csaba)
2011. március 23.

Böjte Csaba a Szentháromságról

2011-04-20T14:45:00.000+02:00

Kedves Testvéreim!

Egyszer egy gyerek megkérdezte tőlem, miért vetünk keresztet? Atya, Fiú, Szentlélek. Azt mondta, ő ezt nem érti. Aztán bevallottam őszintén, én sem. De tudjuk, hogy Jézus sokszor beszélt az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről. És azt gondolom, ha Jézus jónak látta kinyilvánítani, elmondani ezeket nekünk, akkor biztos, hogy ez fontos tanítás.

Szeretem szemlélni azt a nagy szeretetet, amivel a Szentháromság tagjai egymás iránt vannak. Milyen szép, amikor Jézus megkeresztelkedik, megnyílik az ég, és azt hallani, „Íme az én szeretet Fiam, akiben kedvem telik.” És a Szentlélek leszáll rá, erőt ad neki.

Félt, de kimondta

Vagy az a szép jelenet, amikor Jézus arról beszél, hogy az ő eledele nem más, mint annak akaratát teljesítse, aki őt küldte.

Azt gondolom, a Szentháromság egymás iránti szeretete talán nagycsütörtökön, nagypénteken látható leginkább. Mert a Mennyei Atya annyira szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda értünk.

Döbbenetes, nem? Vagy amikor nagycsütörtök este Jézus fent van az Olajfák hegyén, és azt mondja, ne az Ő akarata teljesedjen be, hanem az Atyáé.

Biztos, hogy Ő is, mint ember, irtózott, félt, vérrel verejtékezett mindattól, ami rá várt. És mégis, annyira bízik a Mennyei Atyába, hogy ki meri mondani, ki tudja mondani, „Legyen nékem a Te igéd szerint. Legyen a Te akaratod szerint.”

A Mennyei Atya vezette, végig kísérte az életét, ott van a kereszten, s utolsó leheletével azt mondja: Atyám, kezedbe ajánlom a lelkem. Ez a hatalmas bizalom, egymás iránti szeretet, a másik elfogadása, a másik akaratának végtelen nagy tiszteletbe tartása.

Mi mindannyian Isten képére és hasonlóságára lettünk teremtve, milyen jó lenne, ha meg lenne bennünk ez a szentháromságos egyistenben lévő végtelen szeretet.

Jó lenne, ha a gyermek azt tudnák mondani, hogy az eledele, az ő mindennapi betevő falata nem más, mint a szüleinek, a tanárainak akaratát teljesíteni.

Milyen jó lenne, ha minden nap ki tudnánk mondani, ez az én feleségem, férjem, gyermekem, szülőm, akiben kedvem telik.

Jó lenne, ha az életünk nehéz perceiben is le tudnánk mondani egymás iránti szeretetből a saját akaratunkról!

Jó lenne, ha ugyan a másik embertársam fájdalmat okoz nekem, akkor is Istennél keressek megnyugvást, vigaszt.

A legerősebb szeretet

Úgy hiszem, a Szentháromság Egyistenen belüli szeretet a legerősebb. Nem fordítja egymás ellen a Személyeket. A nehézségek, a gondok, a bajok, amik voltak, amik a Golgotából fakadtak, nem törték szét a Szentháromságot.

Milyen szép lenne, ha családjainkat a mindennapi nehézségek nem törnék darabokra, nem fordítanának egymással szembe bennünket.

Barátoddal való viszonyod meddig él? Amíg minden jól megy és nagyszerű? És amikor gondok vannak és bajok, akkor mit tudsz te mondani? Menj Isten hírével? Vagy azt, hogy igen, én bízom benned! Kezedbe ajánlom a becsületemet, a tisztességemet.

Merem-e a másik kezébe oda helyezni nem csak az életemet, hanem annál sokkal kisebb dolgokat is: 1-1 órát az időmből, a türelmemet, a fáradságomat.

Azt hiszem, mindannyiunk számára modell - és példaértékű a Szentháromságos Isten és Személyek egymás iránti szeretete és elfogadása.

Húsvétkor válik igen láthatóvá a Szentháromság közötti szeretet. Mint ahogy húsvétkor Jézus feltámadása után mondja, hogy jobb lesz a tanítványoknak, ha ő elmegy, mert akkor a Mennyei Atya elküldi a Szentlelket, az új Vigasztalót nekik.

A Szentírásban Jézus sehol sem mutatkozik be, nem mondja, hogy kicsoda Ő. Az emberek nevezik meg Krisztusnak, Dávid Fiának, Ember Fiának, Jézusnak. Ő csak egyetlen egy helyen nevezi meg magát úgy, hogy a Vigasztaló.

Feltámadása után azt mondja, hogy Ő a Vigasztaló és a Mennyei Atya elküld majd helyette egy új vigasztalót.

Ne azt nézd, hogy a másik hogyan él, mit tesz!

Kicsik, gyengék vagyunk, érezzük a magunk hibáit, esendőségünket, de azt gondolom, olyan jó dolog tudni azt, hogy felettünk egy csodálatos Szentháromság van és kinyújthatjuk feléje a kezünket szeretettel, jósággal. És nap, mint nap vihetjük a keresztet, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében induljon az életünk, a napunk, és este, mikor megfáradtan ágyba bújunk, akkor is a Szentháromság nevében fejezzük be a napunkat, életünket.

Nézzük ezt a végtelen szeretetet, melyet nem tudott kikezdeni se a Nagycsütörtök, se a Nagypéntek, se a Golgota, se a kereszthalál, hanem kiteljesedett, és azt gondolom, hogy ezen az úton kellene nekünk is mennünk, elindulnunk.

Ez legyen számunkra az a modell, az az eszménykép, amit földi életünk során meg kellene valósítanunk. Ne azt nézzük, hogy a másik hogyan él, mit tesz, mit mond, hanem azt kellene néznünk, ahogy Jézus is mondta, „Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyám.”

Jézus nagyon magasra emelte a mércét. Hát, fussunk neki. Nem igaz? Szép ez az élet!

És az a szép, hogy évről évre, újból visszatér a szent háromnap, és persze mindig neki indulunk, szaladunk, ugrunk és vagy sikerül, vagy nem. De az idén újból, nagycsütörtök, nagypéntek lesz és húsvét hajnala felvirrad ránk!

Újból kezdhetünk mindent, ne adjuk fel a reményt! Igen is, ha Jézus tudta szeretni a Mennyei Atyát, akkor nekünk is tudnunk kell szeretni egymást!

Hordozzuk egymás terhét!

Ha Jézus le tudott mondani a saját akaratáról azért, hogy a Mennyei Atya akaratát teljesítse, akkor azt gondolom, hogy nekünk is szeretetből egymás terheit kell hordoznunk. És ha élete nehéz pillanataiban Jézus a Mennyei Atyához menekült, az Ő kezébe ajánlotta lelkét, akkor azt gondolom, hogy mi is, ha nehéz is, még ha gondok is vannak, akkor is egymás kezébe kell helyeznünk életünket, anyagi javainkat, szellemi, lelki kincseinket.

Ez a bizalom, ami előbbre viheti a világunkat, ami megmenthet bennünket, amely elvezethet bennünket a Mennyek Országába.

Ámen

Nagyhéti gondolatok

2011-04-19T13:08:00.000+02:00

Pilinszky János gondolataiból emelnék ki részleteket:

"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!"

Még Pilátus tornácától is hosszú az út idáig, még a "kereszt botrányától" is e "botrányos mondatig". Jézusnak mégis ezt a mondatát szeretem a legjobban, mintha e mondatával egyenesen az én hitemre számított volna. Pedig "botrányos mondat", mellyel - mintha minden eddigi szavát hiteltelenítené. Hol esik itt már szó arról, hogy "boldogok, akik sírnak"...

S mégis: az egész nagy dráma épp hiteles nem lenne nélküle. Ez az egy mondat mégis hiányzott. Ezzel az egy mondattal jegyezte el magát végképp velünk. Ezzel az egy mondatával vonz bennünket örökre magához.

Igen, mielőtt engesztelő áldozatát elfogadta volna, utoljára még mintha az Atya is levette volna róla tekintetét. S azóta ez a velünk örökre egybefonódott, csodálatos és édes Isten soha többé nem foghatja be fülét, ha kétségeinkben saját mondatát kiáltjuk feléje. Egy lett közülünk mindörökre.

Milyen nehéz bármit is szólni minderről, de semmit se szólni még nehezebb. Ha valaki olvasgatta a bibliát lámpaoltás előtt, az éjszaka csendjében, egészen bizonyos, hogy megszólította legalább egy mondata. S ha valaki nagy szükségében olvasgatta, lehetetlen, hogy ne érzékelte volna a betűk mögött az Ige jelenlétét.

Ő volt az. Mert Ő ma is köztünk van, éppúgy, sőt sokkalta inkább, mint "a maga idejében".

Jézus valóban föltámadott.

(1963)

Anyámhoz

2011-04-06T11:06:00.000+02:00

Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,
Szivedből szeretet s élet szakad;
Nappalodik a szenvedélyek éje,
Meleg sugárként ömlik szét szavad.
Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben,
Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!
Szivedbe Isten lelke költözött...
Áldott vagy te az asszonyok között!

Ragyogjon arcod és ne sírj miattam!
Bár most levert és bús vagyok,
Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség
Övedzi majd e büszke homlokot!
Te csak szeress, ne legyen semmi gondod,
Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod
És drága könnyeiddel öntözöd!...
Áldott vagy te az asszonyok között!

Tenszíved az, mi téged fölmagasztal,
Virágok nyílnak lábaid nyomán,
Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly,
Amerre jársz mint égi látomány:
S hol szebb világok tiszta üdve támad,
Te oda szállsz. Kivívtad koronádat,
Körötted minden fénybe öltözött...
Áldott vagy te az asszonyok között!

Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes
Szivedhez járul boldogan fiad.
Szivem remeg, mert üdvössége teljes,
Szivem zokog, de az öröm miatt.
Ó, mert áldás nő az áldás helyén:
Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én!
Várnak reánk nem ismert gyönyörök...
Áldott vagy te az asszonyok között!

Komjáthy Jenő

( Köszönöm Zöldmimózának, hogy megismerhettem ezt a gyönyörű verset )

Ahol összeérnek a sínek

2011-04-05T14:41:00.000+02:00

Ott ültem a vonatsíneken. Vártam. Az egyetlen megoldást...
Nem az jött, amire várakoztam.
Egy kisfiú közeledett felém a sínek között. Csak képzelődöm, gondoltam, és tovább bámultam a talpfák közé szórt köveket.
- Mit csinálsz itt?
Szőke hajú, ötéves forma kisfiú állt előttem. Nagy barna szemeivel a tekintetemet fürkészte.

Éreztem, hogy olvas benne, most olvassa ki belőle az elmúlt évtizedeket.
Elfordultam, nem akartam, hogy lássa. Elkéstem.
- Ezen a vonalon nem jár vonat.- Honnan tu... ?
- Honnan tudom, miért vagy itt? Ismerlek, ugyanúgy, mint önmagadat. Ismerlek már több évtizede. Most eljöttem, hogy mutassak neked valamit.
- Mit?
- Állj fel! Nézz egyenesen a sínek közé a távolba, látod azt a pontot, ahol összeérnek a sínek?
- Látom.
- Ott van a boldogság. Ezen a pályán mindenki arra tart. Gyere, induljunk mi is.
Szegény gyermek, hogyan mondjam meg neki, hogy sohasem érhet oda, ahol összeérnek a sínek...
- Tudom, ne gyötörd magad, Tudom, hogy nem érhetek oda, de mutatok valamit. Nézz le a lábad elé, mit látsz?
- Semmit.
- Nézd meg jobban, láss is, ne csak nézz! Mit látsz?
- Egy kis virágot, lila szirmokkal, sok kis virágot...Hiszen itt mindent elborítanak az ibolyák! Ez gyönyörű!
- Most nézz fel az égre. Ott, mit látsz?
- Felhőket, bárányfelhőket. De érdekes! Ott az egyik... Most olyan alakja van, mint egy angyalnak... Gyönyörű felhőcske! Ott egy másik épp most alakul ki, mintha gomba nőne ki az ég kék szőnyegéből! Csodaszép!
- Mit érzel most, ebben a pillanatban?
- Boldog vagyok!... Boldog vagyok?
- Igen! Itt és most összeértek a sínek.

Honnan is ered az ír tánc? ;))))

2011-03-17T21:03:00.002+01:00

Isten csodája

2011-03-15T10:28:00.002+01:00

Ameddig a történet csillaga
Röpíti a múltakba sugarát:
A szem saját kezünkben mindenütt
Saját szivünkre célzó gyilkot lát,
S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!...
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

Igy hordozunk sok százados sebet,
Keblünk soha be nem gyógyúlhatott;
Mérget kellett mindenkor innia,
Ki sebeinkre önte balzsamot.
Valami rosz szellemtől származánk!
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

S míg egymást martuk szennyes koncokért,
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

Ott foly Sajó... oly görbén kanyarog,
Mint ember, aki görcsben haldokol;
Ott haldokoltunk, vérünk ott szivá
Az óriási nadály, a mogol,
S holttesteinket fölfalá a láng!
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

S ott van Mohács... ott nyomta a királyt
Sárkoporsóba páncéla s lova,
S készult számunkra a ledőlt király
Kardjából a rettentő zabola,
Melytől még most is ég és vérzik szánk!...
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem,
De mily kevesen gondolnak vele.
Oh nemzetem, magyar nép! éltedet
Mindig csak a jó sorsra bízod-e?
Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk;
Emberségünkből álljon fönn hazánk!

Szalkszentmárton, 1846. január (Petőfi Sándor)

Magyar mise

2011-03-12T10:22:00.000+01:00

és itt a szöveg:

http://www.inventor.hu/genius5/hu/verse.pdf

Köszönet Zöldmimózának érte!

A Te akaratod

2011-03-02T13:12:00.000+01:00

Teljesüljön a Te akaratod:
a Miatyánkból ezt tudom már csak.
Bimbóban nem marad meg a virág,
és visszafele nem foly a patak.

Teljesüljön a Te akaratod:
be fölösleges minden más beszéd…
Az én kezem, e vézna, gyönge kéz
hogy tartaná fel az Isten kezét?

Minden léleknek csak egy útja van
és csak ezen az egy úton mehet.
És nem lépheti által önmagát
és öntörvénye ellen nem tehet.

Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van.
És ez az eszme megnyugvást is ád:
ki sorsával vív, alája kerül
és győz, ki néki megadja magát.

Reményik Sándor

A kunyhó

2011-02-24T15:01:00.000+01:00

Egy hajótörés egyetlen túlélője egy kicsi és lakatlan szigetre vetődött. Buzgón imádkozott Istenhez, hogy megmentse, és minden nap a horizontot fürkészte, hogy vajon jön-e valami segítség, de semmit sem észlelt.

Kimerülve, de végül is sikerült egy kis kunyhót építenie a vízből kimentett farönkökből, hogy megóvja magát a különböző természeti veszélyektől, és ahol kevés javait tárolja.

De egy nap, miután ennivaló után nézett, hazaérvén, a kunyhóját lángokban találta és a füst az egekig gomolygott. A legrosszabb történt - minden elveszett. Megtelt fájdalommal és méreggel.

Isten, hogy tehetted ezt velem? - kiáltotta.

Azonban másnap kora reggel, egy hajó hangjára ébredt, amely a sziget felé közelgett. Őt jött megmenteni.

Honnan tudtátok, hogy itt vagyok? - kérdezte az elcsigázott ember a megmentőitől.

Láttuk a füstjelzésedet - válaszolták.

Könnyű elcsüggedni, amikor a dolgok rosszul mennek, de nem szabad elvesztenünk a reménységet, mert Isten dolgozik az életünkben, még akkor is, ha szenvedünk.

Emlékezz arra, ha legközelebb a "kis kunyhód" porrá ég, hogy ez talán egy füstjelzés is lehet, amely Isten kegyelme után kiáltozik.

A legjobb orvosság

2011-02-07T13:27:00.000+01:00

- Az a rossz - mondta -, hogy Galambos bácsinak elment az életkedve. Mindig akkor van baj, ha a beteg feladta a küzdelmet. Majd hozzátette.
- Az élni akarás a legjobb orvosság.
Az egyik nap Galambos bácsi maga mellé ültette a feleségét.
- Elmegyek, anyjuk. Nincs már nekem miért élnem.
Galambos néni megfogta a férje lesoványodott, vékony kezét, és ránézett az öregre.

- Hát én? Én már nem számítok? Énértem nem érdemes élned?
Az asszony hangjában annyi szeretet volt, hogy attól három haldokló is meggyógyult volna.
Galambos bácsi meglepődött, és arra gondolt, hogy ennél szebb szerelmi vallomást még fiatal korában sem mondott neki a felesége.
Amikor a doktor legközelebb eljött, fejcsóválva vallotta be Galambos néninek, hogy nem tudja mi történt, de a férje jobban van. Két hét után az öreg felkelt az ágyból, a harmadik héten kiment az udvarra, egy hónap múlva pedig elkísérte a feleségét a boltba. Hazafelé még a teli szatyrot is õ akarta volna vinni, de az asszony ezt nem engedte.
Ettől kezdve együtt mentek mindenhova. Eleinte úgy jártak, hogy Galambos néni belekarolt a férjébe, aztán a karon fogásból kézen fogás lett, majd az, hogy egy-egy ujjukat összefűzték, mintha tizenéves kamaszok lettek volna. Mindig lassan lépegettek, mint akiknek rengeteg idejük van. Inkább csak sétáltak, andalogtak. A szemben jövők néha mosolyogtak rajtuk, de ők nem törődtek ezzel.
Egyszer egy régi ismerős megállította őket, és megkérdezte.
- Tán ifjú szerelmesek vagytok?
Galambos bácsi mosolyogva helyesbített.
- Öreg szerelmesek! S ez sokkal-sokkal többet jelent.

Jókedvet adj Uram!

2011-02-02T21:20:00.000+01:00

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

(Garai Gábor)

Beethoven hatás ;)

2011-02-01T10:54:00.000+01:00

Schubert: Ave Maria

2011-01-26T09:58:00.000+01:00

Mondd, mi a szeretet?

2011-01-23T15:22:00.000+01:00

Könnyű szeretni azt, ki kedves,
szelíd, jóságos és figyelmes,
ki mindig csak ad, de sose kér,
Ó, mennyire szeretjük mindezért.
De azt szeretni, aki durva,
szava sértő arca mogorva,
tudod, hogy tüskés, mégis szereted,
Na látod, ez a szeretet.

Könnyű szeretni a jó barátot,
élvezni vidám társaságot.
De a szenvedőt, ha szánja szíved.
Ha éhezőnek nyújtasz kenyeret.
A tétovának adsz egy jó tanácsot.
Vigasztalod a sírót, hogyha látod.
Letörlöd a fájó könnyeket.
Na látod, ez a szeretet.

Aki becéz vagy lágyan simogat.
hogy tudjuk szeretni azokat.
De szeretni a mindig lázadót,
a hitetlent vagy a támadót,
a közönyöst, a bűnöst, szennyest.
Ilyenek vagyunk, s az Isten így szeret,
irgalma megnyitotta az eget.
Na látod, ez a szeretet.

Te melyik vagy?

2011-01-10T17:28:00.000+01:00

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.
Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük.
Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe. Ezután megkérdezte lányától:
- Kedvesem, mit látsz itt?
- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta.
Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte ott, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:
-Mit jelentenek mindezek, apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe.
Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre:
A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.
A tojások erősen megkeményedtek.
Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.
-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.
Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?
Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.
Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.

Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelő alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat"! A döntés a Te kezedben van!

A magyarok vére

2011-01-04T11:18:00.000+01:00

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe - a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel -, hanem hazamenjen, felvegye házi papucsát, mint a futball szurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után.
Túl sok a halott már a stadionban, s az ember csak a saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.
A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.
És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.
A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, - bontakozik az élet és a meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.
A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!

Albert Camus - 1957

(forrás: http://storico.radiovaticana.org/ung/storico/2010-01/347086_albert_camus_a_magyarok_vere_1957.html)

Gondolatok egy Új Év hajnalán

2011-01-01T19:06:00.000+01:00

Csodálom Jézus Krisztust ahogyan a földre jön és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ö fáradt cinizmussal, a mennyei trónusán ülve, szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ö közénk jött és szembemegy az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel. Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya, vágyaink által szívünkbe irt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára akadályt, lendületesen felvállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy – egy kudarc, nem bénítja le, duzzogva nem ül félre, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon szál, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.

Olyan döbbenetes látni, hogy sok sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak immel ámmal teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helybe tipegő, önzés burkában besavanyodott életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően, megmutatni azt a tiszta örömet, mely melyet a szeretet útján, botladozva is, de elinduló ember meg tapasztalhat? Lehet, hogy izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót, szimulált hajtű kanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb , becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárny szegetten reménytelenségbe ostorozni, ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mind egy langyos szellő belekapaszkodik embertársad, csüggedten logó vitorlájába, és elindítja öt a reális létezés hatalmas óceánján. Jó dolog megérezni a kis magban feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani egy kis gyermek, ki sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni, a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó dolog mind egy láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét.

Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog jónak lenni, alkotni, a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről.

Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed, magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás, nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem te magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős felnőtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd imádságos szeretettel az ö útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni. Te ástad a kutat, de annak, életet adó tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni. Semmiből, a végtelen létbe felnőni, úgy lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé válsz.

Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jószándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged ki olyan szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen lím – lomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeli őré. Mi vagy te? Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak.

A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában, a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek. Krisztus, Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? Hiszem, hogy a világ megannyi kérdésére a válasz benned van, te magad vagy a válasz, melyeket a benned feszülő tiszta vágyakban, álmokban találhatsz meg. A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni, a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten símogató válasza lenni?

Karácsony van! Mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani!

Szeretettel, Böjte Csaba t.

Déva, 2o1o dec.30.

Adventi ima

2010-12-11T18:25:00.000+01:00

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…

Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk. Uram, add, hogy ne higgyük el, hogy plazmatévéktől, fals zenéket kiabáló télapóktól, és 0 százalékos THM-től leszünk boldogabbak!

Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során. Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból! Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni. Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát - ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól! Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban!

Add, hogy legyen kedvünk gyertyafényben egy tiszta papírlapra tollból tintát maszatolni, csak úgy, a saját örömünkre. Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket. Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!
Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.

Adj békét, mindnyájunknak, Uram!

Rorate

2010-12-07T10:57:00.001+01:00

FEKETE ISTVÁN: Roráte

Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak, és még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak.
Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem koppannak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak, néhol kis lámpások imbolyognak, s mutatják, hová kell lépni, ámbár hiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét, a tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel, s a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére.
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.

A külső mozgás bekúszik a templomba, s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s mikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok, égi Magasok...”

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett, legalábbis így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is – ugyanonnan –, ámbár ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna. Nagy harag volt ugyanis a két öreg között, kitartó, régi harag, formája se volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.
S most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást, de egyébként is ráér. Fél szemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul... Amilyen kutya konok ember volt világéletében azt várja – gondolja Illés –, hogy én menjek előbb, de abból nem eszel, pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán, azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.
Azután: csend.
Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba, és a szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijed meg. – Ezt igazán nem szabad – és Mátéra néz, aki – úgy látszik – elaludt.
– Hee Ez hát, a híres – mosolyodik el magában –, pedig három évvel fiatalabb, mint én. Nem nagy idő, az igaz, de mégiscsak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei...hm, akár a halotté...
– Uramisten, csak nem lett vele valami?!...
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról –, csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát:
– Hallod-e, te, Máté?
Máté felhorkan:
– He! Mi? – és néz Illésre, mint a csodára. – Te vagy az, Illés?
– Én hát, há’ mondok, megnézlek, mert olyanformán ültél...
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté, de áhítattal, mert tele van a szíve, szereti most Illést így közel látni – már elmúlott.
– Há’ , hála Istennek, no menjünk. – És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

***

– Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. – Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
– Két ember kibékült – mondja a főszent, és melegen sóhajt.
– Haj! Csoda! – suttogja a kis angyal.
– Hát bizony, a mai világban...
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg közben Illés háza elé ért. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, rég voltál nálunk – mondja Illés –, lángost sütött a lányom…

***

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a lángos, Szentatyám?

***

A toronyban ekkor hetet ütött az óra, s e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.

Csodálatos....

2010-12-04T22:01:00.002+01:00

Levél Jézus Krisztustól

2010-12-01T11:12:00.001+01:00

Kedves Szeretteim!

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.
Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége – mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni…
Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban.
Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.
Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá : Télapó, Télapó! – mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami – de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És – tudjátok – ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat – Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el? Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.
Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek – kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás…
Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.

A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:

Jézus Krisztus

Idősek fohásza

2010-11-20T18:08:00.001+01:00

Uram! Vigyázz rám, hogy öregségemben is szerethető legyek.
Fékezd meg túlbuzgóságomat, amellyel azt képzelem, hogy nekem minden témához mindig mondanom kell valamit.
Szabadíts meg attól a jószándékú segiteni akarástól, amellyel mindig én akarom elrendezni mások rendezetlen ügyeit.
Ne vegyem zokon, ha az emberek beavatkozásnak nevezik a segíteni akarásomat.
Taníts meg arra, hogy okos legyek, de nem okoskodó. Legyek mindig készen a szolgálatra, de a mellőzést is el tudjam fogadni.
Sok bölcsességet halmoztam fel életemben és nagyon sajnálom, hogy ezt nem tudom másoknak továbbadni.
Beletörődtem Uram, de azért ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon az utolsó években.
Taníts meg arra, hogy tudjak hallgatni a betegségeimről és a nehézségeimről.
Ezek évről évre növekednek és velük együtt nő bennem a hajlandóság arra, hogy mindig ezekről beszéljek.
Nem merem azt a kegyelmi ajándékot kérni Tőled, hogy őszinte együttérzéssel tudjam hallgatni másoknak a betegségekről szóló folyamatos panaszkodását, de legalább adj erőt, hogy türelmesen végighallgassam őket.
Azt sem merem kérni, hogy halványodó emlékezőképességemet erősítsd vissza olyanná, amilyen régen volt.
Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet és kevesebb magabiztosságot, amikor előfordul, hogy mások ugyanarra az esetre másképp emlékeznek, mint én.
Ajándékozz meg azzal a bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek.
Taníts meg arra, hogy előítéletektől és írigységtől mentesen fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát és ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani a fiatalokról.
Tölts be úgy a szereteteddel, hogy öregségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek.
Tudom, hogy nem vagyok szent, de azt is tudom, hogy az öregember örökös zsörtölődése az ördög munkájának csúcsteljesítménye.

ADD URAM, HOGY ÍGY LEGYEN!

Böjte Csaba gongolatai

2010-11-19T19:13:00.001+01:00

Klikk a képre!

Veréb

2010-11-15T09:07:00.000+01:00

Meghallgatott ima

2010-11-04T14:11:00.000+01:00

Sokszor panaszkodunk, hogy Isten nem hallgatja meg imáinkat. Ennek nem az az oka, hogy Isten érzéketlen lenne, hanem az, hogy mi értjük rosszul, mit kérhetünk.
Mi azt szeretnénk, ha Isten minden ötletszerű, pillanatnyi érzelemtől fűtött gondolatunkat azonnal teljesítené. Isten ennél többre becsül bennünket. Ha mi erőt kérünk, ne panaszkodjunk, ha nehézségeket ad, mert ezeken edződünk. Ha nagyobb szeretetet kérünk, ne panaszkodjunk, ha állandóan bajba jutott emberekbe botlunk, mert éppen általuk szerethetjük jobban Istent.

Azt kapjuk, amit kérünk, csak nem úgy. A módot bízzuk őrá, jobban járunk így. Ő tehát nem automata, hanem értünk aggódó Atya, aki úgy segít, hogy terhelve formál. Nemcsak a megoldott dolgaink alakítanak, hanem a kifogott és lerakhatatlan keresztjeink is.

Sánta János

Szeretlek Apa!

2010-11-02T18:44:00.000+01:00

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.

Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: "Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim? Nézd, írtam neked levelet!"

Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.

Visszament az autójához. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.

A gyermek azt írta:"SZERETLEK APA!"

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!

A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve!

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:

A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!

Légy ura érzelmeidnek:

- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,

- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,

- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,

- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,

- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!

A harag és a szeretet nem ismernek határt.

Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!

Ingyen ölelés

2010-10-26T09:37:00.000+02:00

A felvétel egy olasz városkában készült, ahol egy, a világ több városában indított mozgalom szemtanúi lehetünk.A táblákra angolul és olaszul az van írva: INGYEN ÖLELÉS A többi már önmagáért beszél!
(A dal Leonard Cohen szerzeménye.)

Szent ajándék

2010-10-25T13:33:00.001+02:00

Egyszer egy kolostorra nagyon nehéz idők jártak. Csak öten maradtak: a kolostor vezetője és még négy szerzetes, akik mind 60 év felettiek voltak. Fent a hegyekben, közel a kolostorhoz élt egy mindenki által nagyra becsült szerzetes. Így a kolostor vezetője elment ehhez a szent emberhez, hogy hátha tudna valamilyen tanácsot adni, amivel a kolostor megmenthető.

A kolostor vezetője és a szent ember hosszan elbeszélgettek, de amikor a tanácsát kérték, akkor a szent embernek egy nagyon egyszerű válasza volt. "Nem tudok neked tanácsot adni. Egyedül azt mondhatom, hogy közületek, akik a kolostorban maradtatok, az egyik a messiás, aki nagyon fontos szerepet fog játszani az emberiség felemelésében." A vezető szerzetes visszatért a kolostorba és elmondta a szent ember üzenetét.

A következő hónapokban az öreg szerzetesek eltűnődtek a szent ember szavain. "A messiás közülünk való?" - tette fel mindegyikük a kérdést magának. Miután elgondolkodtak ezen a lehetőségen, egymás iránti tiszteletük rendkívüli módon megnőtt, attól a gondolattól, hogy esetleg köztük él a messiás. Egyszerre csak észrevették egymás különlegességeit, és nagyon közel kerültek egymáshoz.

Az a lehetőség, hogy valamelyikük saját maga a messiás, mindegyikük figyelmét rendkívüli módon saját maguk felé irányította. Ahogy az idő haladt, a kolostor látogatói azt vették észre, hogy a kolostorban a tisztelet és a szelíd kedvesség aurája lengi körül az öt öregembert.

Nem tudni miért, de egyre több ember tért vissza a kolostorba.
Elhozták a barátaikat, és a barátaik még további barátokat hoztak.
Néhány éven belül a kis kolostor újból virágzó kolostorrá vált a szent ember ajándékának köszönhetően.

(Uram, Te megvizsgáltál és ismersz engemet, tudod, ha leülök és ha fölkelek. Messziről ismered gondolataimat, szemmel tartod akár járok-kelek, akár pihenek. Előre ismered minden utamat. Még nyelvemen sincs a szó, és Te már érted egészen, Uram. Minden oldalról körülveszel engem, és fölöttem tartod kezedet. Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás: ésszel föl sem érhetem! (Zsolt 139 1,6))

Könyörgés egy kis emberségért...

2010-10-24T18:54:00.000+02:00

Gondolom nem kell comment..... a kép az iszapömlés után készült...

A többlet imádsága

2010-10-24T17:00:00.000+02:00

Egy kicsivel több türelmet, hogy elviselhessem azokat, akikkel olyan nehéz együtt élnem.

Egy kicsivel több állhatatosságot, hogy folytathassam kötelességeimet, melyek kívánságaimmal teljesen ellentétesek.

Egy kicsivel több alázatosságot, hogy megmaradjak azon a helyen, ahová Isten állított, bár ez a hely nem vág egybe sem álmaimmal, sem terveimmel.

Egy kicsivel több belátást, hogy az embereket olyannak vegyem, amilyenek, s nem amilyennek szeretném őket...

Egy kicsivel több okosságot, hogy mások ügyeivel minél kevesebbet foglalkozzam, s magamat ne izgassam miattuk.

Egy kicsivel több erőt, hogy türelmesen fogadjam azt az eseményt, amely éppen most megzavarta az örömömet.

Egy kicsivel több kedvességet, hogy ne mutassam megbántottságomat.

Egy kicsivel több önzetlenséget, hogy mások helyzetébe minél jobban beleélhessem magam...

(Boldog John Henry Newman)

Nem fontos

2010-10-11T13:10:00.000+02:00

Az ember érthetetlen,

logikátlan és önző.

NEM FONTOS,

SZERESD ŐT!

Ha jót teszel,

önös céljaidnak tudják be.

NEM FONTOS,

TÉGY JÓT!

Ha megvalósítod céljaidat,

hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.

NEM FONTOS,

VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!

A jót, amit ma teszel,

holnapra elfelejtik.

NEM FONTOS,

TÉGY JÓT!

A tisztesség és az őszinteség

sebezhetővé tesz.

NEM FONTOS,

LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!

Amit évekig építettél,

egy perc alatt romokba dőlhet.

NEM FONTOS,

ALKOSS!

Pórul járhatsz,

ha segítesz az embereknek.

NEM FONTOS,

SEGÍTS NEKIK!

A legjobbat adod magadból,

és verés a köszönet.

NEM FONTOS,

ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!

(Teréz Anya)

Köszönet Zöldmimózának!

Mi van a szívedben?

2010-09-29T14:55:00.000+02:00

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...

A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:

- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Itt tartunk!

2010-09-28T21:02:00.000+02:00

Dr. Csókay András (idegsebész, Prima Primissima díjas) gondolata

"Nem szolgál örömömre, de sokat kérnek fel konzíliumba szerte az országban súlyos agysérültekhez, agyvérzettekhez. Keserűek és megrendítőek a tapasztalataim.
Néhány példát említenék a közelmúltból, ami tükrözi az alulfinanszírozás következményeként létrejövő létszámhiányos ellátás állapotát.

Természetesen a legsúlyosabb esetekben teremtődnek a legelkeserítőbb helyzetek.
Az egyik vidéki súlyponti kórházban, ahol éjjel egykor akartuk kezdeni a műtétet, egyszerűen nem tudtunk bejutni a műtőbe, mert nem volt meg a kulcs.

Ott álltunk az eszméletlen, haldokló beteggel és a kétségbeesett hozzátartozóval, és nem volt kulcs,a műtősfiút nem lehetett elérni, aki bezárta a műtőt. Se a szobájában hívott telefonon, se a rádiótelefonján nem jelentkezett. Borzasztó kellemetlen volt, úgy döntöttem, hogy legalább a műtői öltözőbe bevisszük a félhalott beteget, mert ezzel a gyalázattal már nem terhelhetjük meg a kétségbeesett hozzátartozót.

Ekkora jelent meg a műtősfiú a kulccsal, akire a műtősnő rátörte az ajtót, mivel mélyen aludt.

Először ordítani kezdtem vele, mert hibásan azt feltételeztem róla, hogy ivott, de hamar abbahagytam, mert kiderült, hogy nem, viszont a harmadik 24 órás szolgálatát kezdte meg egymásután, mivel nincs elég műtősfiú.

Egyszerűen nem jönnek az öt-hat ügyelettel együtt a 80-90 ezer forintot sem meghaladó bérért.

A beteg meghalt. Természetesen nem lehet biztos párhuzamot vonni a történtekben, de akkor is vérlázító helyzet volt.

Pár napja mesélte egy baleseti sebész ismerősöm, hogy most hagyta el a kórházát, mert nem bírta tovább.

Mi volt? - kérdeztem. Betelt a pohár, ehhez nem adja a nevét, munkáját, mondta.

Az utolsó csepp az volt, hogy egymás után két polytraumatizáltat (sokszervi sérült) hoztak, és fél óra után került elő egy kezdő aneszteziológus rezidens, aki még életében nem intubált, nem shocktalanított. Mindkét beteg még az ambulancián meghalt.

Hihetetlen mértékű a külföldre vándorlás az utóbbi két évben ebben a hála-pénz mentes, a súlyos betegek ellátásában legfontosabb szakágban.

Egy másik esetben, ahová konzíliumba hívtak, egy két nappal korábbi súlyos koponyasérült kisgyermekhez, csalódottan tapasztaltam, hogy a nem kötelező,
de választható műtéti beavatkozást nem végezték el, ami tízből egy-két esetben sikert hozhat.

A lecsökkent intenzív és műtői kapacitáshiány miatt ezeket a beavatkozásokat felnőtt sérülteknél már el sem végzik, így azok mind meghalnak. Hangsúlyozom, itt nem történt szakmai szabályszegés, hiszen az adott ország egészségügyi szervezésétől függ, van-e erő tíz beteget kezelni ahhoz, hogy egy vagy kettő közülük túléljen.

Öt éve még nálunk is volt elég pénz rá. Ez már a katasztrófamedicina tipikus esete.

Természetesen ami történik a falak mögött, arról a hozzátartozók nem tudnak.
De így is rengeteg az igazságtalan feljelentés az orvosok ellen.
A családtagok jogos haragjukat az ellátás elégtelensége miatt a szerencsétlen ellátó személyzeten, főleg az orvosokon vezetik le.

Már több ízben írtam a problémákról.

A kormánypárti média egyik riportere neveket, kórház-címeket követelt rajtam.
Fel volt háborodva, hogy nem adom ki. Ismerem ugyanis az eljárást ilyenkor: a szerencsétlen ellátóorvost vagy kórházigazgatót vonják felelősségre, és nem a felelős politikai döntéshozókat.

Soha nem adtam ki és nem is fogom kiadni az agyonhajszolt, lelkileg tönkrement kollegáimat! De az igazságot tudnunk kell. Vajon miért nem kéri ki Molnár Lajost, Horváth Ágnest és korábbi főnöküket, Kóka Jánost vagy Gyurcsány Ferencet a hágai Nemzetközi Bíróság, ahogy Milosevicset korábban és most az elfogott Karadzsicsot kikérte a srebrenicai mészárlás miatt - mondja sok elkeseredett magyar ember. Nem lehet kikérni őket, ők egyszerűen csak felelőtlenül, gőgösen viselkedő politikusok, akik nem hallgattak a szakmai szervezetekre, és akik nagyon-nagyon sok magyar embernek okoztak szörnyű kárt, halált.

Nem feltételezem, hogy tudva és akarva okozták a betegek halálát rendelkezéseikkel. Mentségükre szolgáljon, hogy mindig akadnak olyan korrupt orvos vezetők, akár professzorok, akik igazolják, hogy nincs semmi baj. Ez látszik meg abban a harcban is, amit Papp Lajos professzor vív egyetemének vezetésével. Ahelyett, hogy munkáltatói térden állva könyörögnének, hogy maradjon.

A világszerte elismert szívsebész távozását akarják, mert elmondta az igazságot.
Természetesen felelni kell majd tetteiért mindenkinek, ha nem az emberek előtt, akkor Isten előtt.

De jobb lenne, ha előttünk felelnének a félrevezetett magyar emberek által megválasztott ország vezetők.
Akkor már a közeljövőben módjuk lenne megbánni és legalább részben jóvátenni bűneiket. A bűnt lehet utálni, de a bűnöst szeretni kell, mondta a Jézust tisztelő Gandhi is, és ez örökérvényű.

A cél, megadni a bűnbánat után a megtisztulás lehetőségét. Ezt kell szelíden, türelemmel kommunikálni a megtévesztett magyar testvéreink felé.
Legyen bátorságunk az igazság szelíd, de határozott elmondásához!"

Te erős leszel a végén?

2010-09-25T17:48:00.000+02:00

Az élet értelme

2010-09-20T12:03:00.000+02:00

Egy plüssmaci ült a játékbolt egyik polcán, és nagyon magányos volt. Volt a jobb kezén egy "60 fokon mosható" cédula, azt hitte ez a neve. Mosható nagyon magányos volt, mert az összes játékot megvették mellőle, egyszer csak úgy gondolta elindul, hogy megtalálja az élet értelmét.
Először egy egérrel találkozott, megkérdezte tőle mi az élet értelme?
Az egér azt mondta:
Gyűjtögetni, hogy mindig tele legyen az éléskamra.
Ez Moshatónak nem tetszett.
Másodszor egy macskával találkozott:
Az az élet értelme, hogy dörgölőzzünk mindig a megfelelő lábhoz, így érjük el, hogy legyen jó meleg szobánk, és ennivalónk. Moshatónak ez sem tetszett.
Harmadszor egy kutyával találkozott:
Szolgálni kell a gazdánkat.
Valahogy ez sem volt neki az igazi.
Negyedszer egy elefántot kérdezett:
Az az élet értelme, hogy az élet értelméről gondolkodjunk.
Ezzel sem tudott azonosulni.
Több állatot is megkérdezett, de egyik válasszal sem elégedett meg. Szegény nagyon elfáradt és elkeseredett. Leült egy kilométerkőre fáradtan és nagyon szomorúan. Hirtelen lépéseket hallott a háta mögött, de már ez sem érdekelte.
Egy kislány sétált arra, aki észrevette.
- Nahát egy plüssmackó!
A kislány felkapta, és magához ölelte. Mosható hallotta a kislány szívének a dobogását, és akkor már tudta, hogy megtalálta az élet értelmét.
Az életben az a legfontosabb, hogy tartozzunk valahová, valakihez, szeressünk és szeretve legyünk.
A kislány hazavitte Moshatót, aki nagyon sokáig volt ott a szobájában, akivel nagyon sokat játszott, és sok örömet okoztak egymásnak.

Tanulságos

2010-09-10T19:49:00.000+02:00

Egy filozófiaprofesszor előadása:

Egy befőttesüveget feltöltött kb. 5 cm átmérőjű kövekkel, majd megkérdezte, hogy tele van-e az üveg?

- Igen. - hangzott a válasz.

Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, majd elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe.
Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.

Ezután elővett egy dobozt tele homokkal, és beletöltötte az üvegbe.
A homok természetesen minden kis rést kitöltött.

A prof így szólt:

- Vegyétek észre, ez a ti életetek. A kövek a fontos dolgok (a családod, a partnered, az egészséged). Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.

A kavicsok azok, amik még számítanak, úgymint a barátok, a munkád.

A homok az összes többi: az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.

Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak a boldogságod érdekében.
Először a kövekre figyelj, amik igazán számítanak. A többi csak homok.

(Az egyik diák megkérdezte: és most már tele van az üveg?
Mire a prof azt válaszolta, hogy igen.
Erre a diák elővett egy dobozos sört, kinyitotta, s beletöltötte az üvegbe.
A sört a homok elnyelte, és térfogatváltozás nem következett be.
Azt mondta erre a diák:
- "Nos, bármennyire is úgy érezzük, hogy az életünk teljes, a fenti
példából jól látszik: EGY SÖR AZÉRT MINDIG BELEFÉR !" ;))))))

Zseniális :)))

2010-09-06T13:22:00.002+02:00

Megható előadás

2010-08-27T12:12:00.000+02:00

Volt egyszer egy Shakespeare-színész, aki nagy hírnévre tett szert egyszemélyes előadásaival, melyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket. Előadását mindig a huszonharmadik zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását – Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm – a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a zsoltárt.

Egyik este azonban, éppen amikor a színész a huszonharmadik zsoltár szokásos elmondására készült, egy fiatalember felállt a nézőtéren, és így szólt: „Uram, megengedné, hogy ma este én mondjam el a huszonharmadik zsoltárt?”
A színészt meghökkentette ez a szokatlan kérés, de megengedte a fiatalembernek, hogy előrejöjjön, kiálljon a színpad közepére, és elszavalja a zsoltárt. Gondolta, hogy ennek a gyakorlatlan fiatalembernek a képessége úgysem vetekedhet az ő tehetségével.
A fiatalember halk hangon kezdte szavalni a zsoltár szavait. Amikor a végére ért, nem volt taps. Nem állt fel a közönség a tetszését kinyilvánítani, mint más estéken tette. Csak sírást lehetett hallani. A nézőket annyira meghatotta a fiatalember előadása, hogy minden szem megtelt könnyel.
A színész döbbenten fordul a fiatalemberhez: „Ezt én nem értem. Én már évek óta szavalom a huszonharmadik zsoltárt. Egy egész élet gyakorlata és tapasztalata áll mögöttem, de soha nem voltam képes úgy meghatni a közönséget, ahogy ön tette ma este.
Mondja, mi a titka?”
A fiatalember alázatosan így felelt: „Nos, uram, ön ismeri a zsoltárt, én pedig ismerem a Pásztort!”
Nem elég csupán ismerni a Biblia tartalmát, történeteit, mondásait és tanításait. Ha nem ismered a Szerzőjét, a Biblia is csak ugyanolyan könyv lesz számodra, mint a többi. Ha azonban Jézus Krisztusba veted a hitedet, és személyes kapcsolatba kerülsz az Atya Istennel, akkor a Biblia valóban élő és ható lesz számodra, „élesebb minden kétélű kardnál” (Zsidókhoz írt levél 4:12.)

Te és az Isten

2010-08-25T13:06:00.000+02:00

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.

Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán.

Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.
Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog.
Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

(Wass Albert: Te és az Isten)

Mindig csak adni

2010-08-24T16:05:00.000+02:00

A jó kút csendesen ontja vizét,

így telik minden napja.

Áldott élet ez, fontolgatni:

Csak adni, adni, minden napon.

Ilyen kúttá kellene lennem,

Csak adni teljes életemben.

Mindig csak adni? Ez terhet is jelenthet!

Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek, tükre rám ragyog-

de hiszen a forrás nem én vagyok!

Árad belém, csak én továbbadom.

Hadd éljek ilyen kútéletet,

osszak áldást és sok-sok szeretetet!

Nem az enyém, Krisztustól kapom,

egyszerűen csak továbbadom.

Gyönyörű

2010-08-21T19:44:00.000+02:00

Egérfogó

2010-08-17T08:16:00.002+02:00

Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy

csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne.

Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"!

A tyúk ránéz, és azt mondja:

- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.

Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:

- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.

Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát:

- Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!

Az egér lehajtott fejjel tér haza.

Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó.

A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem

vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a

lábát.

A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még

mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az

asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták,

gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi

sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt

tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.

Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.

Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged

nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek

neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének

egy-egy fonala...

Válaszd az életet

2010-08-13T19:17:00.003+02:00

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni.

Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani.

Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:

"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt.

Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy

a helyzet pozitív oldalát kell néznie.

Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és

azt mondtam:

Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan.

Hogy csinálod ezt?"

Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak:

Két lehetőséged van.

Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.

Minden alkalommal,ha történik valami, magam választhatok, hogy

elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.

Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon,

elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a

pozitív oldalt választottam."

"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe.

"De, egyszerű." - mondta Sándor, "az élet csupa választási lehetőségből

áll.

Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz,

hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el,

hogy hogyan éled az életed."

Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a Vagon

gyárat, hogy önálló legyek.

Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy

döntöttem, hogy élek.

Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett.

Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes

intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a

hátában.

Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.

Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem.

Szeretnéd látni a sebemet?"

Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset

pillanatában.

"Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár

hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem,

emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."

"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni.

Sándor folytatta:

"Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.

De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését,

ami azt jelentette: 'Halott ember.'

És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."

Mit csináltál?" - kérdeztem tőle.

Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás

vagyok-e valamire, igennel válaszoltam.

Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom.

Mély levegőt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!'

Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet

választottam.

Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."

Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni

való hozzáállásával is.

Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes

életet élni. Hozzáállás kérdése minden.

Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap.

Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt

tegnap aggódtál."

Gondolsz-e rám?

2010-07-08T14:06:00.005+02:00

Klikk a képre!

Zene és képek tökéletes összhangja...

(Csak olvasásra nyisd meg, nem kell jelszó)

Kívánj eleget

2010-06-30T10:23:00.003+02:00

Nemrégiben végighallgattam egy anyuka és a lánya beszélgetését a reptéren töltött közös idejük utolsó pár percében. Bejelentették a járatot. A biztonsági kapu közelében megölelték egymást, és az anya ezt mondta lányának:

"Szeretlek, és eleget kívánok neked."

A lány így válaszolt:

"Édesanyám, a közös életünk több mint elég volt. Szeretetednél többre nem is volt szükségem. Én is eleget kívánok neked, anyu."

Megpuszilták egymást, majd a lány távozott. Az anya odasétált ahhoz az ablakhoz, amely mellett ültem. Ahogy ott állt, látszott, hogy szüksége van, és vágyik is arra, hogy kisírja magát. Megpróbáltam nem megsérteni privát szféráját érdeklődésemmel, de ő örült nekem és ezt a kérdést szegezte hozzám:

"Köszönt el ön valaha is valakitől úgy, hogy tudta, ez a végső búcsújuk?"

"Igen", válaszoltam én. "Bocsássa meg érdeklődésemet, de mitől ez a végső búcsújuk?"

"Öreg vagyok, és ő olyan messze lakik tőlem. Kihívásoknak nézek elébe, és az az igazság, hogy a következő utam vissza már a temetésemre lesz" mondta ő.

"Amikor elbúcsúztak egymástól, hallottam, hogy eleget kívánnak egymásnak. Megkérdezhetem, hogy ez mit jelent?"

Mosolyogni kezdett. "Ez egy jókívánság, ami korábbi generációktól lett továbbadva. A szüleim mindenkinek mondták." Egy pillanatra elhallgatott és úgy nézett ki, mint aki próbál minden részletre visszaemlékezni, majd még jobban mosolyogni kezdett.

"Amikor azt mondtuk, "Eleget kívánok neked" azt kívántuk a másik számára, hogy élete végéig elegendő legyen neki a jó dolgokból." Majd, felém fordulva, az alábbi jókívánságot osztotta meg velem, mintha emlékezetből idézte volna:

Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.

Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.

Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.

Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.

Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.

Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.

Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra. Ekkor sírva fakadt és elsétált.

Növelsz vagy csökkentesz?

2010-06-21T10:49:00.002+02:00

Jézus helybenhagyja az ószövetségi parancsot; ne ölj, de felszínre hozza azt a lelkiállapotot is, amely a gyilkossághoz vezet. Mert senki sem születik gyilkosnak. Az életre igent mondunk, és nem mondunk nemet. Akarjuk, hogy az élet növekedjen, és ne csökkenjen. Jézus elítéli már a haragot is, mert az vezet a gyilkossághoz.

Eddig minden olyan egyszerű, de mégis könnyen belesétálhatunk egy csapdába. Ugyanis Isten nélkül nem lehet a másik életét növelni, csak csökkenteni lehet. Isten nélkül csak úgy lehetünk többek, ha a másik kevesebb lesz. Isten erejében viszont úgy növekszünk, hogy a másik nem lesz kevesebb, sőt ő is növekszik.

Az anyagi dolgok gyűjtögetve gyarapodnak, a szellemi dolgok viszont megosztva gyarapodnak. A kettő közötti különbséget nem lehet logikailag megmagyarázni, a szemléletváltást úgy hívják, hogy megtérés. Amikor már fontosabb lesz számomra a másik, mint én. Mert benne valami többet látok, mint törékeny embert. Benne Isten teremtményét látom, akinek az életét úgy növelem, hogy a magamét feláldozom érte, mert hiszem, hogy a magam élete is így fog növekedni.

(Sánta János)

Két fiú

2010-06-07T14:29:00.004+02:00

Amikor az asszony életet adott a két gyermeknek, még nem sejthette, hogy mennyire különböző sors jut majd nekik osztályrészül...

Még nem sejthette, hogy amikor ő öregen és elesetten egy kórházban tölt majd egy karácsonyt és a két fia eljön őt meglátogatni, az egyik majd öltönyben és nyakkendőben, a jólfésültség nyilvánvaló jeleivel, pöffeszkedve és hangosan jótékonykodva tüsténkedik majd az ágya körül, elnagyolt mozdulatai közben legalább ötször megtaszítva a szomszédos beteg ágyát, míg másik fia a tanyán megszokott öltözékben, poros nadrágban és csizmában, kalapját gyűrögetve áll majd, csillogó szemekkel nézve édesanyját é távolabbról, hogy engedje testvérét szerepelni.

Az asszony akkor még nem sejthette, hogy miközben ő majd minden sejtjével élvezi a műanyag tálkában behozott ünnepi vacsorát, az a fia, aki az ételt hozta neki, rá sem néz majd, csak türelmetlenül dünnyög valamit válaszul arra, ahogyan ő az ízeket dicséri, miközben másik fia már a látványtól is jóllakik, ahogyan mosolyogva nézi idős édesanyja örömét.

Egy öregasszonynak volt két fia...

Az egyiküknek "jól felvitte az Isten a dolgát" ahogyan mondani szokás, a másik ismerte Istent, Aki megtanította őt a valódi szeretetre és a valódi puszikra.

Egy asszonynak volt két felnőtt fia...

Ő mindkettőnek azt mondta a búcsúzásnál, "kisfiam". De az a fia, aki ennivalót hozott neki, elfordította a fejét, ahogyan a búcsúzásnál megpuszilták egymást.

A másik fia, akinek magának is alig volt valamije, a látogatás alatt csak ritkán jutott szóhoz. De hát sokszor megesik ez, a valódi Szeretet csendes.

A valódi, cuppanós puszi hangját viszont mindenki hallotta a kórteremben.

Így is lehet

2010-06-05T10:21:00.000+02:00

Legyen úgy, mint régen volt

2010-06-04T12:05:00.001+02:00

A Nő

2010-06-03T14:17:00.004+02:00

Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott. A hatodik napon egy angyal arra járt, és megkérdezte:

“Miért töltesz annyi időt ezzel?”

És az Úr azt felelte:

“Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt?"

“Mosható legyen, de ne műanyag. Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell. Képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott térdtől az összetört szívig és mindezt mindössze két kézzel”.

Az angyalra mindez mély benyomást tett.

“Csak két kéz....lehetetlen!“

És ez a standard modell?!

“Túl sok munka ez egy napra....várj holnapig, és fejezd be őt akkor“.

“Nem”, mondta az Úr. “Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, mely szívem legkedvesebbje lesz”. “Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni”.

Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.

“De Uram, olyan puhának alkottad őt”

“Igen, puha", mondta az Úr, “De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz.“

“Tud gondolkodni?" kérdezte az angyal.

Az Úr azt felelte:

“Nemcsak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is."

Az angyal megérintette a nő arcát....

“Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt! Túl sok terhet róttál rá.”

“Nem ereszt....ezek könnyek” javította ki az Úr az angyalt.

“Az mire való?" kérdezte az angyal.

És mondá az Úr:

“A könnyekkel fejezi ki bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét.”

Ez igen nagy hatást tett az angyalra.

“Uram, te zseniális vagy. Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos!"

Valóban csodálatos!

A nő olyan erők birtokában van, melyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét és véleményét. Mosolyog, mikor sikoltani szeretne. Dalol, mikor sírni volna kedve, sír, mikor boldog és nevet, mikor fél.

Harcol azért, amiben hisz. Kiáll az igazságtalansággal szemben. Nem fogadja el a „nem”-et válaszul, ha tud egy jobb megoldást. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél.

Szeretete feltétel nélküli.

Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek.

Boldog, ha barátai jól vannak.

Örül, ha születésről vagy esküvőről hall.

Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel. Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthat egy összetört szívet.

Csak egyetlen hibája van:

Elfelejti, mennyire értékes...

Gondolkozz!

2010-06-02T09:34:00.000+02:00

Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy abank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:

1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet... De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra szóló 86 400 forinttal.

2. A második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a kis játéknak, akármelyik pillanatban közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatása.

A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben?
Elgondolkodtál?!

- Elköltenéd, az utolsó fillérig?
- Önmagadra?
- Azokra, akiket szeretsz?
- Idegenekre?

Hát úgy gondold át, hogy ez a varázsbank igenis létezik! És Te minden reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát! Igen!

És ezt a varázsbankot úgy hívják: idő. A múló másodpercek bőségszaruja! Minden reggel, ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra, a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. A varázslat minden reggel elölről kezdődik, ismét kiutaltak részünkre 86400 másodpercnyi életet, de a játékszabályok megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat – az élet akármelyik pillanatban véget érhet.

A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?

- Ha meg akarod érteni, mit jelent egyévnyi élet, kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját.
- Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra, és várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy épen-egészségesen a karjába szoríthassa.
- Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját.
- Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy viszontlássák egymást.
- Hogy mit jelent egy óra, elmondja Neked a klausztrofóbiás, aki beszorult a felvonóba.
- A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy autóbalesetet.
- És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza Neked az a sportoló, aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az aranyéremért edzett.

AZ ÉLET VARÁZSLATOS DOLOG! HASZNÁLJ KI MINDEN MÁSODPERCET, AMI MEGMARAD NEKED!

Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.

- A Tegnap történelem.
- A Holnap rejtelem.
- A Ma ajándék.

Neked mi?

2010-05-31T11:13:00.003+02:00

Évek óta külön laktak már. A lány egyre elfoglaltabb lett a munkájában, az anya viszont a nyugdíjas éveire egyre több szabadidővel rendelkezett, így többnyire a lány elfoglaltságához igazodott a találkozásuk. De miután a sorscsapások az utóbbi években mintha csak sorban álltak volna, mert egyre-másra érték őket, ezért önkéntelenül is szorosabbá vált a kapcsolatuk, és sűrűbben találkoztak. Két hónappal korábban a lány akkor rendült meg igazán, amikor az orvosok közölték vele, hogy édesanyja gyógyíthatatlan beteg, és nem tudni, meddig bírja.
Ettől kezdve hét közben a lány munka után mindig beugrott egy rövid látogatásra az édesanyjához, s a hét végét az anya a lányánál töltötte.
A szokásos péntek délutáni találkozást jelző csengő szavára a lány gyors léptekkel indult a bejárati ajtóhoz. Amint meglátta édesanyja törékeny alkatát, s a rászegeződő barátságos, meleg pillantását, elérzékenyülten ölelte magához. Az ölelkezésből kibontakozva, az anya szeretettel simított végig mindkét kezével lánya arcán.
Édes Istenem... Segíts neki, segíts nekem! - gondolta fájó szívvel a lány.
- Szép idő van! Drága gyerekem, elmehetnénk sétálni! - szólalt meg az anya.
- Máris?
- Akár.
- Hiszen még meg sem érkeztél! Nem vagy fáradt?
- Nem, dehogy! Amikor ilyen kellemesen süt a nap, vétek a lakásban maradni - felelte mosolyogva az anya, és csak téblábolt az előszobában. - De... Valahogy mehetnékem is van - tette hozzá.
- Akkor menjünk! - mondta határozottan a lány.
Az anya a lányába karolva, szinte kapaszkodott belé, néha összenéztek, de csak szótlanul sétáltak. Amikor tőlük távolabb az esti misére hívó harang megkondult, önkéntelenül mindketten felfigyeltek. A kis templom a főút mellett csendben húzta meg magát, s a forgalom zaját csak az időszakos harangzúgás múlta felül.
A főúttól még egy mellékút választotta el azt a telepen átfutó sétáló utat, melyen haladtak. A gyalogosok és az időnként átkerekező kerékpárosok számára kiépített, fasorokkal szegélyezett kis út hosszan kacskaringózott a telep végén lévő busz végállomásig. Kényelmesen bandukolva jó háromnegyedóra járásnak számított, s akik végig sétálták az út menti padokon közbe-közbe kisebb pihenőket tartva békésen elüldögéltek. Ők is megpihentek oda- és visszafelé is, de sem jártukban, sem ültükben sok szó nem esett közöttük, mert szavak nélkül a békés együttlét nyugalommal töltötte el mindkettőjük lelkét.
A visszaúton éppen a templom magasságában jártak, amikor az anya a karolásban enyhén megszorította a lánya karját.
- Mit szeretnél? - kérdezte a lány.
Az anya szótlanul a templom felé intett. A lány bólintott.
- Rendben, átmegyünk! - mondta, és erősen megragadva édesanyja kezét átvezette a széles úttesten, kihasználva a piros lámpák miatt éppen csituló, majd kis időre megszűnő forgalmat.
Az anya nem nézve se jobbra, se balra, csak a lánya biztonságot adó kezére hagyatkozva szedte szaporán a lábait, és csak arra ügyelt, hogy lépést tudjon tartani vele, mert alighogy átértek, hangos robajjal ismét száguldozott mögöttük a forgalom.
A templomban már korábban véget ért a mise, s a résztvevők mind távoztak, csak az orgona hatalmas lendülettel felbúgó záróakkordjai töltötték be a teret, amint beléptek. Egyedül csak ők voltak a templomban, anya és lánya, karöltve, s a zengő orgonasípok mintha őket köszöntötték volna. Az anya enyhén megszorította a lánya karját, aki hozzáhajolt, hogy a zúgó akkordok mellett meghallja, amit mondani szeretne neki.
- Menjünk a kereszthez!
A lány bólintott, mire az anya úgy megszaporázta a lépteit, szinte vonta magával a lányát is.
Az oltár melletti, oldalsó falon lévő hatalmas kereszthez érve keresztet vetve magukon megálltak. Az anya hirtelen az egyik kezével a lánya kezét fogva lábujjhegyre emelkedett, és a másik kezét az ajkához érintve, majd kinyújtva éppen elérte az óriási fakereszten függő bronzból faragott Krisztus lábát. Abban a pillanatban, mintha varázsütésre történt volna, elhallgatott az orgona, s a lány úgy érezte, a csend áhítatával különös fényesség is borult rájuk. Eleredtek a könnyei, és megrendülten nézte a beteg édesanyját, amint ágaskodva tartotta az egyensúlyát, miközben a saját szenvedéseit letéve a megbékélés hitében csókolta meg a sokat szenvedett Krisztusi lélek földi jelképét.
- Mit csinálnak itt? - hasított a meghitt csendben egy férfi hangja a hátuk mögül.
A lány megrezzent és hátranézett.
- Ön mit gondol? - felelt kérdéssel a kérdésre.
- A templom berendezési tárgyait nem lehet fogdosni! - reccsent rájuk szigorúan a férfi, miközben az oltár körüli és az oltáron lévő égő gyertyákra sorjában egy hosszú karú gyertyakoppantót borogatott.
A férfi amerre elhaladt, az elhaló gyertyalángok után szürkésfehér csíkok szálltak felfelé, s a templomot betöltötte a kioltott gyertyák jellegzetes szaga. A meghitt pillanat békés csendje, úgy szállt tova, akár az égő gyertyaláng füstje.
- Uram, Önnek Jézus a kereszten egy berendezési tárgy? - kérdezte megdöbbenve a lány.
A férfi válasz helyett zavarodottan tekintett rá.
- Senki nem fogdos semmit, édesanyám csak megérintette... Mert a lelkének volt szüksége rá... És Önnek illene tudnia, hogy ez mit jelent! - tette még hozzá a lány.
Az anya, mint akit rajtakaptak, lehajtott fejjel a lányába karolt, és odasúgta.
- Elvégeztem, amiért jöttem, nincs már itt dolgunk, menjünk innen, gyorsan!
Ahogy kiléptek a templomból, az arcukat meleg fénnyel cirógatta a napsugár, és mintha mindketten megkönnyebbültek volna.
- Köszönöm, hogy kérdezés nélkül jöttél velem, és azt is, hogy megvédtél. Végre megbékélt a lelkem - mondta hálásan az anya, és szorosan hozzábújt a lányához.
A lány tudatába váratlanul hasított bele a fájó felismerés, hogy édesanyjával ez volt az utolsó, együtt töltött sétájuk.

Emberi gondoskodás

2010-05-29T07:28:00.001+02:00

Szavak nélkül...

2010-05-28T13:06:00.001+02:00

Érints meg

2010-05-24T10:47:00.007+02:00

Ha kisbabád vagyok – érints meg!
Szükségem van az érintésedre, úgy ahogyan talán sosem képzeled.
Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.
Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.
Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretetet ad.

Ha gyermeked vagyok – érints meg!
Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.
Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.
Jóéjpuszid édes álmokat hoz.
Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.

Ha kamasz fiad vagyok – érints meg!
Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem
Csak azért, mert már majdnem felnőttem.
Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.
Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.

Ha barátod vagyok – érints meg!
Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.
Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.
Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.
Lehet hogy az érintésed minden, amit kapok.

Megtörtént eset...

2010-05-21T17:19:00.003+02:00

Tömött 56-os villamos, két, egymással szemben lévő szék. Az egyiken egy jó arcú, kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nő a gyerekével az ölében. A kis srác himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe.

Az öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor szól rá a kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az anyát:

- Elnézést, hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat, és ez már az én koromban nem tréfa, eltalál egy csontot, vagy egy eret, akkor az újságosig, meg a patikáig se tudok lemenni. Legyen szíves szóljon rá.

- Mit akar? - reccsen rá az anya -, én nem fogom egy ilyen vénasszony miatt korlátozni a gyerekemet testi szabadságában! Foglalkozzon a saját dolgával, ne az én gyerekemmel!

A villamoson mindenki megdöbbenéssel nézi végig a jelenetet, míg egy tipikus rocker (acélbetétes, tar frizura, feszülős gatya, bőrkabát, fülében üvölt a Tankcsapda) kiveszi a szájából a rágót, az anyuka hajába gyönyörűen beledolgozza, majd lágyan így szól:

- Engem se korlátoztak gyerekkoromban!

A boldog fa

2010-05-18T13:38:00.001+02:00

Amikor a fiú kicsi volt, könnyedén felmászott a fára, megette a gyümölcseit, és gondtalanul aludt az árnyékában. A fa szerette ezeket az éveket, és boldog volt...

Aztán, ahogy a fiú nőtt, egyre kevesebb időt töltött a fával.

"Gyere, játszunk!" - mondta a fa, de a fiatalembert már csak a pénz érdekelte.

"Akkor vedd el az összes gyümölcsömet, és add el!" - ajánlotta fel a fa.

A fiatalember, így tett, és a fa boldog volt...

Hosszú idő telt el, a fiatalember felnőtt férfi lett, amikor újra eljött a fához. A fa mosolygott, ahogy megpillantotta.

"Gyere, beszélgessünk!" - javasolta barátságosan.

De a férfi már belefárad a világ dolgaiba, teljesen el akart vonulni az emberektől.

"Vágj ki, és a törzsemből készíts magadnak egy csónakot, azzal csendes vizekre

evezhetsz!" - mondta készségesen a fa.

A férfi így tett, és elutazott. A fa örült, hogy segíthetett. Bár gyökereivel erősebben kellett kapaszkodnia a földbe, boldog volt...

Újra sok évszak telt el, és a fa türelmesen várt. A férfi öregemberként tért vissza hozzá. Már nem volt kedve beszélgetni, már nem érdekelte a pénz, nem kereste az utazást. Eltékozolt élete végén visszatért az adakozó fához, mert annak a hűsége volt egyetlen vigasza.

A fa megértő szeretettel fogadta a fáradt vándort, akivel együtt öregedett az évek során.

"Nézd, van még egy egész jó csonkom. Csak ülj le rá, és pihenj!" - mondta.

Az öregember leült a mohos törzsre, és szeméből néhány könnycsepp hullt a száraz avarra. A fa megértéssel hordozta a gyönge testet, és boldog volt...

Az Úr Jézus ezt mondta a tanítványainak:

"Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért.

Ti barátaim vagytok, ha az teszitek, amit én parancsolok nektek".(Jn 15,12-14).

Ch. Swindoll nyomán

Aki a Fiút viszi, mindent visz

2010-05-17T13:02:00.002+02:00

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat. Mikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Bátran életét adta, mikor megmentett egy másik katonát. Amikor az apa megtudta, mélyen gyászolta egyetlen fiát. Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak az ajtón.

Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezeiben.
Így szólt: „Uram Ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta, és ő azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről.
- A fiatalember felemelte a csomagját. -
Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok nagy művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná.”
Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült portré volt, amit a fiatalember festett. Csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Az apa szemei megteltek könnyel. Megköszönte neki a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti.
„Oh, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez ajándék.”
Az apa jól látható helyre akasztotta a portét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a kollekcióból.
Néhány hónappal később az ember meghalt.
Sor került a képek elárverezésére.
Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket a saját gyűjteményükbe. A fiúról készült kép az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal.
„Az árverést ezzel a képpel kezdjük.”
„Ki akarja megvenni ezt a képet?- kiáltott valaki hátulról.
-Látni akarjuk a híres képeket. Hagyja ezt!”
Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt.
„Mennyi a kikiáltási ára ennek a képnek? Ki kezdi el az ajánlást? 100$-ért, 200$-ért?”
Egy másik hang mérgesen kiáltotta.
„Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük! Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel!”
De az árverésvezető tovább folytatta.
„A fiú, a fiú. Kinek kell a fiú?”
Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig az embernek és fiának kertésze.
„Elviszem 10$-ért.”
Szegény ember lévén, az volt minden, amit fel tudott ajánlani.
„Ki ajánl érte 20$-t?”
„Adja neki oda 10$-ért! Nézzük a mestereket!”
„10$ az ajánlat. Ki ad érte 20$-t?”
A tömeg kezdett mérges lenni. Nem akarták ezt a képet. Sokkal értékesebb festményeket szerettek volna a gyűjteményükbe.
Az árverésvezető csapott a kalapáccsal.
„Először, másodszor, eladva 10$-ért.”
Egy ember a második sorból közbekiáltott.
„Gyerünk már a többi képpel!”
Az árverésvezető letette a kalapácsot.
„Az aukciónak vége.”
„Mi lesz a festményekkel?”
„Sajnálom. Mikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy titkot, mely a végakaratban feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el. Csak a fiú portréja volt eladó. Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent.”

Isten nekünk adta az Ő Fiát 2000 évvel ezelőtt, hogy meghaljon a kereszten. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A Fiú, a Fiú, ki viszi el a Fiút? Hiszen akié a Fiú, az megkap mindent vele együtt.

Szemelvények iskolai dolgozatokból

2010-05-11T17:59:00.001+02:00

Ezeket a mondatokat iskolai dolgozatokban találták:

Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.

A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglaltak a várat.

IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.

IV. Béla várromokat épített.

A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már

korábban elestek a csatában.

Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.

A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.

Radnóti Miklós fasiszta építőtáborban halt meg.

Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi feleségét.

A néma Katrin hallgatag lett...

Arany János 1817-tól 1822-ig született.

A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.

Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.

Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.

Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.

Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.

Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.

Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott

legyen.

Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében

pedig a kard volt.

Kölcsey 1815. januárjától 1816. tavaszáig nem írt verset. Ebből az

időszakból 3 verse maradt ránk.

Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.

A katonák életüket és halálukat kockáztatták.

A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem

volt mit tenni.

A víz oxigénből és folyadékból áll.

A mocsári vész 1526-ban volt.

A Szent Jobb István király bal keze.

Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.

Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a

fejünk belül sötét.

A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.

A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az

embereket a szagával.

Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.

Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai.

Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.

A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.

Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.

A kenguru kicsinye fészeklakó.

A ménes egy nagy lócsomó.

Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját

és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.

Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és

elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta.

Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott

azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.

Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.

Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.

Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.

Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.

És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.

Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.

Egyiptom őslakói a múmiák.

A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért

senkit nem lehet kétszer megölni.

A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.

A Bibliát Guttenberg találta fel.

Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.

A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt

szökőkutakkal.

A baktériumokról: Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami

mikroszkóppal látható.

A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.

A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.

Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.

Villon fő műve az Ótestamentum.

A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...

II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.

A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal

kisebb és nem hasonlít rá.

Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is

csak álruhában tudott menekülni.

Ady Boncza Bertalant vette feleségül.

Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

A kőolajat kövekből sajtolták.

Eötvös József többek között Budán született.

Csapadékfajta: lisztharmat.

A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni.

Talpra állni

2010-05-10T09:43:00.002+02:00

Az alpesi hegyeket szívesen fotózzák a tóban tükröződő képükkel együtt. A két kép összetartozik, s addig nincs is baj, amíg egy követ bele nem ejtünk a tükörképbe.
Abban a pillanatban csak az eredeti hegy marad a helyén, a tükörkép összekuszálódik. De egy idő után újra kitisztul.

Mi emberek is tükörképek vagyunk, Isten tükörképei. Annyi a különbség a hegyhez képest, hogy mi élő tükörképek vagyunk. Szabad akaratunk is van. És emiatt művelünk furcsa dolgokat.
Pl. tükör létünk ellenére el akarjuk tüntetni a forrást. Isten kihagyásával talpra akarunk állni. Vagy hozzászokunk ahhoz, hogy isteni tisztaságunkat összekuszáljuk a bűnökkel, és rámondjuk, hogy ez a jó.

Az igazi talpra állás a mennyország lesz, de addig is becsüljük meg az alkalmakat, amikor Isten a fejünkből a szívünkbe akarja küldeni a vért.

(Sánta János)

Így is lehet...

2010-05-04T16:26:00.001+02:00

Megdöbbentő

2010-04-19T19:18:00.002+02:00

Egy autista fiú háromnegyedórás helikopterrepülés után lerajzolta Rómát,

ahogy emlékezett rá.

Három napra volt szüksége hozzá. Megdöbbentő!!

Ne félj!

2010-04-15T13:13:00.000+02:00

A mindennapjainkban gyakran azt érezhetjük, egyedül vagyunk
küzdelmeinkben, nincs aki segítsen, aki mellénk álljon.

Íme egy kis egyszerű történet!

Igen is van mellettünk Valaki! Sokszor akkor érezhetjük, amikor a legnagyobb
bajban vagyunk, akkor jön a segítség is!

A ló fohásza

2010-04-11T15:11:00.003+02:00

Amikor véget ér a napi munka, nyújts nekem menedéket, tiszta almot és elegendő helyet az istállóban!
Adj nekem ételt és italt, és vigyázz rám!
Beszélj hozzám, mert a hangod lesz a gyeplő, légy jó hozzám, és még boldogabban foglak szolgálni, még jobban foglak szeretni!
Ne rángasd a szárat, ne nyúlj a pálcáért, amikor emelkedőhöz érünk, ne üss meg, ha nem értelek, adj időt, hogy rájöjjek, mit akarsz mondani!
Ne gondold, hogy engedetlen vagyok, ha nem azt teszem, amit te akarsz!
Lehet, hogy valami nincs rendben a szerszámmal, vagy a patámmal.
Vizsgáld meg a fogaimat, ha nem eszem, talán kilyukadt az egyik, és tudod, hogy az mennyire tud fájni!
Ne köss ki túl szorosan és ne vágd rövidre a farkam, mert ez az egyetlen fegyverem a szúnyogok és a legyek ellen!
S ha eljön a nap drága gazdám, amikor többé nem lehetek hasznodra, ne hagyj éhezni, vagy fázni, és ne adj el!
Ne adj oda idegennek, vagy olyan gazdának, aki halálra kínoz és éheztet!
Légy kíméletes hozzám, és adj nekem gyors és kegyes halált...!
Isten megjutalmaz érte, most és mindörökké, hadd kérjem ezt tőled és ne gondolj tiszteletlennek, ha annak nevében kérlek, aki az istállóban született...

Ámen

Tudsz-e úgy szeretni?

2010-04-07T20:16:00.002+02:00

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem?

Reszketni, remegni AZ Olajfa-kertben?

Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel?

Szemben a Halállal, szemben a közönnyel?

Adnád-e kezedet szorító kötélnek?

Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek?

Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben?

Az ostorozásnál eltakarnál engem?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek?

Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet?

Roskadva, remegve, föl, egész a célig?

Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik?

Tudod-e karodat szélesre kitárni?

Az egész világért áldozattá válni?

És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,

Hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem?

Tudsz-e mellém hágni? A helyembe lépni?

Magadat feledve életemet élni?

Egészen eltűnni, elmerülni bennem?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem?

(Szent-Gály Kata)

A rózsa és a skorpió

2010-04-06T11:18:00.002+02:00

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában egy poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók.Egy szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket, de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket.Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a forró napon. Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül elakadt egy oázis közelében. Mélyen befúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást,s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak és bimbója újra élénkvörös színben pompázott.Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes és csodálatosan illatos.Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt. Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót még soha nem érzett, és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott.Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel ...És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátraugrott.
- Miért bántasz? - kérdezte a rózsát.
- Én nem bántalak. - felelte a rózsa.
- De megszúrtál a tüskéddel!
- A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak, hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.
- Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.
- Köszönöm. - mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos vagyok.
Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű rózsát és csodálattal nézett fel rá.Egy napon azonban a rózsa levelei lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg. Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva kérdezte:
- Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?
És a rózsa így válaszolt:
- Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.
A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az oázis irányába. A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén.De a skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy újabb csepp vízzel; s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a végén már ő sem tudta hányszor.És este, amikor lenyugodott a nap és felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét és boldogan nyújtotta a telihold felé; s illatát újra széthordta a szél.
A kis skorpió a végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál, de szeme boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:
- Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?
- Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni a virágod illatát. De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz hozzám lehajolni, én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid agyonszúrnának.
A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról. Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak.
S ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán, levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot. Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé.S mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja, úgy szívta be a kis skorpió is a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült. Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége megérintette lelkét. Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság.
Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez.A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták.
S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivelmegsiratta a kis skorpiót.Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét.Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban.
Évszázadok múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az utókornak.Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót oly hatalmas távolság választotta el egymástól. Több ezer kilométer....
Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.

Nagypéntek

2010-04-02T13:08:00.001+02:00

A nap és a hold elsötétedik. Éjszaka száll a Golgotára – de éjszaka száll a lelkedre is : „ Istenem, Istenem, miért hagytál el engem ?” Amikor a szenvedés, a kimerültség útját járom hányszor érzem Uram én is ezt ! Nem tudok már imádkozni sem … Sötétség, szárazság kínoz … Úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten …

Uram, a Te golgotai éjszakádból él a világ, s amikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál a legkedvesebb az Atyának … Jézusom, taníts meg arra, hogy aki amiatt szenved, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozott, és hogy nagyon közel van az Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolsága.

Nagycsütörtök

2010-03-31T21:31:00.005+02:00

János a Mester nagy szívén pihen,

E tiszta szíven, e csöndes szíven

Pihen, de lelke a holnapra gondol

S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon.

Az olajfák felől a fuvalom

Hűsen, szomorún a szobába téved,

Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

Tamás révedve néz a mécsvilágra,

Péter zokog és árvább, mint az árva,

Júdás se szól, csak apró szeme villan,

Remegve érzi: az ő órája itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében

Mély tengerek derűs békéje él benn.

Az ajka asztali áldást rebeg

S megszegi az utolsó kenyeret!

(Juhász Gyula: Az utolsó vacsora)

Kegyelem

2010-03-27T07:54:00.000+01:00

Párhuzamos történetek

2010-03-26T11:25:00.002+01:00

,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:

- Na, mit viszel magaddal?

- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.

- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezősködtem.

- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte.

- Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.

- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?

- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:

- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?

- Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.

- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.

A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt.

Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.''

,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:

- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!

- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.

- Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán.

- Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?

- Megölőm őket! - felelte a Sátán.

- Mennyit kérsz értük? - érdeklődött tovább Jézus.

- Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!

- Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus.

A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:

- A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!

Jézus így szólt:

- Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat...''

Miserére nobis

2010-03-23T15:16:00.002+01:00

Balomon áll,
jobbját nyújtja nekem,
behunyom szemem,
ahogy összerezzenek.
Mosoly az, vagy csupán
simogat tekintete?
Mintha átölelne engemet!
Miután a kenyér és bor
színében most megjelent.
Békességedet hozod el!
Elcsuklik feleletem,
hogy mondjam Neked:
viszont a Te lelkedet?!
Mire mész Te énvelem?
Inkább letérdepelek,
ki elveszed a világ bűneit,
hogy irgalmazz nekem,
tisztítsd meg lelkemet!

(Naszádos József)

Szavak

2010-03-18T20:29:00.003+01:00

Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem...
hogy bennem ne csalódjon senki sem.
Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés....
Már kisgyerekként észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul...
csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Intő szó kevés…
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.
Szavak...Tudás bölcsője.
Szavak.. .jók és a rosszak...
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó, mikor anyánk mesél....
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél!

(Kamarás Klára)

Beszélő Isten

2010-03-16T11:38:00.003+01:00

Könnyű elkönyvelni, hogy Isten hallgat, mert nem segít olyankor, amikor szerintünk kellene. S ha ez a gondolat elhatalmasodik, akkor kijelenti az ember, hogy aki hallgat, az valójában nincs is. Hangzavaros világunkban elveszítettük az igazi szó iránti érzékünket. Vagy mégsem?

Beszélő képességünk óriási titok. Ha valaki némán közelít hozzánk, az félelemmel tölt el, hiszen nem tudjuk, mire készül. Kisebb baj, ha valaki távolról kiabál, mint aki közelről hallgat.

Isten beszél mindabban, amit készen kaptunk. A teremtett világ dolgaiban. Azért beszél, mert nem születhettek önmaguktól. A kutatók az anyag egyre apróbb részecskéit figyelik, s egyszer csak azt veszik észre, hogy eltűnik az anyag, de ott marad valamilyen érthető összefüggés.

A felelőtlenebbek kijelentik, hogy íme, itt van az a pillanat, amikor a semmiből magától megjelenik az anyag. Önmagát hozza létre. A felelősebbek viszont azt mondják, hogy az anyag láthatatlan változata nem azt jelenti, hogy nincs anyag, hanem azt, hogy gyengék a mérőeszközeink.

Mindez csak egyetlen mozzanat ahhoz, hogy észrevegyük annak a beszédét, aki állandóan szól hozzánk. Egyetlen atomban, egyetlen növényben, de végül is Jézus Krisztusban.

(Sánta János)

Sokkoló és zseniális

2010-03-11T08:34:00.001+01:00

No comment...

Hogyan böjtöljünk?

2010-03-06T14:30:00.003+01:00

Böjt alatt mi rendszerint az étel–ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban. Jézus korában, sőt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az étel–falak zárták el tőlünk Isten halk és szelíd szavát.

Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülről és mégis belülről akar hozzánk szólni.

Mi a feladat, a „leckénk” a halk és szelíd szó meghallása érdekében?

Mondjuk egy héten legalább egy nap ne nyissuk ki a rádiót, televíziót, ne olvassuk el az újságok szomorú, riasztó, keserves, rossz híreit – az anti– evangéliumot, az ellenörömhírt –, amelyek bajokról, háborúkról, gyilkosságokról, sikkasztásokról, gazdasági és hatalmi küzdelmekről szólnak; ehelyett csöndesedjünk el.

Tudom, nem kevesen vannak, akik azt mondanák erre, hogy ez szinte képtelenség. Ennél sokkal egyszerűbb egy héten egyszer a gyomrot megböjtöltetni – és ez így is van. Nekünk azonban fontos ezt a fajta böjtöt gyakorolnunk. Csak így, szemünket–fülünket böjtöltetve tudunk olykor–olykor lényünk alaphangjára hangolódni, hogy így megtudjuk, mi rejlik bennünk.

Mit mond a csönd? Miről, kiről beszél lényünk mélye?
Békés, tiszta hangok, képek jönnek–e elő, vagy zavaros, nyugtalanító, elintézésre váróak? Vagy éppenséggel a nagy semmi?

Azért is szükségünk van hang–böjtre, hogy rezonálóképesek legyünk a belső–felső hangra, a Lélek szavára.

Csak elcsöndesedve, szemünket, fülünket böjtöltetve tudunk kapcsolatba kerülni Isten Lelkével.

(Gyökössy Endre)

Tanulj a vadludaktól

2010-03-04T14:12:00.003+01:00

Tény: A vadlibák csoportosan „V” alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.

Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.

Tanulság: Ha annyi eszünk van mint, egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.

Tény: Amikor a vezető liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen.

Tanulság: A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák.

Tanulság: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás bíztató legyen.

Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.

Tanulság: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik.

A gyöngék imája

2010-02-24T13:17:00.003+01:00

A gyöngék imája
Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, főre, szétmáló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!

Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz
csak gyönge, nagyon gyönge.

(Dzsida Jenő 1924)

A Könyv

2010-02-21T16:43:00.005+01:00

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, s ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet . A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi katalógusát. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját. Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:

- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, s most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és egy szép díszdobozt vett elő.

A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, s döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:

- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - mérgesen elrohant, s otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.

Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt.

A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent! Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra.

Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő otthagyta. Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:

,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle"

És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átvehető, és egy megjegyzés: "FIZETVE"

Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!

Isten apróhirdetései

2010-02-17T11:40:00.002+01:00

Kérlek, ne igyál, ha vezetsz. Még nem vagy felkészülve arra, hogy engem láss.
El tudod képzelni, mennyibe kerülne a levegő, ha valaki más szolgáltatná?
Mit kell tennem, hogy felkeltsem a figyelmedet? Adjak fel egy újsághirdetést?
Földi emberek, ne bánjatok velem úgy, mint egy marslakóval.
Azt gondoltam, hogy a világot fekete-fehérnek teremtem. Aztán azt mondtam ... neeem!
Ha azt gondolod, hogy Gioconda bámulatos, látnod kell az én mesterdarabomat… a tükörben.
Ne feledd az esernyődet. Nekem öntöznöm kell a növényeket.
Véleményem szerint te vagy a legszebb teremtménye a Földnek. OK, kicsit elfogult vagyok.
Gyere az én házamba vasárnap, a meccs előtt.
Gyere és hozd el a gyermekeket is.
Melyik részét nem érted annak, hogy “Ne…” ?
Beszélnünk kell egymással.
Szeretem az esküvőket, hívj meg a tiedre.
Ezt a “Szeresd felebarátodat”... én komolyan gondoltam.
Én szeretlek téged, és téged, és téged, és téged…
Kiválasztottad az utad ... Elviszel magaddal?
Kövess engem.
Örömmel viszem a keresztedet, gyere.
Nem vagy egyedül, itt vagyok neked én.
Bízz bennem.
A legszebb ajándékot akarom neked adni...
Helyezd magad a kezembe és figyelj.
Kereslek téged, válaszolj nekem.
Ne hagyj el engem.