2008. december 24., szerda


A világ ma este elcsendesül,
Nincs lárma és nincsen zaj.
Az utcákra, házakra hó terül,
Ünnepre hív a dal.

A lelkek millióit egy érzés fűti át
Kis meghittség, békesség,
Ennyi a boldogság.
Érted is ég a gyertyaláng,
Nézd fenn az ég sok csillagát!
Mindben ott a remény fénye,
Rejtsd el hát a szívedben!
A jászol körül, hol a kis Jézus felsírt
Ott állunk még most is mind,
S várjuk azt a boldog hírt.

Karácsony éjjel az álmaink,
Mint imádság, oly tiszták.
Tépjük el fájdalmunk láncait,
Jön majd egy jobb világ!

Hisz vágyjuk mind a békét
A szeretet oltalmát!
Addig nincs veszve semmi sem,
Míg van, aki gondol rád!

Érted is ég a gyertyaláng,
Nézd fenn az ég sok csillagát!
Mindben ott a remény fénye,
Rejtsd el hát a szívedben!

A jászol körül, hol a kis Jézus felsírt,
Ott állunk még most is mind,
S várjuk azt a boldog hírt.
Minden kétely búcsút int,
Megváltásra várunk mind...

2008. december 21., vasárnap

Ady Endre: Karácsony



Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.


Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.


A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.


Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.


Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.


De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.


Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.


Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…

Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…





2008. december 19., péntek

Ne állj félre!

Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember.Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt.

„Éhezem, asszonyom, ennék!”- így szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt.
„Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk”- feleltem lágyan. A hajléktalannal elindultunk csendben, s ő mondta:

„Ha lesz pénzem, megadom menten.”
Szeméből sütött a reménytelenség.
„Nem számít -mondtam- nem kell a fizetség.”

Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit. Boldogan biztattam, vegyen csak bátran, mert életemben sok rosszat csináltam. Elment az úton, sosem feledem, mert olyat adott, ami nem volt nekem. Esélyt, hogy adjam, mit adhatok, szeretetet, kinek nem jutott, élelmet, kinek más nem adott,s, hogy jó lehessek, ahogy tudok.

Köszönöm, ó rongyos idegen, az étel közt megtaláltam a szívem, hogy lehettem én, kinek több jutott, ki a kopogásra ajtót nyitott.Lásd, nem vagyok angyal, bár szerettem volna, lényem sok emberhez volt már goromba. És ez az idegen férfi, ki nem állt félre, eloldta az angyalt, hogy szálljon végre!

2008. december 18., csütörtök

Az arany, a tömjén és a mirha

A három napkeleti bölcs ajándékot is hozott: aranyat, tömjént és mirhát. Rábízták ezeket Máriára, Józsefre; aztán, mivel öreg este volt már, és hosszú volt a vándorlás, mindannyian nyugovóra tértek. Vagyis mégsem egészen: az ajándékok szemére nem jött álom. Az arany ott csörgött a ládában, a tömjén ott illatozott egy kis dobozban, a mirha pedig egy tégelyben, és beszélgetni kezdtek az éjszaka sötétjében.
- Mi most már egy nagy király tulajdona lettünk - mondta az arany -, igazán előkelő, nem gondoljátok? Én abban bízom, hogy amikor ez a csecsemő felnő, és uralkodni kezd, akkor én a kincseskamrájában leszek, sok más aranypénzzel, ékszerrel együtt, nemes társaságom lesz. A királyhoz, mivel hatalma határtalan lesz, távoli országokból érkeznek újabb kincsek. Meghallgatjuk az ő történetüket is, de mi leszünk a kincseskamrája díszei.
A tömjén pedig azt mondta:
- Akkor, amikor a király majd elmegy a templomába imádkozni, a főpapok engem tesznek rá a tűzre, és az én illatom fogja betölteni a királyi szentélyt. Ezt nem minden közönséges tömjén mondhatja el magáról!
A mirha - nemes növényekből készített balzsam - szintén álmodozott a kis tégelyben, s amikor társai elhallgattak, ő is bemutatkozott:
- Tudjátok-e, hogy én ki vagyok? Velem szokták a főpapokat és a királyokat fölkenni. Ez a Jézus most még kisbaba, de amikor majd nagy trónra lép, megkenik a tenyerét, a homlokát, énvelem. Én leszek az egyik főszereplő, amikor beiktatják a hatalomba.Így tervezgették a jövőt, s aztán, mivel az ábrándszövésben elálmosodtak, ők is elaludtak.
Másnap reggel arra ébredtek, hogy nagy a sürgés-forgás. Egykori gazdáik, a napkeleti bölcsek már el is távoztak. Mária és József is szedelődzködött, fogták a csacsit, Mária fölült a hátára, a kis Jézust a karjára vette, József pedig gyalogszerrel indult útnak. Az arany, a tömjén és a mirha erősen fülelt, s azt kellett hallaniuk, hogy nem egy királyi palota felé indulnak, amiben ők reménykedtek, hanem valami távoli ország, Egyiptom felé, mert gazdáikra veszély leselkedik. Amint haladtak előre, egyszer csak az egyik kanyarban azt hallották, hogy nem messze mögöttük lovak patája csattog, s ezek bizony már az őket üldöző Heródes katonái voltak. Egymásra nézett Mária és József: most mit tegyünk? A gyermeknek meg kell menekülnie. Mária hátranyúlt a csomagokhoz, elővette a ládikót, amiben az arany volt, és kinyitotta a tetejét. A sok aranypénz mind kiszóródott az útra. Ott hevertek a porban, és gyalázatosan érezték magukat. Mi lesz a kincseskamrával, amiről álmodoztunk? Itt heverünk az országút porában, mint holmi kavicsok? A szamár pedig egyre távolodott a Szűzanyával, Jézussal, s a lépteit megszaporázó Józseffel. A katonák hamarosan odaértek, meglátták a földre szórt kincset, s kiáltozni kezdtek:
- Nézzétek, aranypénz! Gyerünk, szedjük tele a zsebünket! - megálltak, és térdre ereszkedve szedegették hosszú időn át, mert az aranyak egyike-másika nagyon messzire gurult.
Így a menekülők egérutat nyertek az üldözőktől. Mégsem lassítottak, sietősen haladtak tovább Egyiptom felé. Estére bizony már nagyon elfáradtak, s ismét csak egy - még a betleheminél is rosszabb - barlangot találtak, ott húzták meg magukat.
Mária kevésbé tűnt elgyötörtnek, hiszen ő a szamáron utazott, de József lábát feltörte a cipő, keservesen fájt neki, vízhólyagok borították a talpát.
- Mihez kezdjünk most, szegény József? - aggódott Mária, ám ekkor eszébe jutott, hogy kaptak ők egy kis tégelyben illatos balzsamot a napkeleti bölcsektől.
- Nézd csak, ezzel bekenem a lábadat - szólt, s leoldva József saruját ellátta őt a hűsítő kenettel.
Nem tudom, a mirha hogy érezte magát József lábán, de az előző éjjel ő is másként képzelte a jövőjét, hogy őt majd a fejedelmi palotában fogják kézbe venni, Jézust mint királyt fölkenik vele, nem pedig egy megfáradt vándor lábát borítja majd.
A család nyugodni tért, de Mária szívében még élt az aggodalom, hogy mi lesz a sorsuk, eljutnak-e Egyiptomba, és ott mi vár rájuk. József és a gyermek már aludt. Mária elővette a dobozból a tömjént, és a kis tűzre, amit azért raktak, hogy melegedjenek, rászórta. A kis barlangot egyből betöltötte a tömjén illata. Elmondott egy fohászt, hogy épségben megérkezzenek Egyiptomba, hogy a kicsinek ne történjék baja. A tömjénillattól lassan megnyugodott, és látta, hogy álmában József homlokán is kisimultak a ráncok.
Az úti csomagok között pedig ott maradt a dobozban egy darab aranypénz, egy szem tömjén és egy csöpp mirha.
- Azt hiszem, valami egészen másra számítottunk tegnap - szólt az aranypénz.
- Bizony, bizony, meghökkentő dolgok történnek manapság a világban - bólogatott a mirha. - Nem lehetünk biztosak a holnapban.
- Mégis, talán a legjobb helyre kerültünk mindannyian - mondta a megmaradt tömjénszem.A másik kettő csöndesen bólintott.
- Ideje, hogy mi is nyugovóra térjünk - dünnyögték, aztán már csak a tücskök cirpelése hallatszott az éjszakába.

2008. december 17., szerda

Jézusra várni


Egy cipészmester azt álmodta, hogy a következő napon Jézus fog a háza előtt elhaladni.
Boldogan ébredt föl. Bizonyos volt, hogy álma teljesül és megláthatja az Urat. Felkelt és rendet teremtett műhelyében. Magára öltötte ünnepi ruháját és így várt az Úr eljövetelére.
Hogy jobban kilásson az utcára, az ablak elé helyezte a széket és miközben dolgozott, minden járókelőt alaposan szemügyre vett. Jöttek- mentek az emberek, de az Úr Jézus csak nem akart megjelenni. Most éppen egy szegény asszony ment el az ablak előtt gyermekeivel. A szegénység és a nélkülözés szinte az arcukra volt írva. A cipészmester megsajnálta őket és behívta házába.

A szegény asszonyt könnyekig meghatotta a cipészmester jósága. Elmesélte nyomorúságukat és a kilátástalan jövőt. Elhatározta épp ezért, hogy gyermekeivel együtt beleöli magát a folyóba. Akkor legalább vége lesz minden nyomorúságnak.
-Ne tedd ezt jó asszony, vigasztalta a cipészmester. –Emlékezz csak arra, hogy milyen szegény volt Jézusunk is, mikor a földön járt! Nem hagy el téged sem, csak bízzál benne! Minél nagyobb a baj, annál közelebb van hozzánk! Most pedig üljetek le és egyetek.

Így segített rajtuk a jószívű cipészmester.Alighogy a szegény asszony elment, egy hólapátoló ember ment el az ablak előtt. Látszott rajta, hogy nagyon fázik. A cipészmester megsajnálta és behívta műhelyébe. Meleg teával kínálta.
Hamarosan egy koldus vetődött arra és a cipészmester őt is behívta. Csak Jézus nem jött. Közben beesteledett és a cipészmester még mindig ott állt az ablak előtt Jézusra várva. Ekkor csalódottan elfordult az ablaktól és elhatározta hogy lefekszik. Előbb azonban szokásához híven elővette a Szentírást és találomra kinyitotta. Tekintete megakadt ezen a mondaton:
Amit egynek testvéreim közül tesztek, nekem tettétek…”Ebben a pillanatban melegség és világosság járta át a cipészmester lelkét. Egyszerre megértette, hogy a mai napon háromszor is találkozott Krisztussal és háromszor is köszönthette lakásában.

Istenem, add, hogy…


Látod, Istenem, milyen esendő vagyok?
Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…

Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is! Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.
Uram, add, hogy ne higgyük el, hogy plazmatévéktől, fals zenéket kiabáló télapóktól, és 0 százalékos THM-től leszünk boldogabbak! Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során. Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból! Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni. Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát - ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól! Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban!Add, hogy legyen kedvünk gyertyafényben egy tiszta papírlapra tollból tintát maszatolni, csak úgy a saját örömünkre. Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket. Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!
Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.
Adj békét, mindnyájunknak, Uram!

2008. december 13., szombat

Márai Sándor: Mennyből az angyal


MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.


Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.


Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.


És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.


Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.


És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”


Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?


Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, – mennyből az angyal.

2008. december 6., szombat

Fogalmak


Erény


Az igazi erényben több a hit valósága, mint a törvényeskedésben, vagy az ájtatoskodók fárasztó gépezetében, akik a szertartások meredek lépcsőzetén akarnak a mennybe jutni.A nap foltjairól sokkal több szó esik, mint annak fényéről; hibáinkról sokkal többet beszélnek az emberek, mint erényeinkről.A lelki erények erkölcsi értékét nem lehet emberi mértékkel mérni.

Evangélium


Az evangélium vetőmag, mely maga teremti meg talaját, tűz, mely önmagát táplálja, és élet, mely beférkőzik a halál bordái közé, sőt még a pusztulás torkába is.Csodálatos, hogy az evangélium köntöse mennyire ráillik az emberre. Aki magára ölti, úgy érzi magát benne, mintha annak elkészítője ismerte volna termetét.

Evangelizálás


Valakit evangélizálni, vagyis megtéríteni nagyobb csoda, mint egy vakot láthatóvá tenni, vagy egy sántát meggyógyítani. Az evangélizálás gyümölcse a megtérés, az isteni hatalom csúcsfoka és a csodák netovábbja.Az evangélizálásnak lényege, valakit rábírni, hogy teljesítse Krisztus parancsát: „Szeresd Istent mindenek felett és a felebarátodat, mint önmagadat!”

Élet


Aki csupán önmagának él, nem ismeri az élet értelmét, örömét és célját. Csak az ismeri igazán az életet, aki Istennek és másoknak él.Életünk jó vagy rossz sorsa nem terem a falon végigfutó indákon, hanem olyan magból kél, melynek gyökérszálai énünk bensejéből erednek.Élő és élettelen rend van. Az élettelen rend a temetők pontosan megszámozott és nyilvántartott sírjaira emlékeztet. Az élő rend viszont olyan, mint Itália gyümölcsligetei, ahol zamatos ízű és szebbnél szebb gyümölcsök teremnek.

Fájdalom


A lelki fájdalom a haladás templomának építőmestere. – Az elmúlt fájdalom örömet nyújt és tapasztalatot ad. – A fájdalom barlangja gyémántbánya.A keserű fájdalom sok esetben előkészítője az édes örömnek. – Majdnem minden orvosság keserű, majdnem minden operáció fájdalmas.E földi lét fájdalma egy gyönyörűbb világnak a küszöbe.

Fegyverzet


Salamon király palotájában aranyból vert díszes fegyverek lógtak, melyeket nem használt senki. Isten fegyvertárában az ilyesminek nincsen helye.E három szó: „Meg van írva!” Olyan fegyvertár, mely ezrével őrzi Krisztus vitézeinek harci bárdjait.Lelki birodalmat csak lelki fegyverekkel lehet alapítani és csak lelki eszközökkel lehet fenntartani.Nyelvünket Isten fegyver gyanánt adja, hogy vele Őt szolgáljuk. – A keresztények fegyverzete bizonyos értelemben a fegyvertelenségük.

Félelem


Aki azt akarja, hogy félelem és kétely ne kínozza annyit, az időzzön többször és többet Krisztus keresztje alatt. A félelem helytelen dolog, de még helytelenebb a még be nem következett dolgoktól való félelem. Vannak balga emberek, akik távcsővel fürkészik a messze jövő láthatárát és sopánkodnak az ott mutatkozó felhőkön, miközben figyelmen kívül hagyják a felettük ragyogó kék eget. Az emberektől való félelem legjobb ellenszere az istenfélelem.

Gazdagság


Egy arannyal díszített koporsó nagyon hitvány kárpótlás az elkárhozásért.Amíg valaki a gazdagságát a lába alatt tartja, nem fenyegeti veszély, de ha felér a szívéhez, élve eltemeti. A vagyon okozta különbségek megszűnnek Krisztus keresztje alatt.Az emberek paripán vágtatnak, amikor nyereségre vadásznak, és csigát fognak be, amikor a menny felé utaznak. Szomorú tény, hogy számos ember igen sok dologban gazdag, de szegény az egy szükséges dologban.

Gondolatok


A hiú gondolatok rossz lakók, mert nem fizetnek házbért. A jó gondolatok áldást hozó vendégek, melyeket szívesen kell fogadni, bő asztalhoz ültetni és gyakran meghívni.A gonosz gondolat gyújtózsinór, mely a kísértésszikrájától meggyullad.A gondolatok adómentesek, de nem pokolmentesek.


Gondviselés


A mennyei Atyának gondja van gyermekeire, szerető szíve törődik a benne hívők minden bajával. E szó: Atyám! Egy egész menyországot foglal magában.Életünk sorsa vetődésében egyszer-másszor nem látjuk Istenünk kezét, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindig velünk van.Minden lakatnál és retesznél biztonságosabb az Isten oltalma.Aki a csillagok számát ismeri és nevükön szólítja, ígérete szerint bekötözi a vérző sebet és meggyógyítja a megtört szívet.Ha minden más bizonytalan is, egy dolog bizonyos: Isten gondot visel a hívőkről. A gondviselés kinyitja a második ajtót, ha az első becsukódik.Jóllehet a gondviselés néha komor színezetűnek látszik, a lényege mégis világosság, lappangó fény, mely előbb-utóbb a déli napsugár erejével fog előtörni.Vesd a jövőnek gondját oda, ahová való: Istenre! – Az isteni gondviselés a gondterhes kedélynek nyugvópárnája.

2008. december 2., kedd

A pillangó


Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.

Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt.

Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes.

A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.

A pillangó könnyen kijutott.

De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak.

A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megnőnek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek.

Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni.

Amit a férfi, az ő kedvességével és jóindulatával nem értett. Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak. Ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.

Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni repülni.

Kértem Erőt… és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem Bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.

Kértem Jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.

Kértem bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.

Kértem Szerelmet… és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.

Kértem Jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.

Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Éld az életet félelem nélkül, nézz szembe az akadályokkal, tudd, hogy képes vagy legyőzni őket.

2008. december 1., hétfő

Böjte Csaba adventi elmélkedése

Ülök az egykedvű őszi borongásban, 2008. november 28-án, az egyházi év utolsó napján. Csend van bennem, várakozás. Múlik egy év, vagy egy egész világ? Nem tudom.
Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.
Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!
Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?
Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?
Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket mint kotló a csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból.
Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjjön és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtsuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted Istenünk a teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.
A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot – de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?
Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.
Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, elöttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb esélyel, egy szép Karácsonnyal.
Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel: Csaba testvér